bélyegkép|Segner tér bélyegkép|Dobozi lakótelep
A 4-es trolibusz Debrecenben a Segner tér – Dobozi lakótelep – Segner tér útvonalon közlekedik körjáratként. 2010. július 12-én, 10 év szünet után indultak meg újra a trolibuszok a vonalon. Útvonala során érinti a Segner teret, a helyközi autóbusz-állomást, a Földhivatalt, a Szent Efrém Általános Iskolát, a Dobozi lakótelepet, a Brassai Sámuel Szakközépiskolát és a Mechwart András Szakközépiskolát.
Jelenlegi menetrendje 2018. július 1-től érvényes.
Története A 90-es években terveztek egy Vincellér utca – Dobozi lakótelep trolibusz vonalat. 1995-ben a tervezett útvonal első felét adták át a Segner tér és a Dobozi lakótelep között 4A jelzéssel. