A Párduclányok (eredeti cím: The Cheetah Girls) egy 2003-ban bemutatott amerikai-kanadai zenés-táncos film a Disney Channel eredeti produkciójában, Raven Symoné, Adrienne Bailon, Kiely Williams és Sabrina Bryan főszereplésével, Oz Scott rendezésében. Deborah Gregory azonos című regénye alapján a forgatókönyvet írta Alison Taylor. A film négy lányról szól, akik hangjukkal és mozgásukkal hírnévre tesznek szert.
Az Amerikai Egyesült Államokban 2003. augusztus 15-én mutatták be, melyet 6,5 millió néző kísért figyelemmel. Magyarországi premierje 2007. december 27-én volt a TV2-n.
Cselekmény
A lányok elhatározták, hogy elindulnak az éves iskolai tehetségkutatón. Fellépés közben meglátta őket a híres lemezkiadó, Sakál, és szerződést akart kötni velük. Galleria mamája eleinte nem támogatta ezt, de aztán beleegyezik. Galleria kezdett elszállni magától, s azt hitte, hogy jobb a többi lánynál, csak, mert ő írja a dalokat, pedig ez nincsen így. Elmentek Sakálhoz a meghallgatásra, de ő mást javasolt: vegyenek fel állatjelmezt és egy Sakál által írt gyerekdalt énekeljenek. Galleria egyből el akart menni, de a lányok átgondolták, hogy iskolai tehetségkutató, vagy pedig egy híres lemezkiadó tenné őket híresebbé.
Galleria lelépett, s másnap a kutyáját sétáltatta. Meghallotta a gyerekdalt, és azt hitte, a lányok Sakál mellett döntöttek (pedig nem, ők a tehetségkutatóra készültek). Galleria felháborodásában elengedte kutyája pórázát, s az beleesett egy szűk, mély aknába. A lány pánikba esett, s hívta a szüleit és a tűzoltókat, de a kutyát nem tudták kimenteni. Forgalmi dugó alakult ki a kutyus miatt, mindenki érte imádkozott. A Párducok eljöttek Galleria-t vigasztalni, s az énekükkel kicsalogatták a Toto-t az aknából. A Párduclányok ismét együtt voltak, és a tehetségkutatón sikeresen szerepeltek.
Szereplők
Szereplő Színész Magyar hang LeírásTV2Disney Channel Galleria "Bubo" Garibaldi Raven Symoné Böhm Anita Csondor Kata Ő írja a dalokat. Chanel "Chuchie" Simmons Adrienne Bailon Roatis Andrea Mezei Kitty Ő a legjobb hangú. Aquanette "Aqua" Walker Kiely Williams Molnár Ilona Vadász Bea Remek színész. Dorinda "Do" Thomas Sabrina Bryan Bogdányi Titanilla Molnár Ilona A legjobb táncos. Dorothea Garibaldi Lynn Whitfield Kiss Erika Kocsis Mariann Galleria anyja. Francobollo Garibaldi Juan Chioran Sótonyi Gábor Galbenisz Tomasz Galleria apja. Juanita Simmons Lori Alter Kisfalvi Krisztina Szórádi Erika Chanel anyja. Drinka Champane Sandra Caldwell Andresz Kati Makay Andrea Sakál Johnson Vince Corazza Fekete Zoltán Karácsonyi Zoltán Zenei producer. Derek Kyle Schmid Hamvas Dániel Moser Károly Mackerel Denton Rowe ? Szalay Csongor
Filmzene
A film azonos című albuma 2003. augusztus 12-én jelent meg az Amerikai Egyesült Államokban.
Számlista
Speciális kiadás, bónusz számok
Premierek Ország Dátum 2003. augusztus 15. 2003. december 7. 2005. október 19. (DVD megjelenés) 2007. március 18. 2007. december 27. (TV2) 2008. október 10. 2010. január 9.
További információk
Kategória:2003 filmjei Kategória:Amerikai zenés filmek Kategória:Amerikai filmvígjátékok Kategória:A Disney Channel saját gyártású filmjei Kategória:Kanadai filmvígjátékok Kategória:Kanadai televíziós filmek