Nóti Károly (Tasnád, 1891. február 1.Tasnádi izr. egyh. születési anyakönyv 1891/9. fsz., 42. oldal – Budapest, Terézváros, 1954. május 29.) magyar író, újságíró, forgatókönyvíró, kabarészerző.

Életpályája Nóti Géza és Lőwinger Róza fia. Gimnáziumi tanulmányait Zilahon végezte el. Kolozsvárott jogot végzett.

Vasúti tisztviselő, a kolozsvári Keleti Újság munkatársa volt 1918-tól. 1919-ben az Apollóban debütált, mint kabarészerző. 1923-tól Budapesten élt és dolgozott. 1923–1930 között a Terézkörúti Színpad írója volt. 1925–26-ban szerkesztette a Pesti est. Mozgókép otthon, revüt (Pesti Est Moziműsor Vállalat). Az 1920-as évek második felében a pesti kabaré meghatározó egyénisége lett. 1930–1933 között Berlinben élt. 1940–1941 között a Pódium Irodalmi Kabarénál dolgozott. 1947–1949 között a Pódium Kabaré dramaturgja volt.

Eredeti komikus ötletek, eleven párbeszédek, jó színpadtechnika jellemezte.műveit.

Magánélete Kétszer kötött házasságot. Első felesége 1919–1920-ban Rosenberger Irén volt, akivel Budapesten, a Józsefvárosban kötött házasságot. 1925. június 23-án ismét megnősült. Budapesten feleségül vette Schiller Jenő (Jónás) és Steiner Katalin lányát, Margitot.

Művei

Forgatókönyvíróként Félrelépések (1930) A legszebb férfi az államban (1931) A helyőrség réme (1931) Sztárjkol a gólya (1931) Hyppolit, a lakáj (1931) Az özvegy menyasszony (1931) Falusi lakodalom (Az ellopott szerda) (1933) Minden a nőért! (1933) Frakkban és klakkban (1935) Köszönöm, hogy elgázolt (1935) Az új rokon (1935) Kismama (1935) Három sárkány (1936) Dunaparti randevú (1936) Viki (1937) Szerelemből nősültem (1937) Hetenként egyszer láthatom (1937) Fizessen, nagysád! (1937) Az én lányom nem olyan (1937) A harapós férj (1937) Hol alszunk vasárnap? (1937) Maga lesz a férjem (1937) Magdát kicsapják (1938) Beszállásolás (1938) Erzsébet királyné (1940) Csákó és kalap (1940) Sok hűhó Emmyért (1940) Behajtani tilos! (1941) András (1941) A beszélő köntös (1941) Leányvásár (1941) Ez történt Budapesten (1943) Ördöglovas (1943) Fehér vonat (1943) Afrikai vőlegény (1944) Hazugság nélkül (1945) Budapesti tragédia (1945) Civil a pályán (1951) A szívek csárdása (1951) A képzett beteg (1952) Péntek 13 (1953) Fel a fejjel (1954) Nyitott ablak (1988) Hyppolit (1999-remake)

Íróként A tisztességes asszony (1919) Angyalok (1920) Párbaj előtt (1920) Az oroszlánszelídítő (1923) Egy ablak kiadó (1923) Piros bugyelláris (1924) A vadállat (1926) A delejes ember (1926) Közgazdaság (1926) Lélekmentők (1926) Kötő u. 6. - Kolozsvári kép (1926) Bújócska (1926) Piros bugyelláris (1926) A vekker-óra (1926) Bertalan mint vendég (1926) Szakértelem (1927) Sárga-zöld-piros (1927) Inspekció (1927) Kontra, gyerünk! (1927) Házasságlevél (1927) A nyúl (1927) A motor (1927) A hirtelen ember (1927) A horgászás (1927) Szecskavágó (1927) A pulyka (1927) Katicabogár (1927, 1931) A portré (1927) A cég arája (1928) Majd a Jegenye (1928)

