Erdődi Lajos (Forrai-Nagyiratos, 1902. augusztus 17. – Budapest, 1970. szeptember 17.) gyulai ügyvéd, szociáldemokrata politikus, a „nép ügyvédje”.

Nagy műveltségű, kitűnő felkészültségű ügyvéd volt. Bábáskodott a népi írók mozgalmának elindításánál. Tevékenyen részt vett a magyar (baloldali) agrárreform kidolgozásában, melynek gyakorlati megvalósításáért küzdött (minden fórumon, szervezetben) egész életében. Céljait mindenkor demokratikus módon, politikai, jogi eszközökkel kívánta elérni. Eszméit, népét soha nem tagadta meg, de – mivel mindig kora előtt járt – egyetlen politikai rendszerben sem volt elfogadott. Minden megpróbáltatást vállalva harcolt kiszolgáltatott, jogfosztott, szeretett népének felemeléséért. A második világháború alatt ezért kommunistának bélyegezték, és bebörtönözték. Hamar rájött azonban, hogy a kommunizmus nem járható út, és Magyarországnak demokratikus és független államnak kell maradnia. Így a világháború után, amikor Magyarországon épp csak elkezdődött a kommunizmus, ő már rég nem akart kommunista lenni. Nem volt hajlandó a megszálló, diktatórikus, bolsevista hatalom szolgálatába állni. Ezért 10 év átnevelő munkaszolgálatra ítélték, amit a szovjet Gulag táboraiban töltött le.

Életútja Pályájának kezdete 1902. augusztus 17-én született Forrai-nagyiratoson (ma Iratosu, Románia, Arad megye). Az Erdődi család több generáción át (igazoltan 1750-től) az ősi magyar településen, Gyulaváriban élt, és földművelésből, bérmunkából tartotta el magát. Apja, Erdődi Sándor (1871–1919) korán bekövetkezett halála után édesanyja, Gy. Hajdú Zsuzsanna (1880–1949) egyedül gondoskodott gyermekei felneveléséről, taníttatásáról.

Erdődi Lajos kora ifjúságát Magyarországnak, a magyarság történetének egyik legnehezebb, legtragikusabb időszakában élte meg (I. világháború, forradalmak, román megszállás, Trianon). Az elemi iskolát a gyulavári Állami Népiskolában kitűnő eredménnyel végezte el (1910–1914). Tanulmányait a gyulai Római Katolikus Főgimnáziumban folytatta, ahol 1922-ben jó eredménnyel érettségizett, és jogot nyert egyetemi tanulmányai megkezdésére.

Az akkori háborús történések, a megélhetési nehézségek különösen nagy erőfeszítéseket követeltek tőle gimnáziumi tanulmányai eredményes elvégzéséhez. A forradalmi események, az idegen megszállás, a magyar területek elcsatolása mind érzékenyen érintették a társadalmi, politikai kérdések iránt érdeklődő fiatalembert. Mélyen átélte, saját sorsán tapasztalta meg a nagybirtokon dolgozó, bérmunkát vállaló szegény nép rettentő nehéz, elnyomott, kiszolgáltatott helyzetét. Mindezek természetes módon meghatározták gondolkodásmódját, hivatástudatát, élete célját.

Egyetemi évei Egyetemi tanulmányait 1922-ben kezdte meg a Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán. Komoly nehézséget jelentett számára a fővárosi életbe való beilleszkedés, a rossz anyagi körülményekkel való megküzdés. A kiváló tanulmányi eredményéért kapott ösztöndíját egy ügyvédi irodában vállalt különmunkával egészítette ki. Azonnal bekapcsolódott az egyetemi ifjúság különféle szerveződéseibe. Élénk politizálás folyt a Diákok Házában is (Hársfa utcai diákotthon). Itt ismerkedett meg többek között Püski Sándorral, Olt Károllyal, Fábián Dániellel, Kertész Dániellel, Lakatos Péter Pállal. Az ott lakó diákok többsége a szegényebb néprétegből származott, protestáns vallású volt. Így rájuk inkább jellemző volt a demokratikus gondolkodás, a népi meghatározottság, a baloldaliság, a szociális érzékenység.

Abban az időben sokan és sokféle választ kerestek a súlyos helyzet megoldására. A felelősen gondolkodó egyetemi ifjúság is sorra alakította meg szerveződéseit. 1924. december 1-jén Fábián Dániel megalapította a meglehetősen „jobboldali ízű” Haladó Magyar Ifjak Asztaltársaságát. Az alapító okiratot kilencen írták alá, közöttük Erdődi Lajos joghallgató „Fábián elválaszthatatlan barátja”.

