Hegyi Dolores (Kalocsa, 1934. november 3. – 2023. szeptember 23.) klasszika-filológus, ókortörténész, az ELTE BTK Történeti Intézet egykori egyetemi tanára. Katus László (1927–2015) történész felesége.

Életútja Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett latin–görög–történelem szakon.

1956–1957-ben az Apáczai Csere János Gimnáziumban, 1957–1958-ban a Fazekas Mihály Gimnáziumban tanított. 1958 és 1962 között Trencsényi-Waldapfel Imre aspiránsa volt. Ezután 1965-ig az ELTE–MTA Ókortudományi Kutatócsoport tudományos munkatársaként dolgozott. 1965-től 1967-ig az ELTE BTK Történeti Intézet Ókortudományi Tanszékének adjunktusa, 1967 és 1993 között docense, 1993-tól 1998-ig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának professzora volt.

1966-ban megszerezte a nyelvtudományok kandidátusa fokozatot.

Munkássága 1956 óta publikál. Elsősorban ókori görög történelemmel és vallástörténettel, valamint iranisztikával foglalkozik. A kis-ázsiai görögség keleti kapcsolatairól szóló kutatásait először 1964-ben született kandidátusi disszertációjában foglalta össze A kis-ázsiai görögség korai keleti kapcsolatai és a perzsa hódítás címmel. Fontosak az ión kultúra nyugat-anatóliai kialakulásával és az Apollón- és az epheszoszi Artemisz-kultusz keleti eredetével foglalkozó tanulmányai, monográfiái. Hiánypótló vallástörténeti összegzés (Polis és vallás. Bevezetés a görög vallástörténetbe, 2002) és szöveggyűjtemény (Görög vallástörténeti chrestomathia, 2003) fűződik nevéhez.

Társasági tagságai, elismerései A Magyar Ókortudományi Társaság választmányi tagja. Munkásságát 2007-ben Ábel Jenő-emlékéremmel ismerték el.

Főbb művei MÉDISMOS. Perzsabarát irányzat Görögországban i. e. 508–479 (Budapest, 1974) Az iónok Kis-Ázsiában (Budapest, 1981) Görögország története az archaikus és a korai klasszikus korban (Miskolc, 1991) A görög városállamok Kr. e. 403 és 338 között (Miskolc, 1992) Görög történelem a kezdetektől Kr. e. 30-ig (Németh Györggyel, Sarkady Jánossal és Kertész Istvánnal; Budapest, 1995) A görög Apollón-kultusz (Budapest, 1998) Polis és vallás. Bevezetés a görög vallástörténetbe (Budapest, 2002) Görög vallástörténeti chrestomathia (Budapest, 2003) Hellenizmus Keleten (Pécs, Kronosz Kiadó, 2013)

Jegyzetek

Források Adatlapja az Országos Doktori Tanács honlapján MTI Ki kicsoda 2009. Kortársaink életrajzi lexikona. Főszerk.: Hermann Péter. Budapest, 2008, MTI. 447. o. Révai új lexikona IX. (Gym–Hol). Főszerk.: Kollega Tarsoly István. Szekszárd, 2002, Babits. 598. o.

Kategória:Magyar történészek Kategória:Magyar klasszika-filológusok Kategória:Magyar ókortudósok Kategória:Magyar vallás- és egyháztörténészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Kalocsaiak Kategória:1934-ben született személyek Kategória:2023-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar nők Kategória:A budapesti Fazekas tanárai Kategória:A budapesti Apáczai tanárai