Ben Foster (Boston, Massachusetts, 1980. október 29. –) amerikai színész.
Eddigi karrierje során olyan filmeket tudhat maga mögött, mint a Szabad a szerelem, Kihevered, haver! című tinifilmek, de olyan akciófilmeket is, mint A megtorló, X-Men: Az ellenállás vége, Alpha Dog vagy a Börtönvonat Yumába.
Filmszerepei mellett feltűnt televíziós sorozatokban és színházi darabokban is..
Gyermekkora 1980-ban született a Massachusetts állambeli Bostonban. Szülei Gillian és Stephen Foster, akinek több saját étterme is van. Ben szüleit „szabad szellemű, Vietnám ellen tiltakozó hippiként” jellemezte. Van egy öccse, Jon Foster, aki szintén színész, aki inkább sorozatokban volt látható, de szerepelt olyan filmekben, mint Az élet háza, Terminátor 3. – A gépek lázadása és játszott már bátyjával a Pandorumban is. Csak úgy mint szülei, Ben is zsidó, apai nagyanyja pedig a Szovjetunióból emigrált, hogy elkerülje a pogromot 1923-ban. Négy évvel Ben születése után a család elköltözött Iowába, ahol Ben is tanult. A fairfieldi iskolában tanterv volt a transzcendentális meditáció, így neki is gyakorolnia kellett. Tizenhat éves volt, mikor otthagyta az iskolát és elköltözött Los Angelesbe, hogy elkezdje színészi karrierjét.
Pályafutása 1990-es évek Ben Foster színészi karrierjét tizenhat évesen kezdhette meg a Flash Forward című sorozatban, melynek főszereplője volt. Filmes debütálása John Mallory Asher első filmjében, a Kounterfeitben volt 1997-ben. A filmet videokazettákra gyártották, moziba soha nem került, de Ben belekóstolhatott a filmezésbe és szerepelhetett az akkor szintén feltörekvő Hilary Swankkal. 1998-ban három tévéfilmben is játszhatott. Az első a Tudom, mit suttogtál a sötétben című horror volt, majd a Reggeli Einsteinnel! könnyed családi vígjátékban volt látható, végül az 1973 című vígjátékban, mely mindössze 30 percesre sikeredett, mégis tévéfilm lett belőle. Ben karrierjét nem vitte előbbre, mégis örült, hogy újra a stáblista első helyén szerepelhetett. Az évtized utolsó produkciójában visszajött a filmekhez. 1999-ben Barry Levinson, Szabad a szerelem című romantikus drámában kapta meg az egyik főszerepet. Itt egy testvérpárt alakítanak Adrien Brodyval, akik a polgárjogi mozgalmak előretörésével megtanultak szabadnak lenni. Így Ben Kurtzman (Foster) beleszeret egy protestáns nőbe, amit persze a szülők nem néznek jó szemmel. A kritikusok nem foglalkoztak a filmml, azonban a közönségnek nagyon tetszett a film és Foster alakítását is dicsérték.
2000-es évek Az ezredforduló első évében nem szerepelt filmben, de 2001-ben jelentkezett Donnie Darko szerepére a Donnie Darkóba, ezt azonban végül Jake Gyllenhaal kapta meg. Így megint a tinifilmhez tért vissza, a Kihevered, haver!-ban egy gimnazistát alakított, akinek tönkrement az élete. A filmben Kirsten Dunsttal játszott együtt, akivel a forgatás során közelebb is kerültek egymáshoz és egy évig jártak. Az Egy gyilkosság története című filmben, olyan sztárokkal játszhatott, mint Laura Linney, Peter Fonda, Steve Buscemi és Christina Ricci. A filmet többször is feldolgozták színházakban és négy Emmy-díj-jelölést is maga mögött tudhat. Ezután a Totál káoszban próbálta ki magát, ismét nagy nevekkel: Tim Allen, Rene Russo, Stanley Tucci vagy Tom Sizemore. Még ugyanebben az évben szerepelt a Robbanékony tinédzserben, szerepe szerint sérült lelkű tini, aki kitaszított az iskolában. Ben megkapta első filmes díját. Egy kisebb szerepet vállalt A fülke című thrillerben, de még a stáblistán sem lett feltüntetve. A 2003-as Northfork, melyet több fesztiválon is bemutattak, nem igazán nyerte el a közönség tetszését. Ismét Hilary Swankkal szerepelhetett a 11:14-ben, ekkorra már jóval ismertebb lett mindkét színész. A filmről alkotott vélemény pedig, elég megosztott lett. Csakúgy mint A megtorló című film, mely a képregényt dolgozza fel. Foster csak asszisztálhatott, de legalább együtt játszhatott John Travoltával. A Jeremiah története című dráma sem hozta meg a várva várt sikert.
