Nina Dobrev (születési neve Nikolina Konsztantinova Dobreva, cirill betűkkel Нина Константинова Добрева; Szófia, 1989. január 9. – ) bolgár származású kanadai színésznő.

Szerepelt a Degrassi gimi című sorozatban a hatodik évadtól a kilencedik évadig, ahol Mia Jonest játszotta. Igazán híressé a Vámpírnaplók című tévésorozattal vált, ebben Elena Gilbert, Katherine Pierce, Tatia Petrova és Amara Petrova szerepét játszva robbant be a köztudatba.

Gyermekkora Dobrev a bulgáriai Szófiában született. 2 éves korában Kanadába költöztek, ahol az Ontario tartománybeli Torontóban nevelkedett. Folyékonyan beszél franciául, angolul és bolgárul. Édesanyja művész, míg édesapja számítógép-tudománnyal foglalkozik. Van egy bátyja, Aleksander, aki mérnöknek tanul. Már nagyon fiatalon kimutatta lelkesedését és tehetségét a művészetek – a tánc, a torna, a színészet, a festészet és a zene – iránt.

Dobrev a J. B. Tyrrell Sr. Iskolába, majd a Wexford Művészeti Iskolába járt a végzős évéig az Ontario tartományi Scarborough-ban. A torontói Ryerson Egyetemen szociológiát tanult. 2008-ban otthagyta az egyetemet, hogy a színészi pályát folytassa.

Pályafutása bélyegkép|125px|balra|A 2008-as Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon bélyegkép|jobbra|190px|A színésznő 2010-ben

Dobrev eleinte modellkedéssel próbálkozott. Az így kapott reklámszerepei miatt felfigyeltek rá, és ezután kapott néhány kisebb filmszerepet. Első jelentősebb szerepét A Degrassi gimi (Degrassi: The Next Generation) című tévésorozatban kapta, melyben 2006 és 2009 között Mia Jones, egy szingli tinédzser anya szerepét játszotta. 2007-ben több filmben is szerepelt: A költő (The Poet), a Korai neked még a konty! (Too Young to Marry) és az Ártatlanul vádolva (My Daughter's Secret) című filmekben a főszerepet játszotta; a Fugitive Pieces című drámában pedig egy kisebb szerepet kapott. 2008-ban két tévéfilmben is főszereplő volt: a Ne kiálts vérfarkast! című horrorban a 16 éves Loren Hansettet alakította; majd a The American Mall című musical filmben Ally karakterét formálta meg. 2009-ben újra Mia Jones szerepét játszotta a Degrassi Goes Hollywood című tévéfilmben, majd még ugyanebben az évben egy kisebb szerepet játszott a Chloe - A kísértés iskolája című erotikus thrillerben. Szintén 2009-ben ő adta Kupidó, a rénszarvas hangját a MadagaszKarácsony (Merry Madagascar) című rövidfilmben.

Dobrev 2009-től a Vámpírnaplók (The Vampire Diaries) című tévésorozatban két karaktert is megformál: a főszereplőt, Elena Gilbertet és Katherine Pierce-t, akinek Elena a hasonmása. A sorozat középpontjában az Elena és a két vámpír, Stefan és Damon Salvatore között kialakuló szerelmi háromszög áll. Dobrev a drámában nyújtott alakításáért két Teen Choice-díjat is kapott 2010-ben, mint a legjobb új női szereplő, és mint a legjobb női szereplő fantasy/sci-fi tévésorozatban.

bélyegkép|jobbra|190px|Nina Dobrev 2011-ben 2011-ben Mariaként játszott A szobatárs (The Roommate) című thrillerben, melyben a Vámpírnaplók másik sztárja, Kat Graham is szerepelt. A szintén 2011-es Arena című filmben Samuel L. Jackson és Kellan Lutz oldalán játszott főszerepet. 2012-ben az Egy különc srác feljegyzései című filmben is szerepelt, melyben Logan Lerman és Emma Watson játszotta a főszerepet. A film Stephen Chbosky ugyanazon című könyvén alapult.

