Vásárhelyi Vera (Kállay Kristófné, Lőkösháza, 1920. november 15. – Budapest, 2000. augusztus 27.) író, újságíró.
Életútja
Lőkösházán született régi nemesi családba, édesapja földbirtokán. Ott töltötte gyerekkorát, írásaiban sokszor visszaidézett harmonikus, bukolikus nyugalomban. A budapesti Notre Dame de Sionban érettségizett, 1938-ban. 1942-ben házasságot kötött az akkori miniszterelnök, Kállay Miklós fiával, Kristóffal. 1946-ban családjával elmenekült az országból, majd Rómában telepedtek le, ahol huszonöt éven át dolgozott a Katolikus Szemle szerkesztőségében Békés Gellért állandó munkatársaként. Dolgozott ezenkívül a Nemzetőrnek, az Irodalmi Újságnak, az Új Látóhatárnak és más emigráns magyar lapoknak. Elbeszéléseket, irodalmi cikkeket, kritikákat írt. 1978-ban Sík Sándor díjat nyert.
Az írás mellett szenvedélyes természetjáró volt és gyerekkorától kezdve szeretett festeni. Negyven év kihagyás után, Rómában tanítványa lett Triznya Mátyásnak, akivel, és feleségével Szőnyi Zsuzsával jó barátságban voltak. Sokat kirándult velük.
Férje mellett reprezentációs szerepe is volt. 1969-ben ő is belépett a Máltai Lovagrendbe, mint tiszteleti dáma. Rendszeresen kísérte férjét rendi eseményekre, kongresszusokra, diplomáciai rendezvényekre és pápai kihallgatásokra.
1995-ben tértek vissza Magyarországra, ekkor már gyengélkedett. 2000. augusztus 27-én halt meg, a kállósemjéni Kállay-kriptában van eltemetve.
Művei Keserű babér (Róma, 1962) Fondor magány (Róma, 1974) Fogyó holnapok (München, 1979) Skorpió hava (Róma, 1988) Olvadó jég kezemben az idő. Naplótöredékek olaszországi életünkről. Gondolatok az öregedésről; s.n., Róma, 1995 Csupán az emlék maradandó (gondolatok Rónay György "A Kert" című verseskötetének olvasásakor), s.n., Róma (1996).
Források Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia, Budapest, 1992 Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona, Argumentum – Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000 Okolicsányi Lajos és Révay Péter, szerk.: Életsorsok: magyar máltai lovagok száműzetésben (2017). Magyar Máltai Lovagok Szövetsége, Budapest Vajay Szabolcs: A máltai rend magyar lovagjai 1530-2000 (2002) Mikes kiadó, Budapest
Szakirodalom Tűz Tamás (Krónika 1979/4.)
Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyar emigránsok Olaszországban Kategória:Magyar nők Kategória:1922-ben született személyek Kategória:2000-ben elhunyt személyek Kategória:Máltai lovagok