Az Ace of Base egy popegyüttes volt Göteborgból, Svédországból, melynek alapító tagjai: Jonas "Joker" Berggren, Ulf "Buddha" Ekberg, Jenny Berggren és Malin "Linn" Berggren voltak. 1993 és 2002 között négy stúdiólemezt jelentettek meg, melyek több, mint 30 milliós példányszámban keltek el világszerte.
Miután Linn 2007-ben hivatalosan kilépett az együttesből, az Ace of Base trióként még számos koncertet adott Európában és Ázsiában. 2009. november 30-tól Jenny is kilépett az együttesből.
Jonas és Ulf 2010-ben újraalapította az együttest két fiatal énekesnő, Clara Hagman és Julia Williamson közreműködésével. Jenny saját Facebook-adatlapján minderről úgy nyilatkozott, hogy az ő megkérdezése nélkül történt.
A The Sign című albumot a RIAA minden idők 100 legtöbb példányban eladott lemezei között tartja számon. Ez volt az együttes debütáló albuma, amelyről három kislemez felkerült a Billboard Mainstream Top 40-es listájára (a Billboard magazin 40 legtöbbet játszott popzenéjét felsorakoztató lista): All That She Wants, The Sign, és a Don't Turn Around.
Története Megalakulása A főként new romantic és punk zenét játszó G Konrad formációban való pár éves próbálkozását követően, 1987-ben Jonas Berggren úgy döntött, hogy új együttest alakít. Az együttesbe bekerült két iskolai barátja, Johnny Lindén és Niklas Tränk, valamint két húga, Malin és Jenny Berggren énekesként.
Az új együttes kezdetben többféle névvel próbálkozott, így viselte például a Kalinin Prospect (egy moszkvai utca után), a CAD (Computer-Aided-Disco, azaz számítógép alapú diszkó) és a Tech Noir ("Fekete technológia" franciául, éjszakai szórakozóhely a Terminátor című filmből) nevet is. Svéd klubokban léptek fel új – saját maguk által írt – technó alapú dalaikkal, melyeket főként a The KLF, és a Snap! együttesek ihlettek.
Johnny 1989-ben kilépett a csapatból. Niklas akkor került ki az együttesből, amikor 1990. augusztus 6-án egy – a Bältesspännarparken-ben rendezett – fellépés helyett a Rolling Stones koncertjét választotta a város másik végében. Jonas megkérte egyik barátját, Ulf Ekberget, hogy ugorjon be Niklas helyett. A kvartett új nevet keresett a megújulás jegyében. Linn egy interjúban azt mondta, hogy senki nem tudta kiejteni az együttes korábbi nevét és senki nem emlékezett ránk.
Végül az Ace of Base név mellett döntöttek, amelyben az "Ace" arra utalt, hogy ők voltak a saját stúdiójuk mesterei, a "Base" pedig arra, hogy a stúdiót egy autójavító-műhely alagsorában rendezték be.
A formáció továbbra is küzdött az elismertségért, amely többnyire azért volt "nehéz ügy", mert Göteborgban akkoriban elsősorban a heavy metal és a techno volt népszerű – állította Jenny. 1991-ben John Ballard zenei producer új tehetségeket keresett egy újsághirdetésben, melyre aztán az együttes jelentkezett. Ballard nem volt biztos az Ace of Base későbbi sikereiben, ugyanakkor átadta őket Klas Lundingnak, a Telegram Records producerének, aki segített nekik a Wheel of Fortune című dalukhoz egy demo elkészítésében. A demo még így sem tudta meggyőzni a Telegram kiadót, sem pedig más svéd lemeztársaságot. Végül 1992-ben a befejezetlen demo egy kisebb összegért átkerült egy független dán lemezkiadó, a Mega Records tulajdonába. A dalt újra felvették stúdióban és kislemezként piacra dobták, azonban nem sikerült slágerlistára juttatni. Szeptemberben egy alacsony költségvetésű videóklipet forgatott és rendezett Viking Nielsson a dalhoz, amely aztán kétszeri bukás után végül listás helyezést ért el.
