Sir Anthony Charles Lynton Blair (Edinburgh, 1953. május 6. –) az Egyesült Királyság miniszterelnöke 1997 és 2007 között. 2007. június 27-én lemondott miniszterelnöki tisztségéről, valamint parlamenti képviselői mandátumáról is. Új munkaköre szerint a közel-keleti békefolyamatok elősegítésében vett részt 2007 júliusától, a palesztin oldalon, 2015-ben történt lemondásáig.
Élete Tony Blair Skóciában, Edinburgh-ban Leo és Hazel Blair (lánykori nevén Corscadden) második fiaként látta meg a napvilágot. Apja, Leo Blair két angol színész, Charles Parsons és Mary Augusta Ridgway Bridson gyermeke, anyja, Hazel Corscadden pedig Írország Donegal megyéjéből, egy protestáns családból származik. Két testvére van: bátyja, William Blair (ügyvéd), és húga, Sarah.
Blair gyerekkorának első éveit Skóciában és Ausztráliában töltötte, ahonnan családja csak az ötvenes évek végén tért vissza Nagy Britanniába. Egy ideig Hazel Blair szüleinél, Glasgow mellett laktak, ahonnan Durhambe költöztek, apja ugyanis a Durhami Egyetemen lett óraadó. Blair az itteni Chorister Schoolban végezte középiskolai tanulmányait, majd a Fettes College-ban, egy híres edinburgh-i magániskolában tanult. Itt ismerkedett meg Charlie Falconerrel, akit későbbi politikai karrierje során lordkancellárrá is kinevezett. Az egyetemen diáktársai körében nagy népszerűségnek örvendett, példaképének Mick Jaggert nevezte meg. Tanárai azonban kevésbé voltak vele megelégedve. Egy alkalommal tévedésből még le is tartóztatták betörésért, mivel egy hosszabb éjszakai kimaradása után létrán próbált meg visszajutni a kollégiumba.
jobbra|bélyegkép|Tony Blair felesége, Cherie Booth
Fettesi diákévei után Blair egy évet Londonban töltött, ahol zenészként próbált szerencsét, egy rockegyüttesben, az Ugly Rumorsban játszott, egy évvel később azonban beiratkozott az Oxfordi Egyetem jogi karára a St. John’s College-ba. Ebben az időben Mary Harronnnal, az Amerikai Pszicho későbbi rendezőjével járt együtt. Miután Oxfordban végzett, a Lincoln’s Inn ügyvédi iroda tagja lett. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Cherie Booth-szal, Tony Booth színész lányával. Életrajzírója, Rentoul megemlíti, hogy Blair ügyvédtársai szerint már ebben az időben a miniszterelnöki poszt elérését tűzte ki céljául – mindegy, hogy melyik párt színeiben.
Blair 1980. március 29-én vette feleségül Booth-t, egy hívő, és vallását gyakorló római katolikust. Négy gyermekük van: Euan, Nicky, Kathryn és Leo. Több mint 150 év után Leo (2000. május 20.) volt az első olyan gyermek, aki az éppen hatalmon lévő brit miniszterelnök törvényes gyermekeként született. Őt megelőzően utoljára Lord John Russel fia, Francis Russel (1849. július 11.) volt miniszterelnök apjának törvényes leszármazottja.
Bár Blairék szerették volna gyermekeiket megvédeni a médiától, Euan és Nicky iskolázása politikai vitákat szült, mivel szüleik a londoni katolikus Oratory Schoolban taníttatták őket, és nem a helyi, jóval gyengébb eredményeket felmutató islingtoni katolikus iskolában. A londoni iskolát ugyanis többször támadta a baloldal annak elitista tendenciái miatt. Tony Blair ugyanakkor rámutatott, hogy ő az első háború utáni miniszterelnök, aki gyerekeit állami, és nem magániskolába járatja. Szintén kritikák érték Blairt, mikor kiderült, hogy Euan magánórákat vesz a Westminster School tanáraitól.
Blair megválasztásáig Islingtonban lakott.
2007 végén, pár hónappal a miniszterelnöki székből való felállása után Tony Blair áttért a római katolikus hitre.
