A budapesti 87-es jelzésű autóbusz a Kelenföld vasútállomás és a Mechanikai Művek között közlekedik. A járatot a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemelteti. A járatra felszállni csak az első ajtón lehet, ahol a járművezető ellenőrzi az utazási jogosultság meglétét.

Története

1957 októberében még a 40A jelzésű buszjárat közlekedett a mai 87-eshez hasonló útvonalon, a Móricz Zsigmond körtértől a Budaörsi repülőtérig. 1957. december 30-án a B jelzést kapta, majd 1961. augusztus 21-én ez 45-ösre módosult. A repülőtérig 45A jelzésű betétjárat is közlekedett. A 40A és a B a Móricz Zsigmond körtértől, a 45-ös és a 45A pedig a Kosztolányi Dezső tértől közlekedett. 1964. június 22-én jelzése 87-esre módosult. 1970. január 5-én meghosszabbították a Mechanikai Művekig, illetve betétjáratokat is kapott: Kamaraerdőig 87A, a Repülőtérig pedig 87B jelzéssel.

2007. szeptember 3-án létrejött a 187-es busz, ami az újonnan épült Kőérberek tóvárost szolgálja ki.

2009. június 2-án elsőként vezették be itt az első ajtós felszállási rendet (a 141-es, a 141A és a 187-es járatokkal együtt).

2014. március 29-étől a járat csak Kelenföld vasútállomásig közlekedik, egyúttal a 87A járat megszűnt, helyette a csonkamenetek 87-es jelzéssel közlekednek.

2022. július 2-ától a kamaraerdei csonkamenetek ismét a 87A jelzést viselik, szintén a Kelenföld vasútállomásig rövidített útvonalon. A 87-es viszonylaton ugyanekkor részleges Telebusz-rendszert vezettek be, a hajnali, illetve az esti indulások csak igény esetén közlekednek a Mechanikai Művek és a Kamaraerdő megállóhelyek közötti szakaszon.

Útvonala Mechanikai Művek felékeretnélküli|250pxKelenföld vasútállomás M vá. – Koszorúslány utca – aluljáró – Budaörsi út – Kőérberki út – Repülőtéri út – aluljáró – Vasút utca – Kamaraerdei út – Dózsa György út – Mechanikai Művek vá. Kelenföld vasútállomás feléMechanikai Művek vá. – Dózsa György út – Kamaraerdei út – Vasút utca – aluljáró – Repülőtéri út – Kőérberki út – aluljáró – Budaörsi út – Lapu utca – autópálya-bevezető – Koszorúslány utca – Kelenföld vasútállomás M vá.

Megállóhelyei Az átszállási kapcsolatok között az azonos útvonalon, de csak Kelenföld és Kamaraerdő között közlekedő 87A busz nincs feltüntetve.

!Perc (↓) !Megállóhely !Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok |- |0||Kelenföld vasútállomás Mvégállomás||18 |align=left| |- |2||Sasadi út||17 |align=left| |- |4||Nagyszeben út||∫ |align=left| |- |∫||Jégvirág utca||15 |align=left| |- |5||Gazdagréti út||14 |align=left| |- |6||Poprádi út||13 |align=left| |- |7||Keserűvíz-forrás||12

|8||Örsöddűlő||11

|9||Vitorlázó út||10

|10||Budaörsi repülőtér||9 |align=left| |- |11||Repülőgépes Szolgálat||8 |align=left| |- |12||Vasút utca||7 |align=left| |- |13||Kamaraerdei út 11.||6 |align=left| |- |14||Kamaraerdei Ifjúsági Park||5 |align=left| |- |15||Idősek Otthona||4 |align=left| |- |16||Kamaraerdővonalközi végállomás||4 |align=left| |-bgcolor=DFDFDF |colspan=5|Ezen a szakaszon 6 óra előtt, valamint 19:30 után csak igény esetén közlekedik. |-bgcolor=DFDFDF |17||Szép utca||3 |align=left| |-bgcolor=DFDFDF |18||Dűlő út||2 |align=left| |-bgcolor=DFDFDF |19||||1 | |-bgcolor=DFDFDF |20||Mechanikai Művekvégállomás||0

Jegyzetek

Források

Kategória:Budapest autóbuszvonalai Kategória:Budaörs autóbuszvonalai Kategória:Budapest XI. kerületének közlekedése Kategória:Budapest XXII. kerületének közlekedése Kategória:Rugalmas közlekedési rendszerek Magyarországon