Nagykálló város Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Nagykállói járás és kistérség központja.
Nevének eredete A Nagykálló név néhány lehetséges magyarázata: sokáig Nagykállóban volt a környék legnagyobb kallómalma, a kál szó jelentése „nagy”, a kálló régen gyülekezőhelyet jelentett (ezt őrzi például az „elkallódik” szavunk).
Fekvése Nagykálló Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei, nyírségi település. A város a megye délkeleti részén, Magyarország északkeleti részén található. A román határ 47 kilométerre, az ukrán határ pedig 70 kilométerre található a várostól. A megyeszékhelytől, Nyíregyházától mindössze 14 kilométerre fekszik.
A környező települések közül Balkány 14, Kállósemjén 8, Geszteréd 13, Napkor 9, Érpatak 12, Újfehértó 15, Császárszállás pedig 10 kilométer távolságban található.
Megközelítése A város életében jelentős szerepe van az M3-as autópályának, amely közvetve összeköttetést biztosít a város és a főváros között (a legközelebbi csomópontja néhány kilométerre északra van a központtól), míg a 4-es főút egyrészt Debrecen térsége, másrészt az ukrán határ mellett fekvő Záhony és Ukrajna felé biztosít könnyű megközelíthetőséget.
A környező kisebb települések közül Nyíradony-Balkány, illetve Napkor-Sényő térségével a 4102-es, Nyíregyházával és Nyírbátorral a 4911-es, Újfehértóval a 4912-es út, Ludastó nevű különálló, délnyugati városrészével pedig a 49 147-es számú mellékút köti össze.
Vasúton a on közelíthető meg; Nagykálló vasútállomás a belterület nyugati széle közelében helyezkedik el, nem messze a 4912-es út vasúti keresztezése mellett; közúti elérését a 49 312-es számú mellékút teszi lehetővé.
Buszjárattal egyszerűen elérhető a megyeszékhely és a környékbeli települések is.
Városrészei Birke-tanya Cuker-tanya Gödrök Harangod Kiskálló Ludastó Nagykerti-szőlő Páskom Rácztanya Szúrótag Vásártér László kert Kristóf kert Posta kert Állami csemetekert Fekete szék (szik) Közép szék (szik) Rókalyukas dűlő. János kert Sajtár szék (szik) Fehér szék (szik) Szirond Hoszon Pap lapos Biri szőlő Pap tag Rácz tanya Csegze dűlő Forrás dűlő Mogyorós dűlő Nyírjes dűlő
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Fodor János (független) 1994–1998: Fodor János (MSZP-SZDSZ-Agrárszövetség-B. Kör-NELE) 1998–2002: Fodor János (független) 2002–2004: Terdik János (MSZP) 2004–2006: Juhász Zoltán (Fidesz-MDF)A hivatkozott forrás a választást, alighanem tévesen december 24-ére datálja. 2006–2010: Juhász Zoltán (MDF) 2010–2014: Juhász Zoltán (független) 2014–2019: Juhász Zoltán (Fidesz-KDNP) 2019–2024: Horváth Tibor (független) 2024– : Juhász Zoltán (független)
A településen 2004. december 23-án időközi polgármester-választást (és képviselő-testületi választást) tartottak, az előző képviselő-testület önfeloszlatása miatt. A választáson az addigi polgármester, Terdik János is elindult, ezúttal függetlenként, de csak a második helyet tudta elérni; korábbi pártja, az MSZP pedig egy új jelöltet indított, aki kevesebb, mint 6,5 %-os eredménnyel finiselve megalázó vereséget volt kénytelen elkönyvelni.
Önkormányzati választások 2006
2010
A 2010. október 3. napján megtartott települési nemzetiségi önkormányzati választás során Nagykálló Város Cigány Nemzetiségi Önkormányzatába 4 képviselőt választottak, mindannyian a Lungo Drom szervezet jelölésében indultak.
