Keszegfalva () község Szlovákiában, a Nyitrai kerületben, a Komáromi járásban.
Fekvése Keszegfalva Komáromtól 10 km-re északnyugatra, Gútától 13 km-re délre, a Vág-Duna jobb partján fekszik. Áthalad rajta az 573-as út, 2003-ig vasútállomás a Komárom-Gúta vonalon. Közigazgatásilag Szőlős (Sady), Bálványszakállas (Balvany), Vajas (Vajaš) és Lohót (Lohot) tartozik hozzá. Közigazgatási területe 34,51 km², keleti határát a Vág-Duna, északi határát pedig a Császta-ér alkotja.
Keszegfalva határa hosszan elnyúlik északnyugati irányban, egészen Bogyarétig. Délnyugatról Nemesócsa és Megyercs, délről és délkeletről Komárom, keletről Vágfüzes, északról pedig Gúta határolja.
Élővilága
Keszegfalván 1934-ben 1 gólyafészket tartottak nyilván, 1954-ben négyet, 1984-ben hetet. Ez volt az egyedüli fordított, növekvő tendencia az egész Csallóközben a vizsgált fél évszázadban.Stollmann András 1990: Populačná dynamika bociana bieleho (Ciconia ciconia) na Žitnom ostrove. In: A. Štollmann (zost.): Ciconia '88 – Zborník referátov z odborného seminára konaného 28.-29. júna 1988 v Komárne. Bratislava, 46-53; Richard Pomichal 1984: A fehér gólya (Ciconia ciconia L.) elterjedése a dunaszerdahelyi járás területén. Csallóközi Múzeum - Múzeumi Híradó VIII, 52-62. Az egyik mellékutcában lévő fészekben 2011-ben 4, 2012-ben 2, 2013-ban ismét 4 fióka kelt ki. 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban csak 2-2 fióka volt. 2017-ben épült újabb fészek melyben 2017-2020 között évente 3, 2021-2022 között 4, 2023-ban 2, 2024-ben 5 fiókát számoltak meg.bociany.sk
Természetvédelmi területek A Lohóti-mocsarak (Lohotský močiar) védett terület (24,13 ha) a vízimadarak fontos fészkelőhelye a Vág-Duna árterén. A Füzes (Vrbina) és a Kis-Sziget (10 ha) közvetlenül a falu mellett, a Vág főmedre és a Konkoly-holtág között fekszik, a sűrű füzessel körülvett nyárfák a vízi- és erdei madarak fészkelőhelyei. A Túzokos (Dropie) természetvédelmi terület egy része is a falu kataszterébe tartozik.
Történelem thumb|200px|A községi hivatal épülete Bálványszakállas pusztáról 1911-ben valószínűleg avar kori fegyverek kerültek be a komáromi múzeumba.Alapi Gyula 1933: Lovasnomád sírok a Vág-Duna alsó-csallóközi jobbpartján. Nemzeti Kultura I, 36-43. 1913-ban körülbelül 15 sírt bolygattak meg egy építkezés során Kiss József földjén, majd 1974-ben és 1986-ban összesen 35 sír került elő.Alapi 1933, 40-41; Csallány Dezső 1956: ADAM. Budapest, 136; Jozef Bátora 1975: Záchranný výskum slovensko-avarského v Kameničnej. AVANS 1974, 20; Trugly, A. 1987: Prieskum v Okrese Komárno. AVANS 1986, 105; Darina Bialeková 1989 (ed.): Pramene k dejinám osídlenia Slovenska z konca 5. až z 13. storočia I. Nitra, 126; ADAM 2002, 180; Jozef Zábojník 2004: Slovensko a avarský kaganát. Bratislava, 92; Prohászka Péter - Trugly Sándor 2012: Avarské nálezy zo 7. storočia z Komárna z Bercsényiho (dnes Gombaiho) ulice. Zbor. SNM - Archeológia 22, 200, obr. 2:3, 7.
Bár a hozzá tartozó Lábám, Nádas-ér és Misnyáló vizek, mint határt jelölő helyek már 1261-ből ismeretesek, első írásos említése csak 1482-ből származik (ekkor a Posár család birtoka). Bálványt már 1247-ben említik, mint a Koppán nemzetség birtokát, akiktől rokonaikra, a gróf Cseszneky családra szállt. 1345-ben egy hetényi birtokperben bálvány előnevű királyi emberek is eljártak.DLDF 248151; 2013 Anjou-kori Oklevéltár XXIX. 1345. Budapest-Szeged, 450-455 No. 828.
