Pál apostol vagy Tarzuszi Pál, egyházi nevén Szent Pál az őskereszténység, az apostoli kor kiemelkedő egyénisége, aki Jézus megváltási tanításait terjesztette az 1. századi mediterrán világban. A század közepén több keresztény közösséget is alapított Kis-Ázsiában és Délkelet-Európában. Őt nevezik a „tizenharmadik apostolnak” és a „pogányok apostolaként”, Az életével és munkásságával kapcsolatos fő információforrás az Apostolok Cselekedetei nevű újszövetségi irat.
Pál eredeti neve Saul, aki farizeus neveltetést kapott, majd fiatalemberként a keresztények kegyetlen üldözője volt. Ám ennek során, egy alkalommal a damaszkuszi úton látomása volt, amelynek hatására kereszténnyé vált, s nevét is Saulusból Paulusra, azaz Pálra változtatta. Ettől kezdve az új vallás leghevesebb és legbefolyásosabb védelmezőjeként terjesztette a kereszténységet a Római Birodalomban misszionáriusi útjain. A nem zsidók (pogányok) között olyannyira sikeres volt, hogy gyakran mint a „körülmetéletlenek apostolá”-t (pogányok apostolát) emlegették. Levelei az Újszövetség alapvető részét képezik, és döntő szerepe volt abban, hogy a kereszténység zsidó szektából egyetemes vallássá nőtte ki magát. Pálhoz mérhető szerepet senki nem játszott a kereszténység elterjesztésében. Tevékenysége miatt többször letartóztatták. Utolsó fogsága alatt mint római polgárt Rómában állították bíróság elé, s valószínűleg Kr. u. 64-benMichael H. Hart: 100 híres ember vagy 67-benMagyar Nagylexikon 14. kötet a birodalmi főváros közelében lefejezték.
A „páli leveleknek” nevezett írások a kereszténység egyik legrégebbi írásai. Ezek jelentik a keresztény teológia egyik alapját, különösen a krisztológia és a hit általi megigazulás területén.
Az Újszövetség 27 könyvéből tizennégyet a hagyomány alapján Pálnak tulajdonítottak. A bibliatudósok ma már ebből csak hetet ismernek el neki, a többi „páli” levél szerzőségét a tanítványainak vagy egy későbbi páli iskola írásának tulajdonítják. A 16. századig szinte megkérdőjelezhetetlenül elfogadott volt, hogy a zsidókhoz írt levél is az ő műve, de ezt a nézetet ma már szinte általánosan elutasítják a tudósok.
Élete A kilikiai Tarsusban született Kr. u. 5-benPeter and Paul . In the Footsteps of Paul . Tarsus . 1. PBS. Retrieved 2010–11–19. vagy 10-ben, zsidó szülők gyermekeként. Családja római polgárjoggal rendelkezett, és Benjámin törzséhez tartozott. Zsidóként a Saul, római polgárként a Paulus nevet viselte. A gazdag szülői házban Saul szigorú rabbinikus nevelésben részesült, jól beszélt görögül, megtanult héberül, majd Jeruzsálemben egy kiváló zsidó tanító, Gamlíél (vagy Gameliel) rabbi tanítványa volt. Itt Saul csatlakozott a farizeusokhoz, és részt vett a keresztények üldözésében, akiket Jézus halála után eretneknek tekintettek. Valószínűsíthető, hogy Jézussal egy időben tartózkodott Jeruzsálemben[forrás?], de nincs bizonyíték arra, hogy találkoztak volna. Egyes források azonban azt állítják, hogy István vértanú kivégzésénél jelen volt. Saul kétkezi foglalkozásként a sátorkészítést tanulta ki. Az Apostolok cselekedetei 18. részben az áll hogy dolgozott is sátorkészítőként, „és mivel ugyanaz volt a mestersége, náluk lakott és dolgozott, ők ugyanis sátorkészítő mesterek voltak”.
Életének fordulópontját az jelentette, amikor saját kérésére a főpaptól kapott megbízólevéllel kísérőivel Damaszkuszba indult, hogy ott összeszedje a keresztényeket, akiket törvény elé akartak állítani. A város közelében – az egymásnak több ponton ellentmondó leírások szerint – azonban látomása révén találkozott Jézussal, aminek hatására egy csapásra buzgó keresztény lett. A beszámoló szerint a látomástól elvesztette a szeme világát, de amikor Damaszkuszban megkeresztelkedett, visszanyerte a látását. A damaszkuszi látomás – Kr. u. 34 körül – okozta „Pálfordulás” után Saulból végérvényesen Pál lett, aki ettől kezdve minden erejét a kereszténység védelmére és terjesztésére fordította. Az alábbi táblázat összefoglalja, mit tekint a keresztény hagyomány és a mai történettudomány biztosnak, illetve bizonytalannak (legendának) Pál életével kapcsolatban: KategóriaKeresztény hagyományMai történettudományMi a biztos?• Damaszkuszi látomása és megtérése után közvetlenül Jézus követője lesz. • Mind a 14 neki tulajdonított újszövetségi levél az ő műve. • Péterrel együtt a római egyház megalapítója és pillére. • Rómában halt vértanúhalált (lefejezték) Nero császár üldözése alatt.• Tarzuszi születésű, farizeus neveltetésű zsidó volt, aki kezdetben üldözte a keresztényeket. • Radikális belső fordulatot élt át, és a pogányok (nem zsidók) misszionáriusa lett. • Legalább hét újszövetségi levél bizonyítottan az ő hiteles írása. • Kulcsszerepet játszott a jeruzsálemi apostoli gyűlésen (kb. Kr. u. 49).Mi a bizonytalan / legenda?• Római állampolgársága születésétől fogva; jogilag sziklaszilárd volt. • Utolsó éveiben eljutott Hispániába (Spanyolország) is prédikálni. • Seneca római filozófussal levelezett. • Vértanúságának helyén (Tre Fontane) három forrás fakadt, ahol a levágott feje háromszor a földre pattant.• A római állampolgársága: Az Apostolok Cselekedetei említi, de saját leveleiben sosem hivatkozik erre a fontos kiváltságra, pedig sokszor bántalmazták. • A „pásztori levelek” pszeudoepigráfok (Timóteus, Titusz, Zsidók): A nyelvezet és a teológia alapján a történészek többsége szerint ezeket később, a neve alatt írták. • A halálának pontos körülményei: Rómában halt meg (valószínűleg a 60-as évek közepén), de a kivégzésének konkrét részleteit a későbbi apokrif iratok színezték ki.
Hittérítő tevékenysége A Kr. u. 1. században a nyugati és a keleti kultúrák állandóan keveredtek, a különböző vallások egymással kölcsönhatásban voltak. A Római Birodalomban élő népek a sors hatalma alól való megváltásban, isteni oltalomban reménykedtek. A Birodalom ugyanakkor egységes közigazgatást, egységes jogrendszert, egységes pénzt, egységes súly és mértékrendszert, a kor viszonyai között kiváló közlekedési hálózatot és virágzó kereskedelmet is teremtett. Az úgynevezett koiné-görög pedig egységes nyelvként funkcionált. Pál életművében ezek a körülmények jelentős szerepet játszottak.
Pál térítő tevékenységét megkeresztelkedése után három évvel kezdte meg. Ám magatartása Damaszkuszban ellenérzéseket keltett és a zsidók fenyegetése elől menekülnie kellett. Arábiába távozott, majd Jeruzsálembe ment, ahol találkozott Péter és Jakab apostolokkal. De itt a keresztények bizalmatlanul fogadták, a zsidók pedig az életére törtek, s ezért az apostolok Tarsusba küldték, majd Barnabással Ciprusra és Kis-Ázsiába utazott téríteni. Ciprus szigetén Sergius Paulus római helytartó is meghallgatta. A zsidók közül azonban kevesen fogadták el Pál tanítását, de az úgynevezett pogányok tömegesen csatlakoztak hozzá. Visszatérve Antiochiába az apostolok előtt igazolnia kellett eljárását. Az apostoli zsinaton vita támadt a mózesi törvény kötelező ereje körül. A zsinaton született kompromisszum eredményeként Pál lett a nem zsidók vagy pogányok apostola és ezentúl ő a kimondottan pogány vidékeken végezte missziós ténykedését. A konfliktusok azonban később mégis felszínre kerültek, s törés következett be a Barnabáshoz és az antiochiai egyházhoz fűződő kapcsolatában.
Második körútja Szilás kíséretében Makedóniába vezetett, ahonnan menekülniük kellett. Ezután Athénban és Korinthoszban térített, majd visszatért újra Antiochiába.
Harmadik útján végigjárta Galatia és Phrügia egyházait, s innen ment Epheszoszba, ahol hosszabb ideig tartózkodott. Itt az ezüstművesek Demetriusz vezetésével rátámadtak, mivel féltették az általuk készített Diana (Artemisz) szobrok kelendőségét Pál sikerei miatt. A fenyegetések elől Jeruzsálembe menekült.