Happy Nation (1993-1994) Miután az együttes tagjai hallották a svéd 20-as toplista Another Mother című dalát Kayo Shekoni előadásában, ráeszméltek, hogy pontosan az az a hangzás, amilyen dalt írni szeretnének. Kapcsolatba léptek a dal későbbi producerével Denniz Pop-pal és eljuttatták hozzá az új dal demoját, melynek címe a Mr Ace volt. Ironikus módon a kazetta beragadt Denniz autós magnójába, ezért kénytelen volt azt hallgatni újra és újra, ez pedig segítette a döntésében, mellyel közreműködését ajánlotta a dal felvételében. Ez a dal lett az All That She Wants, a dub és a pop egy különös ötvözete, amely később az együttes védjegyévé vált. 1992 októberi megjelenésekor azonnal a dán slágerlista élére került, ahol az előző szerzeményük még második helyen szerepelt. A karácsony közeledte miatt a Mega Records arra sürgette az együttest, hogy mielőbb elkészítsen egy albumot, melyet aztán gyorsan felvettek, mixeltek és néhány hét múlva piacra dobtak.
Akárcsak a megelőző kislemez, az album is a Happy Nation címet kapta, és megjelenése után nemsokára elsöprő sikert aratott először Dániában, később pedig Európa-szerte. A lemezre aláírtak egy pán-európai licencegyezményt a Metronome/Polygram (ma Universal Music) kiadóval, melyet azonban a kiadó amerikai divíziója visszautasított. A dal 3. helyezést ért el a svéd toplistán és Németországban nyolc héten át vezette a slágerlistát.
A siker azonban vitát hozott magával, amikor 1993. március 27-én a svéd Expressen újság arról közölt cikket, hogy Ulf, az együttes egyik tagja korábban a Commit Suicide (Kövess el öngyilkosságot) nevű szélső-nacionalista csoport tagja volt, akik rasszista tartalmú dalszövegeket énekeltek. Ezen kívül a sok vitát kiváltó szélsőjobboldali párt, a Sverigedemokraterna (Svéd Demokraták) tagja is volt. Ulf elismerte, hogy az újságban megjelent információk helyesek, azonban tagadta, hogy rasszista lenne. Az 1997-ben készült Történetünk (Our Story) című dokumentumfilmben Ulf a következőt nyilatkozta: Mindenkinek elmondtam, hogy nagyon sajnálom a korábbi tetteimet. Azt a könyvet már becsuktam. Nem szeretnék a továbbiakban erről beszélni, számomra az az időszak már nem is létezik. A könyvet becsuktam és eldobtam. A konzekvenciát levontam, tanultam a történtekből. De az nem az én életem, hanem valaki másé.
1993 áprilisában karrierjük legnagyobb közönsége előtt léptek fel, az izraeli Tel Avivban, Dr. Albannal és az Inner Circle-vel együtt, 55.000 néző előtt.
Májusban az All That She Wants tovább ostromolta a slágerlistákat világszerte, az Egyesült Királyságban pedig három hétig #1 helyezett volt. A Mega Records kiadó a lemez USA-beli megjelentetésére irányuló erőfeszítései ellenére a válasz mindig az volt, hogy "az együttes soha nem fog az Egyesült Államokban dolgozni". Végül azonban Clive Davis, az Arista Records alapítója másképp gondolta, és így 1993 év végén az All That She Wants a Billboard Hot 100 lista #2 helyén landolt.
Az Egyesült Államokban való megjelentetés miatt Clive ragaszkodott hozzá, hogy az albumot frissítsék, így új dalokat vettek fel, és az album neve The Sign lett. Ugyanezzel a címmel jelent meg az államokban az album második kislemeze. A The Sign kislemez sokkal sikeresebb lett, mint az előző, összesen hat hétig volt #1 helyezett és egyben 1994 legtöbb példányban eladott lemeze lett. Ugyancsak nagy sikert aratott Európában is, az Egyesült Királyságban és Svédországban #2 helyezést kapott a toplistán, míg Németországban vezette azt. A Polygram kiadó újra megjelentette az albumot Happy Nation (US verzió) néven.
Két további kislemez jelent meg az albumról: a Living in Danger és a Don't turn around. Utóbbit eredetileg Diane Warren írta, és Tina Turner B-oldalas felvételeként jelent meg 1986-ban, majd a brit Aswad reggae együttes verziójában #1 helyezést ért el az Egyesült Királyságban, 1988-ban. Clive Davis javasolta, hogy a dalt adoptálják, majd jelenjék meg az albumon, ennek köszönhetően nemzetközi slágerré vált. Az együttes ettől fogva világszerte sikeresnek számított.
