Sonya Smith (született Sonya Eleonora Smith Jacquet) (Philadelphia, Pennsylvania, 1972. április 23. –) amerikai színésznő. Főként telenovellákban szerepel.

Élete és pályafutása A híres venezuelai színésznő Ileana Jacquet és amerikai férje, Fred Smith lánya. Bár Philadelphiában nőtt fel Sonya mégis a venezuelai kultúrát érzi magáénak. Színészi karrierjében az áttörést az 1990-es évek elején a Estrellita Montenegro című sorozat hozta el, amelyben Cara Sucia-t alakította, a sorozat női főszereplőjét. Ezután nemcsak Venezuelában, hanem számos országban, ahová sorozatai eljutottak, népszerű lett. 2006-ban a Sosem feledlek (Olvidarte Jamás)-ban játszott, amelyet Miami-ban forgattak. Ez volt a második főszerepe a Cara Sucia óta. 2007-ben az Acorralada-ban szintén nagy sikert aratott. 2005-ben Hollywoodban debütált, a Cyxork 7-ben, melyben Angela LaSalle-t alakította és Ray Wise partnereként játszott. 2007-ben egy másik hollywoodi filmben, a Becsületes tolvajok Ladrón que Roba a Ladrón-ban vett részt többek között, Fernando Colunga, Gabriel Soto, Miguel Varoni és Saul Lizaso oldalán. 2007-ben a Telemundo Pecados Ajenos telenovellájában szerepelt, ahol életében először egy antagonista, hisztérikus szerepet - Elena Torres - játszott. 2010-ben a ¿Dónde Está Elisa? című telenovellában játszott főszerepet, amelyben férjével játszott együtt. 2011-ben az Aurora sorozatban kapott szerepet, ahol Ángela Amenabar szerepét játszotta. 2012-ben a Corazón valiente című telenovellában kapta meg élete második antagonista szerepét.

Magánélete Peruban megismerkedett Paul Martinnal, majd 2005-ben különváltak az útjaik. 2008. február 29-én hozzáment Gabriel Porrashoz, akivel a Sosem feledlek (Olvidarte Jamas)-ban játszottak együtt. 2013. június 26-án bejelentették, hogy elválnak. Nem sokkal a válás bejelentése után új kapcsolatba kezdett kollégájával Ricardo Chávezel, akivel a Marido en alquilerben játszott együtt. Sonya határozottan tagadja, hogy Ricardo miatt ment tönkre a házassága. 2014-ben szerepet kapott a Tierra de Reyes című sorozatban.

Filmográfia Televíziós szerepek

Év Eredeti Cím Magyar Cím Szerep Magyar hang 1985 Cristal Maggie 1989 Alondra Vicentina 1990 Gardenia Margarita 1991 El desprecio Violeta Velandró 1992 Cara sucia Estrella Montenegro Campuzano 1993 Rosangélica Rosangélica Rosangélica Stéfán-Bodor Mária 1994 María Celeste María Celeste María Celeste 1996 Guajira Sonia 1997 Destino de Mujer Mariana 1999 Mariú Coralia Lozada de Gálvez 2000 Milagros Milagros Milagros Vargas / Chachita Vargas Mezei Kitty / Kiss Erika 2006 Olvidarte Jamás Sosem feledlek Luisa Domínguez / Victoria Salinas Zakariás Éva 2007 Acorralada Sarokba szorítva Fedora Garces 'Sirály' Götz Anna Tiempo Final Tiempo Final Claudia 2007–2008 Pecados Ajenos Bűnös szerelem Elena Sandoval Bognár Anna 2009 Vuélveme a querer Liliana Acosta 2010 ¿Dónde Está Elisa? Elisa nyomában Dana Riggs Altamira Zakariás Éva 2010–2011 Aurora Ángela Amenabar 2012 Corazón valiente Több mint testőr Isabel Uriarte de Arroyo F. Nagy ErikaSecreteando Secreteando Marisol Relaciones peligrosasLucrecia 2013–2014 Marido en alquiler Griselda Carrasco 'Marido en alquiler' 2014–2015 Tierra de Reyes Cayetana Belmonte del Junco 2016 Las Princesas Dolores Villanueva Off Script Dolores 2017 Milagros de Navidad Soledad 2018 Mi familia perfecta Dakota Johnson 2018–2021 Falsa identidad Fernanda 2021 Si nos dejan Alicia új élete Vendég beszélő Kisfalvi Krisztina 2022 Repatriated April 2023 4Ever Paulina 2025 Velvet: El nuevo imperio Pilar Márquez

Film

Cyxork 7: Angela LaSalle (2006) Under the Same Moon: Sra. Snyder (2007) To Rob a Thief: Veronica Valdez (2007) I Didn’t Know Who I Was: Michelle (2008) Hunted by Night: Tania (2010) Unknows: DA Riley (2012) Case Unknown: Claudia Smith (2017)

Fordítás

Jegyzetek

Források telemundo51.com - Secreteando eluniversal.com - Sonya Smith válása

További információk

Hivatalos honlap

Kategória:Amerikai színésznők Kategória:1972-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Philadelphiaiak