A No Prayer for the Dying a brit Iron Maiden nyolcadik nagylemeze, mely 1990 október-ében jelent meg. Ezen az albumon már nem szerepelt Adrian Smith gitáros, helyette Janick Gers hallható. Ő korábban szerepelt Bruce Dickinson Tattooed Millionaire című szólóalbumán, valamint a Marillion-énekes Fish és Ian Gillan oldalán is felbukkant. A lemezen nyolcadik számként szereplő Hooks in Youban azonban még szerepel Adrian dalszerzőként Bruce Dickinson mellett, mely szám a Charlotte the Harlot dal által elkezdett történet harmadik része. A sztori a Charlotte nevezetű szajha életét dolgozza fel. Ennél az albumnál Bruce Dickinson énekstílusában változások következtek be, ugyanis nagyrészt elhagyta a korábban jellemző teátrális, heroikus stílust. Ehelyett egy nyersebb megközelítést használt.
A lemezről kislemezként a Holy Smoke és a Bring Your Daughter... to the Slaughter dalokat jelentették meg. Ez utóbbi lett a zenekar első olyan kislemeze, mely első lett az angol slágerlistán. A Dickinson által szerzett szám szerepelt a Rémálom az Elm utcában 5 című horrorfilm betétdalaként is. A mai napig ez az egyetlen olyan Iron Maiden album, amelyen egy dal sem éri el a 6 perces hosszat. Míg az albumot Európában továbbra is az EMI adta ki, addig az Egyesült Államokban már az Epic Records, miután a zenekar elhagyta korábbi kiadóját, a Capitolt.
A lemez a UK Albums Chart listáján a 2., míg a Billboard 200-on a 17. helyen nyitott. Annak ellenére, hogy Amerikában a kezdeti eladások ígéretesnek indultak az új kiadó számára, végül az album nem fogyott olyan jól, mint az elődjei, és még a platinalemez státuszt sem érte el.
A kritikák nagyrészt negatívak voltak, valamint sok rajongó van azon a véleményen, hogy ez az első olyan lemezük, mely nem hibátlan alkotás. Az album turnéján nagyrészt elhangzottak az új dalok, de Bruce Dickinson kilépése után már hanyagolták őket, és csak a Bring Your Daughter... to the Slaughter maradt a koncertprogram szerves része.
Az 1995-ös kiadás bónusz CD-jén szerepelt négy feldolgozás: az All in Your Mind a Stray hard rock együttes dala, a Kill Me Ce Soir egy Golden Earring feldolgozás, az I'm a Mover eredetileg egy Free-dal, a Communication Breakdown pedig egy 1969-es Led Zeppelin dal. Az 1998-as remaszterizált újrakiadás némileg eltérő borítóval jelent meg.
Számlista
Közreműködők Bruce Dickinson – ének Dave Murray – gitár Janick Gers – gitár Steve Harris – basszusgitár, vokál Nicko McBrain – dob Michael Kenney – billentyűs hangszerek
Helyezések Album ÉvListaPozíció1990 UK Albums Chart 2 U.S. Billboard Hot 200 17
Kislemezek Év Kislemez Lista Pozíció Album1990 "Holy Smoke" UK Singles Chart 3 "No Prayer for the Dying" "Bring Your Daughter... to the Slaughter" UK Singles Chart 1
Források Lemezkritika az ironmaiden.uw.hu oldalon ironmaiden.lap.hu No Prayer for the Dyng dalszövegek
Kategória:1990 nagylemezei Kategória:Heavy metal albumok Kategória:Iron Maiden-albumok