2014
Infrastruktúra A település infrastruktúrája folyamatosan fejlődik. A településen található 3478 lakásnak 99%-a be van kapcsolva a közüzemi vízhálózatba. Ez az érték magasabb az országos átlagnál. A közüzemi szennyvíz-csatorna hálózatra való 46%-os a rákötöttség arány, ami meghaladja a régiós átlagot. A háztartások 56%-a van rákötve a vezetékes gázhálózatra. Nagykállóban az ezer lakosra jutó távbeszélő fővonalak száma 224 darab, amely alig marad el a megyei átlagtól. A kiépített úthálózat hossza 27 km, a kiépítetlen úthálózaté 14 km, a kerékpárúté 2,4 km, míg a járdák hossza 6 km.
Története A mai város nyugati határában lévő domb (Korhány) ősemberi temetkezési hely volt. A római időkben szarmaták, később szlávok, a honfoglaláskor, 895-896-ban, Szabolcs és Tas vezér foglalta el a Tiszától a Krasznáig, a kavarok (a magyarok katonai segítői), majd Kond magyarjai laktak itt. Az államalapítás utáni századokban a vármegye sokat szenvedett az ellenséges betörésektől; besenyők, kunok, tatárok pusztították. Nem tudjuk pontosan, mikor létesült az első település a mai város helyén. Első ismert írásos említése 1274-ből, Lökös fia Miklós nevében szerepel (Nicolaus filius Leukes de Kallo, Árpádkori új okmánytár, XII, 124). E szerint a 13. század második felében annak a Balogsemjén nemzetségnek volt egyik központja, amelyikből a későbbi nagykállói Kállay család, a középkori mezőváros és környékének földbirtokosa is származott. Kérdés, hogy a nemzetségnek már közvetlenül a honfoglalás után szálláshelye volt-e, vagy csak a tatárjárás után települt be a mostani város területe? Előbbire utal az a körtemplom ábrázolás, ami a későbbi földvár 1665-ös felmérési tervén mint még meglévő, habár már nem szakrális célú épület (Zeughaus = szertár) látható. Ilyen rotundák ugyanis jellemzően a 11-12. században épültek, többnyire nemzetségközpontokban. Megnyugtató választ csak a vár területének a közeljövőre tervezett régészeti feltárása adhat, amennyiben sikerül megtalálni az árpádkori épület alapfalait.
Későbbi okiratok a település másik, akkor szintén használt nevét is említik: "Nagy Kálló, más néven Boznudada Szabolcs megyében" (maior Kallo et alio nomine Boznudada in Comitatus Zobouch, 1325, Anjou kori okmánytár II, 174), illetve Bozna (Bozna, 1406, Zsigmondkori oklevéltár, II/1, 4873. reg.) Egyes helytörténészek ebből úgy vélték, hogy egy esetleges korábbi, talán szláv falu lehetett a mai Nagykálló helyén, aminek a neve Búzna-Dada (Búzen-Dada) lehetett, ami a tatárjárás során elpusztult, és csak ezután vette a területet birtokba a magyar honfoglaló Balogsemjén nemzetség. Ennek ellentmond az, hogy a ma ismert okiratokban már a 13. században többször is szerepel a Kálló elnevezés, a Boznudada csak később, a 14. század elején (1325), a Bozna csak egy ízben, a 15. század elején (1406) kerül elő másodlagos névként. (Búzna-vagy Búzen-Dada éppenséggel sehol sem olvasható.) A bizonytalan eredetű másodlagos név így akár egy, a tatárjárás pusztítását követően betelepült népcsoporttól származó, esetleg a település egy részére vonatkozó elnevezés is lehetett, ami a 14. század második felétől feledésbe merült. A 13 - 14. századi okiratokban általánosan a Kálló vagy Nagy Kálló ill. Vásároskálló (Kallo, Kollo, Bollo, Gallow Maiori, Vasaroskallou) fordul elő.