The Bridge (1995-1996) Az együttes tagjai, akik már lassan megunták, hogy mindig párhuzamba állítják őket az ABBÁ-val, közel kétéves feszített tempójú lemezbemutató turnét tudhattak maguk mögött és alig tudták elhinni a hirtelen jön sikert. 1994 áprilisában egy őrült német rajongójuk, Manuela Behrendt egy késsel hadonászva bejutott a Berggren család házába. Miután sikerült ártalmatlanná tenni őt, az együttes tagjai úgy döntöttek, hogy testőrökkel dolgoznak tovább. Ugyanakkor nem volt idejük az ilyesfajta dolgokon tovább elmélkedni, mert az első album sikerén felbuzdulva a lemezkiadók világszerte sürgették a második albumot. Hogy a folyamat felgyorsuljon, ahelyett, hogy újra Jonas és Ulf írták volna a dalokat, az együttes valamennyi tagja lehetőséget kapott saját szerzemény elkészítésére.
Végezetül 17 dallal elkészült a The Bridge című új album. Egyértelműen érezhető volt a stílusbeli változás az albumon, a reggae és klubhangzás helyett – ami az együttest oly népszerűvé tette – valami kísérleti jellegű stílusa volt a dalok többségének, valamint született több ballada is. Az első kislemez, a Lucky Love egy mainstream pop dal lett, amely 1995 októberben jelent meg és rögtön a svéd toplista #1 helyezettje lett. Ez az együttest kellemes meglepetésként érte, hiszen úgy gondolták, hogy a honfitársaik a legkíméletlenebb kritikusaik. Németországban a valamivel visszafogottabb #13 helyen szerepelt, illetve az Egyesült Királyságban pedig a #20 lett a slágerlistán. Az Arista Records úgy gondolta, hogy nem megfelelő a dal az amerikai megjelentetéshez, ezért inkább a pulzáló ritmusú következő kislemezt, a Beautiful Life-ot választották, amely aztán #15 helyen végzett mind az Egyesült Államokban, mind pedig az Egyesült Királyságban. Az album megkapta a platina minősítést, azonban az első album fenomenális sikerét, úgy tűnt, nehéz megismételni. 1996 februárjában az együttes a 2 Unlimiteddel együtt Chilében koncertezett a Viña del Mar-ban megrendezésre kerülő Festival de la Canción (Dalfesztivál) keretében, telt házas közönség előtt.
Flowers (1997-1999) Ezek után az Ace of Base eltűnt egy időre a reflektorfényből. Legközelebb 1997 júliusában léptek újra színpadra Viktória hercegnő 20. születésnapja alkalmából. Annyi időt kaptak, amennyire szükségük volt a harmadik nagylemez elkészítéséhez, amelynek felvételei nagyrészt Jonas saját stúdiójában készültek. Amikor aztán 1998 júniusában megjelent, az együttes azt állította, hogy ez az eddigi legjobb albumuk. A lemez a Flowers (Virágok) címet kapta, hiszen hangzásvilágában a különböző stílusjegyeket ötvözte, így a gospelt és a Motownt, színes volt, akárcsak egy virágcsokor. bélyegkép|jobbra|150px|Linn 2003-ban A rajongókat meglepte, hogy Linn a vezető vokalista szereppel felhagyott, ettől fogva Jenny hangja volt a meghatározó a dalokban, továbbá a lemezt népszerűsítő hivatalos fotókon az arcát elhomályosították. Az együttes megnyugtatta a rajongókat, hogy Linn jól érzi magát háttérszereplőként, valamint számos okot sorakoztattak fel a helyzet kapcsán, így például hogy károsodott a hangja, a repüléstől való félelme miatt nem tud részt venni a világ körüli turnén, és hogy nem szereti a hírnévvel járó életmódot. A Life is a Flower "rádió-barát" kislemezt a legtöbbet játszott európai slágerré nyilvánították 1998-ban, és több, mint 250.000 példányt értékesítettek belőle csak az Egyesült Királyságban, miközben a toplisták #5 helyére küzdötte fel magát. Az azonos című színes videóklipet Andreas Neumann rendezte. A brit lemezkiadó – London Records – kérésére felvették a Bananarama 1984-es slágerét, a Cruel Summert, és ez lett az album második kislemeze. Clive Davis producer úgy gondolta, hogy a Life Is a Flower túl európai jellegű dal, ezért inkább a Cruel Summer kislemez népszerűsítése mellett döntött, és az Egyesült Államokban ezzel a dallal az Ace of Base 10 év óta először újra a Top 10-be került, valamint megkapta az arany minősítést. Az albumot átnevezték Cruel Summer-re és egy más dalösszeállítással került forgalomba az Egyesült Államokban. Davis meggyőzte a vonakodó Linnt, hogy énekelje fel stúdióban az Everytime it Rains című Billy Steinberg által írt balladát, és a Life Is a Flower dalt újra felvették Whenever You Need Me címmel és ez lett az album második kislemeze, azonban csak a 76. helyezésig jutott a slágerlistákon.