A Bartha Miklós Társaságban

Erdődi Lajos 1926-ban dicsérettel fejezte be egyetemi tanulmányait. Novemberben megkapta diplomáját és megkezdte ügyvédi gyakornokságát. Fábián Dániel októberben szerezte meg orvosi diplomáját és a budapesti Bethesda Kórházban kezdett el dolgozni. Decemberben Könyves Tóth Kálmán és Szász Béla megkeresésére mindketten csatlakoztak a Bartha Miklós Társasághoz, amelyet 1925. április 2-án Asztalos Miklós és Szász Béla alakított meg. Belépésük nagy nyereség volt a BMT számára, amelyben Fábián Dániel ügyvezető elnök mellett Erdődi Lajos főtitkárként vállalt tevékeny szerepet.

A Bartha Miklós Társaság néhány éves fellendülés után meggyengült. A BMT tagjainak jelentős része fokozatosan hagyta el a Társaságot. Legtöbbjük új eszmeiségüknek, ideológiájuknak megfelelő szerveződésekhez, politikai pártokhoz csatlakozott. A Magyarországi Szociáldemokrata Pártban Ügyvédi tevékenysége A Magyarországi Szociáldemokrata Párt éppen ekkor dolgozta ki és – hosszú halogatás után – fogadta el agrárpolitikáját (1930). Ebben olyan agrárreformot követeltek, amely a kistulajdonosi gazdaság kialakítását irányozta elő, és ezzel kívánták elősegíteni a szegényparasztság felemelkedését. Ez a program állt legközelebb a BMT-ben kialakított földreform elképzelésekhez, a népi-paraszti alapokon felépített középosztály gondolatához. Az MSZDP legális parlamenti párt volt, jól kiépített országos szervezettel. Ez reális alapot jelentett programjuk demokratikus úton való megvalósításához. (Sajnos a később bekövetkezett bel- és külpolitikai változások áthúzták a számításokat).

Erdődi Lajos 1931 februárjában Budapesten sikeresen letette a bírói és ügyvédi vizsgáját, majd a szegedi ügyvédi kamara felvette tagjai sorába (1931. március 14). Hamarosan ügyvédi irodát nyitott Gyulán, a Kossuth téren.

Ügyvédi tevékenysége kezdettől összefonódott azzal a harcos, áldozatos, szívós munkával, amit a szegény, alsó néposztályért tett. A szegények szeretetét otthonról hozta. Soha nem szakadt el teljesen szülőhelyétől. Szüleit, rokonait, barátait folyamatosan látogatta, tartotta a kapcsolatot velük. Mindenben azonnali segítséget nyújtott harcostársainak, elvbarátainak jogi- és mozgalmi ügyekben egyaránt. Eredményesen szállt szembe a hivatali szervekkel, amikor a hatalomnak kiszolgáltatott emberek ügyeit képviselte. Ezeket az ügyeket jutányosan, sok esetben fizetség nélkül intézte, azután ki ahogyan tudta, meghálálta, kiegyenlítette tartozását.

Baráti körének kialakításában is megmutatkozott elkötelezettsége. A polgári középrétegből, a kis- és középparaszti rétegekből, a kisiparosokból, a munkások közül kerültek ki barátai. Aktivitása, munkája nyomán ismertsége és népszerűsége gyorsan nőtt. Ennek köszönhetően 1932-ben beválasztották a gyulai képviselőtestületbe is. A helyi városi, társadalmi, népjóléti közügyekben tevékenyen vett részt. Tagja lett a gyulai református egyház presbitériumának is. (Antiklerikalizmusa nem vallási, hanem társadalmi indíttatású volt).

