Bodrogi Gyula (Budapest, 1934. április 15. –) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, színházigazgató, érdemes és kiváló művész, a József Attila Színház, a Vidám Színpad és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
bélyegkép|A bunda (Nemzeti Színház)
Életpályája
Bodrogi (Buzik) Károly (1907–?) magántisztviselő és Kohn Klára (1913–?) fiaként született Budapesten, Angyalföldön.SzCsP KéK Kft Nemzeti Cégtár Édesapja 1929-ben (házasságkötése évében) áttért az izraelita vallásra, majd pedig Bodrogi Gyula születése előtt egy nappal rekatolizált. 1948-ban magyarosította saját és három gyermeke nevét Bodrogira. Apai nagyszülei Buzik Károly (1886–1915) és Kovács Terézia. Anyai nagyszülei Kohn Ármin szerelősegéd (1880–1956) és Rafael Matild varrónő (1889–1972). Egy nővére van, aki 1930-ban született; emellett van egy húga is, Erzsébet, aki 14 évvel fiatalabb nála.
Bár már gyerekként is szerette produkálni magát – saját bevallása szerint 9 évesen lépett fel először Pápán, egy háborús darabban –, mégis iskolás korában még matematikatanárnak készült. Pályáját azután 17 évesen néptáncosként kezdte, 1951–1954 között a SZOT együttesének szólótáncosa volt. A VIII. kerületi Bezerédi utcai Általános Iskolába járt, majd a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnáziumban érettségizett,Nevezetes diákjaink a művészet terén majd 1954-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója lett, ahol 1958-ban szerzett diplomát. A 4 év alatt összesen 17 fegyelmit kapott, egyszer el is tanácsolták a főiskoláról, Básti Lajos közbenjárására kerülhetett csak vissza.
1958–1982 között a József Attila Színház tagja volt. 1975-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára. 1982–1996 között a Vidám Színpad művészeti igazgatója és rendezője volt, majd 1997-től 2001-es lemondásáig a főváros által létrehozott, akkor még az előbbivel azonos nevű Centrál Színház első vezetője lett.Bodrogi Gyula lesz a Vidám Színpad ügyvezetője, Magyar Nemzet 59. évfolyam 290. szám - 1996. december 12. (online: adtplus.arcanum.hu)A napirend 21. pontja: A Fővárosi Közgyűlés 1227-1235/1996. (VIII. 29.) határozatai, Fővárosi Közlöny 46. évfolyam 18. szám – 1996. december 2. (online: "Vidám%20Színpad%20megszűntetése"&pg=667 adtplus.arcanum.hu) Schiffer János budapesti főpolgármester-helyettestől 2002-ben itt kapta meg a Vidám Színpad örökös tagja címet.A Vidám Színpad örökös tagja, ujszo.com – 2002. január 19. 2002-ben szabadfoglalkozású volt. 2003-tól a Nemzeti Színház művésze. 2007-ben a Nemzet Színészévé választották az akkor elhunyt Darvas Iván helyére.
Emlékezetes alakítást nyújtott a Szókimondó asszonyság, az Imádok férjhez menni, az Egy szerelem három éjszakája, A kaktusz virága, a Koldusopera, a Szomorú vasárnap, a Charley nénje és a Kabaré című darabokban.
Filmvásznon még főiskolásként, 1957-ben tűnt fel a Külvárosi legenda című, Máriássy Félix rendezte filmben. Emlékezetes alakítása volt a Házasságból elégséges (1961), a Hattyúdal (1963), a Húsz óra (1965), a Tanulmány a nőkről (1967), a Fuss, hogy utolérjenek! (1972), a Szépek és bolondok (1976), a Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét? (1980) című filmekben.
Az 1970-es évek végétől a Gellért-hegyi Ménesi út lakója.