Magánélete Dobrev kanadai és bolgár kettős állampolgár. Folyékonyan beszél angolul, bolgárul és franciául. A Vámpírnaplók forgatása alatt Atlantában élt, de miután 2015-ben otthagyta a sorozatot, Los Angelesbe költözött.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 2006 Egyre távolabb Away from Her Monica 2007 Mozdulj és lépj! How She Move magas lány A költő The Poet Rachel Hámori Gabriella Fugitive Pieces Bella 2009 Chloe – A kísértés iskolája Chloe Anna Berkes Boglárka 2011 A szobatárs The Roommate Maria Aréna Arena Lori Lord Molnár Ilona 2012 Egy különc srác feljegyzései The Perks of Being a Wallflower Candace Sánta Annamária 2014 Kamuzsaruk Let's Be Cops Josie Bogdányi Titanilla 2015 Szöktetés a pokolból The Final Girls Vicki Summers Berkes Boglárka 2017 xXx: Újra akcióban xXx: Return of Xander Cage Becky Clearidge Nemes Takách Kata Egyenesen át Flatliners Marlo Sallai Nóra Kihasználva Crash Pad Hannah Bogdányi Titanilla 2018 Kutya egy nyár Dog Days Elizabeth Sallai Nóra Indulás Then Came You Izzy Németh Borbála 2019 Lucky Day Chloe A város élén Run This Town Ashley Pollock 2021 A szerelem illata Love Hard Natalie Bauer Bogdányi Titanilla 2022 Megváltó szerelem Redeeming Love Mae Csuha Borbála 2023 Szélhámos rokonok The Out-Laws Parker McDermott Mentes Júlia Sick Girl Wren Pepper 2024 A kőműves The Bricklayer Kate Bogdányi Titanilla Haláli osztálytalálkozó Reunion Amanda Tanner

Egyéb filmek 2006: Repo! The Genetic Opera (rövidfilm) – tinédzser drogfüggő 2008: Mookie's Law (rövidfilm) – Rosabella 2021: Fin (dokumentumfilm) – vezető filmproducer 2021 The One (rövidfilm) – filmrendező, társ-forgatókönyvíró és filmproducer

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 2006 Babaház Playing House Frannie fiatalon tévéfilm 2006–2009 A Degrassi gimi Degrassi: The Next Generation Mia Jones 2007 Korai neked még a konty! Too Young to Marry Jessica Carpenter tévéfilm Ártatlanul vádolva My Daughter's Secret Justine 2008 Ne kiálts vérfarkast! Never Cry Werewolf Loren Hansett The American Mall Ally tévéfilm Border – A határsáv The Border Maia 2 epizód 2009 Az utolsó órában Eleventh Hour Grace Dahl 1 epizód Degrassi Goes Hollywood Mia Jones tévéfilm MadagaszKarácsony Merry Madagascar Kupidó (hangja) 2009–2017 Vámpírnaplók The Vampire Diaries Elena Gilbert / Katherine Pierce /Amara Petrova 2011 Family Guy Family Guy Lois középiskolai zaklatója (hangja) 1 epizód The Super Hero Squad Show Ellen Brandt (hangja) 1 epizód 2014 The Originals – A sötétség kora The Originals Tatia 1 epizód Robotcsirke Robot Chicken Cortana / Abby / Jenny Curran (hangja) 1 epizód 2016 Playback párbaj Lip Sync Battle önmaga 1 epizód (Tim Tebow vs. Nina Dobrev) 2017 A munka hősei Workaholics Courtnee 1 epizód 2019 Fam Clem főszereplő

Díjak és jelölések

Vámpírnaplók Teen Choice-díj: Legjobb női szereplő (fantasy/sci-fi tévésorozat) Teen Choice-díj: Legjobb új női szereplő (2010)

Jegyzetek

További információk

Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kanadai színésznők Kategória:Bolgár nők