Lovász Ferenc (Komló, 1967. január 24. –) válogatott labdarúgó, csatár. Bukovinai székelyek leszármazottja.
Pályafutása Klubcsapatban Hidason nőtt fel, a helyi csapattal úttörő olimpiai bajnoki címet szerzett. A PMSC-ben már akkor felfigyeltek rá, de végül egy rövid komlói kitérő – s egy jól sikerült serdülőtorna – után, 13 évesen (1980) került a PMSC-be, ahol Garami József szárnyai alatt nevelekedett. Bekerült a serdülő, majd az ifjúsági válogatottba, illetve 1984. november 10-én Rónai István "mélyvízbe dobta" az élvonalban is. Akkor még nem sikerült megvetnie a lábát az NB I-ben, csak akkor, amikor Garami József vette át az első csapatot. 1991–1994 között Újpesten focizott. 1994-ben visszatért Baranyába, a Mohács FC labdarúgója lett (1994–1995), majd két évet Máltán töltött (1995–1998).
A válogatottban 1987-ben egy alkalommal szerepelt a válogatottban. Az A-válogaottban is Garami József rövid kapitánysága alatt játszhatott; 1987. szeptember 9-én, Glasgow-ban (2-0-s vereség). Hatszoros ifjúsági válogatott (1983–84, 1 gól), egyszeres utánpótlás válogatott (1986).
Sikerei, díjai Magyar bajnokság 2.: 1985–86 3.: 1990–91 Magyar kupa (MNK) győztes: 1990, 1992 döntős: 1987
Statisztika Mérkőzése a válogatottban
Jegyzetek
Források
Adatlapja a national-soccer-teams.com oldalon Dénes Tamás-Dlusztus Imre: Meggypiros mezben. A magyar válogatott játékosai 1902-2019. Nemzeti Értékek Könyvkiadó, 2019.
Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A PMFC labdarúgói Kategória:Az Újpest FC labdarúgói Kategória:A Valletta labdarúgói Kategória:1967-ben született személyek Kategória:Élő személyek