Fogsága és halála Pál apostolt Jeruzsálemben elfogták Kr. u. 58-ban és a főtanács elé állították. Az azonban nem talált okot az elítélésére. Ellenségei viszont megölését tervezték, melyről Pál tudomást szerezve tájékoztatta a római katonai parancsnokot, aki őt Cezareába szállíttatta a helytartó elé. A zsidók Portius Festus helytartó előtt vádat emeltek Pál ellen, aki őt át akarta adni a zsidóknak, ez ellen azonban Pál, hivatkozva arra, hogy római polgár, a császárhoz fellebbezett. A helytartót meglátogató Heródes Agrippa király is maga elé idézte Pált, s ő sem találta bűnösnek. Kétévi raboskodás után Kr. u. 60-ban Pál apostol Rómába indult, de hajótörést szenvedett, és Málta szigetére vetődött. Végül egy alexandriai hajón jutott el Rómába, ahol két évig magánőrizetben készülhetett a perére. A hagyomány szerint kiszabadult, és folytatta a térítést, még Hispániába is eljutott, bár ennek tényszerűségét több forrás cáfolja.
A Néró császár uralkodása alatt kezdődött keresztényüldözés során 64-ben újra elfogták, s fogsága a katolikus legendák alapján a 67. június 29-én történt lefejezésével végződött.
A 2. század vége felé Dénes korinthoszi püspök azt írta, hogy Péterrel együtt mentek Rómába és egy napon szenvedtek vértanúhalált.https://www.szentiras.hu/biblia/bd/1PE: Dénes korintusi püspök 170 körül kelt levelében azt írja, hogy Péter és Pál Korintusban találkozott, és együtt mentek Rómába, ahol ugyanazon a napon, 67. június 29-én szenvedtek vértanúhalált. Ezzel szemben a jóval korábbi keletkezésű Apostolok cselekedetei azt írja, hogy Pált fogolyként vitték Máltán és Szicílián keresztül Rómába. Péterről itt szó sem esik.ApCsel 28. rész
A katolikus legenda szerint a hóhér pallosa alól feje elgurult, hármat pattant, s földet érése helyein három forrás fakadt.
A hagyomány szerint a sírja helyén épült Nagy Konstantin császár uralkodása alatt a hatalmas Falakon kívüli Szent Pál-bazilika.
Legfontosabb kultuszhelye Rómában található, a San Paolo fuori le Mura-templom. Állíólagos fejereklyéjét a Lateráni-bazilikában őrzik.
Történelmi szerepe Pál apostol történelmi érdeme, hogy a kereszténység világvallássá lett. Ő rakta le Krisztus isteni mivoltáról és egyedül a hit általi megigazulásról szóló teológiai alapvetést, ami nagy hatással volt mindegyik későbbi keresztény teológusra Szent Ágostontól, Aquinói Szent Tamáson keresztül Luther Mártonig és Kálvin Jánosig.
A hatása három tényezőre épül: 1. a misszióinak sikere; 2. az Újszövetség fontos részeit alkotó írásai; 3. szerepe a keresztény teológia kifejlődésében.
Pál korában a fiatal kereszténység egységét fenyegette az az eldöntendő kérdés, hogy felvehetők-e a pogányok a zsidó-keresztény közösségekbe az ősi mózesi szertartások elvetése nélkül. A kérdés eldöntésére 48 vagy 58 körül összehívott apostoli zsinaton a két pogány-hittérítő, Pál és Barnabás is részt vettek. A zsinaton Pál ismertette elképzeléseit, melyek szerint Jézus nem csupán próféta volt, hanem valójában isteni lény, akinek szenvedése és halála megválthatja a keresztényeket, s ha elfogadják Krisztust, akkor bűneik megbocsáttatnak. Pál szerint az ember nem a bibliai parancsok puszta megtartásának kísérlete által, hanem Krisztus elfogadásával üdvözülhet. A mózesi törvények szerepét ugyan elismerte a Megváltó eljövetelének segítésében, de azt tartotta, hogy azok a Megváltó megjelenése után elveszítették jelentőségüket. Egyedül a keresztelési szertartás a fontos, mivel ennek révén minden ember egyenlővé válik Isten előtt. Pál hangsúlyozta, hogy a keresztények számára szükségtelen a zsidó étkezési tilalmak betartása, a mózesi törvényekhez való ragaszkodás és a körülmetélés. De tartózkodniuk kell a vérfertőzéstől és a pogány áldozatokra szánt hús fogyasztásától. A zsinaton megegyezés jött létre, melynek eredményeként Pál elérte a zsidó Törvénytől való szabadság elismerését. Ennek nyomán a hittérítő tevékenységet felosztották. A zsidók körében Péter, míg a pogányok között Pál folytatta misszióit.