A falu eredetileg a folyó bal partján feküdt, de mivel a Vág-Duna vize állandóan alámosta a partokat, a lakosok a védettebb jobb partra települtek át. A 16. században a komáromi vár birtoka volt, udvarnokok, várszolgák, lovászok lakták. A század második felében a törökök teljesen elpusztították, 1669-ben már pusztaként említik. Pozsár Lukács halála után birtokait Gyulay Ferenc, majd 1655-ben Sibrik Dániel szerezte meg, Komárom vármegye és Komárom sz. kir. város de Csajághy György, mint Konkoly örökös ellentmondott a keszegfalvi kastélyba való beiktatásnak.Fényes: Komárom vármegye, 104, 123, 131-133, 160; Nagy Iván: Magyarország családai III A törökök kiűzése után (1681-ben) vízivár létesült itt, melynek ifjabb Zichy István lett a parancsnoka. A fokozatosan újjáéledő falu (melynek 1787-ben 381 lakosa volt) híres volt kiváló szénájáról és az itt termesztett dohányról.
1789-ben igen rossz termés volt a Csallóközben is, így II. József országos terményösszeírást rendelt el. A keszegfalvi parasztok megtagadták az összeírást, így a szolgabírót küldték ki a faluba, akit a helyiek tűzharcban agyonlőttek, az összeíró biztosokat pedig elkergették a faluból.Varga Imre: Szülőföldem, Csallóköz, Európa kiadó, Budapest, 1989, 99. p.
Vályi András 1796-ban kiadott geográfiai szótárában így ír róla: „KESZEGFALVA. Szabad puszta Komárom Vármegy. földes Urai több Uraságok.”
Az 1848-1849-es szabadságharc idején kisebb csatát vívtak a falu határában.
1848-ban Fényes Elek Komárom vármegye leírása című munkájában így ír a faluról: „Keszegfalva, magyar falu, határos Guttával, Balvány-Szakálas s Vízvár pusztákkal, a Vágh-Duna mellett, Komáromhoz északra 1 1/2 mfldnyire. Határa a szölősi pusztával egybe van olvadva, s a Vágh- Duna által keresztül metszetik, az innenső vagyis a csalóközi rész 1611 hold, mellyből 803 hold szántóföld, 808 hold pedig kaszáló és legelő. Vannak több szigetei is, mellyek náddal és vesszővel szolgálnak. A Vágh-Dunán túleső rész 2500 hold kiterjedésű, melly nagyobbára jó szénáttermő rétség, erdőség, gyümölcsös és nádas posványos terület; a Vágh, Nyitra kiöntéseitől sokat szenved. Folyói: a Vágh-Duna erei, a Dodvágh, a Császta, melly Pozson vármegyéből Vásárúttól jő s nagy és mély erével Ekecs., Apácza-Szakálas, Aszód, Gutta, Bálvány-Szakálas, Keszegfalva határain kereszstülfolyva a keszegfalvi holt Vághba foly egyik ágával, másikkal a Vágh-Dunába szakad. Jelenleg ugyan a töltések által végképen elfojtatott. Ez érnek árka is épen ollyan, mintha hajdan mesterséges csatorna lett volna. Fekete agyagos öntéses földe igen termékeny: dohány is több mint 30 holdban termesztetik az ide való zsellérek által. Népessége 311 lélek, kik közt kath. férfi 121, nő 125 ; ref. férfi 4, nő 3; zsidóférfi 5, nő 4; a Vágh-Dunán túl a szigetben lakók száma 25 férfi és 25 nő; van itt továbbá 33 nemes családfő, 1 kovács, 1 szabó, 1 csizmadia, 1 mészáros. A r. katholikusok saját templommal és pappal birnak. Földesurai: Kürthy, Csúzy, Balogh, Missics, Simonyi, Lipovniczky, Sárkány, Malovecz nemes családok.”
1876-ban az árvíz a községet nagyrészt elpusztította, több mint 180 ház rombadőlt.Nagy László 2007: Az 1876. évi árvizek. Források a vízügy múltjából 11. Budapest, 146 1898-ban és 1903-ban árvizek pusztítottak. 1884-ben épült a postahivatal, 1910-ben a községháza. A századfordulón a környező nyugat-csallóközi mocsarakat lecsapolták, két csatornát is ástak. Az egyik szivattyúállomás átadásán 1856. szeptember 23-án Ferenc József is részt vett. 1914-ben közadakozásból megépült a Komárom-Gúta vasútvonal, melynek egyik állomása Keszegfalván volt.
