A „Református keresztyénség”, „Református hit” és „Kegyelem tana” ide vezetnek. A református egyházakról lásd: Református egyházak.
264px|bélyegkép|Reformáció fala Genfben; balról jobbra: Guillaume Farel, Kálvin János, Béza Tódor és John Knox
A kálvinizmus (más néven református hit vagy kegyelem tana) a reformációt elindító lutheri protestáns irányzatból kiinduló genfi ébredés fővonalának teológiai rendszere, amely Kálvin János és más reformátorok keresztényA kálvinista szóhasználat a keresztyén kifejezést használja. tanításai mentén állt összefüggő hitrendszerré, amelyben harmonizációként a Biblia kizárólagosságát (Sola Scriptura), illetve önmagát magyarázó elvét vették alapul.
A kálvinisták a reformációnak az a csoportja, amely elszakadt a római katolikus egyháztól, de többek között az úrvacsorát és a helyes istentiszteletet illető nézetkülönbségük volt a lutheránusokkal is. A kálvinizmus fogalma félrevezető lehet, mert mindig is egy tágabb teológiai rendszert jelölt, inkább széleskörű behatással alakult ki, mint egy alapítótól.
A mozgalmat először az azt ellenző lutheránusok nevezték kálvinizmusnak, magukat inkább reformátusoknak, tanításaikat pedig a kegyelem tanainak hívják.
A nagy hatással bíró korai református teológusok közé tartozik Ulrich Zwingli, Kálvin János, Martin Bucer, Guillaume Farel, Heinrich Bullinger, Péter Mártír Vermigli, Béza Tódor és John Knox.
A legtöbb egyházat magába foglaló református szövetség a Református Egyházak Világközössége, amely több mint 80 millió tagot számlál. Léteznek konzervatív református szövetségek is, mint pl. a Világ Református Közössége (World Reformed Fellowship) és vannak a szövetségektől független református egyházak is.
A kálvinizmust nagyjából a kontinentális európai református, presbiteriánus, és kongregacionalista hagyományok képviselik.
bélyegkép|220px|Kálvin János
A szó eredete A kálvinizmus Kálvin János után kapta az elnevezést. Először 1552-ben egy lutheránus teológus használta. A Római Katolikus Egyház gyakorlata volt, hogy az eretnekségnek vélt tanításokat az alapítójukról nevezzenek el, de ez a megbélyegzés lutheránus körből indult. Kálvin maga tiltakozott a megnevezés ellen: Nem tudnának nagyobb sértéssel illetni, mint ezzel a szóval, kálvinizmus. Nem nehéz kitalálni honnan való ez az ellenem viselt gyűlölet.Leçons ou commentaires et expositions sur les Revelations du prophete Jeremie 1565
A negatív konnotációja ellenére, a megkülönböztető név egyre inkább népszerű lett a lutheránusoktól, illetve a későbbi protestáns ágaktól való megkülönböztetésében. Azoknak az egyházaknak a többsége, amelyek a történelmüket Kálvinhoz visszavezetik (beleértve a presbiteriánusokat, kongregacionalistákat stb.) nem használják teológiájuk jelölésére, mivel a „református” általánosabban elfogadott. Ezek az egyházak állítják, hogy Kálvin János szavai szerint „megújultak az evangélium igaz rendje szerint.”
Az arminiánus vita következtében élénkült meg a kifejezés használata, ahol a kálvinisták a hagyományos református nézeteket fenntartották. Habár a református hagyomány foglalkozik mindazokkal a keresztyén teológiai témákkal, amikkel a „kálvinizmus”, mégis ezt a szót néha a „kegyelemtan” (doctrina de gratia) szinonimájaként, bizonyos jellegzetesen kálvinista nézetek jelölésére használják a szoterológiában vagy predesztináció értelmezésében, amiket részben összefoglal a Dorti zsinaton az arminiánus tanításokra válaszul született 5 pont, amelyek a kálvinizmus öt pontjaként váltak közismertekké. A kálvinizmus még egy fő jellemzőjének tartják, hogy tanrendszerének egésze különösen hangsúlyozza Isten szuverenitását és uralmát mindenekben, beleértve a megváltást is.
Létrejötte és története
bélyeg|220px|Az Institúció A kálvinizmus teológiai gyökerei a 16. századi nyugat-európai reformációig nyúlnak vissza. Az azt elindító lutheri irányzatból indult ki, majd több újító reformátor hatása alatt formálódott (például Ulrich Zwingli), akik között Jean Calvin (magyarosan Kálvin János, 1509–1564), a jogász végzettségű francia reformátor végül kiemelkedővé vált. 1536-ban kiadta A keresztény vallás tanítása című művét. Ebben világos rendszerbe foglalta a reformáció tanait, amelyek a református vallás hitnézeteivé váltak. Kálvin híressé válása után kapcsolták nevét a református egyházakhoz (kálvinista egyházak), a református mozgalmat pedig kálvinizmusnak nevezték el. A kálvinista tanrendszer lényegét addig különböző teológusok hangoztatták, s az 1618–19-es dorti zsinaton foglalták össze „a kálvinizmus öt pontjaként”, Kálvin nézeteinek védelmében.
Kálvin követőinek vallási fegyelme, a világosan megfogalmazott hitvallás, valamint a prédikátorok szorgalmas tevékenysége elősegítette a kálvinizmus gyors terjedését. Svájcban, Németalföldön, Skóciában és (az akkori) Magyarországon terjedt el a református vallás maradandóan, de nagy hatást gyakorolt Franciaországra (hugenották) és az angol reformációra is.
Észak-Amerikába a 17-18. század folyamán betelepülő hugenották, hollandok, skótok és az angol puritánok vitték a kálvinista hitet, amely mélyen gyökeret vert az amerikai protestantizmusban, jóllehet később az új keletű protestáns egyházak (baptista, metodista, pünkösdista stb.) kerültek túlsúlyba.
Latin-Amerikában a protestantizmus nem tudott jelentős hatást gyakorolni a bennszülött lakosságra. Bár létrejött néhány református egyház, de főleg az új vallási mozgalmak jellemzőek a latin-amerikai protestantizmusra.
Afrikában a 17. században a holland telepesek és francia hugenották alapítottak református egyházakat. Ezek a Dél-afrikai Köztársaságban máig a legbefolyásosabb egyházak közé tartoznak.
A református egyház nemzetközi téren gyengén szervezett, az igazi ereje a nemzeteken belüli egyházi közösségekben mutatkozik meg. 1877-ben jött létre Edinburghben a Református Világszövetség, a gyakran országonként eltérő szervezeti, tanításbeli és istentiszteleti különbségeket mutató református egyházak közös szervezete. Központjának székhelye 1948 óta Genfben van. A világszövetség 1970-ben egyesült a Kongregacionalista Világtanáccsal. A 20. század végén 159 tagegyházat foglalt magába. 2010-ben a Református Egyházak Világszövetsége és a Református Ökumenikus Tanács (REC) egyesülésével létrejött a Református Egyházak Világközössége (World Communion of Reformed Churches, WCRC), melynek megalakulásakor 227 tagegyháza volt 108 országból.
Teológia Bibliához való viszonyulása bélyegkép|220px|„A' prófétáknak és apostoloknak írások tökéletes, teljes, fogyatkozás nélkül való, tiszta, igaz.” Károlyi Gáspár, A vizsolyi Biblia előszava
220px|bélyegkép|A Szilágyi Dezső téri református templom (Budapest) légi felvételen
A református teológusok szerint Isten a saját magáról szóló ismeretet Igéjén keresztül közli az emberekkel. Az emberek csak akkor tudhatnak bizonyosat Istenről, ha kijelenti Önmagát. Indokolatlannak tartják az olyan elméleteket, amelyek Isten kijelentéseit az Igéjén kívül keresik. Az emberek tudása Istenről eltér minden másról való tudásuktól, mert Isten végtelen, és a véges ember nem képes megérteni a végtelent. Bár a tudás, amit Isten magáról az embereknek kijelent sohasem helytelen, de nem nyújt minden tekintetben kimerítő megismerést.
A református teológusok szerint Isten kijelentése mindig a Fián, Jézus Krisztus]]on keresztül történik, mert Ő az egyetlen közvetítő Isten és ember között. Isten kijelentése Krisztuson keresztül kétféleképpen történik. Az első a teremtés és a gondviselés, mely Isten teremtő és folyamatos munkája a világban. Istennek ez a cselekedete mindenkinek tudást biztosít Istenről, de ez a tudás csak arra elegendő, hogy az ember vétkesnek érezze magát a bűnei miatt; nem tartalmaz tudást az evangéliumról. A második, amin keresztül Isten kijelenti magát, az ítélettől való megváltás evangéliuma, ami a Krisztusban hívőket bűneik méltó büntetésétől szabadítja meg.
