Molnár Erik (Újvidék, 1894. december 16. – Budapest, 1966. augusztus 8.) Kossuth-díjas történész, filozófus, közgazdász, jogász és politikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 1944 decembere és 1956 októbere között az összes magyar kormányban szerepet vállalt. 1958-tól 1966-ig a Magyar Történelmi Társulat elnöke. Molnár René (1896–1942) ügyvéd bátyja. Írásaiban a marxizmus képviselője, hozzá fűződik a hatvanas évek nemzettudattal kapcsolatos történészvitája.

Életútja Családja és ifjúkora Református pedagóguscsaládba született. Édesanyja, Jeszenszky Jolán (1867–1950) elszegényedett úri családból származott, polgári iskolai tanárnőként dolgozott. Édesapja, Molnár Aladár a Tolna vármegyei Pálfalváról elszármazott felsőkereskedelmi iskolai tanár volt. Függetlenségi eszméket vallott, ezért büntetésből Újvidékről előbb Árva vármegyébe, Alsókubinba, majd Fiumébe helyezték át. Még az első világháború előtt belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, amelynek helyi vezetője lett. A háború után mint kommunistát kiutasították, és áttoloncolták Magyarországra. Családjával Kecskeméten telepedett le.

Molnár Erik 1912-ben érettségizett a fiumei olasz gimnáziumban. Tanulmányait a Ludovika Akadémián kívánta folytatni, ám mindössze két hét után átiratkozott joghallgatónak. Bécsben, Budapesten és Rómában is tanult.

1915 végén besorozták a 20. honvéd gyalogezredbe, zászlósként került ki az orosz frontra. 1916-ban hadifogságba esett. Négy évet töltött Vlagyivosztokban egy tiszti táborban, amelynek rabjait nem dolgoztatták. Saját bevallása szerint „a hadifogság lényegében átalakító hatással volt rá”: megszabadult a „még megmaradt úri vonásoktól,” franciául tanult, és sok olvasással megalapozta általános műveltségét. Szabadulása után folytatta jogi tanulmányait, és 1922-ben jogi doktorrá avatták. Letette az ügyvédi és a bírói vizsgát is. Gyakornoki évei elteltével, 1924-ben ügyvédi irodát nyitott Kecskeméten.

1926-ban feleségül vette Berkovics Arankát.Molnár Erik és Berkovics Aranka házasságkötése bejegyezve a kecskeméti polgári házassági anyakönyv 150/1926. folyószáma alatt.

A kecskeméti évtizedek A két világháború között tanított az Egyetemes Református Jogakadémián. Csatlakozott a szociáldemokraták helyi szervezetéhez, amelynek vezetését hamarosan átvette. 1928-ban – abban az évben, amikor a Magyarországi Szociáldemokrata Párt színeiben a városi törvényhatósági bizottság tagja lett – öccse ösztönzésére belépett az illegális kommunista pártba is. Ekkor jelentek meg első írásai a Madzsar József-féle Társadalmi lexikonban. 1929-től tanulmányok sorát publikálta a munkásmozgalom problémáiról, az agrárkérdésről és a nagy gazdasági világválságról a 100%, a Társadalmi Szemle, a Gondolat és a kolozsvári Korunk hasábjain (leggyakrabban Jeszenszky Erik, Pálfai István vagy Szentmiklósy Lajos álnéven). 1937 után publicisztikai munkásságát háttérbe szorította történészi tevékenysége.

A „szegények ügyvédjeként” lett ismert a városban. Emigrációba kényszerült René öccse praxisának átvétele után több kommunista védelmét is ellátta kisebb jelentőségű helyi perekben. Alapvetően visszavonult életet élt, a nevesebb értelmiségiek közül csak Veres Péterrel, Losonczy Gézával, Donáth Györggyel és a szintén kecskeméti Tóth Lászlóval, Németh László Tanújának kiadójával, a város későbbi polgármesterével tartotta a kapcsolatot. Az ország német megszállásáig nem érték inzultusok. Ezután kétszer is letartóztatták, ám mielőtt Németországba deportálhatták volna, a város polgárai kiszabadították, és a szovjet csapatok bevonulásáig bújtatták. 1944. november–decemberben hat hétig Kecskemét alpolgármestere volt.