Borovszky Samu monográfiasorozatának Komárom vármegyét tárgyaló része szerint: „Keszegfalva, vágmenti magyar nagyközség, melynek első írott emlékét csak 1482-ben találjuk, de a határához tartozó Lábám nádasér és Misnyáló, mely utóbbi azelőtt mocsár volt, már 1261-ben említve vannak. A község ma már nem ott fekszik, a hol azelőtt, mert a Vágduna folyton alámosta és elszakította a község területének partjait, házainak nagy részét romba döntötte, minek következtében a lakosok odébb telepedni voltak kénytelenek, úgy, hogy összeomlott régi templomának helye most a Vág túlsó partján van. Hajdan a Posár család birtoka volt és mezővárosi szabadalmakkal dicsekedett. A Posár családnak fiágban magva szakadván, a királyi fiskus tette rá a kezét, de azután Gyulay Ferencz kapott rá királyi adományt. A Gyulayak azonban nem soká birtokolták, mert 1655-ben a Posárok részeibe és Posár Lukács kastélyába Sibrik Dánielt iktatják be. A törökök ezt a községet sem kímélték meg. 1669-ben néptelen, puszta faluként van említve. Később új telepesek foglalták el, és 1719-ben Huszár Éva és Juliánna, és Disznósi Horváth György a birtokosai. Majd a Balogh, Majthényi, Missich, Csúzy, Kürthy, Horváthy és a Malovecz családok lettek a nagyobb közbirtokosai, most pedig az esztergomi érsekségnek és Pulay Gézának van itt nagyobb birtokuk. Határában azelőtt kiváló dohányt termeltek. 1848-ban itt a magyar és az osztrák csapatok között ütközet volt. 1898-ban és 1903-ban az árvíz okozott a községben és határában nagy károkat. A község házainak száma 153, lakosaié 1431, a kik mind róm. katholikusok. Templomuk 1872-ben épült. Ide tartoznak Bálványszakállas, Homok, Kava, Királyné, Rakóhát és Vízvár puszták, Lohot és Szőlős dűlők, végre a nagyszigeti házcsoport. Kava puszta okleveles említése már 1075-ben történik. 1260-1270 között Coa alakban szerepel és ekkor Tamás, Balyan és Opour osztozkodnak e birtokon. 1420-ban Pozsár vagy Posár Domokos a Kavai előnevet használja. Bálványszakállasnak már a rómaiak alatt nagyobb szerepe lehetett, mert a római erődnek még látható nyomai arra engednek következtetést, hogy ez a castrum a Komárom és Ószőny közötti dunai átkelést biztosította. A hagyomány a nevét is onnan származtatja, hogy itt egy szakállas római szobrot, vagyis bálványt találtak. Első írott nyomára 1229-ben bukkanunk. 1268-ban Zakalus néven szerepel és ekkor már egyházas hely, Szent Györgynek szentelt templommal. Komáromi várbirtok volt és a királyi udvarnokok, várszolgák és lovászok lakóhelye. 1285-ben IV. László az esztergomi érseknek adományozott itt részeket. 1308-ban Posár György a Zakalusi előnevet használta. 1530-ban még nagy, népes községként van említve, azonban a török dúlások alatt elpusztult és még 1669-ben is puszta, elhagyatott hely. Mindvégig az esztergomi érsekség maradt az ura. Szőlős helyén hajdan Szovát nevű elpusztult község feküdt. 1224-ben a győri püspökség birtokaként van említve, 1425-ben azonban már Némai Kolos Jeromos az ura és ekkor Zavath a neve, 1482-ben pedig Zuath-nak írják. 1485-ben Mátyás király Marczelházi Posár Mihálynak és Györgynek, Miklós fiának és Gáspárnak, és Demeter fiának Zauad-ra új donácziót ad. 1650-ben még Zovad alakban van említve, de 1691-ben, mikor a török pusztítások után újra települt, már Szőlősnek is nevezik. 1700-ban Sándor István kapott reá királyi adományt. Vízvár már 1485-ben említve van. 1659-ben, Rudnay István és Csúzy Zsuzsánna gyermekei osztozkodnak rajta. 1681-ben I. Lipót itt váracsot emeltetett, melynek parancsnokává ifj. gróf Zichy Istvánt nevezte ki. 1734-ben Fekete György, Csúzy Imre és Király Mihály voltak a birtokosai. 1747-ben báró Amade Tádé tart rá igényt, 1754-ben pedig Ocskay Júlia követeli Hunyady Jánossal szemben. Később a Csúzyakon kívül a Nedeczky, Pyber, Halassy, Korniss, Bossányi, Molnár és a Kotz családok lettek a birtokosai. Tormás nevű dűlője azelőtt puszta és még a mult század elején is 93 lakosa volt. Az ú. n. Puszta templomdombon egy elpusztult templomnak a maradványai láthatók. Hogy hajdan az említettek közül melyik helységnek a temploma volt, azt nehéz biztosan megállapítani.”
A trianoni diktátumig Komárom vármegye Csallóközi járásához tartozott. 1939-1945 között újra Magyarországhoz csatolták. 1944 júliusában német pilótát ravataloztak a faluban.Komáromi Lapok 1944/28, 2 (július 8.)
1965 júniusában súlyos árvíz pusztított, a falu házainak fele elpusztult. Az állam és a patronáló csehországi járások segítségével 2 év alatt helyrehozták a károkat. 1954-ben Kava, 1968-ban Keszegfalusi Sziget vált le róla, utóbbiból alakult Vágfüzes község, előbbit pedig Komáromhoz csatolták. 1974-ben Királynérét (Kráľka) pusztát Gútához csatolták át. 2003-ban megszüntették a Komárom-Gúta vasútvonalat.
Népessége
1910-ben 1772-en, túlnyomórészt magyar anyanyelvűek lakták.
1941-ben 2810 lakosa volt.
2001-ben 1793-an lakták: 1409 magyar és 345 szlovák.
2011-ben 1929 lakosából 1334 magyar és 407 szlovák.