Első felesége Törőcsik Mari volt, akivel 1956. december 7-én Budapesten, a VIII. kerületben kötött házasságot,Az élet túl rövid ahhoz, hogy beleférjen a kesergés – interjú Bodrogi Gyulával hirado.hu, 2017. 02. 06. a második Voith Ági, akivel közös gyermekük: Bodrogi Ádám (1973-). 1978-tól élettársa Vass Angéla egykori modell, manöken.
Szenvedélyes vadász és szakács, hobbijairól több könyvet adott közre.
Színházi szerepei Rough felügyelő (Patrick Hamilton: Gázláng) Tristan (Lope de Vega: A kertész kutyája) Raul (Deval: A potyautas) D'Artagnan (Dumas: A három testőr) Tom (Tennessee Williams: Üvegfigurák) Bill (Maugham–Nádas Gábor–Szenes: Imádok férjhez menni) Bálint (Hubay Miklós–Vas István–Ránki György: A szerelem három éjszakája) Napóleon (Sardou: Szókimondó asszonyság) Péter (Németh László: Nagy család) Poroszkay (Csiky Gergely: Kaviár) Böffen Tóbiás (Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok) Peacock (Brecht-Weill: Koldusopera) Gáspár (Vaszary Gábor: Bubus) Francia király (Kacsóh Pongrác: János vitéz) Lord Mac Kinsley (Jacobi Viktor: Leányvásár) Volpone (Ben Jonson: Volpone vagy a pénz komédiája) Bolond (Shakespeare: Lear király) Jabe Torrance (Tennessee Williams: Orfeusz alászáll) 9. esküdt (Reginald Rose: Tizenkét dühös ember) Jégapó, magyar fejedelem (Weöres Sándor: Holdbéli csónakos) Don Umberto Complimenti szállodaigazgató, bukott király és hajófűtő (Darvas Benedek–Varró Dániel–Rejtő Jenő: Vesztegzár a Grand hotelban) Ráfael arkangyal, Második a népből, Második udvaronc, Bábjátékos, Michelangelo (Madách Imre: Az ember tragédiája) Kent (Shakespeare: Lear király) Hírnök (Szophoklész: Oidipusz) Iván, jobbágy (Vörösmarty Mihály–Spiró György: Czillei és a Hunyadiak) Reimsi érsek (G. B. Shaw: Szent Johanna) Sancho Panza (Cervantes: Don Quijote) Mosolygó Menyhért (Csiky Gergely: Ingyenélők) Ádám (Shakespeare: Ahogy tetszik) Zerkon, udvari bohóc (Bánffy Miklós: A nagyúr – Isten ostora) Lisztes molnár (Paul Claudel – Arthur Honegger: Johanna a máglyán) Rettegi Fridolin színigazgató (Franz és Paul von Schönthan–Kellér–Szenes–Horváth: A szabin nők elrablása) Lódi, idős rendőr (Szilágyi Andor: Tóth Ilonka) Ben bácsi (Arthur Miller: Az ügynök halála) Pantalone dei Bisognosi, az örömapa (Carlo Goldoni: Házasság Palermóban) Szulejmán (Gárdonyi Géza: Egri csillagok) I. Agrippa, Palesztina királya (Székely János: Caligula helytartója) Wolsey bíboros (Robert Bolt: Egy ember az örökkévalóságnak) Frank Gruber (Jerome Bixby-Richard Schenkman: Az őslakó (The Man from Earth) A francia király (Petőfi Sándor-Kacsóh Pongrác: János vitéz) Mendi (Wass Albert: Tizenhárom almafa) Willy Loman (Arthur Miller: Az ügynök halála) A vadászház igazgatója (Póka Egon–Tátrai Tibor–Földes László (Hobo): Vadászat)
Átdolgozás, színpadra alkalmazás Hašek–Aldobolyi Nagy–Szenes–Bodrogi: Švejk a hátországban