Pályafutása 1944 után

A Debrecenben összeült Ideiglenes Nemzetgyűlés munkájában Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye küldöttjeként vett részt. Haláláig tagja maradt az Országgyűlésnek (később Bács-Bodrog vármegye, majd Heves megye képviseletében). December 22-én Rákosi Mátyás javaslatára – hivatalosan pártonkívüliként – az Ideiglenes Nemzeti Kormány népjóléti minisztere lett. Ezt a posztot töltötte be Tildy Zoltán, Nagy Ferenc, majd néhány hónapig Dinnyés Lajos kormányában is. 1947. szeptember 24-én a kisgazdapárti Mihályfi Ernőt váltotta a külügyminiszteri és a tájékoztatásügyi miniszteri posztokon. Utóbbi tisztségét ennek 1948. január 26-ai megszüntetéséig viselte. 1948. augusztus 5-én rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté nevezték ki. 1948. szeptember 10-étől 1949. szeptember 26-áig – Szekfű Gyulát váltva – moszkvai nagykövet, 1948. október 13-ától 1949. szeptember 29-éig helsinki követ volt. 1948 júliusában a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1949 őszén előbb rendes, majd elnökségi tagjává választották. 1948 és 1956 között a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségében is tevékenykedett. 1950. július 17-én – a már korábban letartóztatott – Ries Istvánt követte az igazságügy-miniszteri székben. 1952. november 14-én ismét külügyminiszter lett. 1953 júliusától 1954 októberéig a Legfelsőbb Bíróság elnökeként, majd igazságügy-miniszterként részt vett a koncepciós perek felülvizsgálatában, az elítéltek rehabilitációjában. A Rajk-per kapcsán Kádár Jánost is kihallgatta.Lackó Miklós: Molnár Erik és a 60-as évek történész-vitája. Századok, 2008. 6. sz. 1499. o.

1956 márciusában Apró Antal, Házi Árpád, Kovács István és Nógrádi Sándor mellett tagja volt annak a bizottságnak, amely az MDP KV megbízásából kivizsgálta Farkas Mihály tetteit. Július közepére elkészült jelentésük minden felelősséget Farkasra hárított az elmúlt években bekövetkezett törvénytelenségekért, és javasolta kizárását a pártból. Molnár emellett bűnvádi eljárás megindítását is szorgalmazta.Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések 1940–1956 2. Szerk.: Feitl István – Gellériné Lázár Márta – Sipos Levente. Budapest, 1997, Napvilág. 1081. o. Ugyanebben az időszakban többször nyíltan – a Budapestre érkezett szovjet vezetők körében is – kritizálta Rákosi politikáját.

Az 1956-os forradalom után kiszorult a pártvezetésből. Tagja maradt ugyan az országgyűlésnek és az őt 1955-ben soraiba fogadott Interparlamentáris Unió magyar csoportjának (sőt, 1963-ban ennek elnöke lett), de a közvetlen politizálástól visszavonult. Ténylegesen is átvette a – hivatalosan már 1949 óta általa igazgatott – Történettudományi Intézet vezetését. 1958 után háromszor választották meg a Magyar Történelmi Társulat elnökévé. Ugyanettől az évtől az Acta Historica főszerkesztője, 1957 és 1962 között a Századok szerkesztőbizottságának elnöke volt.

Munkássága

A magyar őstörténet marxista megközelítése Szentmiklósy Lajos néven közölt Magyar őstörténet c. munkája a téma első marxista szintézisének számított, mely tévedései és pontatlanságai ellenére évtizedekig éreztette a hatását. Egyik tévedése, hogy az 1853-elhunyt Matthias Alexander Castrénhez hasonlóan a Szajánok vidékére helyezte a finnugor őshazát. Molnár Erik a magyarok honfoglalás előtti társadalmát kommunisztikus pásztortársadalomként láttatta. A szerző nomadizmussal kapcsolatos felfogása szerint a honfoglaló magyarok szabad pásztorok lehettek, míg a magyar kalandozások a „pásztortársadalom válságával” voltak magyarázhatóak. Molnár néhány nézete – miszerint a nomadizmus mint gazdasági alap határozta meg a felépítményt (és hozta létre azt a politikai berendezkedést, mely „nomád feudalizmus” vagy „nomádállam” néven volt jelen a magyar historiográfiában), minden honfoglaló férfi katona is lehetett egyben, továbbá a magyar államalapításban szláv hatások mutatkozhattak – egészen a legutóbbi időkig jelen volt (s részben ma is jelen van) a történettudományban.

A magyar nemzeteszme kritikája

Molnár Erik párttagsága és marxista beállítottsága ellenére nem számított a Rákosi-korszak meghatározó történészének, ideológiai, tudománypolitikai és személyi kérdésekben elsősorban Révai József, Mód Aladár és Andics Erzsébet döntött. (A külügyi tárcának a Rákosi-kor miniszteri struktúrájában nem volt nagy súlya, nem véletlenül tekinthető Rajk László bukása kezdetének külügyminiszteri kinevezése.) Molnár Erik részben Mód Aladár történelemszemléletével szemben fejtette ki nézetét, részben az 1956-os forradalom okait és ideológiai gyökereit kereste, melyet a magyar nacionalizmusban talált meg. Mindemellett Molnárnak az 1957-ben a Táncsics Körben tartott, a Rákosi-rendszert részben bíráló és 1956-ot felkelésnek nevező előadása miatt is vezekelnie kellett.

Molnár Erik korábban is létező, de részletesebben 1960-as írásában és későbbi vitacikkeiben kifejtett nézetrendszere szerint a „feudális korban” magyar nemzettudatról nem beszélhetünk, a „nemzet” a magyar nemesség eszméje és hívószava volt, majd az 1848–49-es forradalom és szabadságharcot és a kiegyezést követően szintén a földbirtokosság alkotta meg a burzsoá nemzeteszmét. Ebből látható, hogy Molnár Erikre mind Szabó Ervin utolsó, Társadalmi és pártharcok a 48–49-es magyar forradalomban című munkája, mind az urbánus és polgári radikális nézetrendszer nagymértékben hatott. Molnár emellett a függetlenségi harcok, a magyar történelem korábban egyöntetűen pozitívnak és a marxista történészek által is haladónak tartott eseményei (Rákóczi-szabadságharc, 1848) fontosságát és progresszív jellegét is tagadta. Molnár szerint a torz magyar nacionalizmus vált az 1956-os forradalomA Kádár-rendszer szóhasználatában és Molnár Magyar Tudományban megjelent vitaindító cikkében következetesen ellenforradalom. kiváltó tényezőjévé, melyet a proletár internacionalizmusnak kell felváltania.

Elismerései, kitüntetései 1964-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a krakkói Jagelló Egyetem is tiszteletbeli doktorai közé fogadta.

Kétszer kapta meg a Kossuth-díjat. 1948-ban mint a „dialektikus és történelmi materializmus alapján álló történettudomány kiváló tudósát” jutalmazták az ezüst fokozattal, 1963-ban az „elmúlt másfél évtizedben a társadalom- és történelemtudomány terén kifejtett munkásságáért” tüntették ki az elismerés első fokozatával. 1947-ben a Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozatával, 1948-ban a Kossuth-érdemrend első osztályával, 1950-ben a Magyar Népköztársasági Érdemrend első fokozatával díjazták. 1954-ben megkapta a Magyar Népköztársaság, 1964-ben a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét.

Értékelése

Molnár Erik esetében el kell választanunk politikai és tudományos pályáját. Bár ellenérzései lehettek a Rákosi-rendszerrel szemben, 1944-től haláláig valamennyi kormányzatnál el tudott helyezkedni (1956 után országgyűlési képviselőként), továbbá igazságügy-miniszterként több halálos ítéletet írt alá, maga is hozzájárulva a sztálinista berendezkedéshez.Őze Sándor: A Molnár Erik-vita és a Mohács-szindróma. In: Variációk. Ünnepi tanulmányok M. Kiss Sándor tiszteletére. Szerk.: Ötvös István. 2004. 380. o. Másrészt a rendszer néhány esetben gátolta őt (az 1950-es években Mód Aladár nézeteinek középpontba állításával, majd Molnár Nemzeti-demokratikus felkelés vagy burzsoá ellenforradalom? című írásának 1989-ig tartó kiadatlanságával).

Molnár Erik egyes nézetei, főként a magyar őstörténethez és középkorhoz kapcsolódó megállapításai manapság nem állják meg a helyüket (néhány elképzelése, mint a Szaján-vidéki őshaza gondolata már a 19. században is korszerűtlen volt), néhány korai munkája nem több a korábbi szakirodalom kivonatolásánál, míg 1950-es évekbeli írásainál elsők között vetette fel a komplex módszer szükségességét.A magyarországi finnugor régészet kialakulása, ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet. A nemzettudattal kapcsolódó fejtegetései hívták életre az 1960-as évek történészvitáját, mely kihatott többek között Szűcs Jenő hasonló tárgyú munkásságára is. Molnár Eriknek a nemzetfogalomhoz és nacionalizmushoz fűződő elképzelései hosszú távúnak bizonyultak: a szocialista országok többségének burkolt vagy nyíltan alkalmazott nacionalizmusával szemben a Kádár-kor Magyarországának ideológiáját az internacionalizmus és a magyar nacionalizmussal szembeni harc jellemezte.

Emlékezete Életéről 1971-ben Ránki György tett közzé kismonográfiát.