Politikai pályafutásának kezdete Blair nem sokkal azután, hogy 1975-ben befejezte egyetemi tanulmányait, csatlakozott a Munkáspárthoz. Az 1980-as évek elején a Hackney South and Shoreditch választókerületekben működött. Ekkor bevallása szerint a párt balközép részéhez tartozónak érezte magát. Ugyanitt – sikertelenül – jelöltette magát a Hackney-i Kerületi Tanácsba is. Apósán, Tony Boothon keresztül lépett kapcsolatba Tony Pendryvel, akit arra kért, hogy segítsen abban, hogy a párt parlamenti képviselőjelöltjeként indulhasson a választásokon. Ő azt tanácsolta neki, hogy induljon a legközelebbi időközi választáson Beaconsfieldben, ahol Pendry ismerte a párt helyi szervezetének vezetőjét. Itt a párt végül Blairt jelölte, a választáson azonban a szavazatoknak csupán 10%-át szerezte meg, viszont felfigyelt rá Michael Foot, a Munkáspárt vezetője. Ebben az időszakban Blair szocialistaként definiálta magát. Ebbe az időszakba enged bepillantást egy 1982 júniusában kelt levele.
1983-ban Blair tudomására jutott, hogy az újonnan létrehozott sedgefieldi választókerületnek még nincs munkáspárti képviselőjelöltje. Néhány képviselő kikerült a körzetből, mert megváltoztak a választókerületi határok. John Burton támogatásával megszerezte a helyi szervezet jóváhagyását, s az utolsó pillanatban felkerült a képviselő-jelöltségért indulók listájára, és az addigi képviselőjelölt, Les Huckfield elől megnyerte az indulás jogát. Burton később Blair egyik legnagyobb szövetségese és bizalmasa is lett.
Blair 1983-as választási programja megegyezett a Munkáspárt akkori programjával: felszólította a briteket, hogy lépjenek ki az Európai Unióból, bár maga egy választási konferencián úgy nyilatkozott, hogy személy szerint a tagság fenntartását pártolja. Mint a Campaign for Nuclear Disarmament (egy, a nukleáris fegyverzet leszereléséért létrehívott társaság) tagja támogatta a nukleáris fegyverzet egyoldalú leszerelését is. Mivel Sedgefield biztos munkáspárti választókerület volt, az országos választási vereség ellenére Blairt képviselővé választották. Kampányában mostohaapja barátnője, a közismert színész, Pat Phoenix is segítette.
Blair 1983. július 3-án tartotta szűzbeszédét a parlament alsóházában. „Én nem azért vagyok szocialista, mert intellektuális érdeklődés útján erre a belátásra jutottam, nem is puszta hagyománykövetésből, hanem azért, mert úgy gondolom, hogy csak az igazi szocializmus valósítja meg a racionális és egyszersmind morális életmódot. Együttműködésre, és nem konfrontációra hív, követésre, nem félelemre. Egyenlőségre.” A Munkáspárt alapító okiratában magát „demokratikus szocialista”, és nem szociáldemokrata pártként határozta meg. Blair maga javasolta, hogy a párt szocialista legyen, amikor a párt belső alkotmányának módosítása volt napirenden.
Ellenzékben Attól kezdve, hogy Blairt egyszer megválasztották, gyorsan jutott egyre előrébb, és 1984-ben már az árnyékkormány kincstárral foglalkozó tagjának a szóvivője volt. Vizsgálatot indíttatott a Bank of Englandnél amiatt a döntés miatt, amit a csődbemenő Johnson Matthey Bank ügyében 1985 decemberében hoztak, és gátolta a kormányt az Európai Gazdasági Közösség által kiadott, egy konzervatív képviselő által ellenjegyzett, a brit gazdaságpolitikát kritizáló jelentés ügyében. Ekkor Blairt a pártján belül elinduló, Neil Kinnock vezette reformmozgalom támogatta, s az 1987-es választásokat követően az árnyékkormány kereskedelmi és ipari csoportjának volt a szóvivője.
Az 1987 októberi tőzsdekrach után szintén megváltozott a róla kialakított vélemény, mikor a City kereskedőit inkompetensnek és morálisan kétesnek minősítette. Szintén kiállt amellett, hogy a harmadik szektor kis résztvevői jegyzett cégként ne juthassanak be a Londoni Értéktőzsdére. 1989-ben az árnyékkormányban az energiaügyekért felelős árnyékminiszteri poszt lett az övé. A következő évben megkapta a foglalkoztatásért felelős árnyékállamtitkárság vezetői helyét is. Ebben a pozíciójában érzékelte, hogy a munkavállalók jogait leíró szociális kartával a párt egyre kevésbé támogatja a kötelező szakszervezeti tagságot, így a munkaadók késztették a munkavállalókat a tagságra. 1989 decemberében jelentette be ezt a változást, s ezzel túltett a Munkáspárt jobboldali szárnyán. Mivel fiatal, a televízióban jól mutató tagja volt az árnyékkormánynak, a kommunikációs igazgató, Peter Mendelson nagy szerepet szánt neki. Első, nagyobb tömeg előtt előadott beszédekor 1990-ben, a Munkáspárt konferenciáján még nagyon zavart volt. Gyorsan beszélt, és jegyzeteiben sem találta, hogy melyik résznél tart.