Ben továbbra sem kapta meg az igazán nagy szerepet, egészen 2005-ig, mikor együtt játszhatott Bruce Willisszel a Túszdráma című akciófilmben. A történetben három srác (ő formálja meg az egyiket), kirabol egy gazdag férfit, azonban a házból nem tudják elvinni a pénzt, mert amint a riasztó bekapcsol betonbunkerré válik az épület, ráadásul rendőrök veszik körül a területet. Ben kimagasló teljesítményt nyújtott. 2006-ban ismét Willisszel játszott az Alpha Dogban. Itt egy skinheadet alakít, akitől elrabolják az öccsét, mert nem tudja kifizetni az anyagot, amit vásárolt. Újabb figyelemre méltó alakítást tett le az asztalra, melyet már díjjal is honoráltak. Még ebben az évben az X-Men legutóbbi részében, az X-Men: Az ellenállás vége című filmben szerepelt, az Angyal / Warren Worthington III szerepében. 2007-ben Russel Crowe-val játszott a Börtönvonat Yumába című westernben, Charlie Prince, a hidegvérű gyilkos szerepében. A szerepére Thell Reed híres hollywoodi lőfegyverszakértő készítette fel. Több komolyabb kritikai díj jelölte az alakítását. Horrorban is kipróbálta magát, a 30 nap éjszaka című filmben, ahol vámpírokkal veszi fel a küzdelmet. Matthew Perryvel a Birds of America című filmben is szerepelt. 2009-ben A harcmező hírnökeiben szerepelt; Will Montgomery (Foster) egy Irakból éppen hazatért srác, akit Tony Stone (Woody Harrelson, akit Oscar-díjra is jelöltek ezért az alakításáért) támogat lelkileg. Ők ketten azok, akik értesítik a legközelebbi hozzátartozókat a háborúban elhunyt családtagokról. Főként Woodyt ismerték el kritikailag, de Fostert is többen dicsérték. A Pandorumban Dennis Quaiddel szerepelt, ők asztronautákat játszottak, akikre valaki vagy valami rájuk akar támadni a hajójukon. A filmben feltűnik öccse, Jon Foster is. 2011 januárjában mutatták be az A mestergyilkost, melyben Jason Stathammel szerepel. A filmben Statham bérgyilkost alakít, aki megöli Foster apját, ennek ellenére mégis őt választja mentorának. Ezen kívül a Here című drámában kapta meg a főszerepet, melyet a kezdő rendező Branden King forgatta le.
2012-ben a Wahlberg-fivérekkel szerepelt a Csempészekben, majd az Oscar-díjas rendező, Barry Levinson filmjében, a Gotti: In the Shadow on My Father-ben szerepel, olyan híres színészek mellett, mint Al Pacinoés John Travolta.
Sorozatszerepei Ben Foster egész karrierjét sorozatban kezdte 1995-ben a Flash Forward-ban. A sorozatban 26 epizódban szerepelt, mint főszereplő, ám egy évad után a sorozat megszűnt. Ez volt az első Disney Channel által alakított sorozat. 1988 egy epizód erejéig szerepelt a You Wish-ben, majd két részig a Különcök és stréberekben. A Családjogi esetekben is feltűnt szintén egy epizódig. Középiskolába ment, amikor szerepelt a Boston Publicban, majd a Stephen King regényéből feldolgozott A holtsáv című kanadai sorozatban játszott. Visszatérő szereplő volt, mint a biszexuális Russell Corwin a Sírhant művekben. A HBO produkcióban két év alatt 22 epizódban szerepel. Legutóbb 2007-ben volt vendégszínész A nevem Earl-ben, mint Glenn a visszatérő bűnöző...
