A h-moll mise (vagy Nagy h-moll mise, BWV 232) Johann Sebastian Bach latin nyelvű miséje, melynek keletkezése ugyan 1724-re tehető, de valószínűleg 1749-ig dolgozott rajta, egészen megvakulásáig, majd az ezt követő 1750-es haláláig.

Történet és háttér Érdekes módon Bach nem adott címet a művének, hanem a mise 4 részének a partitúráin a mise éppen következő részeinek címe olvasható (Kyrie, Gloria, Symbolum Nicenum (más helyeken mint Credo ismeretes), ill. Sanctus, Hosanna, Benedictus, Agnus Dei). Mivel a különböző részek különböző apparátusra és eltérő hangvétellel íródtak, ezért lehet, hogy Bach soha sem szánta egy műnek az egészet. Ennek ellenére a mű mégis egy egésszé áll össze, és nagy élmény hallgatni. Azt, hogy Bach élete során a művet nem adták elő soha, a hossza is megerősíti: a mű majdnem két óra hosszú, tehát egy átlagos misén kizárt, hogy előadják. A premier (legalábbis a Gloriáé) valószínűleg Carl Philipp Emanuel Bach nevéhez és Berlin városához fűződik, de a teljes mise első bemutatója talán a 19. században, 1859-ben volt.

Kérdés még, hogy a evangélikus Bach miért írt latin misét, , ezért azt gondolhatnánk, hogy Bach a művet személyes rendelésre írhatta. De egyrészt a Kyrie és a Gloria az evangélikus liturgia része is, melyeket valószínűleg a korálhoz hasonlóan az egész nép énekelt, másrészt lehet, hogy az öreg Bach úgy gondolta, már túl sokat szentelt az életéből a német nyelvű kantátákra, és valami újdonságra vágyott. Mindezek persze semmit sem vonnak le a mű értékéből.

Bach a Gloriát 1724 karácsonyára írta, a Kyriét 1731-ben tette hozzá, ez alkotja a BWV 232a-t, amit ugyanebben az évben II. Frigyes szász választófejedelemnek a Szász udvari komponista cím elnyerésének reményében oda is ajándékozott. Erre azért volt szüksége, mert Lipcsében kisebb politikai konfliktusokba keveredett, és ezzel a címmel „bebetonozta” a helyét Lipcse városában. A mű 1737-ig bemutatlanul állt, amikor is Bach elkezdett az anyag „koncertképes” állapotba hozásán dolgozni: az eddig elkészült részeken apróbb változtatásokat hajtott végre, ill. megírta a maradék részeket. A munka befejezése egészen 1749-ig tartott, ahol a kézirat már igen jól tükrözte Bach egészségének romlását.

Az 1730-as években, amikor is Bachnak először a miseírás ötlete felmerült, éppen akkor tanulmányozta Giovanni Pierluigi da Palestrina Missa sine nomine c. darabját, amit kisebb változtatások hozzáadásával le is másolt, ill. Antonio Lotti Misse sapientiae című műve is éppen kéznél volt. Gyakorlásképpen Giovanni Battista Bassani ismeretlen F-dúr miséjéhez a Credo in unum Deum részeket (BWV 1081) adta hozzá. Antonio Caldara Magnificatja is alapul szolgálhatott, bár feltehetőleg az általa nyert ötletek a D-dúr Magnificatban kamatoztak...

Ezen kívül Bach jó szokásához híven sok régebbi darabját felhasználta, parodizálta a h-moll misében, a különböző egyházi kantátákon keresztül a Húsvéti oratóriumig.

A mű felépítése Kyrie Jelentése: Uram, irgalmazz Kyrie eleison (5 szólamú (SSATB) kórus) Adagio és Largo tempójelzés, C (4/4) ütemmutató, hangneme h-moll Hangszerelés: flauto traverso I-II, oboe d'amore I-II, fagott, hegedű I-II, brácsa, continuo Christe eleison (Ária (Duetto) két szopránra) Andante tempójelzés, C ütemmutató, hangneme D-dúr Hangszerelés: hegedű I-II all' unisono, continuo Kyrie eleison (4 szólamú (SATB) kórus) Allegro moderato tempójelzés, 2/2-es ütemmutató (alla breve), hangneme fisz-moll Hangszerelés: flauto traverso I-II és oboe d'amore I, oboe d'amore II, fagott, hegedű I-II, brácsa, continuo

