Báró gyarmatai Dáni Balázs, Dáni Balázs János (Hauhinger) (Pest, 1864. november 30. – Budapest, 1944. január 21.)Halálesete bejegyezve a Bp. XI. ker. állami halotti akv. 19/1944. folyószáma alatt. magyar királyi vezérezredes. Dáni Béla altábornagy és Dáni Nándor atléta bátyja.

Életútja Római katolikus családban, Dáni Nándor és Korda Erzsébet fiaként született. 1884-től a gyarmati és 1918-tól a magyarcsékei előnevet is viselte. A bécsújhelyi katonai akadémia elvégzése után, 1885-ben mint hadnagy a 24. vadászzászlóaljnál kezdte meg katonai pályáját. 1891-ben mint főhadnagy a vezérkarhoz került, 1901-től pedig nyolc éven át a honvédtörzstiszti tanfolyam tanára volt. 1909-ben ezredessé nevezték ki, két év múlva pedig a 32. budapesti közös gyalogdandár parancsnoka lett.

1914-ben mint vezérőrnagy, a 62. közös gyalogdandár élén ment a harctérre. A háború elején a klenák-sabáci, a galíciai, majd az uzsoki harcokban tüntette ki magát. 1915-ben mint a 7. hadosztály parancsnoka, a kárpáti és dnyeszteri harcokban vett részt, 1916-ban pedig a 39. honvédhadosztály élén a Strypa mentén és az erdélyi fronton harcolt, két ízben is megsebesült. 1917-ben a honvédelmi minisztériumba került, ott a III. csoport főnöke lett, s még ugyanebben az évben nevezték ki altábornagynak. 1918-ban nyugdíjba vonult. 1919 januárjában ment nyugállományba, a kommün idején a 169 budapesti túsz egyike volt. Horthy Miklós kormányzó 1921-ben tüntette ki a gyalogsági tábornoki címmel és jelleggel. Több magas kitüntetésnek tulajdonosa, így a Mária Terézia rend lovagkeresztjének, a hadiékítményes Lipót-rend középkeresztnek, a hadiékítményes II. Osztályú Vaskorona-rendnek, a hadiékítményes II. Osztályú Katonai Érdemkeresztnek és a III. osztályú Vaskorona-rendnek.

Egyik testvére a kettő közül, Béla öccse, szintén a Monarchia hadseregének tábornoka volt.

A magyar parlament felsőházának annak megalakulásától (1927) volt tagja.

Gyógyíthatatlan betegsége miatt öngyilkos lett, szíven lőtte magát. A Kerepesi temetőben nyugszik, sírfelirata:

„A katonai erények mintaképe” – „Földi pihenő a testének, égi dicsőség a lelkének.”

Sírja a Nemzeti Sírkert része.A sírhely eredeti száma: 44/1-1-82. Nemzeti Sírkertbe sorolása ezzel a számmal történt. Tóth Vilmos: „Nemzeti nagylétünk nagy temetője”. A Fiumei úti sírkert és a Salgótarjáni utcai zsidó temető adattára, Nemzeti Örökség Intézete, Budapest, 2018, 305. o. Képgaléria

Jegyzetek

Források A magyar parlament felsőházának évkönyvei: Kun Andor – Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyűlési almanach. Budapest, 1932. Felsőház. A kormányzó által élethossziglan kinevezett tagok. Dáni Balázs; Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyűlési almanach. 1931–1936. Budapest, 1931. Felsőház XIII. A kormányzó által élethossziglan kinevezett felsőházi tagok; Haeffler István, szerk.: Országgyűlési almanach. 1935–40. (Sturm–féle országgyűlési almanach) Bp. 1940. A felsőház. A felsőház tagjainak életrajzi adatai. A Kormányzó által élethossziglan kinevezett felsőházi tagok. Dáni Balázs; Haeffler István, szerk.: Országgyűlési almanach. Az 1939–44. évi országgyűlésről. Budapest, 1940. Felsőház. A Felsőház tagjainak életrajzi adatai. A kormányzó által élethossziglan kinevezett felsőházi tagok. Dáni Balázs Csaszkóczy Emil: Dáni Balázs vezérezredes 1864—1944. (Nekrológ) Magyar Katonai Szemle, 1944 (14. évfolyam, 1. negyedév, 667–668. o.)

Kategória:19. századi magyar katonák Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban Kategória:Öngyilkos katonák Kategória:Pestiek Kategória:1864-ben született személyek Kategória:1944-ben elhunyt személyek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek