A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Kecskemét színházi életének központja, nevét a Bánk bán szerzője, a kecskeméti Katona József után kapta, 1916-ban. Az intézmény nemcsak a Nagyszínházat foglalja magában: további két játszóhellyel rendelkezik, ezek a Kelemen László Kamaraszínház és a Ruszt József Stúdiószínház. Tagozatok: prózai, balett és zenei. Jelenlegi igazgatója Cseke Péter. A színház nem tévesztendő össze az azonos néven működő budapesti intézménnyel. 2020. január 1-től a színház Magyarország Kormánya döntése értelmében Nemzeti Színházként működik.

Története Kelemen László, az első magyar színigazgató már a 18. század végén kísérletet tett a kecskeméti színjátszás megteremtésére, de próbálkozása a szülővárosában nem hozott tartós eredményt. Közel száz év múltán azonban már sikerült a várost megillető színházat létrehozni, a bécsi Fellner és Helmer tervezésében, amit a millenniumi ünnepségekhez kapcsolódóan avattak fel, október 14-én.

Az ünnepi műsor öt számból állt. Az elsőben Donáth Lajos karnagy nyitányát hallhatták a nézők, melyet saját maga vezényelt. A második számban Ábrányi Emil Prolog című, kifejezetten az nyitóünnepség alkalmából írt költeményét szavalta el. A harmadik számban került előadásra a nyitódarab, mely Katona József Bánk bánja volt. Az előadás a Nemzeti Színház művészeinek közreműködésével jött létre. Az előadás során a főbb szerepekben Jászai Mari (Gertrudis), Szacsvay Imre (Bánk bán) és Márkus Emília (Melinda) voltak láthatóak. A negyedik számban Katona Apotheozisa. című élőkép került színpadra, majd végül az ötödik képben zárásképp elhangzott a Himnusz. A színház avatásán Ferenc József és felesége, Sissy királyné is részt vett. Emléküket tábla is őrzi a színházban.

A magyarországi kulturális és társadalmi élet 19. század végi megélénkülése a reformkorhoz hasonlóan újabb közösségi funkciókat kiszolgáló épülettípusok megjelenését segítette elő. Ezek közé tartozik a színház is mint a polgári társasági élet legfontosabb nyilvános színhelye. Magyarországon a legtöbb színház a dualizmus néhány évtizede alatt épült, mintegy színházépítési láz vonult végig az országon.

Stílustörténeti körülmények 300px|thumb|Nézőtér A magyar építészek nagy bánatára zömében külföldi versenytársak nyerték a színházak tervezésére vonatkozó pályázatokat. Ez együtt járt a nemzetközi szervezési és tervezési elvek átvételével funkcionálisan, szerkezetileg és stílusban egyaránt. A Fellner és Helmer tervezők által képviselt elvek azonban egyre elavultabbá váltak. A századfordulón már nagyobb hangsúlyt kapott az új színházi rendszerek kialakításának igénye, amely aztán a magyar szecesszió időszakában bontakozott ki.

Az épület eklektikus stílusú, neobarokk díszítőelemekkel, amelyek nagyrészt Hausbeitner Henrik osztrák szobrász munkái. Az épület főhomlokzatán két ablakfülkében látható Kisfaludy Károly, illetve Katona József szoborportréja. A színház felújítására 1986–87-ben az Ybl Miklós-díjas Farkas Gábor és Boros Pál építészek tervei alapján került sor.

A színház vezetőinek névsorából kiemelkedik Radó Vilmos neve, aki 15 éves igazgatósága alatt többek között Latinovits Zoltán szerződtetésével öregbítette a színház hírnevét. Az intézményhez kapcsolódik a helyi Kelemen László Kamaraszínház és a Ruszt Józsefről elnevezett Stúdiószínház.A varosom.hu a színházrólA MEK honlapján

A Színházi adattárban regisztrált bemutatók száma, 1949. október 10-től: 752; ugyanitt háromszázhét színházi felvétel is látható.2011. november 15-i lekérdezés

Az épület előtt látható a Szentháromság szobor, melyet 1739–40-ben, a városban pusztító pestisjárvány emlékére emeltek, barokk stílusban. A közel három méteres obeliszk és a környezete a Szentháromság mellett összesen 13 szent szobrát foglalja magában.

Társulat (2026/2027)

Igazgató: Cseke Péter Főrendező: Szente Vajk Igazgatóhelyettes, művészeti vezető: Kovács Lehel Irodalmi vezető, dramaturg: Gyulay Eszter Zenei vezető: Károly Kati Tánctagozat művészeti vezetője: Barta Dóra Koreográfus: Túri Lajos Péter Örökös tagok

