William Ford Gibson amerikai–kanadai író.

Jelenleg Kanadában, Vancouverben él. Írói hírnevét az 1980-as évek közepén tudományos-fantasztikus irodalomban szerezte meg mára már kultikusnak számító regényével, a Neurománccal. Az ezredforduló utáni műveiben a tudományos-fantasztikus eszközök helyett inkább kortárs megoldásokat alkalmaz. Munkásságát egyedien részletdús, kifinomult ábrázolások, erőteljes víziók, szerteágazó és egymásba fonódó cselekményszálak és a technológiai-társadalmi kölcsönhatások több rétegű elemzése és újrafogalmazása jellemzi.

Korai évei William Gibson a dél-karolinai Conwayben, egy folyóparti kisvárosban született, de gyermekkora nagy részét Virginia államban töltötte (Norfolkban, illetve Wytheville-ben). Apja különböző területeken folyó építőipari fejlesztések irányításával foglalkozott, ezért a család igen sűrűn változtatott lakóhelyet. 1954-ben Gibson apja balesetben elhunyt, ezután anyja vele együtt ismét Wytheville-be költözött. Középiskolás tanulmányait Gibson viszont már Tucsonban, egy bentlakásos iskolában folytatta.

Újrakezdés Kanadában Gibson 1966-ban, 18 éves korában elveszítette édesanyját is. Ezt követően abbahagyta tanulmányait, és belevetette magát a korszakra jellemző ellenkultúra világába. A vietnámi háború idején, a katonai behívó elől a kanadai Torontóba szökött, ahol az 1960-as évek végéig maradt, és a hippi-szubkultúrák színes mindennapjait élte. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Deborah Jean Thompsonnal, akivel 1972-ben Vancouverbe költöztek és ott telepedtek le, gyermekeik is itt születtek. Gibson itt folytatta és fejezte be félbeszakadt tanulmányait: 1977-ben a University of British Columbia egyetemen angol irodalomból szerzett BA diplomát.

Művei Sprawl-trilógia: Neuromancer (1984) / Neurománc (1992, ) (a trilógia I. kötete) Count Zero (1986) / Számláló nullára (1993, ) (a trilógia II. kötete) Mona Lisa Overdrive (1988) / Mona Lisa Overdrive (1994, ) (a trilógia III. kötete)

Híd-trilógia: Virtual Light (1993) / Virtuálfény (1995, ) (a trilógia I. kötete) Idoru (1996) / Idoru (1999, ) (a trilógia II. kötete) All Tomorrow's Parties (1999) / A holnap tegnapja (2006, ) (a trilógia III. kötete)

"Blue Ant"-trilógia: Pattern Recognition (2003) / Trendvadász (2004, ) (a trilógia I. kötete) Spook Country (2007) / Árnyvilág (2009, ) (a trilógia II. kötete) Zero History (2010) / Nyomtalanul (2010, ) (a trilógia III. kötete)

"Főnyeremény"-trilógia: The Peripheral (2014) / A Periféria (2014, ) Agency (2020) / Mozgástér (2020, )

Egyéb művei: Agrippa (a book of the dead) (1982) (önéletrajzi emlékvers) Burning Chrome (1986) / Izzó króm (1995, ) (novellák) The Difference Engine (1990) / A gépezet (2005, ) (Bruce Sterlinggel) Distrust that Particular Flavor (2012) (válogatott esszék és cikkek)

Magyarul

A Gernsback-kontinuum; ford. Gáspár András; in: Galaktika 100; Móra, Budapest, 1989 Neurománc; ford. Ajkay Örkény; Valhalla Páholy, Budapest, 1992 (Neuromancer címen is) Neurománc 2. Számláló nullára; ford. Ajkay Örkény; Valhalla Páholy, Budapest, 1993 Neurománc 3. Mona Lisa overdrive; ford. Kornya Zsolt; Valhalla Páholy, Budapest, 1994 Johnny Mnemonic; Terry Bisson regénye, William Gibson novellája és filmforgatókönyve alapján, ford. Németh Attila; N&N, Budapest, 1995 (Möbius) Virtuálfény; ford. Szántai Zsolt; Neotek, Budapest, 1995 Izzó króm; ford. Bóday Tamás et al.; Valhalla Páholy, Budapest, 1995 Neurománc; ford. Ajkay Örkény; 2. jav. kiad.; Valhalla Páholy, Budapest, 1999 Idoru; ford. Kodaj Dániel; N&N, Budapest, 1999 (Möbius) Trendvadász; ford. Gálla Nóra; Magyar Könyvklub, Budapest, 2004 William Gibson teljes Neurománc univerzuma; ford. és átdolg. Ajkay Örkény, Kornya Zsolt; Szukits, Szeged, 2005 Neurománc Számláló nullára (Count zero címen is) Mona Lisa overdrive William Gibson–Bruce Sterling: A gépezet; ford. Juhász Viktor; Nagual Publishing, Budapest, 2005 (Galaktika fantasztikus könyvek) A holnap tegnapja; ford. Pék Zoltán; Metropolis Media, Budapest, 2006 (Galaktika fantasztikus könyvek) Árnyvilág; ford. Ajkay Örkény; Metropolis Media, Budapest, 2009 Nyomtalanul; ford. Tamás Dénes; Metropolis Media, Budapest, 2010 (Metropolis könyvek) A periféria; ford. Bottka Sándor Mátyás; Agave Könyvek, Budapest, 2014 Virtuálfény; ford. Pék Zoltán; Agave Könyvek, Budapest, 2015 Mozgástér; ford. Bosnyák Edit; Agave Könyvek, Budapest, 2020 Neuromancer; ford. Farkas Veronika; Agave Könyvek, Budapest, 2021 (Neurománc címen is) Count zero; ford. Farkas Veronika; Agave Könyvek, Budapest, 2021 (Számláló nullára címen is) Mona Lisa overdrive; ford. Farkas Veronika; Agave Könyvek, Budapest, 2021 Alien 3. Az eredeti és ismeretlen történet; William Gibson nyomán Pat Cadigan, ford. Habony Gábor; Szukits, Szeged, 2021

További információk William Gibson weboldala William Gibson archivált weblogja William Gibson hivatalos magyar honlapja

Kategória:Amerikai sci-fi-szerzők Kategória:Cyberpunk Kategória:1948-ban született személyek Kategória:Élő személyek