A gyáva fráter (1928) A fekete kéz (1928) A diéta (1928) Évforduló (1928) A bonviván (1928) A nagybácsi (1928) A jégtáblán (1928) A pampák bikája (1928) Az apja lánya (1929) A lélekidomár (1929) Éjjel a háztetőn (1929) Körmenet (1929) Az Emke sarkán (1929) Hej, színművész, színművész... (1929) Nyitott ablak (1929) A freskó (1929) Weekend (1929) Az antennabetyár (1930) A holdkóros (1930) A jó ember nem rossz (1931) Az aszfaltbetyár (1932) Halló, itt a rádió (1933) Hamis bukás (1933) Siralomházban (1933) Az óvatos ember (1934) Dr. Boglya János (1935) A néma férj (1936) A gomba (1936) Ó, szeress! (1936) A holdkóros férj (1936) Féltékenység (1936) Új metódus (1936) Rabindranáth Tagore (1936) A bűvész (1936) Szabinné elrablása (1937) Imádom Dengelegi Boldizsárt (1937) Cleopatra (1938) Ruffmáriás (1938) A bűnös (1939) A jó partie (1939) A helyzet a következő!... (1939) Semlegesség (1939) Gyűjtőfogház balladája (1940) Szövetségesek (1940) Monostori öreg templom (1940) Anyja lányai (1940) A csillár (1940) Franklin Benjámin (1941) Bridzseztetem a feleségem (1941) Az első férfi (1940) Piquet (1942) Szarvasbika (1945) Béke a Balatonnál (1945) In flagranti (1945) Olcsó panzió (1946) Évforduló (1946) Relativitás (1946) Ödön (1946) Hacsek és Sajó (1947) Szerelem (1947) Igazság (1948) Óvatosság (1948) Nevelési szisztéma (1948) Farsang (1948) A tigris (1948) Vidám történet (1948) Mit adnak az Operában? (1948) Grafológia (1948) Kontra gyerünk (1948) Diplomata (1949) Az ÜB és a férje (1949) Csillagtúra (1949) Egy kis szobrászat (1949) Szürke gébics (1949)

Színházban A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma (1946)-: 64.2011. február 3.-i lekérdezés

Hyppolit a lakáj (író, forgatókönyvíró) Kabaré kávéház (író) Szeressük egymást (író) Vonósnégyes (író)

Fővárosi Operettszínház

Kemény Egon - Nóti Károly - Földes Imre - Halász Rudolf: „Fekete liliom” (1946) Romantikus nagyoperett 3 felvonásban. Bemutató: Fővárosi Operettszínház (ma: Budapesti Operettszínház) 1946. december 20. Főszereplők: Karády Katalin, Gombaszögi Ella, Fejes Teri, Somogyi Nusi, Latabár Kálmán, Nagy István, Gozmány György, Zentay Ferenc, id. Latabár Árpád, Pártos Gusztáv, Temessy Hédi, Zsolnay Hédi, Petress Zsuzsa. Rendező: Tihanyi Vilmos. Karnagy: Endre Emil. Díszlet: Bercsényi Tibor. Karády Katalin, Fejes Teri, Gombaszögi Ella ruhái a Szitanágay-szalonban készültek. Revükoreográfia: Rudas-fivérek.

Önálló kötetei

Nóti Károly tréfái; Tolnai, Bp., 1930 (Tolnai regénytára sorozat) So ein Mädel vergisst man nicht – Yo-Yo kiasasszony. Zenés vígjáték (magyar szöveg Siklósy Iván); Elbert és Tsa., Bp., 1933 (Filmkönyvek sorozat) Lepsénynél még megvolt (bohózatok); vál. és sajtó alá rend. Stella Adorján, bev. Fejér István; Táncsics, Bp., 1958 Lepsénynél még megvolt. Bohózatok; vál. és sajtó alá rend. Stella Adorján; Ant-Ko, Bp., 2002 Hang és kép bélyegkép|100px|Nóti Károly sírja Lepsénynél még megvolt Hyppolit a lakáj

Jegyzetek

Források Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató könyvek

Színész könyvtár

További információk Humorlexikon Szerkesztő: Kaposy Miklós (Tarsoly Kiadó - 2001; ) Filmkatalógus.hu

Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyar forgatókönyvírók Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Magyar humoristák Kategória:1891-ben született személyek Kategória:1954-ben elhunyt személyek Kategória:Tasnádiak Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek