A HA/VER (eredeti cím: Kick-Ass) 2010-ben bemutatott brit-amerikai akciófilm, amelynek alapjául a 2008 és 2010 között megjelent azonos című Mark Millar képregény szolgált. A filmet Matthew Vaughn rendezte, aki Jane Goldmannel közösen írta a forgatókönyvet. A főbb szerepekben Nicolas Cage, Aaron Taylor-Johnson, Mark Strong és Chloë Grace Moretz látható.A Kick-Ass adatlapja az IMDb-n (angol), imdb.com (Hozzáférés: 2010. június 18.)
A film egy átlagos tinédzserről, Dave Lizewskiről szól, aki sok képregény olvasása során úgy dönt, hogy szuperhősnek áll. Beszerzi az ehhez szükséges jelmezt (búvárruha), és az elengedhetetlen fegyvereket (gumibot), magát Kick-Assnek nevezi és így járja az utcákat a bajbajutottak megsegítésére. Azonban nem minden sikerül neki úgy, ahogy szeretné, és többször el is látják a baját. Egyik alkalommal nagyobb balhéba keveredik, és két edzettebb „hős” menti meg az életét: Big Daddy, az exzsaru, és a tizenegy éves lánya, Hit-Girl, akit kíméletlen halálosztóvá nevelt apja. Céljuk pedig az, hogy leszámoljanak a város drogbárójával: Frank D'Amicóval.
A film jellemzője az erőszakosság, a profanitás és gyakori káromkodás. Heves vitát váltott ki a tizenegy éves Hit-Girl nevű szereplő miatt. Ennek ellenére a Kick-Ass a filmkritikusok részéről többnyire pozitív fogadtatásban részesült.Szöllőskei Gábor: HA/VER kritika (magyar), vox.hu, (Hozzáférés: 2010. június 18.)Kick-Ass adatlapja az InterCom-on (magyar), intercom.hu (Hozzáférés: 2010. június 18.)
Cselekmény
A főszereplő Dave Lizewski (Aaron Taylor-Johnson) egy lúzer tizenéves, és azon csodálkozik, vajon miért nem akart még senki sem szuperhős lenni úgy, ahogy a képregényekben. Ezért úgy dönt, hogy ő maga válik hőssé, annak ellenére, hogy híján van mindenféle szupererőnek, vagy bármiféle harcitudásnak. Beszerez egy búvárruhát, ami a jelmezéül szolgál, fegyvernek meg megteszi két gumibot. Az első jócselekedete az lenne, hogy megakadályozza két férfi autólopását, de minden balul üt ki: Dave-et elverik, hasba szúrják, majd elüti egy autó.
A kórházban helyre hozzák némi implantátum segítségével, ami képességekkel ugyan nem ruházza fel, viszont kevesebb fájdalmat érez az ütések során. Így tehát nem adta fel álmát, és továbbfolytatja a bűnüldözést. Egyik este egy macskát szeretne megtalálni, de véletlenül balhéba keveredik. Egy férfit üldöz másik három, és Dave kapva kap az alkalmon, hogy végre csináljon valamit. Miután sikeresen megvédi az üldözött férfit, és a verekedése felkerül a világhálóra, hála a közeli bámészkodóknak és kamerás mobiltelefonoknak, pillanatok alatt híressé válik mint „Kick-Ass”.
Eközben a sulijában az a hír járja a lúzer Dave-ről, hogy meleg, és a lány, Katie Deauxma (Lyndsy Fonseca), akiért odavan, de eddig észre sem vette, hirtelen barátságot kezdeményez, hogy így szert tegyen egy régóta várt meleg barátra. Dave vállalja a kapcsolatot, hogy így közelebb kerülhessen Katie-hez. Egy kávézás alkalmával Katie mesél Dave-nek, hogy zaklatja egy férfi, egy bizonyos Rasul. Dave az éjszaka folyamán felölti álruháját, és magabiztosan megy Rasulhoz és drogdíler bandájához, hogy figyelmeztesse, hagyja békén Katie-t. Kick-Ass pedig újfent pórul jár, de szerencséjére megjelenik Hit-Girl, aki a túlvilágra kényszeríti az ellent, apja segítségével, Big Daddy-vel.
Damon MacReady (Nicolas Cage), vagyis Big Daddy, exzsaru és egyedül neveli lányát Mindyt (Chloë Grace Moretz). Felesége terhessége idején Damont ártatlanul börtönbe zárták, ezalatt pedig a felesége öngyilkos lett. A börtönben megfogadta, hogy bosszút áll azon, aki miatt ide jutott: Frank D'Amicon (Mark Strong), a maffiafőnökön. Miután kiszabadult a börtönből, a lányát elkezdte kiképezni, és így tizenegy éves korára kíméletlen halálosztó vált belőle, és apjával együtt csapnak le D'Amico embereire.
D'Amico úgy hiszi, hogy Kick-Ass végzett az embereivel, és ezért el akarja kapni. Ebben pedig a tizenéves fia Chris (Christopher Mintz-Plasse) segít. Ugyanis kiterveli, hogy Kick-Ass bizalmába férkőzik, méghozzá úgy, hogy „szuperhőssé” válik ő is. És így születik meg Red Mist.
Dave ezalatt elmondja Katie-nek az igazságot, hogy ő Kick-Ass, és hogy nem meleg. És több sem kellett a lánynak, össze is jönnek.
Miután Red Mist egy álcázott jócselekedete során „elfog” egy drogdílert, találkozót kezdeményezett Kick-Ass-szel. Ezután pedig rájön, hogy nem ő apja igazi ellensége, hanem más „szuperhősök”. Red Mist becsapja, hogy D'Amico el tudja kapni Big Daddy-t, majd, hogy példát statuáljon, nyilvános kivégzést rendez, amin Big Daddy és Kick-Ass a „főszereplő”.
Azonban megjelenik Hit-Girl és megmenti Dave-t, apját viszont már nem tudja, mert meghalt. Hit-Girl pedig apja munkáját továbbfolytatva nem mond le D'Amico megöléséről, ebben pedig segítségére van Kick-As
Szereplők SzerepSzínészMagyar hangDave Lizewski (Ha/Ver)Aaron Taylor-JohnsonCzető RolandChris D'Amico (Vörös Pára)Christopher Mintz-PlasseBaradlay ViktorMindy Macready (Kis Dög)Chloë Grace MoretzKárolyi LiliFrank D'AmicoMark StrongEpres AttilaDamon Macready (Vérprofi)Nicolas CageJózsa ImreMartyClark DukeKováts DánielKatie DeauxmaLyndsy FonsecaTalmács MártaBig JoeMichael RispoliKarsai IstvánAjtónállóJason FlemyngKapácsy MiklósMrs. LizewskiElizabeth McGovernToddEvan PetersDene TamásCodyDexter FletcherMatthewTamer HassanAngie D'AmicoYancy ButlerGigante nyomozóXander BerkeleyÖnmagaCraig Ferguson A képregény írója, Millar Skóciából származik, és egy skót televíziós gyerekműsor műsorvezetőjét, Glen Michaelt felkérte, hogy vállaljon egy kisebb szerepet a filmben. De a film végleges változatából kivágták szereplését.Rick Fulton: Cartoon Cavalcade legend Glen Michael's cameo role is cut from new movie Kick-Ass (angol), dailyrecord.co.uk, 2010, március 22. (Hozzáférés: 2010. június 18.) Hasonló módon felkérték egy amerikai csatorna (WCBS-TV) híradósait Maurice Dubois-t, Lou Youngot és Dana Tylert egy-egy cameo-szerepre.
Érdekességek A film alkotói a jogokat a filmkészítéshez már akkor megvették a képregény kiadójától, az Icon-tól, mikor még ki sem adták azt. Matthew Vaughn rendező elmondása szerint: „Egyszerre írtuk a szövegkönyvet és a képregényt, szóval ezek nagyon együtt lélegző, szervesen együttműködő projektek voltak. Mark Millarrel (Ultimate Avengers, Wanted) a Csillagpor premierjén ismerkedtünk meg. Igazán jól kijöttünk egymással. Tudtam, hogy ki ő valójában, és mit csinált eddig, de nem ismertem őt igazán. Felvetette nekem az ötletet, erre én: Ez nagyszerű! Megírta a szinopszist, én meg: Fantasztikus! Csináljuk meg most! Te írod a képregényt, én a szövegkönyvet!”Jami Philbrick: Vaughn & Goldman Talk Kick-Ass (angol), comicbookresources.com, 2009. augusztus 24. (Hozzáférés: 2010. június 18.)
A szövegkönyvírók Jane Goldman és Vaughn több hangsúlyt fektettek a szereplők érzelmeire, és lágyítottak Katie DeauxmánKick Ass LIVE: Jonathan Ross interviews Matthew Vaughn (angol), timesonline.typepad.com, 2010. március 23. (Hozzáférés: 2010. június 18.)
