Répássy János (Hernádnémeti, 1844. február 2. – Budapest, 1926. január 19.) pedagógus, római katolikus hitszónok, teológus, költő.
Életútja Előbb a minoriták miskolci algimnáziumának növendéke volt, majd az egri szemináriumban tanult teológiát. Pappá szentelését követően Poroszlóra nevezték ki káplánnak. Csakhamar Budapestre költözött és tizennégy hónapon keresztül a Magyar Állam című katolikus lap belső munkatársa volt. Ezt követően Jászapátiban volt káplán, majd Egerben lett főszékesegyházi hitszónok, egyúttal az Egri Érseki Tanítóképző tanára. Saját kérésére 1886 októberében Alsóábrányba helyezték, ahol 1906-os nyugdíjazásáig lelkészi szolgálatot teljesített.
Munkássága Gyakorlati pedagógusi munkája mellett több nyelvtani, retorikai és egyháztörténeti tankönyvet írt, foglalkozott az oktatás elméletével. 1875-től 1877-ig szerkesztette az egri Népiskola című lapot, 1877 után pedig hét éven keresztül a Népiskolai Tanügy címen kiadott folyóirat főmunkatársa volt. Tanári pályájának irodalomtörténeti szempontú érdekessége, hogy az egri tanítóképzőben magyar nyelvből megbuktatta a később elismert íróvá lett Gárdonyi Gézát.
Az irodalom iránti vonzódása egri szemináriumi éveiben alakult ki, ahol tagja volt az Egri Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Társulatának. Lírai költeményeivel, egyházi énekeivel, kedélyes hangvételű prózai történeteivel azonban nem ért el sikereket, annál jelentősebb volt hitszónoki tevékenysége. Az 1870-es években a Magyar Állam mellett több katolikus lap – a Religio, a Katolikus Néplap, a Magyar Sion, az Egri Egyházmegyei Közlemények – számára írt egyházi, teológiai tárgyú cikkeket. Több hitszónoklatot, fundamentális teológiai művet ültetett magyarra, így például Louis Racine költői hitvédiratát (La Grâce, magyarul Az egély, 1870), Albert Stöckl vallásfilozófiai munkáit (Lehrbuch der religionsphilosophie, magyarul A vallás bölcselete, 1882; Das Christenthum und die großen Fragen der Ggw. auf dem Gebiete des geistigen, sittlichen und sozialen Lebens, magyarul Korunk nagy kérdései és a kereszténység szellemi, erkölcsi és társadalmi téren, 1883), Joseph Deharbe katekizmusát (A róm. kath. káté alapos és könnyen felfogható értelmezése válogatott történeti példákkal: Segédkönyv az iskolai és templomi hitelemzéshez, 1886).
1916-ban a Szent István Akadémia rendes tagjává választották.
Főbb művei Örömhangok Bartakovics Béla egri érsek aranymiséjére. Budapest. 1866 A népiskolai hitoktatás módszertana: Kath. képezdék, növendékpapok, és hitelemző lelkészek használatára. Eger. 1873 Katholikus egyháztörténelem a Szentlélek eljövetelétől korunkig: Középtanodák használatára. Eger. 1873 Kis magyar nyelvtan. Eger. 1873 Irály-, költészet- és szavalástan a képezdei ifjúság számára. Eger. 1873 Egyházi beszédek a róm. kath. egyházi év ünnepeire és vasárnapjaira I–II. Eger. 1877 Szellemi körutazás a nyári szünidő alkalmából: Itthon maradt lelkészek és tanügybarátok számára . Eger. 1882 A szónoklattan alapvonalai. Eger. 1882 A bűnbánat szentsége. Eger. 1883 A bölcselet tankönyve Aquinói Sz.-Tamás nyomán I–III. Eger. 1884–1885 Egyházi beszédek I–III. Eger. 1886–1887
Szépirodalmi munkái Répássy János költeményei. Eger. 1872 A jegyes öröme: Allegoriai költemény. Eger. 1872 Karácsonyi pásztorjáték: Karácsonyi és újévi olvasmányok jó iskolás gyermekek számára. Eger. 1877 Csevegő habok: Vigan folyó locsogás modern furcsaságok fölött I–II. Budapest. 1879–1880 (Ribizke álnéven) Újabb költemények. Eger. 1896 Hárfaharangok: Uj és eredeti egyházi énekek róm. kath. templomi és temetési használatra. Eger. 1899.
Emlékezete Emléktáblát helyeztek el a tiszteletére az alsóábrányi plébánia falán.
Források
Magyar katolikus lexikon XI. (Pob–Sep). Főszerk. Diós István. Budapest: Szent István Társulat. 2006. On-line elérés
További irodalom Hajdú Imre: Gárdonyi irodalmi professora. In: Matyóföld 1988
Kategória:1844-ben született személyek Kategória:1926-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar katolikus papok Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Magyar teológusok Kategória:A Magyar Állam vezetői, újságírói