A budapesti 118-as jelzésű autóbusz Szentlélek tér és az Óbudai autóbuszgarázs között közlekedik. A Kaszásdűlőt bejáró, feltáró jellegű vonalat a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemelteti. A járműveket az Óbudai autóbuszgarázs állítja ki.

Története 1974. január 2-án indult 18Y jelzéssel az előző nap megszűnt 5-ös villamos pótlására a Óbuda, Árpád híd – Szentendrei út – Bogdáni út – Hévízi út – Vörösvári út – Óbuda, Árpád híd útvonalon körjárati jelleggel. 1977. január 1-jén jelzését 118-asra módosították.

A kaszásdűlői lakótelep és az ipari negyed kiépüléséhez illeszkedve 1986. december 15-étől új útvonalon, a Bogdáni úti végállomás és Kunigunda útja megállóhely (az MVM Észak-Budai Fűtőerőműnél, a buszforduló ma a Dinamó utca nevet viseli) közlekedett. Az új 118-as a korábbi hurokvonal jelentős részét felhagyva a Bogdáni út – Huszti utca – Bojtorján (ma Bojtár) utca – Kunigunda útja útvonalon haladt. 1990 júliusában útvonalát az Óbudai autóbuszgarázsig hosszabbították. 2008. szeptember 6-án mindkét irányban meghosszabbították, Óbuda vasútállomás és a Szentlélek tér között közlekedett. 2010. március 29-étől ezen a vonalon is csak az első ajtónál lehet felszállni.

2013. szeptember 16-ától 2015. augusztus 19-éig az autóbuszok csak a Szentlélek tér és az Óbudai autóbuszgarázs között közlekedtek a felújítása miatt.

2016. március 30-án végállomása újra visszakerült – immáron végleges jelleggel – az Óbudai autóbuszgarázshoz, mert a vasútállomáshoz az újonnan épített Pomázi úti felüljáró miatt már nem tud eljutni. Helyette a 218-as busz a Pomázi úton és az Aranyvölgy úton közlekedik, a vonalán az Aranyvölgy úton a felüljárótól nem messze új megállóhelyet létesítettek, amely a 118-as busz korábbi végállomásához képest mintegy 400 méterrel került távolabb a vasútállomástól.

2025. március 1-jétől a Flórián téri felüljáró felújítása miatt a Szentlélek tér H felé közlekedő buszok a Pacsirtamező utcában kialakított visszafordítón keresztül érik el az Szentlélek teret, megállva a déli irányú Flórián tér megállóban. Az Óbudai autóbuszgarázs felé közlekedő buszok útvonala nem változott.

Járművek A vonalon jelenleg Mercedes-Benz Citaro C2 K típusú autóbuszok közlekednek, valamint munkanapokon Mercedes-Benz Citaro típusú buszok is járnak.

A vonalon többnyire Ikarus 405-ös buszok jártak. A 2008-as paraméterkönyv bevezetésétől Ikarus 260-as és Ikarus 412-es buszok közlekedtek. Az első ajtós felszállási rend bevezetésekor a Nógrád Volán Zrt. által kiadott Alfa Localo típusú buszok váltották fel a Ikarus 412-t a vonalon. A Nógrád Volán kivonulása miatt azonban 2012. május 1-jétől a VT-Transman adott ki erre a vonalra buszokat. 2025 novemberéig a BKV Mercedes-Benz Citaro és Mercedes-Benz Conecto NG buszai jártak a vonalon.

Útvonala Óbudai autóbuszgarázs felékeretnélküli|300pxSzentlélek tér H vá. – Tavasz utca – Flórián tér – Szentendrei út – Bogdáni út – Huszti út – Bojtár utca – Kunigunda útja – Áldomás utca, forduló – Kunigunda útja – Bojtár utca – Bécsi út – Pomázi út – Óbudai autóbuszgarázs vá. Szentlélek tér feléÓbudai autóbuszgarázs vá. – Törökkő utca – Csillaghegyi út – Bojtár utca – Huszti út – Bogdáni út – Szentendrei út – Flórián téri felüljáró – Serfőző utca – Árpád fejedelem útja – Szentlélek tér H vá.

Megállóhelyei

!Perc (↓) !Megállóhely !Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok !Létesítmények |- |0||Szentlélek tér Hvégállomás||14 |align=left| | Autóbusz-állomás, HÉV-állomás, III. kerületi Polgármesteri Hivatal, Óbudai Gimnázium, Vasarely Múzeum, Zichy-kastély, Kobuci Kert |- |1||Flórián tér||∫ |align=left| | Flórián üzletközpont |- |2||Raktár utca||10 |align=left|

|∫||Bogdáni út||8 |rowspan=2 align=left| |rowspan=2| |- |4||Óbuda, Bogdáni út||7 |- |5||Búza utca||6

|6||Szőlőkert utca||5

|7||Kaszásdűlő utca||4

|8||Bojtár utca 49.||4 | | Dunabau Kft. |- |9||Kunigunda útja||∫ | | Magyar Televízió székház |- |9||Áldomás utca||∫ | | Fővárosi elektromos művek (ELMŰ) telephely |- |10||Dinamó utca||∫

|10||Áldomás utca||∫

|11||Kunigunda útja||3 | | Magyar Televízió székház |- |12||Csillaghegyi út / Bojtár utca||2

|∫||Magnólia utca||1

|13||Kisbojtár utca||∫

|14||Bojtár utca (Bécsi út)||∫ |align=left|

|14||Kubik utca||∫ |align=left|

|15||Óbudai temető||∫ |align=left| | Óbudai temető |- |16||Óbudai autóbuszgarázs||∫ |rowspan=2 align=left| |rowspan=2 | Óbudai autóbuszgarázs |- |16||Óbudai autóbuszgarázsvégállomás||0

Jegyzetek

Források

Kategória:Budapest autóbuszvonalai Kategória:Budapest III. kerületének közlekedése