Galbenisz Tomasz (Budapest, 1963. május 11. –) görög származású magyar színész, szinkronszínész.
Élete Szülei Görögországból menekültek Magyarországra. Az I. László Gimnáziumban érettségizett, kémia tagozatra járt.Pesti Műsor XXXVII. évfolyam 37. szám 1988. július 6-13. Végzős: Galbenisz Tomasz A Nemzeti Színház stúdiójában tanult színészmesterséget Bodnár Sándor vezetésével, majd 1984-ben kezdte meg tanulmányait a Színművészeti Főiskolán: Kerényi Imre és Huszti Péter voltak az osztályvezető tanárai.
Diplomás színészként 1988-ban a Nemzeti Színházban kezdte pályáját. 1989-től a Szegedi Nemzeti Színház szerződtette.Új Kortárs Magyar Színész Lexikon, Magazin Holding Kft. 1999. 1992-től a Madách Színház tagja, 1994-ben legjobb epizodistának járó Vándor Pufi-díjat nyert.
Számos film és sorozat szereplőjének kölcsönözte a hangját szinkronszínészként. Többek között ő kölcsönözte a magyar hangját Józsa Imre halála után C-3PO-nak a Csillagok háborújában.
Magánélete Nős, két kislány édesapja.
Munkássága Szerepei Színházi Szerző(k) Mű Szerep Szörényi Levente-Bródy János István, a király Laborc Machiavelli Mandragora Siro Joe Orton Szajré Denis Kornis Mihály Körmagyar az író Andrew Lloyd Webber Az operaház fantomja Monsieur Firmin, operaigazgató Andrew Lloyd Webber József és a színes, szélesvásznú álomkabát Dan Örkény István Pisti a vérzivatarban A tevékeny Shakespeare Macbeth Malcolm Shakespeare Hamlet Fortinbras Shakespeare Ahogy tetszik Corinnus Marriott – Foot Csak semmi szex, angolok vagyunk Arnold Neddham Robert Cohen A fejedelem Biagio Buonaccorsi Lugosi Döme A vámpír árnyéka TV rendező Michael Cooney Nem ér a nevem Mr. Forbright Michail Sebastian Névtelen csillag Állomásfőnök Boublil – Schönberg – Kretzmer A nyomorultak Thénardier Molnár Ferenc Egy, kettő, három Divatárus Joseph Stein-Jerry Bock-Sheldon Hernick Hegedűs a háztetőn Avram Shakespeare Macbeth Malcolm Eric Idle Spamalot Sir Bedevere, Galahad anyja, Herbert herceg apja, Szerzetes
Filmes Film Szerep Jóban Rosszban Simon Lajos (8 epizód, 2021–2022) Tűzvonalban Dr. Tálas (2 epizód, 2008) Apám beájulna (2003) Gálvölgyi Show több szerep (1 epizód, 2003)Backrooms- Hátsó szobákPhil (2026) Esti showder Szinkronszerepei Játékfilmek Filmcím Év Szerep Színész Mielőtt felkel a Nap 1995 fiú a hídon Tex Rubinowitz
Sorozatok Sorozat Szerep Színész A búcsúlevél Ziya Karlı Selim Bayraktar A csodadoktor Muhsin Korunmaz Serkan Keskin A három nővér Fatih Kalender Hakan Atalay Szulejmán Sümbül Ağa Selim Bayraktar Ezel Ali 'Fogós' Kirgiz Barış Falay La Pola Don José María Bír-lak Joseph 'Joey' Gladstone Dave Coulier Paula és Paulina Donato D'Angeli Giovan D'Angelo Titkok és szerelmek Alonso Del Ángel Toño Mauri Hetedik mennyország Dr. Hank Hastings Ed Begley Jr. Babylon 5 Dr. Stephen Franklin Richard Biggs (második hang) Hegylakó Adam Pierson/Methos Peter Wingfield A tengeralattjáró Fritz Grade főmérnök Klaus Wennemann Az első csók Aristide François Rocquelin Esmeralda Sebastián Robles-Gil Rafael del Villar Szakadt szakasz Branford Handy Craig Anton A Silla királyság ékköve 2x2 