Egyes feltételezések szerint a tatárjárás előtti Kállónak két fából épült temploma volt, házait a földbe ásták, náddal fedték. E a teóriát némileg módosíthatja az a nagy valószínűséggel már a tatárjárás előtt itt álló, már említett kő vagy tégla anyagú árpádkori rotunda, aminek a pontos építési idejét csak a régészeti feltárás határozhatná meg. Ha igazolódna, hogy az alaprajzi stílusjegyek alapján vélhetően 11-12. századi építmény valóban a tatárjárás előtt készült, az azt bizonyítaná, hogy a mai Nagykálló közvetlenül a honfoglalás utáni településsel gyakorlatilag azonos helyen fekszik.
Ennek egyelőre részben ellentmond az alábbi monda, ami feltételezi, hogy Kálló mint olyan nem létezett, hanem a mai hely közelében állt egy Búzna-Dada nevű falu, aminek lakossága a kunok, tatárok betörésekor elrejtőzött a mocsárban, majd a felégetett település helyett más helyen építették fel a mostanit, amit ettől kezdve neveztek Kállónak. Ebből az időből származik Harangod nevének legendája, ami egyben Nagykálló legrégebbije is (bár régészeti leletekkel vagy írásos dokumentumokkal nem igazolt):
A vidék középső részét, nyilván terméketlenebb, homokos földje miatt talán csak a 11-12. században népesítették be. bélyegkép|jobb|A lerombolt kállói vár bélyegkép|bal|A nagykállói Vármegyeháza (most Elmegyógyintézet) Nagykálló a 14. században már mezőváros és a Kállay család birtoka volt. Közvetlen szomszédságában egészen a XX. századig külön településként létezett a Kiskálló nevű falu, mára a kettő összeolvadt. 1315-ben Károly Róberttől jogot kapott hetivásár tartására. 1323-ban a fennmaradt oklevelek szerint e helyen már vármegyei gyűlést is tartottak, s Kálló főként kedvező földrajzi helyzete következtében – mivel a nagyforgalmú Tokaj–Szatmárnémeti, Debrecen–Ungvár–Munkács–Beregszász közötti útvonalba esett – lassanként a környék gazdasági és kereskedelmi központjává vált. 1457-ben a település urai, a Kállayak királyi engedélyt kaptak várkastély, azaz erődített udvarház építésére. Miután a törökök 1556-ban felégették a mezővárost az ideiglenesen birtokba vett területre egy erőd építését határozták el, aminek céljából nagy mennyiségű építőanyagot, elsősorban faanyagot halmoztak fel. Tervüket azonban Rueber János és Tieffenbach Kristóf kassai ill. szatmári várkapitányok keresztülhúzták, amikor 1570-ben a török által ideiglenes elhagyott területen az ott lévő anyagok felhasználásával rohamtempóval az akkori haditechnika szerint korszerű földvárat építtettek fel, ami az újjáépülő város és több napi járóföldnyi terület védelmére szolgált. Az elkészült erődöt a király1574-ben végvárnak nyilvánította, német, magyar és rác nemzetiségű, mintegy 250-300 fős katonaságot helyezve el benne. A felháborodott török felső hadvezetés hiába követelte az erősség lerombolását a katonai egyensúly egyoldalú megbontására hivatkozva, a királyi haditanács erre nem volt hajlandó. A vár közel másfél százados fennállása során sikerrel védte meg Szabolcs vármegye településeit, lakosságát a török betörésektől. Első kapitánya Prépostváry Bálint lett. A török Magyarországról való kiűzése (1699) után elveszítette hadászati jelentőségét, ezért csak kis létszámú, mintegy 50 fős helyőrség állomásozott benne. Rákóczi Ferenc 1703-ban elfoglalta és kiüríttette, végül erődítés lerombolását rendelte el. Ez részben meg is történt, de a földsáncok és bástyák még jó egy évszázadig őrizték az egykori végvár formáját. A 19. században lassan rátelepültek a város utcái és kertjei, de a figyelmes nézelődő szeme előtt még ma is kirajzolódnak a terep egyenetlenségeiből adódóan az egykori védművek maradványai. A területen álló egyik üres telken nemrég emlékhely lett kialakítva.