Könyvei A vadász néha főz is. Vadászkalandok és vadreceptek; karikatúra François Daumier, fotó Polster Gabriella, szerző; Welcome, Bp., 1993 80 év, 80 recept, 80 történet; ételfotó Havas Miklós; Alexandra, Pécs, 2014 Vadakat mesélek; Magyar Konyha Magazin Kiadó Kft., Budapest, 2021
Róla Irka firka; szerk., riporter Kaposy Miklós; Konsept-H, Piliscsaba, 2009 Bodrogi; riporter Léner Péter; Corvina, Bp., 2020
Filmjei Játékfilmek
Tévéfilmek
Szinkronszerepei bélyegkép|Novák Mária felvétele A kacsaleves (Duck Soup) .... Lólégy Ernő (Groucho Marx) Szentivánéji álom (A Midsummer Night's Dream) .... Puck (Robin-pajtás) (Mickey Rooney) Az alvilág királya (Pépé le Moko) .... Pépé, a vagány (Jean Gabin) Hófehérke és a hét törpe (Snow White and the Seven Dwarfs) .... Tudor Bambi (Bambi) .... Virág, a borz felnőttként Casablanca (Casablanca) .... Sascha (Leonid Kinskey) Gyilkos vagyok (Double Indemnity) .... Barton Keyes (Edward G. Robinson) Bumeráng (Boomerang!) .... Dave Woods, a `Morning Record` riportere (Sam Levene) Mexikói kalandos út (Mexican Hayride) .... Joe Bascom / Humphrey Fish (Lou Costello) Táncolj a Broadway-n! (The Barkleys of Broadway) .... Josh Barkley (Fred Astaire) Hölgy kaméliák nélkül (La signora senza camelie) .... Ercole, a producer (Gino Cervi) Julius Caesar (Julius Caesar) .... Marcus Antonius (Marlon Brando) Két éjszaka Kleopátrával (Due notti con Cleopatra) .... Cesarino (Alberto Sordi) Luxustutajon (Vernye druz'ya) A Ricordi-ház (Casa Ricordi) Vörös és fekete (Le rouge et le noir) .... Julien Sorel (Gérard Philipe) Fegyházban történt (Accadde al penitenziario) .... Walter Polacchi (Walter Chiari) Marty (Marty) .... Tommy (Jerry Paris) 80 nap alatt a Föld körül (Around the World in Eighty Days) .... Passepartout (Cantinflas) Nem futhatsz el előle (You Can't Run Away from It) .... Peter Warne (Jack Lemmon) Szépek, de szegények (Belle ma povere) .... Salvatore (Renato Salvatori) A vád tanúja (Witness for the Prosecution) .... Sir Wilfrid Robarts ügyvéd (Charles Laughton) Hamu és gyémánt (Popiól i diament) Három idegen Rómában (Tre straniere a Roma) .... Franco (Leonardo Botta) Hüvelyk Matyi (Tom Thumb) .... 1.szinkron: Hüvelyk Matyi (Russ Tamblyn), 2.szinkron: Antony, a rabló (Peter Sellers) A papírsárkány (Cerf-volant du bout du monde) .... Souen Wou-kong, a kínai varázsló Rendkívüli történet (Ch. P. – Chrezvychainoe proisshestvie) .... Kosztya Beregovoj (Yuri Sarychev) Rosemarie (Das Mädchen Rosemarie) .... Horst (Mario Adorf) Sabella unokája (La nipote Sabella) .... Raffaele (Renato Salvatori) A szél (Veter) .... Mitya (Aleksandr Demyanenko) Ballada a katonáról (Ballada o soldate) .... Aljosa Szkvorcov (Vlagyimir Ivasov) A béke első napja (Pervij gyeny mira) .... Petya Kovaljov (Igor Puskarjov) Charley nénje (La marraine de Charley) .... Charley Rivoire / Gabrielle de la Motte (Fernand Raynaud) Két fiú, egy kislány (Nepoddayushchiyesya) Szegény milliomosok (Poveri milionari) .... Salvatore (Renato Salvatori) Van, aki forrón szereti (Some Like It Hot) .... Jerry / 'Daphne' (Jack Lemmon) Aki szelet vet (Inherit the wind) .... E. K. Hornbeck (Gene Kelly) Bátortalan szerelem (Alyoshkina lyubov) .... Aljoska (Leonyid Bikov) Candide, avagy a XX. század optimizmusa (Candide ou l’optimisme au XXe siècle) .... Candide (Jean-Pierre Cassel) Egy asszony meg a lánya (La ciociara) .... Florindo, teherautó-sofőr (Renato Salvatori) Emberek a hídon (Lyudi na mostu) .... Viktor Bulygin (Oleg Tabakov) A fehér csat (Bílá spona) .... Pavel (Václav Tomsovský) Kísértetkastély Spessartban (Das Spukschloß im Spessart) .... Kalaka herceg (Hans Clarin) Különleges megbízatás (Michman Panin) .... Kamuskin (Leonid Kuravlyov) Túl fiatal a szerelemre (Too Young to Love) .... Larry Webster (Vivian Matalon) Fiatalok voltunk (A byahme mladi) .... Miska (Georgi Naumov) Holnap felnőtt leszek (Proshchayte, golubi) .... Gennadi (Aleksei Loktev) Ítélet Nürnbergben (Judgment at Nuremberg) .... Harrison Byers százados, Haywood segédje (William Shatner) Két élet (Dve zsiznyi) Malachiás csodája (Das Wunder des Malachias) .... Merz plébános (Günter Strack) Mamlock professzor (Professor Mamlock) .... Rolf Mamlock (Hilmar Thate) Mindenki ártatlan? (Mindenki ártatlan?) .... Rolf Mamlock (Hilmar Thate) A szókimondó asszonyság (Madame Sans-Gêne) .... Napóleon (Julien Bertheau) A világ minden aranya (Tout l’or du monde) Ez nem én vagyok, hanem a másik (C’est pas moi, c'est l’autre) .... Fernand Raynaud és Gaspard (Fernand Raynaud) Harmadik félidő (Tretyij tajm) .... Szavcsuk (Vjacseszlav Nevinnyij) Jó emberek között (Szregyi dobrih ljugyej) .... Tikhonjuk (Jurij Krityenko) Ketten a túlvilágról (Dva z onoho sveta) .... Robert Ford (Jan Tříska) A rosszhírű háziasszony (The Notorious Landlady) .... William `Bill` Gridley (Jack Lemmon) Szása (Sasa) .... Maric (Bekim Fehmiu) Visszavárlak (Na semi vetrakh) Nem vagy egyedül (Ti ne odin) .... Kolja (Jurij Bjelov) Tom Jones (Tom Jones) .... Squire Western (Hugh Griffith) Az aranycsempész (Échappement libre) Melyik úton járjak? (What a Way to Go!) .... Pinky Benson (Gene Kelly) Sebesült az erdőben (Ranny w lesie) .... Brzoza (Józef Duriasz) Egy szöszi szerelme (Lásky jedné plavovlásky) A rózsák háborúja (The Wars of the Roses) .... Richárd, Gloucester hercege (Ian Holm) Egy kis kiruccanás (La grande vadrouille) .... Sir Reginald (Terry-Thomas) Senki sem akart meghalni (Niekas nenorejo mirti) .... Az elnök (Donatas Banionis) A dzsungel könyve (The Jungle Book) .... Lajcsi, a majomkirály Jancsi és a varázsbab (Jack and the Beanstalk) .... Jeremy Keen (Gene Kelly) Lopott csókok (Baisers volés) Édes Charity (Sweet Charity) .... Vittorio Vidal (Ricardo Montalbán) Elátkozottak (La Caduta degli dei) .... Herbert Thallman (Umberto Orsini)