néha sokk Paul Ernie Grunwald Végveszélyben Mohammad 'Mo' Hassain Anthony Azizi Szeretünk Raymond Raymond "Ray" Barone Ray Romano (első hang) Fedőneve: Puma Mehmet Schulz Ercan Durmaz Bazi nagy görög élet Nick Louis Mandylor 4400 Jordan Collier Billy Campbell Ez a ház totál gáz Juan Cuesta José Luis Gil 24 Gael Ortega Jesse Borrego Tengeri őrjárat Giorgio Bonanni Francesco Siciliano Őrjárat a kozmoszban – Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai Atan Shubashi Friedrich G. Beckhaus (új változat) Deadwood Doc Cochran Brad Dourif Raboljuk ki Mick Jaggert! Gourishankar 'Gary' Subramaniam Maz Jobrani Az ítélet: család Tobias Fünke David Cross A hatalom hálójában Tom Shayes Tate Donovan Candy Eduardo Alejandro Ibarra A stúdió Pete Hornberger Scott Adsit Bagoly mondja Kenny Thomas F. Wilson Pokoli elmék Mateo Rocha Pep Munné Szindbád kalandjai Firouz Tim Progosh Marina Guillermo Alarcón Humberto Zurita Kettős ügynök Jai Wilcox Sendhil Ramamurthy A zöld íjász Quentin Lance nyomozó Paul Blackthorne Szünidei napló Noah Horowitz Guy Loel Így jártam anyátokkal Don Frank Benjamin Koldyke Légikatasztrófák narrátor Katasztrófák nyomában narrátor Marple – A Sittaford-rejtély Dr. Ambrose Burt Paul Kaye Csernobil Dzsugasvili Mark Bagnall Obi-Wan Kenobi C-3PO Anthony Daniels Sorsfordító szerelem Yakup Yörükhan Hakan Meriçliler
Anime, rajzfilm Sorozat Szerep Eredeti hang Amerikai fater Klaus Heissler Dee Bradley Baker South Park Jimbo Kern (2. hang) Matt Stone Bleach Kuroszaki Issin Morikava Tosijuki Soul Eater – Lélekfalók Halálisten mester Kojama Rikija InuYasha, a film 4. – A vörösen lángoló Haurai sziget Kjora Tobita Nobuo Mickey és az autóversenyzők Billy Beagle Jay Leno Naruto Kuroszuki Raiga Fudzsivara Kejdzsi A dinoszauruszok királya Dr. Z Gotó Tecuo Candy Candy Alistair (Stear) Cornwell Kaneta Kimotsuki Thomas, a gőzmozdony Edward Keith Wickham (Egyesült Királyság)William Hope (USA) MacsEb Sheen bolygója Hangyás Jeff Bennett László tábor Lumpus főcserkész Tom Kenny A Pókember elképesztő kalandjai Mesmero (1. évad)Deadpool Dwight SchultzWill Friedle Verdák 3. Taxi / Faregame Jason Pace Madagaszkár Julien király Sacha Baron Cohen Gumball csodálatos világa Hot-dog srác (4. évad)Rocky Robinson (3. és 6. évad) Alex JordanSimon Lipkin Gumball varázslatosan furcsa világa Rocky RobinsonDaniel Senicourt Simon LipkinClive Russell Olivér és társai Vagány (2. magyar változat) Patrick, a postás Patrick Jeff és az űrlények JimmyTedSammy Alessandro Minoli Blinky Bill – A film Robert Cam Ralph SpongyaBob Kockanadrág Sheldon J. Plankton (14x11-től) Mr. Lawrence Family Guy Ida Davis (1. hang) Seth MacFarlane
Díjai, elismerései Vándor Pufi-díj (1993)
Jegyzetek
Források A Madách Színház honlapja
Magyarszinkron.hu [ Magyar színházművészeti lexikon]
Kategória:Magyar színészek Kategória:Görög származású magyarok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Vándor Pufi-díjasok Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:A budapesti Szent László Gimnázium diákjai Kategória:1963-ban született személyek Kategória:Élő személyek