A budapesti 63-as jelzésű villamos a Mexikói út és az Örs vezér tere között közlekedett. A járatot a Budapesti Közlekedési Rt. üzemeltette. A járműveket a Zugló kocsiszín adta ki.
Története 1910-ben indult az Átlós út és az Erzsébet sósfürdő között ingajáratként, innen kapta a sósfürdői ingakocsi nevet. Ez volt akkor Budapesten a legnagyobb viszonylatszámmal jelölt villamos, útvonala pár száz méter volt. 1911-ben megszűnt.
1916-ban újraindult a 61-es villamos párjaként a Közvágóhíd – Lónyay utca – Ferenc József híd – Délivasút – Margit híd – Szabadság tér – Kálvin tér – Üllői út – Haller utca – Közvágóhíd útvonalon, útvonala ekkor több mint 10 kilométer hosszú volt. A két járat 1919. augusztus 15-én szűnt meg. 1920. április 26-án indultak újra, de útvonaluk 1923. január 1-jén módosult: a két járat a Népliget – Délivasút – Népliget útvonalon járt. 1926. július 12-én megszüntették.
1943. május 24-étől ismét járt: a 61-es villamos útvonala a Horthy Miklós körtér–Széll Kálmán tér szakaszra rövidült, ezért annak korábbi szakaszán, a Nagyvárad tér és a Horthy Miklós körtér között indult újra. 1944. szeptember 9-én útvonala a Kelenföldi pályaudvarig hosszabbodott. November 11-étől ismét a körtérig járt és ezt követően még néhány hétig járta a főváros utcáit.
1946. augusztus 20-án újraindult a Nagyvárad tér – Szabadság híd – Krisztinaváros – Széll Kálmán tér útvonalon. A Margit híd átadásától kezdve (1948. augusztus 1.) a Szent János kórházig közlekedett. 1972. december 23-ától a Madách tér és a Nagyvárad tér között járt, 1973. november 18-ai megszűnéséig.
2000. szeptember 4-étől ismét járt 63-as jelzéssel villamos Budapesten: az új 3-as villamos terveinek köszönhetően új vágánykapcsolat épült a Nagy Lajos király útja–Erzsébet királyné útja kereszteződésében, így lehetővé vált ideiglenesen új járat létesítése. 2001. október 2-án szűnt meg, másnap már a hosszabb útvonalon közlekedő 3-as villamos járt helyette.
Útvonala Örs vezér tere felé Mexikói út feléMexikói út vá. – Mexikói út – Erzsébet királyné útja – Nagy Lajos király útja – Örs vezér tere – Örs vezér tere vá.Örs vezér tere vá. – Örs vezér tere – Nagy Lajos király útja – Erzsébet királyné útja – Mexikói út – Mexikói út vá.
Megállóhelyei
!Sorszám (↓) !Megállóhely !Sorszám (↑) !Átszállási kapcsolatok a járat megszűnésekor |- |0 |Mexikói útvégállomás |11 |align=left| |- |1 | |10 |align=left| |- |2 |Laky Adolf utca |9 |align=left| |- |3 |Nagy Lajos király útja (↓)Erzsébet királyné útja (↑) |8 |align=left| |- |4 |Czobor utca |∫ |align=left| |- |5 |Kerékgyártó utca |7 |align=left| |- |6 |Bosnyák tér |6 |align=left| |- |7 |Szugló utca |5 |align=left| |- |8 |Egressy út |4 |align=left| |- |9 |Jeszenák János utca |3 |align=left| |- |10 |Fogarasi út |2 |align=left| |- |11 |Tihamér utca |1 |align=left| |- |12 |Örs vezér terevégállomás |0 |align=left|
Jegyzetek
Források
Kategória:Budapest megszűnt villamosvonalai