Prózai tagozat művészei

Tánctagozat művészei

A színház igazgatói Kövessy Albert (1900–1905) Mariházy Miklós (1908–1920, 1926–1927) Bárdossy Pál (1920–1922) Csáky Antal (1922–1926) Gulyás Menyhért (1927–1928) Deák Ferenc (1928–1930) Miklósy Imre (1930–1936) Kardoss Géza (1936–1939) Szokoly Gyula (1944–1947) Velenczey István (1951–1953) Radó Vilmos (1958–1974) Miszlay István (1974–1976) Sajtos Géza (1976–1982) Jancsó Miklós és Hernádi Gyula (1983–1984) Gyurkó László (1984–1985) Lendvay Ferenc (1986–1991) Illés István (1992–1995) Bal József (1995–1998) Bodolay Géza (1998–2008) Cseke Péter (2008–)

Bemutatók ÉvadSzerzőCímRendező2024/2025Henry Lewis – Jonathan Sayer – Henry ShieldsMa este megbukunkCseke PéterTóth Kata – Varga-Huszti MátéSzentkirályfiCseke PéterJacobi Viktor – Bródy Miksa – Martos FerencLeányvásárJuronics TamásMuszty Bea – Dobay AndrásA kék csodatortaJankovics AnnaAgatha ChristieAz Ackroyd-gyilkosságLóth BalázsJuhász Levente – Szente Vajk – Galambos AttilaA trónSzente VajkSzép ErnőLila ákácKovács LehelClaude MagnierOscarBesenczi ÁrpádIván SáraElőjáték Lear királyhozShakespeare – Barta DóraA makrancos hölgyBarta DóraPierre Choderlos de LaclosVeszedelmes viszonyokTárnoki MárkAlbert R. GurneySylviaScherer PéterHáy JánosA kutyatartó lány2025/2026Huszka Jenő – Martos FerencLili bárónőBéres AttilaRuggero LeoncavalloBajazzókSzegvári JúliaAram Hacsaturján – Barta DóraSpartacusBarta DóraCarlo GoldoniKét úr szolgájaKovács LehelFenyő Miklós – Tasnádi IstvánMade in HungáriaSzente VajkLázár ErvinGyere haza, Mikkamakka!Sipos ImreGimesi DóraHamupipőkeJankovics AnnaRay Cooney – John ChapmanKölcsönlakásKapitány IvánHeinrich von KleistA bosszúKovács D. DánielJane AustenBüszkeség és balítéletPelsőczy RékaPaolo GenoveseTeljesen idegenekCseke PéterSzabó BorbálaSzáz karácsonyKovács LehelTasnádi IstvánNorvég mintaScherer PéterPavel StantchevEgy éjszaka, két reggelCseke PéterMarimama – Járai Máté emlékkönyve2026/2027Kovács Dominik – Kovács ViktorKODÁLY – Hegyi éjszakákKovács LehelVajda KatalinAnconai szerelmesekCseke PéterF. Scott FitzgeraldA nagy GatsbySzente VajkEisemann Mihály – Szilágyi LászlóÉn és a kisöcsémMáté GáborNeil SimonPletykaNagy SándorHändelMessiás (balett)Barta DóraIván SáraKalapkirálynőNagypál OrsiHenrik IbsenSolness építőmesterUdvaros DorottyaMolly Smith MetzlerSzirénekBéres AttilaHunyady SándorA három sárkányLóth BalázsTasnádi IstvánHotel SunsetKovács LehelTóth Bence Sándor – Tóth Anna OrsolyaElektra c-mollbanTóth Bence Sándor e.h.A. A. MilneMicimackóCseke PéterPresser Gábor – Varró DánielTúl a Maszat-hegyenJankovics AnnaGyulay EszterRIZZGyulay Eszter

Érdekességek A színház épülete kedvelt filmforgatási helyszín. 1963-ban Ranódy László: Pacsirta című filmjének színházi jeleneteit forgatta az épületben. 1966-ban itt forgatta Zsurzs Éva Othello Gyulaházán című tévéfilmjének színházi jeleneteit. Bacsó Péter 1983-as Te rongyos élet című filmjét is részben itt forgatta. 2004-ben Szabó István Csodálatos Júlia című filmjének szolgált helyszínül az épület.

Galéria

Jegyzetek

Források A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház honlapja 7óra7.hu A színház adatlapja a PORT.hu oldalán

További információk Színházi adattár Hírek a színház életéből A kecskeméti színház és színészet múltja Színházi képregény 96. 100 év Kecskeméten; főszerk. Karácsony Ágnes, szerk. Gyergyádesz László et al.; Hírös Teátrum Alapítvány, Kecskemét, 1996 Újabb öt évad az ezredforduló után, 2002–2007. Kecskeméti Katona József Színház; szerk. Mészár Zsuzsanna; Katona József Színház, Kecskemét, 2007 Kecskeméti Katona József Színház; szerk. Lovas Dániel; Gong Rádió–Katona József Színház, Kecskemét, 2018 (Magyar múzsa könyvek)

Kapcsolódó szócikkek

Kategória:Magyarország színházai Kategória:Kecskemét kulturális élete Kategória:Kecskemét építményei Kategória:Eklektikus építészet Kategória:Magyarország 19. századi építményei Kategória:Bács-Kiskun megye műemlékei Kategória:1896-ban átadott építmények Kategória:Fellner és Helmer művei