Poprády Géza (Tök, 1940. március 19. – ) könyvtáros, az Országos Széchényi Könyvtár vezetője 1993-tól 1999-ig.

Életútja Felsőfokú tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar–könyvtár szakán végezte 1958 és 1963 között.

1963–1964-ben az Építésügyi Tájékoztatási Központ könyvtárhálózati előadója, 1964 és 1983 között a Szilikátipari Központi Kutató és Tervező Intézet (SZIKKTI) műszaki könyvtárosa, dokumentációs és reprográfiai osztályvezetője volt. 1984-től az Országos Széchényi Könyvtár főosztályvezető-helyetteseként, később állományvédelmi főosztályvezetőjeként dolgozott. Részt vett az OSZK átköltöztetésében a Budavári Palotába, illetve az ottani kötészet és mikrofilmtár tevékenységének megszervezésében. 1990-ben megbízott főigazgató-helyettessé, 1993-ban megbízott főigazgatóvá nevezték ki. 1994 és 1999 között betöltötte az intézmény főigazgatói posztját. 2000-től 2002-ig az Állományvédelmi Állandó Bizottság elnökeként tevékenykedett. 2002-ben nyugalomba vonult.

1979 és 1986 között a Magyar Könyvtárosok Egyesülete műszaki könyvtárosokat tömörítő szekciójának elnöke volt. 1987-ben az egyesület főtitkárává, 1990-ben alelnökévé választották. Utóbbi posztját 1998-ig töltötte be. 1992 és 2007 között tagja volt a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros szerkesztőbizottságának.

Díjai, kitüntetései Szabó Ervin-emlékérem (1989) A Magyar Könyvtárosok Egyesületéért Emlékérem (1991) A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2014) A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2019)

Főbb művei A szakkatalógus szerkesztése (H. n., 1981) Az építésügyi vállalatok szakmai tájékoztatási szervezetének működési modelljei (Budapest, 1984) A vállalati információellátás modelljei (Budapest, 1985)

Források Állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át Balog Zoltán. Kormany.hu, 2014. augusztus 18. Életrajza az Országos Széchényi Könyvtár honlapján MTI Ki kicsoda 2009. Kortársaink életrajzi lexikona. Főszerk.: Hermann Péter. Budapest, 2008, MTI. 888. o.

Kategória:Magyar könyvtárosok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1940-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei Kategória:Szabó Ervin-emlékérmesek Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei