Kaszás GergőEgyes forrásokban: Kaszás Gergely (Budapest, 1965. március 5. –) Jászai Mari-díjas magyar színész.

Életpályája Szülei Kaszás Sándor és Péter Ágnes. 1975–1978 között a Magyar Rádió gyermekszínésze volt, de szerepelt a televízióban is, a Kisfiúk és nagyfiúk című 1976-ban készült tévéfilmben. 1979–1983 között a budapesti Madách Imre Gimnázium tanulója volt. 1990-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán (1986-tól). 1990–1994 között a Budapesti Katona József Színház tagja volt. 1994–1997 között szabadúszó volt. Ebben az időszakban a Kaposvári Egyetem Pannon Lovasakadémiájának lóte­nyésztő-mérnöki szakán folytatott tanulmányokat.

Felsőfokú tanulmányai nem voltak összeegyeztethetők színházának, a „Katonának” elvárásaival. Számos főszereppel a háta mögött szakított a társulattal.

1997–2001 között a Bárka Színház színésze, 2003-tól az egri Gárdonyi Géza Színház tagja volt, 2011-től szabadúszó. 2020-tól egy évadig a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház színésze, 2021-től vendégművésze.

Tenyésztő munkájának legsikeresebb állomása, a 2010-es Magyar Ügetőderby. Naná nevű kancájával, pályacsúccsal diadalmaskodott.

Színházi szerepei jobbra|bélyegkép|250px|Székely Csaba: Bányavirág című előadásában (partnere Tóth József)

Bohóc (Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok) Hamlet (Shakespeare: Hamlet) Cinna, a költő (Shakespeare: Julius Caesar) szereplő (Luigi Pirandello: Ma este improvizálunk) Kínai (Halász Péter: A kínai) Mr. Boerstecher (Halász Péter: Önbizalom – A kínai II.) Tüdőbajos fiú (Kárpáti Péter: Akárki) Roberto Zucco bátyja (Bernard-Marie Koltès: Robert Zucco) Merlin, göndör szőrű kiskutya; Papagáj (Ramón del Valle-Inclán: Lárifári hadnagy felszarvazása) Vang; Pincér; Szi Fu; Strichelő Tui; Tiszt (Bertolt Brecht: Turandot avagy a szerecsenmosdatók kongresszusa) Alwa Schöning (Frank Wedekind: Lulu) Thoroczkay Máté (Márton László: Az állhatatlan) Bosola (John Webster: Amalfi hercegnő) Pompeus (Shakespeare: Antonius és Kleopátra) Nyeznamov (Osztrovszkij: Ártatlan bűnösök) Trofimov (Csehov: Cseresznyéskert) Don Juan (Ödön von Horváth: Don Juan megjött a háborúból) Jimmy Porter (John Osborne: Dühöngő ifjúság) Dan (Patrick Marber: Egymásban) Báró (Gorkij: Éjjeli menedékhely) Terry Lennox (Raymond Chandler: Elkéstél, Terry!) Frank/Mat (Charlotte Jones: Emésztő tűz) Faust (Goethe: Faust) Galambos papi (Kőrösi Zoltán: Galambok) Szoljonij, Vaszilij Vaszilijevics (Csehov: Három nővér) Pinchard (Georges Feydeau: A hülyéje (A balek)) Iván Vasziljevics Bunsa-Koreckij (Bulgakov: Iván, a rettentő) Al (Csányi János: A játék) Flaminio (Carlo Goldoni: A kávéház) Charley Burrard (Hamvai Kornél: Kitty Flynn) Csaszinszky Pali (Szép Ernő: Lila ákác) Törvényszéki elnök (Lehár Ferenc: Luxemburg grófja) Füles (Alan Alexander Milne: Micimackó) Katurian (Martin McDaonagh: A párnaember) Peer Gynt (Henrik Ibsen: Peer Gynt) Mercurtio (William Shakespeare: Rómeó és Júlia) Sade márki (Vörös Róbert: Sade márki 120 napja) Benedek (Shakespeare: Sok hűhó semmiért) Dúcse (Tasnádi István: Titanic vízirevü) Trissotin (Molière: Tudós nők) Shigemori herceg (Peter Oswald: Versekkel kártyázó szép hölgyek) Feste (Shakespeare: Vízkereszt) Bicke B. László (Tasnádi István: Finito) Színész (Gorkij: Éjjeli menedékhely) Iván (Székely Csaba: Bányavirág) Ince (Székely Csaba: Bányavakság) Ignác (Székely Csaba: Bányavíz) Guildenstern (Tom Stopard: Rosencrantz és Guildenstern halott) Trigorin (Csehov: Sirály) A Cigány (Székely Csaba: Kutyaharapás) IV. Henrik (Luigi Pirandello: IV. Henrik)

Filmjei

Hunyadi (2025) Drága örökösök (2019) A Viszkis (2017) Brazilok (2017) A martfűi rém (2015) Az éjszakám a nappalod (2014) Isteni műszak (2013) Majdnem szűz (2008) Sínjárók (2007) Tavasz, nyár, ősz (2007) Hangoskönyv (2006) (szereplő) Mansfeld (2006) József Attila: Óda (2005) Taxidermia (2005) Mert szabad vagyok (2001) Millenniumi mesék (2001) Kisváros (1994–2001) Chacho Rom – Az igazi cigány (1999) Téli világ (1998) (szereplő) Zimmer Feri (1998) Razzia az Aranyszarvasban (1996) „És ne vígy minket kísértésbe…” (1993) Bukfenc (1993) István király (1992) Közjáték – Kosztolányi (1991) Magyar rekviem (1991) Julianus barát (1991) Petőfi Sándor: Az apostol (1991) Vörös vurstli (1991) Iskolakerülők (1989) Teljes napfogyatkozás (1989) Kisfiúk és nagyfiúk (1977) „Séta bölcső-helyem körül” – Ady Endre (közreműködő)

Szinkronszerepei

Hannibal: Dr. Hannibal Lecter Mads Mikkelsen Sin City: Ethan Roark Jr. / That yellow bastard A part: Richard – Leonardo DiCaprio Rómeó + Júlia: Romeo Montague – Leonardo DiCaprio Artúr király (film): Galahad – Hugh Dancy Az elsüllyedt világok: Bob Armageddon: A.J.Frost – Ben Affleck Lélegzet: Love – Kevin Bacon Mystery Men – Különleges hősök: A láthatatlan fiú – Kel Mitchell Dawson és a haverok: Eddie Doling – Oliver Hudson Buffy, a vámpírok réme: Alexander 'Xander' Harris – Nicholas Brendon Shop-stop 2.: Dante Hicks – Brian O’Halloran Macska-jaj: Zare Destanov – Florijan Ajdini Casino Royale (film, 2006): Le Chiffre – Mads Mikkelsen Sírhant művek: Frederico Diaz – Freddy Rodriguez Roswell: Max Evans – Jason Behr Nyomtalanul: Martin Fitzgerald – Eric Close Az elit alakulat: 2nd Lt. Thomas Peacock – David Nicolle Az igazság bajnokai: Deveraux Jones – Pepper Sweeney Jericho: Jake Green – Skeet Ulrich Deadwood: Wyatt Earp – Gale Harold Pearl Harbor – Égi háború: Danny Walker – Josh Hartnett Rekviem egy álomért: Harry Goldfarb – Jared Leto Pop, csajok satöbbi: Rob Gordon – John Cusack Blöff: Mickey O’Neil – Brad Pitt Fallout: Cooper Howard – Walton Goggins Brooklyn mélyén: Sal Procida nyomozó – Ethan Hawke A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső: Eddy – Nick Moran

Rádió

Puskás Károly: Irodalmi séta Prágában (1975) Tertinszky Edit: A sokaság fia (1975) Derek Raby: Tigris (1976) Erich Kästner: Emil és a detektívek (1976) László Anna: Megmérettél (1976) Arkagyir P. Gajdar: Timur és csapata (1977) Csukás István: Már megint elkalandozott az eszem (1977) Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember (1977) Lázár Ervin: Utazás a vörös lovon (1977) Tolsztoj, Lev: Anna Karenina (1977) Giles Cooper: Kapdelcica (1978) Kosztolányi Dezső: Az ezredesné sebe (1978) Kosztolányi Dezső: Kanári (1978) Dickens, Charles: Copperfield Dávid (1979) Max Lündgren: Az aranynadrágos fiú (1979) Lindgren, Astrid: Öcsi és a repülő bácsika (1979) Szabó Magda: Sziget-kék (1979) Tadeusz Zimecki: Szólíthatlak nagyapónak? (1979) Óz, a nagy varázsló (1980) .... Totó Frank Wedekind: A tavasz ébredése (1983) Tar Sándor: Fehér habok (1984) Walter Scott: A lammermoori nász (1985) Gyárfás Miklós: Hűség Firenzében (1992) Jerzy Andrejewski: Senkise (1992) Szentkuthy Miklós: Dürer (1992) Gulácsy Lajos: Ibelon! A hó keserű! (1993) Ladislav Fuks: Boldogultak bálja (1993) Sean O'Casey: Az eke és a csillagok (1993) Jerofejev, Venegyikt: Moszkva - Petuski (1993) Darvasi László: Szív Ernőből karácsonyi ajándék lesz (1994) Molnár Gergely: Dream Power (1995) Spiró György: Vak Béla király (1995) Tóru - Zeámi nó-játékának rádióváltozata (1996) Shakespeare: A windsori víg nők (Fenton) Rejtő Jenő: Piszkos Fred a kapitány (2001) Kabdebo Tamás: Thomas Mann üdvözlése (2002) Csörgess meg! - Mobil montázs színészekre és telefonokra (2009) Pimpáré és Vakvarjúcska (2011) Lanczkor Gábor: A malária (2012) Márai Sándor: Istenek nyomában (2012) Sultz Sándor: Retró (2012) Egressy Zoltán: Most érsz mellé (2013) Huncik Péter: Határeset (2013) Jonas Jonasson: Az analfabéta, aki tudott számolni (2014) Tasnádi István: A kőmajmok háza (2014) Barnás Ferenc: Másik halál (2015) Elek Szilvia: Uram, mily sötétek a te döntéseid (2015) Huszár a teknőben: Mikszáth Kálmán válogatott írásaiból (2015) Kiss Ottó: Angyal és Tsa (2015) Az ördög egy fekete kutya - Jászberényi Sándor novellái (2015) Simai Kristóf: Szakácskönyv (2015) Várady Tibor: Zoknik a csilláron (2015) Szabó Csaba Róbert: Temetés este tízkor (2016) Kőrösi Zoltán: Szerelmes évek (2017) Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét (2017) A gyógyító halál - Magyar írók novellái az elmúlásról és a gyászról (2018) (szereplő, rendező) Vajda Mária: Hol a világ közepe? - parasztvallomások a szerelemről (2018) Elbukottak: Szomory Dezső novellái (2019) Kontra Ferenc: Wien. A sínen túl (2019) Ferdinandy György: Könyv a világ végén (szereplő, rendező) (2021)

Díjai, elismerései Rádió nívódíj (1977) Jászai Mari-díj (2003)

Jegyzetek

Források Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf kiadó

Balogh Gyula: Árad a szakszerűtlenség és a butaság = Népszava 2014. szeptember 19.

További információk

Jegy.hu Szinkron

Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar gyerekszínészek Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:1965-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek