Idina Menzel (, született Idina Kim Mentzel) (Queens, New York, 1971. május 30. –) Tony-díjas amerikai színésznő és énekes-dalszerző. A legismertebb szerepei Maureen a Rent és Elphaba a Wicked eredeti szereposztásaiból.
Gyermekkora Menzel New York-i Queensben született. Édesanyja, Helene, kezelőorvos, édesapja, Stuart Mentzel, pizsamaárus. Gyermekkorát Syossetben töltötte húgával, Carával. Családnevét később változtatta Menzelre, azt tükrözendő, hogy a Mentzel család teljesen beilleszkedett Amerikában. Mikor Menzel 15 éves volt, szülei elváltak, s elkezdett esküvői és bár micvá-énekesként dolgozni. A munkát folytatta, míg a New York University Tisch School of the Arts karán tanult. Ott BFA diplomát szerzett drámaszakon, majd beválogatták Jonathan Larson Rent című rockmusicalének szereposztásába. Ottani színésztársával, Adam Pascallal már korábban is barátok voltak, s később is dolgoztak együtt.
Színházi karrier Menzel 1995-ben részt vett a Rent szereplőválogatásán, mely első profi színházi munkájává és egyben első Broadway-munkájává vált. A Rentet az off-Broadwayen, New York Theatre Workshopban mutatták be 1996. január 26-án, majd népszerűségének köszönhetően még ugyanabban az évben a broadwayi Nederlander Theatre-ben. Maureen Johnson eredeti megformálásáért Tony-jelölést kapott a legjobb új musicalszínésznő kategóriában. 1997. július 1-jéig játszotta a szerepet.
A Rent sikerét követően Menzel kiadta első, Still I Can't Be Still című albumát a Hollywood Recordsnál. Menzel játszotta el először Dorothy szerepét a Summer of ’42-ban a connecticuti Goodspeed Opera House-ban, Sheilát játszotta a Hair New York City Center Encores!-bemutatójában, és a Broadwayen játszotta az Aidában Amneris szerepét. Menzelt jelölték a Drámakritikusok Díjára Kate megformálásáért Andrew Lippa The Wild Party című musicalje 2000-es Manhattan Theatre Club-beli off-Broadway-előadásban. További off-Broadway-szerepei közt megtalálható A Vagina Monológok.
Menzel 2003-ban együtt játszott Kristin Chenoweth énekes–színésznővel a Wicked eredeti Broadway szereposztásában. A musical szerzői Stephen Schwartz és Winnie Holzman. 2004-ben elnyerte a legjobb musicalszínésznőnek járó Tony-díjat Elphaba alakításáért. 2005. január 8-án, az utolsó előtti előtti előadásán, leesett egy csapóajtón és megrepedt az egyik bordája. Így január 9-én nem tudta szerepét eljátszani, de – nem beöltözve – részt vett az előadáson, és elénekelte záródalát, melyet ötperces álló ováció fogadott. Menzel szerepét Shoshana Bean vette át.
A Wickedet követően Michael John LaChiusa See What I Wanna See című off-Broadway-musicaljáben jelent meg a Public Theater-ben. A musical 2005 decemberéig futott, melyért Menzel jelöléseket kapott a Drámakritikusok Díjára és a Drámaszövetség Díjára. Ismét eljátszotta Elphaba szerepét a Wicked West End-bemutatóján, mely a londoni Apollo Victoria Theatre-ben kapott otthont 2006. szeptember 7-én. Ő lett a legtöbbet kereső színésznő a West Enden heti dolláros fizetésével. Menzel 2006. december 30-ig játszott ott, majd Kerry Ellis vette át szerepét.
Menzel Florence-et, a magyar menedzsert is eljátszotta a Sakk Royal Albert Hall-beli koncertváltozatában 2008. május 12–13-án olyan színésztársaival, mint Kerry Ellis, Adam Pascal és Josh Groban.
Szintén 2008-ban, július 11. és 13. között Steven Sater és Duncan Sheik Nero című musicaljének olvasó előadásában Poppea szerepét kapta meg.
Filmes, televíziós és énekesi karrier Menzel olyan filmekben tűnt fel, mint az Egy csók és más minden, a Csók, Jessica Stein, a Tollbooth, a Water, a Kárhozott szeretők, a Bűbáj és a Rent – Bohém élet, amiben öt eredeti szereposztásból ismert társával együtt szerepelt. Énekesként széles hangterjedelméről ismert.
Szerepelt az 1998-as Lilith Fair koncerten, s azóta is rendszeresen ír és ad elő saját szerzeményeket. Rendszeresen énekel New York különböző helyein, turnéi pedig nagy területeket fednek le.Első albuma, a Still I Can’t Be Still a Hollywood Records gondozásában jelent meg 1998-ban. Az év októberében „Minute” című kislemeze a Radio & Records CHR/Pop Tracks toplistán 48. helyezést ért el.
Második albuma, a Here a független Zel Recordsnál jelent meg 2004-ben. Menzel több filmzenéhez adta hangját, így a Carla új élete című filmhez és a Született feleségek ABC-sorozathoz. 2007-ben énekelte fel a Beowulf – Legendák lovagja végefőcímét, az „A Hero Comes Home”-ot, és duettet énekelt a nagy-britanniai X-faktor második helyezettjének, Rhydian Roberts bemutatkozó albumán.
Harmadik stúdióalbuma, az I Stand 2008. január 29-én került a boltokba. Számos új dal szerepelt az albumon, köztük a kislemezen megjelent „Brave”, a címadó „I Stand”, és az EP-n megjelent „Gorgeous”. Az album ötvennyolcadikként nyitott a Billboard 200-on, s ezzel Menzel első toplistás szólóalbumává vált. Az albumnak megjelent egy különleges limitált kiadása, egy iTunes-, egy Barnes & Noble- és egy Borders-változata is. Az I Stand turnéja az év április 1-jén indult.
2008. november 11-én a Major League Baseballal együttműködve adott ki kislemezt „Hope” címmel, melynek minden bevétele a Stand Up 2 Cancer alapítványhoz ment. November 27-én „I Stand” című dalát adta elő a Macy's Thanksgiving Day Parade-on, az M&M's kocsiján.
Menzel visszatérő vendégszereplőként jelent meg a Glee – Sztárok leszünk! című televíziós sorozatban, Shelby Corcoran szerepében, aki a rivális showkórus, a Vocal Adrenaline tanára. Már a sorozat indulásakor több rajongónak feltűnt a Rachel Berryt játszó Lea Michele és Menzel közötti hasonlóság. Menzel férje, Taye Diggs azt nyilatkozta, hogy feleségét érdekelte a lehetőség, hogy eljátssza Rachel vér szerinti édesanyját. Corcoran először a 2010. április 13-i „Mindenki mással csinálja” részben tűnt fel, majd a május 18-i „Álmodj tovább!”-ban derült ki, hogy Corcoran Rachel édesanyja, aki Rachel meleg apjainak petedonor kereső hirdetésére válaszolt. Rachel egy korábbi epizódban előadta a „Defying Gravity”-t a Wickedből, mely Menzelt híressé tette. A sorozatban Menzel és Michele karaktere együtt adta elő az „I Dreamed a Dream”-et A nyomorultakból és Lady Gaga „Poker Face” című számát. A harmadik évadban újabb részekre tért vissza az „I Am Unicorn” epizódtól kezdődően.
Menzel 2010. július 19-én fellépett Barack és Michelle Obama elnöki pár előtt az A Broadway Celebration: In Performance at the White House elnevezésű koncerten a Fehér Házban, ahol a Wickedből a „Defying Gravity” és az A Chorus Line-ból a „What I Did For Love” című dalokat adta elő. A koncertet a PBS sugározta 2010. október 20-án.
2010 áprilisában Menzel koncertsorozatba kezdett, mely során különböző szimfonikus zenekarokkal együtt lépett fel (New York Philharmonic, Boston Pops Orchestra, North Carolina Symphony). 2011 októberében Nagy-Britanniában lépett fel, a Royal Albert Hallban a Marvin Hamlisch vezényelte Royal Filharmonikus Zenekarral. Torontói koncertjeit 2011. november 17-én és 18-án a The Royal Conservatory of Musicben rögzítette a PBS. Itt Menzel a Kitchener-Waterloo Symphonyval lépett fel, melyet szintén Marvin Hamlisch vezényelt, és a koncert során szerepelt Menzel férje, Taye Diggs is. A felvételek 2012 márciusában jelentek meg CD-n és DVD-n Idina Menzel Live: Barefoot at the Symphony címen.
2014-ben a Frozen azaz Jégvarázs című Disney filmben énekelte Elsa szerepét.
Magánélete Menzel férje Taye Diggs, akivel együtt szerepelt a Rent eredeti szereposztásában. Esküvőjük 2003. január 11-én volt, hét év járás után. 2004. december 6-án jelentette a New York Post, hogy számos fenyegető levelet kaptak fajközi házasságuk miatt. Fiuk, Walker Nathaniel Diggs 2009. szeptember 2-án született.http://www.people.com/people/article/0,,20302273,00.html Van egy Sammy Davis Jr. nevű yorkshire terrierjük,IdinaMenzel.com - Videos és két macskájuk, Ella és Coltrane, azaz a „dzsesszmacskák”, mivel két dzsesszénekesről kapták neveiket: Ella Fitzgerald és John Coltrane.
Munkái Színház Bemutató Darab Szerep Díjak és megjegyzések 1996 Rent Maureen Johnson eredeti Broadway-szereposztás Előadások: New York Theatre Workshop (1996. január 26. – 1996. március 31.) Nederlander Theatre (1996. április 29. – 1997. július 1.) Jelölés – 1996 Tony-díj a legjobb bemutatkozó musicalszínésznőnek 2000 The Wild Party Kate Előadások: Manhattan Theatre Club I. színpad (2000. február 24. – 2000. április 9.) Jelölés – 2000 Drámakritikusok Díja a legjobb musicalszínésznőnek Summer of '42 Dorothy Előadások: The Norma Terris Theatre (2000. augusztus 10. – 2000. szeptember 3.) 2001 Hair Sheila Előadások: New York City Center (2001. május 3. – 2001. május 7.) Aida Amneris új Broadway-szereposztás Előadások: Palace Theatre (2001. szeptember 13. – 2002. január 27.) 2002 A Vagina Monológok előadó Előadások: Westside Theatre (földszint) (2002. március 5. – 2002. április 14.) Funny Girl (koncert) Fanny Brice Előadások: New Amsterdam Theatre (2002. szeptember 23.) A „Cornet Man” című dalt adta elő. 2003 Wicked Elphaba eredeti Broadway-szereposztás Előadások: George Gershwin Theatre (2003. október 30. – 2005. január 8.) Díj – Tony-díj a legjobb főszereplő musicalszínésznőnek Díj – Broadway.com-közönségdíj a legjobb főszereplő musicalszínésznőnek Díj – Broadway.com-közönségdíj a legjobb dívajátékért Díj – Broadway.com-közönségdíj a legjobb színpadi párosnak (Kristin Chenoweth-tel) Jelölés – Drámakritikusok Díja a legjobb musicalszínésznőnek Jelölés – Outer Critics Circle Award a legjobb főszereplő musicalszínésznőnek Jelölés – Drámaszövetség Díja a kiváló játékért 2005 See What I Wanna See Kesa / The Wife (Lily) / The Actress (Deanna) Előadások: The Public Theater (2005. október 30. – 2005. december 4.) Jelölés – Drámakritikusok Díja a legjobb főszereplő musicalszínésznőnek Jelölés – Drámaszövetség Díja a kiváló játékért 2006 Wicked (London) Elphaba eredeti londoni West End-szereposztás Előadások: Apollo Victoria Theatre (2006. szeptember 7. – 2006. december 30.) Díj – WhatsOnStage.com Színházjárók Díja a legjobb musicalszínésznőnek 2008 Chess in Concert (koncert) Florence Vassy Előadások: Royal Albert Hall (2008. május 12. – 2008. május 13.) Nero Poppea Előadások: Powerhouse Theatre (2008. július 11. – 2008. július 13.)
Filmszerepek Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 2001 Csók, Jessica Stein Kissing Jessica Stein Bridesmaid 2002 Egy csók és más minden Just a Kiss Linda Kiss Virág 2004 The Tollbooth Raquel Cohen-Flaxman Water Jessy Turner 2005 Rent – Bohém élet Rent Maureen Johnson Náray Erika 2006 Kárhozott szeretők Ask the Dust Vera Rivkin Spilák Klára 2007 ShowBusiness: The Road to Broadway önmaga Bűbáj Enchanted Nancy Tremaine Kéri Kitty Beowulf – Legendák lovagja Beowulf önmaga 2011 Jégvarázs Frozen Elsa (hangja) Farkasházi RékaFüredi Nikolett (énekhang) 2015 Jégvarázs: Party Láz Frozen Fever Elsa (hangja) Farkasházi RékaFüredi Nikolett (énekhang) 2017 Olaf karácsonyi kalandja Olaf's Frozen Adventure Elsa (hangja) Farkasházi RékaFüredi Nikolett (énekhang) 2018 Ralph lezúzza a netet Ralph Breaks the Internet Elsa (hangja) Farkasházi Réka2019 Csiszolatlan gyémánt Uncut Gems Dinah Ratner Majsai-Nyilas Tünde Jégvarázs 2. Frozen II Elsa (hangja) Farkasházi RékaFüredi Nikolett (énekhang) 2021 Hamupipőke Cinderella Vivian Györgyi Anna2022 American Murderer Melanie Bűbáj 2. – Kiábrándulva Disenchanted Nancy Tremaine Kéri KittyFüredi Nikolett (énekhang)2023 Ne merészelj eljönni a bát micvámra You Are So Not Invited to My Bat Mitzvah Bree Friedman Sági Tímea Volt egyszer egy stúdió Once Upon a Studio Elsa (hangja) Farkasházi Réka 2024 Wicked Wicked Varázsmánia szupersztár Füredi Nikolett
Televíziós szerepek
Hercules: The Animated Series mint Circe (1998) 1 epizód Ments meg! mint Carol (2004) 1 epizód Kevin Hill mint Francine Prescott (2005) 2 epizód Soundstage mint önmaga (2009) 1 epizód Doktor Addison mint Lisa King (2009) 2 epizód PBS Great Performances mint önmaga (2009) 1 epizód Glee mint Shelby Corcoran (2010) 5 epizód
Diszkográfia
Stúdióalbumok