Gloria Jelentése: Dicsőség a magasságban Istennek

Gloria in excelsis (5 szólamú kórus) Vivace tempójelzés, 3/8-os ütemmutató, hangneme D-dúr Hangszerelés: trombita I-III, timpani, flauto traverso I-II, oboa I-II, fagott, hegedű I-II, brácsa, continuo A mű zenéje a BWV 191 nyitókórusán alapszik Et in terra pax (5 szólamú kórus) Andante tempójelzés, C ütemmutató, hangneme D-dúr Hangszerelés: trombita I-III, timpani, flauto traverso I-II, oboa I-II, fagott, hegedű I-II, brácsa, continuo Az eredetije szintén a BWV 191 nyitókórusában keresendő Laudamus te (második szoprán szólóáriája) Andante tempójelzés, C ütemmutató, hangneme A-dúr Hangszerelés: szólóhegedű, hegedű I-II, brácsa, continuo Gratias agimus tibi (4 szólamú kórus) Allegro moderato tempójelzés, alla breve, hangneme D-dúr Hangszerelése: trombita I-III, timpani, flauto traverso I-II és oboa I, oboa II, fagott, hegedű I-II, brácsa, continuo Dallama a BWV 29-es kantátában keresendő Domine Deus (első szoprán és tenor duettje) Andante temójelzés, C ütemmutató, hangneme G-dúr Hangszerelése: flauto traverso, hegedű I-II, brácsa, continuo Qui tollis peccata mundi (4 szólamú kórus) Lento tempójelzés, 3/4-es ütemmutató, hangneme h-moll Hangszerelése: flauto traverso I-II, hegedű I-II, brácsa, cselló, continuo Részben a BWV 46-os kantáta feldolgozása Qui sedes ad dexteram Patris (altária) Andante commodo tempójelzés, 6/8-os ütemmutató, hangneme h-moll Hangszerelése: obligát oboa d'amore, hegedű I-II, brácsa, continuo Quoniam tu solus sanctus (basszusária) Andante lento tempójelzés, 3/4-es ütemmutató, hangneme D-dúr Hangszerelése: obligát corno da caccia, fagott I-II, continuo Cum Sancto Spiritu (5 szólamú kórus) Vivace tempójelzés, 3/4-es ütemmutató, hangneme D-dúr Hangszerelése: trombita I-III, timpani, flauto traverso I-II, oboa I-II, fagott I-II, hegedű I-II, brácsa, continuo A zene a BWV 191-es kantáta zárókórusának feldolgozása

Symbolum Nicenum vagy Credo Jelentése: Hiszek egy Istenben

Credo in unum Deum (5 szólamú kórus) Moderato tempójelzés, alla breve, hangneme A-mixolid Hangszerelése: hegedű I-II, continuo Patrem omnipotentem (4 szólamú kórus) Allegro tempójelzés, alla breve, hangneme D-dúr Hangszerelése: trombita I-III, timpani, oboa I-II, hegedű I-II, brácsa, continuo BWV 171-es kantáta nyitókórusának feldolgozása Et in unum Dominum (első szoprán és alt duettje) Andante tempójelzés, C ütemmutató, hangneme G-dúr Hangszerelése: oboe d'amore I-II, hegedű I-II, brácsa, continuo Et incarnatus est (5 szólamú kórus) Andante maestoso tempójelzés, 3/4-es ütemmutató, hangneme h-moll Hangszerelése: hegedű I-II, continuo Crucifixus (4 szólamú kórus) Grave tempójelzés, 3/2-es ütemmutató, hangneme é-moll Hangszerelése: flauto traverso I-II, hegedű I-II, brácsa, continuo BWV 12-es kantáta nyitókórusa alapján Et resurrexit (5 szólamú kórus) Allegro tempójelzés, 3/4-es ütemmutató, hangneme D-dúr Hangszerelése: trombita I-III, timpani, flauto traverso I-II, oboa I-II, hegedű I-II, brácsa, continuo Et in Spriritum Sanctum (basszusária) Andantino tempójelzés, 6/8-os ütemmutató, hangneme A-dúr Hangszerelés: obligát oboa d'amorék, continuo Confiteor (5 szólamú kórus) Moderato és Adagio tempójelzés, alla breve, hangneme fisz-moll Hangszerelése: continuo Et expecto (5 szólamú kórus) Allegro Vivace tempójelzés, alla breve, hangneme D-dúr Hangszerelés: trombita I-III, timpani, flauto traverso I-II, oboa I-II, hegedű I-II, brácsa, continuo A zene a BWV 120-as kantáta második tételéből származik