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1996 Kounterfeit Travis 1999 Szabad a szerelem Liberty Heights Ben Kurtzman Hamvas Dániel 2001 Kihevered, haver! Get Over It Berke Landers Tóth Barna 2002 Robbanékony tinédzser Bang Bang You're Dead Trevor Adams Markovics Tamás Totál káosz Big Trouble Matt Arnold Molnár Levente Egy gyilkosság története The Laramie Project Aaron Kreifels 2003 11:14 11:14 Eddie Karácsonyi Zoltán Northfork Northfork Cod 2004 Jeremiah története The Heart Is Deceitful Above All Things Fleshy Boy A megtorló The Punisher Piercinges Dave Simonyi Balázs 2005 Túszdráma Hostage Mars Krupcheck Fekete Ernő 2006 X-Men: Az ellenállás vége X-Men: The Last Stand Angyal / Warren Worthington III Zámbori Soma Alpha Dog Alpha Dog Jake Mazursky Bozsó Péter 2007 30 nap éjszaka 30 Days of Night Az idegen Szkárosi Márk Börtönvonat Yumába 3:10 to Yuma Charlie Prince Tarján Péter 2008 Balhés tesók Birds of America Jay Szabó Máté 2009 Pandorum Pandorum Bower Zámbori Soma A harcmező hírnökei The Messenger Will Montgomery őrmester Fekete Zoltán 2011 Rampart Rampart Terry tábornok Karácsonyi Zoltán 360 360 Tyler A mestergyilkos The Mechanic Steve McKenna Szabó Máté Sorselágazás Here Will Shepard Zámbori Soma 2012 Csempészek Contraband Sebastian Abney Zámbori Soma 2013 A túlélő Lone Survivor Matthew Axelson Dolmány Attila Öld meg kedveseid Kill Your Darlings William Burroughs Zámbori Soma Vétkező szentek Ain't Them Bodies Saints Patrick Wheeler Zámbori Soma 2015 A program: Egy legenda bukása The Program Lance Armstrong Zámbori Soma 2016 Inferno Inferno Bertrand Zobrist Zámbori Soma A préri urai Hell or High Water Tanner Howard Bozsó Péter Warcraft: A kezdetek Warcraft Medivh Viczián Ottó Viharlovagok The Finest Hours Richard Livesey Géczi Zoltán 2017 Ellenségek Hostiles Charles Wills őrmester Varga Gábor 2018 Ne hagyj nyomot! Leave No Trace Wills Zámbori Soma Galveston Roy Cady 2021 Túlélő The Survivor Harry Haft Mészáros Béla 2022 A bérkatona The Contractor Mike Dévai Balázs Mindent egy lapra Hustle Vince Merrick Zámbori Soma Középkori hadvezér Medieval Jan Žižka Bozsó Péter Emancipáció Emancipation Fassel 2023 Nagy fogás Finestkind Tom Szatory Dávidfilm végén szereplő stáblista alapján 2024 Sharp Corner Josh McCall 2025 Motor City | Motor City'' Reynolds Pataki Ferenc
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1996–1997 Flash Forward Tucker "Tuck" James főszereplő (26 epizód) 1998 You Wish Earl 1 epizód Tudom, mit suttogtál a sötétben I've Been Waiting for You Charlie tévéfilm Reggeli Einsteinnel! Breakfast with Einstein Ryan tévéfilm 1999–2000 Különcök és stréberek Freaks and Geeks Eli 2 epizód 2000 Családjogi esetek Family Law Jason Nelson 1 epizód 2001–2002 Boston Public Max Warner 2 epizód 2003–2005 Sírhant művek Six Feet Under Russell Corwin 22 epizód 2005 Holtsáv The Dead Zone Darren Foldes 1 epizód 2007 A nevem Earl My Name Is Earl Glenn 2 epizód 2012 Robotcsirke Robot Chicken Orville Redenbacher / időutazó (hangja) 1 epizód
Színház Év Cím Szerep Megjegyzések 2013 Orphans Treat Broadway-debütálás 2014 A Streetcar Named Desire Stanley Kowalski The Young Vic, London
Díjak és jelölések Év Kategória Díj Film Közép-Ohioi Filmkritikusok Egyesülete 2008 díj: legjobb férfi mellékszereplő – Második hely Börtönvonat Yumába 2008 díj: legjobb filmes csapat – Második hely Börtönvonat Yumába Daytime Emmy-díj 1990 díj: legjobb férfi alakítás – Gyerek különdíj Robbanékony tinédzser Fiatal Hollywood-díj 2006 díj: legjobb férfi alakítás Alpha Dog Filmszínészek Egyesülete-díj 2008 jelölés: legjobb szereplőgárda Börtönvonat Yumába 2005 jelölés: legjobb szereplőgárda Sírhant művek 2004 díj: legjobb szereplőgárda Sírhant művek Gemini-díj 1998 jelölés: legjobb férfi alakítás – Gyerek programban Flash Forward 1997 jelölés: legjobb férfi alakítás – Gyerek programban Flash Forward Gotham-díj 2009 jelölés: legjobb férfi alakítás A harcmező hírnökei San Diegoi Filmkritikusok Egyesülete 2009 jelölés: legjobb férfi alakítás A harcmező hírnökei Satellite-díj 2007 jelölés: legjobb férfi mellékszereplő – dráma kategória Börtönvonat Yumába Szaturnusz-díj 2008 jelölés: legjobb férfi mellékszereplő Börtönvonat Yumába Teen Choice-díj 2001 jelölés: Legjobb filmes páros – Kirsten Dunst Kihevered, haver!
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Istenek és istennők
Kategória:Amerikai színészek Kategória:Zsidó amerikaiak Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Bostoniak