Politikai tevékenysége A gyulai (gyulavári) szociáldemokratákkal már budapesti tanulmányai idején is kapcsolatban állt, így szinte azonnal bekapcsolódott a pártmunkába. A gyulai MSZDP vezetőivel (dr. Blanár László, Ottlakán Tivadar, Király Endre) egy erős, hatékony pártot kívántak felépíteni. Megnövelték a taglétszámot (gyulaváriak bevonása). Magas színvonalú elméleti képzést (előadások, szemináriumok) indítottak el. Naprakészen tájékozódtak a társadalmi, politikai helyzettel kapcsolatban a sajtón és a szakirodalmon (Népszava, Szocializmus, Korunk, Társadalmi Szemle stb.) keresztül. Népszerűségüknek kedvezett az általános társadalmi, politikai helyzet is. Nagy lelkesedést váltott ki az MSZDP agrárprogramja. Elutasították a pártok képviselte szocializmus felfogást, de a tudományos szocializmus módszerét elfogadták. Dr. Erdődi Lajos a szervezésben, a pártépítésben dolgozott eredményesen, dr. Blanár László városi orvos elméleti tevékenysége volt kiemelkedő. Kiváló munka- és baráti kapcsolat épült ki közöttük. Mindez a gyulai MSZDP fellendülését, tömegbefolyásának növekedését hozta magával. Dr. Erdődi Lajos szakmai, ideológiai, történelmi, gazdasági, politikai ismeretei olyan gazdagok és széles körűek voltak, hogy minden szinten kapcsolatot tudott teremteni embertársaival. Hosszan lehetne még sorolni azokat az okokat, tetteket, amelyek következtében közvetlen bensőséges, jó kapcsolat épült ki közte és Gyula-Gyulavári (Viharsarok) népe között, akik a „nép ügyvédje” megtisztelő jelzővel illették ezért. Az 1930-as évek ügyvédi, társadalmi, politikai tevékenységével összhangban a magánéletében is példát mutatott. Polgári „családmodellben” gondolkodott; 1933-ban feleségül vette Bencze Rózsát (1914–2003), aki élete végéig hű párja, munka- és harcostársa lett. Három gyermekük született: Tamás (1934–1985), Zelma (1939) és Levente (1944). Családi házukban (Béke sugárút 31.) békés, harmonikus családi életre rendezkedtek be, amit a történelem, a politika nem várt eseményei széttörtek.

Első meghurcoltatása A látványos, gyors sikerek, és népszerűségének növekedése az ellenfelek dühödt támadását váltotta ki. Gyula városa döntően polgári beállítottságú volt – fejlett kertgazdálkodással, komoly városi fejlesztésekkel. Nem alakult ki komolyabb ellenzéki (sem bal, sem jobb) pártalakulat a megyeszékhelyen. A gyulai szociáldemokrácia erősödésére aktivizálódott a város hatalmi apparátusa. Megkezdték a párt lejáratását, vezetőiket alaptalanul megvádolták, székházukat elvették. A gyulaváriak kiváltak a szervezetből. Rendezvényeiket korlátozták, vagy beszüntették. Súlyosbította a helyzetet dr. Erdődi Lajos váratlan letartóztatása 1933-ban. Egyik barátjának (Boglári Békés István) írt levele a rendőrség kezébe került. Ez és a BMT-ben, a volt baloldali barátaival való kapcsolata elegendő ok volt perbefogására és elítélésére. Az országosan foganatosított tisztogatási művelet részeként példátlanul súlyos büntetésben részesítették (kéthavi fogházbüntetés, egy évi hivatali és politikai jogvesztés mellékbüntetés).

A szegedi ügyvédi kamara kizárta soraiból és eltiltotta az ügyvédi gyakorlattól. Emiatt Gyulán a városi mandátumát is megsemmisítették, majd nagyfokú lejárató hadjáratot indítottak ellene. Ekkor sütötték rá a kommunista jelzőt is. Közben a városi MSZDP szervezetet is átszervezték, a pártmunkában is mellőzték. Végül sikerült a hatalomnak a gyulai közélettől elszigetelnie Erdődi Lajost. Ügyvédi praxisát átadta dr. Hraskó Gyulának, aki állást biztosított neki ügyvédi irodájában.

Mindez nem kedvetlenítette el, még elszántabban, konokabban folytatta mozgalmi, politikai tevékenységét. Kiszélesítette kapcsolatait az alföldi agrárszocialista mozgalom vezetőivel. Párttevékenységet fejtett ki az Arad-Csanád megyei közéleti közösségek munkásai, a Gyula környéki falvak szegény néprétegei körében. Szervezte, tanította a gyulavári mezőgazdasági munkásokat. Ugyanezt a tevékenységet Gyulán illegalitásban végezte: pl. lakása emeleti kis szobájában tartott szemináriumokat, előadásokat a gyulai szociáldemokrata szimpatizánsoknak.

Az 1930-as évek közepétől a szociáldemokrata mozgalom különösen vidéken gyengült meg (politikai légkör megváltozása, a fennálló hatalom kíméletlen megtorlása). Ebben a helyzetben bizonyos fellendülést hozott a Tiszántúlon Takács Ferenc (országgyűlési képviselő, területi szociáldemokrata párttitkár) által vezetett nemzeti irányzatú agrárreform mozgalom (1936). Dr. Erdődi Lajos és a viharsarki szociáldemokraták kedvezően fogadták programját, és lelkesen támogatták azt. Sajnos az országos pártvezetés megbuktatta és a mozgalom elsorvadt.