Sanctus, Hosanna, Benedictus és Agnus Dei Jelentése: Szent

Sanctus (6 szólamú (SSAATB) kórus) Largo C és Vivace 3/8 tempójelzések, ill. ütemmutatók, hangneme D-dúr Hangszerelése: trombita I-III, timpani, oboa I-III, hegedű I-II, brácsa, continuo Egy mára elveszett 1724-ben keletkezett kórusművének feldolgozása Hosanna(8 szólamú kórussal (minden szólam duplázva)) Allegro tempójelzés, 3/8-os ütemmutató, hangneme D-dúr Hangszerelése: trombita I-III, timpani, flauto traverso I-II, oboa I-II, hegedű I-II, brácsa, continuo BWV 215 nyitókórusával egyezik, bár valószínűleg mindkettő egy mára elveszett harmadikon alapszik Benedictus (tenorária) Andante tempójelzés, 3/4-es ütemmutató, hangneme h-moll Hangszerelése: obligát flauto traverso, continuo Hosanna (da capo) Lásd feljebb Agnus Dei (altária) Adagio tempójelzés, 4/4-es ütemmutató, hangneme g-moll Hangszerelése: hegedű I-II all' unisono, continuo Egy 1725-ben keletkezett, de azóta elveszett házassági kantátán alapszik, ugyanezen mű az alapja a BWV 11-es számú műnek Dona nobis pacem Szöveg kivételével minden megegyezik a Gloriában található Gratias agimusszal

Híres felvételek Arnold Schönberg kórus, Concentus Musicus Wien, Nikolaus Harnoncourt vezényletével. Bach: Mass in B Minor Angela Maria Blasi (szoprán I), Delores Ziegler (szoprán II), Jadwiga Rappé (alt), Kurt Equiluz (tenor), Robert Holl (basszus) szólójával Amsterdami Barokk Zenekar és Kórus, Ton Koopman vezényletével. Bach: Mass in B Minor. Szóló: Barbara Schlick szoprán, Kai Wessel váltótenor / alt ("Christe eleison" esetén szoprán II), Guy de Mey tenor, Klaus Mertens basszus – #4509984782 (1995) Berlini Filharmonikus Zenekar, Herbert von Karajan. Bach: Mass in B Minor. Polygram/Deutsche Grammophon – #459460 (1974) Boston Baroque, vezényel Martin Pearlman. Bach: Mass in b minor. Telarc – #80517 (2000) Angol Barokk Szólisták, John Eliot Gardiner vezényletével. Bach: Mass in B Minor. Polygram Records – #415514 (1990) Münchener Bach-Chor/Münchener Bach-Orchester, Karl Richter. Bach: Messe in h-moll. Archiv Produktion/Deutsche Grammophon – #19819 (1961) Holland kamarkórus és a 18. század zenekara, Frans Brüggen vezényletével. Bach: Mass in B minor. Philips – (1990) La Petite Bande, vezényel Gustav Leonhardt. Bach: Mass in B minor. EMI – (1985) Taverner Consort and Players, Solisten der Tolzer Knabenchor, Andrew Parrott irányításával. Bach: Mass in B Minor EMI / Virgin (1985) Valószínűleg Bach ennyi emberrel dolgozott (egy énekes szólamonként) – Emma Kirkby szoprán I, Emily van Evera szoprán II, Panito Iconomou, Christian Immler, Michael Kilian alt (a Tolzer Knabenchorból), Rogers Covey-Crump tenor, David Thomas basszus – Veritas x2 # 7423 5 61998 2 8 Bécsi Filharmonikus Zenekar, Herbert von Karajan. Bach: Mass in B minor. Emi Classics – #67207 (1953) Collegium Vocale, Philippe Herreweghe vezényel. Bach. Mass in B-minor. Harmonia Mundi – szólisták: Johannette Zomer szoprán I, Véronique Gens szoprán II, Andreas Scholl alt, Christoph Prégardien tenor, Peter Kooy basszus I, Hanno Müller-Brachmann basszus II

Külső hivatkozások Bach miséje mint zenei ikon Ismertető a műről Szövege Bach h-moll miséje a ClassicCat.com-on (hangzó anyag)

Interaktív média Helmuth Rilling h-moll mise (Flash)

Kategória:Bach művei Kategória:Keresztény vallásgyakorlat Kategória:Misék (zenemű)