Eredetileg a képregényben Big Daddy nem exrendőr volt, hanem volt könyvelő, aki harcolni akart a bűn ellen, hogy teljesítse vágyát és a megszokott életéből kiszakadjon, és mert imádta a képregényeket. A filmváltozat szerint viszont a szereplő szándéka és motivációja valóságosabbnak tűnt. Ezért Mark Millar figyelembe vette, hogy az elképzelt háttere Big Daddynek nem működne a filmben, és nem akarta „elfuserálni a film struktúráját”.Ahmad T. Childress Writer Mark Millar on Kick Ass (angol), craveonline.com 2010. április 5. (Hozzáférés: 2010. június 18.) A képregényrajzoló John Romita Jr. pedig megállapította, hogy „a filmben sokkal jobban működik az exzsaru szerep, a nézők jobban fogják szeretni”.Mel Valentin: KICK-ASS Interview: John Romita, Jr. (Part I of V) (angol), efilmcritic.com, 2010. április 13. (Hozzáférés: 2010. június 22.)
A film és a képregény is hivatkozik népszerű internetes oldalakra. Például Kick-Ass az eBay-en veszi jelmezét, a videó, ami a harcát mutatja be, és ami által híressé vált a YouTube-on volt látható, és a rajongóival a MySpace-en tarja a kapcsolatot. D'Amico pedig megfenyegette Gigante nyomozót, hogy olyan képeket tesz fel Facebook profiljára, amelyekkel gyanúba keverheti, és terhelő bizonyítékként használhatják fel ellene.
A Kick-Ass független film. Matthew Vaughn kezdetben felkeresett nagyobb stúdiókat, hogy támogassák projektjét, azonban mindegyik visszautasította ajánlatát. Még a Sony is, akikkel Vaughn közösen készítette a 2004-es Tortát. Arra kérték, hogy enyhítsen a film erőszakosságán. Más stúdiók pedig idősebbé akarták tenni a szereplőket. Vaughn viszont nem volt hajlandó belemenni a változtatásokba és maga teremtette elő a forgatáshoz szükséges összeget. Így a saját filmgyártó cége (Marv Films), és Brad Pitt segített neki (Plan B Entertainment) a finanszírozásban.Borys Kit: Matthew Vaugn ready to 'Kick-Ass' (angol), hollywoodreporter.com, 2008. augusztus 15. (Hozzáférés: 2010. június 18.)
Az alkotók először Brad Pittre gondoltak, hogy játssza el Big Daddy szerepét, de ugyanígy szóba esett Daniel Craig és Mark Wahlberg is. Később esett a választás Nicolas Cage-re. Vaughn így jellemezte Cage alakítását: egy kicsit Elvis Presley-s, egy kicsit Adam West-es. Christopher Mintz-Plasse pedig eredetileg Kick-Ass szerepére volt esélyes.Trivia for Kick-ass (angol), imdb.com (Hozzáférés: 2010. június 18.)
Fogadtatás Botrányok a film kapcsán 2010 januárjában a film egy cenzúrázatlan előzetese volt látható, ami a családképviseleti szervezetek felháborodását váltotta ki az erőszakosság miatt, és amiatt a mondat miatt, amit az akkor tizenegy éves Chloë Moretz mondott: „Oké puncik, lássuk mit tudtok!” Az ausztráliai Family Association nevű szervezet szóvivője John Morrisey felháborítónak találta a film „nyelvezetének durvaságát, és az erkölcsi értékek hiányát, és hogy nem a hagyományos szuperhősök vér nélküli győzelméről és jószándékú segítségnyújtásáról szól”.Family outrage at film Kick Ass violence and swearing (angol), dailytelegraph.com.au, 2010. január 13. (Hozzáférés: 2010. június 18.) A felháborodásra válaszolt Chloë Moretz egy interjúban: „Ha valaha is kiejtek a számon akárcsak egy csúnya szót is, ami a Kick-Assben elhangzott, zárjanak a föld alá évekre! Nem hagynám el a szobámat húszéves koromig! Soha nem mondanám ki azokat a szavakat. Egy átlagos, hétköznapi lány vagyok.”Larry Carroll: 'Kick-Ass' Star Chloe Moretz Is One Of 10 To Watch In 2010 (angol), mtv.com, 2010. január 20. (Hozzáférés: 2010. június 18.) Moretz elmondta, hogy amíg a filmezéssel foglalkozik, soha nem venné rá magát, hogy hangosan kimondja egy interjú alatt a film címét, ehelyett csak azt mondja a nyilvánosság előtt, hogy „a film”, és otthon pedig, hogy „Kick-Butt”.Siobhan Synnot: What are little girls made of? Sugar and spice, punches and the odd four-letter word, when they're the surprise star of Kick-Ass. (angol), news.scotsman.com, 2010. március 24. (Hozzáférés: 2010. június 18.) Christopher Mintz-Plasse megjegyezte, hogy meg van lepődve azon, hogy „az emberek fel vannak háborodva amiatt, hogy Chloë csúnya szavakat mond, viszont nem tűnnek dühösnek amiatt, hogy Hit-Girl olyan sok embert öl meg”.
Kritikai visszhang