Vicente del Bosque González (Salamanca, 1950. december 23. –) spanyol labdarúgó, edző. A Real Madrid vezetőedzőjeként 2000-ben és 2002-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját. A spanyol labdarúgó-válogatottat a 2008-as Európa-bajnokság megnyerése után vette át Luis Aragonéstől, majd 2010-ben világbajnokságot, 2012-ben pedig Európa-bajnokságot nyert a nemzeti csapattal.
Játékos-pályafutása Játékosként kezdetben a Real Madridnál játszott, az 1970-es évek elején azonban kölcsönadták a Córdobának és a Castellónnak is egy-egy idényre. 1973-ban tért vissza a madridiakhoz, ahol további tizenegy éven át játszott. Öt bajnokságot és négy spanyol kupát nyert az együttessel. A spanyol válogatottban 18 alkalommal játszott. 1984-ben vonult vissza játékosként.
Edzőként Real Madrid 1999-től lett a Real Madrid vezetőedzője. Korábban, 1994-ben és 1996-ban csak néhány mérkőzésen vezette a madridi együttest. A csapattal 2000-ben és 2002-ben UEFA-bajnokok ligáját nyert. A sikerek közé tartozik két bajnoki cím, és egy spanyol-szuperkupa győzelem is. A 2002-es BL-sikert követően európai szuperkupát és interkontinentális kupát is nyert a királyi gárdával. Az akkori játékoskeretekben többek között Luís Figo és Zinédine Zidane is szerepelt.
Beşiktaş 2004 júniusától a török Beşiktaş vezetőedzője lett. A 2004–05-ös török bajnokságban azonban az őszi szakaszban a csapat gyengén szerepelt, és az UEFA-kupából is kiesett a csoportkör után. Ezt követően a csapat a kupából is kiesett, mindezek miatt 2005 januárjában menesztették.
Szövetségi kapitányként
2008-ban az Európa-bajnoki győzelem után vette át az együttest Luis Aragonéstől. A spanyol csapat az Eb-győzelemmel részt vehetett a 2009-es dél-afrikai rendezésű konföderációs kupán. A három csoportmérkőzés megnyerése után az elődöntőben az Egyesült Államok ellen nagy meglepetésre vereséget szenvedtek, a bronzmeccsen is csak hosszabbítás után nyertek Dél-Afrika ellen.
A spanyolok az Egyesült Államok elleni mérkőzést megelőzően 35 alkalommal nem találtak legyőzőre, ezzel beállították Brazília 1993 és 1996 között felállított rekordját. Egymást követően azonban 15 mérkőzést nyertek, ezzel viszont rekordot döntöttek. Ezt megelőzően még a Luís Aragonés irányította válogatott kapott ki Romániától 2006. november 15-én.
2008–2009-ben a vb-selejtezőkön mind a tíz mérkőzést megnyerve száz százalékos teljesítménnyel zárt a spanyol válogatott, és jutott ki a dél-afrikai világbajnokságra. A világbajnokság selejtezői után a spanyol csapat 2009. november 20-án átvette a vezetést a FIFA-világranglistán. Brazília öt hónappal később 2010. április 28-án előzte vissza a spanyolokat.
A 2010-es világbajnokságon az első mérkőzésen meglepetésre 1–0-ra kikaptak Svájctól. A második és a harmadik mérkőzést megnyerte a válogatott, így csoportelsőként jutottak tovább. A továbbiakban a nyolcaddöntőben Portugáliát, a negyeddöntőben Paraguayt egyaránt egy góllal győzték le. Az elődöntőben a 2008-as Eb-döntőhöz hasonlóan a német válogatott volt az ellenfél, ahol újra a spanyolok nyertek 1–0-ra, ezzel a spanyol válogatott a világbajnokságok történetében először jutott döntőbe. A döntőben a hollandok ellen hosszabbítás után nyertek 1–0-ra. Del Bosque csapata világbajnok lett.
A 2012-es Európa-bajnokságon a válogatott tovább folytatta a menetelését. A selejtezőkön mind a 8 mérkőzést megnyerték. A csoportkörben Olaszországgal szemben 1–1-es döntetlennel nyitottak, majd legyőzték Írországot, majd Horvátországot. A negyeddöntőben Franciaországgal szemben arattak 2–0-s győzelmet, az elődöntőben pedig Portugáliát győzték le tizenegyespárbajban. A döntőben a csoportkör után ismét Olaszországgal játszottak, ahol egy emlékezetes meccsen arattak 4–0-s győzelmet, így Spanyolország lett az első válogatott, aki címvédőként nyerte meg a kontinenstornát.
A 2013-as konföderációs kupa végére megtört a lendület, a döntőben 3–0-ra kikaptak Brazíliától, a rossz sorozat pedig a soron következő világbajnokságon is folytatódott. A csoportkör első fordulójában súlyos vereséget szenvedtek Hollandiától, majd Chilétől is vereséget szenvedtek, így del Bosque csapata már a csoportkörben búcsúzott.
A 2016-os franciaországi Európa-bajnokság előtt bejelentette, hogy a bajnokság végeztével átadja a stafétabotot. A korábbi kulcsemberek közül Vicente de Bosque több játékost sem hívott meg a keretbe, többek között Fernando Torrest sem. A csapat két győzelemmel kezdte a csoportkört, így továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba, ott azonban az olaszok elleni 2–0-s vereség következett a nyolcaddöntőben.
Sikerei, díjai Játékosként Real Madrid Spanyol bajnokság Győztes (5): 1974-75, 1975-76, 1977-78, 1978-79, 1979-1980 Spanyol kupa Győztes (4): 1974, 1975, 1980, 1982
Edzőként, szövetségi kapitányként Real Madrid Spanyol bajnokság Győztes (2): 2000–2001, 2002-2003 Spanyol szuperkupa Győztes (1): 2001 UEFA-bajnokok ligája Győztes (2): 1999–2000, 2001–2002 UEFA-szuperkupa Győztes (1): 2002 Interkontinentális kupa Győztes (1): 2002 Döntős (1): 2000
Konföderációs kupa 3. hely (1): 2009 2. hely (1) : 2013 Világbajnokság Győztes (1): 2010, Európa-bajnokság Győztes (1): 2012
Edzői statisztika 2016. június 27-én lett frissítve. CsapatNemzet–tól–igMérlegMGYDVGyőzelem %RGKG+/-Real Madrid Castilla 1987. június 11.1990. június 25. 114 42 31 41 144145−1Real Madrid 1994. március 7.1994. június 30. 13 5 2 6 23 22 +1Real Madrid 1996. január 24.1996. január 21. 1 1 0 0 5 0 +5Real Madrid 1999. november 17.2003. június 23. 203 113 49 41 461 267 +194Beşiktaş JK 2004. június.2005. január 27. 25 11 7 7 40 25 +15Spanyolország 2008. július 1.2016. június 30. 114 87 10 17 254 79 +175 összesen 47025999112 927 538 +389
Fordítás
Jegyzetek
Források
Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Spanyol labdarúgóedzők Kategória:A Real Madrid labdarúgói Kategória:1950-ben született személyek Kategória:BL-győztes edzők Kategória:Világbajnok labdarúgóedzők Kategória:A Castellón labdarúgói Kategória:A Córdoba CF labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:A Real Madrid vezetőedzői Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A La Liga edzői Kategória:Spanyol bajnok labdarúgók