Az 1992-es választásokat megelőzően Blair a párt arculatának megváltoztatásán munkálkodott. Az ő feladata volt a minimálbérrel kapcsolatos politika kialakítása. Már a tervezés elején figyelembe kellett vennie, hogy nagy ellenállásba fognak ütközni. A választási kampány alatt volt ebben a témakörben egy emlékezetes vitája egy óvoda tulajdonosával, aki szerint a politika végigvitele állásokba fog kerülni.
Mikor Neil Kinnock a Munkáspárt egymás után negyedik választási veresége után beadta lemondását, s a helyére John Smith került. Az új árnyékkormányban Blair az árnyék-belügyminiszteri posztot kapta meg. Ebben az időben a Munkáspártról az a vélemény alakult ki, hogy gyengék a bűnüldözés területén, így Blairnek most ennek a problémának a megoldásán kellett dolgoznia. Elfogadta, hogy a börtönök kapacitását növelni kell. A másik oldalon pedig a beleegyezési korhatárnál, a homoszexuális és a heteroszexuális közösülésnél fennálló különbséget akarta eltörölni. A halálbüntetés ellen érvelt. Gordon Brown szavaival fogalmazta meg politikáját: Kitartás a bűnüldözésben, kitartás az okok felderítésében.
1994-ben John Smith hirtelen szívrohamban meghalt. Blair legyőzte John Prescottot és Margaret Beckettet a pártelnöki választáson. Miután az ellenzék vezetője lett, a belügyeket felügyelő tanács tagjává is vált, s ehhez a pozícióhoz már cím is jár (Right Honourable).
A Munkáspárt vezetője Az 1994-es munkáspárti konferencián tartott beszédének a végén bejelentette, hogy a pártalkotmány egyik rendelkezését lecserélné a célokra és az értékekre. Ez magával hozta a termelési erőforrások köztulajdonba vételének törlését is. Ehelyett emelték be a rendelkezést arról, hogy a párt egy demokratikus szocialista párt. 1995 áprilisában ezt a lényegében jelentéktelen, de szimbolikájában annál jelentősebb megállapítást egy speciális konferencia helyben hagyta.
Azzal is újított a párt arculatán, hogy a munkásokat most már modern, versengő emberekként fogták fel. Ennek érzékeltetésére magukat nem hivatalosan már „Új Munkáspártnak” hívták, megkülönböztetésként a múltjától. Az átalakulás sok kritikát váltott ki, mind a másik politikai oldalról, mind saját tagságának köreiből. Mindenesetre sikerült megváltoztatni a társadalomban élő előítéletet. Az 1996-os pártkonferencián Blair bejelentette, hogy ha kormányra kerül, a három legfontosabb terület, amit fejleszteni akar, az „az oktatás, az oktatás és az oktatás”.
Részben a konzervatívok belső, főképp az Európai Unióval kapcsolatos megosztottságának köszönhetően a Munkáspárt megnyerte az 1997-es választásokat, Tony Blair pedig, mint a párt vezetője, miniszterelnök lett. Ezzel a győzelemmel 150 éve, Lord Liverpool után a legfiatalabb miniszterelnök lett.Életrajz: Tony Charles Lynton Blair Miniszterelnök , 2006-11-18, www.number-10.gov.uk Pártjában az egyetlen ember, akit háromszor indítottak, és az egyetlen, aki munkáspárti színekben egy ciklusnál hosszabb ideig volt hatalmon.
A pártot Gordon Brownnal és Peter Mendelsonnal a brit politika közepe felé kormányozta és ő vezette be a „New Labour” kifejezést, amivel megkülönbözteti az ún. „modern szociáldemokráciától” pártját, ami elutasította a privatizáció visszafordítását és támogatja a piacgazdaságot, ellenben régi nézeteivel, amire a nacionalizálás és a Fabiánus szocializmus volt jellemző.
Első ciklusa 1997 és 2001 között
A Bank of England függetlensége Rögtön hivatalba lépését követően Gordon Brown pénzügyminiszter megadta a Bank of Englandnek azt a jogot, hogy az irányadó kamatlábat a bank önállóan hozhatja meg. Ez a döntés kedvezően hatott a londoni székhelyű pénzügyi szolgáltatókra. Döntöttek arról is, hogy az első két évben a költségvetés hiánya nem lesz magasabb, mint amit a konzervatívok előre ígértek, s ezzel csökkentették a befektetőknek a kormány fiskális prudenciáját hiányoló érzéseit.
Belpolitikája