Christoph Sumann (Judenburg, 1976. január 19. –) osztrák sílövő. A magánéletben csendőr, a sílövészet nemzetközi mezőnyében 2000-ben tűnt fel.

A világkupában 2000-ben indult első alkalommal. Összetettben legjobb eredménye egy hatodik hely volt, melyet a 2008/2009-es szezonban ért el.

2001-óta szinte valamennyi világbajnokságon jelen volt. Három alkalommal állhatott dobogón, 2005-ben az osztrák váltóval harmadik lett, 2009-ben pedig két ezüstéremmel zárt: a tömegrajtos indítású versenyen és a váltóval.

Olimpián 2002-ben, Salt Lake Cityben került be először az osztrák csapatba, legjobb eredménye itt egy hatodik hely volt a váltóval. 2006-ban, Olaszországban az üldözőversenyen, a hetedik helyen ért célba, a tömegrajtos indítású versenyszámban pedig a kilencedik lett.

A 2010-es tömegrajtos olimpiai aranyérmétől 2025-ben megfosztották az orosz Usztyugovot. Így Sumann lett a bronzérmes.

Eredményei

Olimpia

ÉvOlimpiaVersenyszámEgyéni Sprint Üldözőverseny Tömegrajtos Váltó 2002 Salt Lake City<center>22<center>Nem ért célba<center>----<center>----<center>62006 Torino<center>----<center>15<center>7<center>9<center>172010 Vancouver<center>8<center>12<center>2<center>3<center>2

Világbajnokság

ÉvVilágbajnokságVersenyszámEgyéni Sprint Üldözőverseny Tömegrajtos Váltó Vegyes váltó 2001 Pokljuka<center>----<center>12<center>24<center>----<center>8<center>----2003 Hanti-Manszijszk<center>10<center>8<center>10<center>29<center>8<center>----2004 Oberhof<center>66<center>53<center>Nem ért célba<center>----<center>9<center>----2005 Hochfilzen<center>42<center>----<center>----<center>----<center>3<center>----2007 Antholz-Anterselva<center>11<center>30<center>15<center>7<center>6<center>----2008 Östersund<center>22<center>24<center>17<center>18<center>4<center>----2009 Phjongcshang<center>15<center>Nem ért célba<center>----<center>2<center>2<center>----

Világkupa

Összesített eredményIdény2000/012001/022002/032003/042004/052005/062006/072007/082008/092009/10Helyezés<center>58<center>18<center>15<center>40<center>47<center>16<center>9<center>32<center>6<center>2

A világkupa fordulóin elért dobogós helyezésekVilágkupa szezonAranyéremEzüstéremBronzérem<center> 2001/02 Pokljuka Váltó Breznóbánya Sprint <center> 2002/03 <center> 2003/04 <center> 2004/05 Hochfilzen Váltó (VB) Ruhpolding Váltó <center> 2005/06 Ruhpolding Váltó <center> 2006/07 Pokljuka Tömegrajtos Pokljuka Üldözőverseny Ruhpolding Tömegrajtos <center> 2007/08 <center> 2008/09 Hochfilzen Váltó Oberhof Váltó Oberhof Tömegrajtos Hochfilzen Váltó Phjongcshang Tömegrajtos (VB) Phjongcshang Váltó (VB) Ruhpolding Váltó Vancouver Sprint Hanti-Manszijszk Sprint Hanti-Manszijszk Üldözőverseny <center> 2009/10 Hochfilzen Váltó Pokljuka Egyéni Vancouver Üldözőverseny (O) Vancouver Váltó (O) Oslo Holmenkollen Tömegrajtos Östersund Egyéni Östersund Váltó Oslo Holmenkollen Sprint <center> 2010/11 Hochfilzen Váltó Hanti-Manszijszk Egyéni (VB) <center> Összesítés<center> Egyéni: 1 Sprint: 1 Üldözőverseny: 1 Tömegrajtos: 2 Váltó: 4 Vegyes váltó: 0 ------------ Összesen: 9<center> Egyéni: 0 Sprint: 0 Üldözőverseny: 1 Tömegrajtos: 2 Váltó: 5 Vegyes váltó: 0 ------------ Összesen: 8<center> Egyéni: 2 Sprint: 3 Üldözőverseny: 1 Tömegrajtos: 1 Váltó: 4 Vegyes váltó: 0 ------------ Összesen: 11 <div id="O">O - Olimpia és egyben világkupa forduló is. <div id="VB">VB - Világbajnokság és egyben világkupa forduló is.

Jegyzetek

Források biathlonresults.com biathlonworld.com fis-ski.com Hivatalos honlapja

Kategória:Osztrák sílövők Kategória:Osztrák olimpiai ezüstérmesek Kategória:1976-ban született személyek Kategória:Osztrák olimpiai bronzérmesek Kategória:Élő személyek