A református teológiában Isten Igéje többféle formát is ölt. Jézus Krisztus maga a Megtestesült Ige. Az Ószövetség, amelyben róla szóló próféciák vannak, és az apostolok tanításai, akik látták őt és továbbadták az ő üzenetét, az Újszövetség szintén Isten Igéi. Továbbá a lelkészek igehirdetése is maga az Isten igéje a hallgatóság számára, mert úgy tekintik, hogy Isten szólítja őket rajtuk keresztül. Isten beszél emberi írókon keresztül a Bibliában, mely olyan szövegekből áll, melyeket Isten rendelt arra, hogy általuk önmagát kijelentse. A református teológusok hangsúlyozzák, hogy a Biblia páratlanul fontos módja annak, ahogy Isten az emberekkel kommunikál. Az emberek olyan tudást szereznek a Bibliából, ami semmilyen más módon nem kapható meg.
A modern naturalista világszemlélet beköszöntével a református teológusok habár látszólag egyetértenek, hogy a Biblia igaz, de jelentős nézetkülönbségeik támadtak az igaz voltának a jelentéséről és annak mértékéről. A liberális oldalról ebbéli nézeteikért fundamentalistáknak is csúfolt konzervatív kálvinisták a református hitvallásaiknak megfelelően állítják, hogy a Biblia teljességében igaz és nincs benne hiba vagy hazugság. Ez a nézet nagyon hasonlít a katolikus ortodoxiáéhoz, illetve az evangelikalizmuséhoz. A másik fővonal, amely Karl Barth tanítása, illetve a neo-ortodoxia hatására alakult ki, és a Magyar Református Egyházban többek között a Török István féle Dogmatikából lett erőteljesen tanítva, annyira, hogy a barthiánus vonal rövidesen az uralkodóvá vált. Azok, akik ezt a nézetet követik, úgy gondolják, hogy habár a Biblia az Istenről való tudásunk elsődleges forrása, mégis annak részei lehetnek hamisak is. E nézet szerint Krisztus Isten kijelentése, és az Írások csak a tanúi a kijelentésnek, de önmagában a Biblia nem tekinthető a kijelentésnek, ezért nem is normatív az egyház számára. Dawn DeVries, a jellemzően liberális teológiájú Union Presbyterian Seminary professzora azt írja, hogy Barth tanai az Írásról nem képesek megoldani a kortárs egyházakban jelentkező konfliktusokat, és javasolja, hogy egyáltalán ne is gondoljunk az Írásra, mint Isten Igéjére, hanem csak, mint emberi tudósításokra a kijelentett Jézus Krisztusról.
Szövetség A református teológusok használatában ezzel a fogalommal írják le azt, ahogyan közösségre lép Isten az emberekkel a történelem során. A szövetség gondolata olyannyira kiemelkedő a református teológiában, hogy magát a református teológia egészét is néha a szövetség teológiájának nevezik. A 16. és 17. század református teológusai egy olyan különleges teológiai rendszert dolgoztak ki, amit szövetségi teológiának neveznek, és amelyet sok konzervatív református egyház ma is fenntart. Ez a rendszer Isten életét az emberekkel elsődlegesen két szövetségben láttatja: a cselekedetek szövetségében és a kegyelem szövetségében. A cselekedetek szövetsége Ádámmal és Évával köttetett az Éden Kertjében. A szövetség szerint Isten áldott életet biztosít a kertben azzal a feltétellel, hogy Ádám és Éva megtartja a törvényét. Mivel Ádám és Éva megszegték a szövetséget azáltal, hogy ettek a tiltott gyümölcsből, meg kellett halniuk és kiűzettek a kertből. Ez a bűn továbböröklődött az emberiségben, mert minden ember Ádámban van, aki a szövetség feje. A szövetségi teológusok arra következtetnek, hogy Ádám és Éva halhatatlanok maradtak volna, ha tökéletesen engedelmeskednek.
Egy második szövetség, az úgynevezett kegyelem szövetsége, azonnal Ádám és Éva bűne után köttetett. Ebben Isten kegyesen megváltást ajánl a haláltól, az Istenbe vetett hitért cserébe. Ez a szövetség különböző módokon van végrehajtva az Ó- és az Új Szövetségben, de tartalmazza a szabadságot a tökéletes engedelmesség elvárásától.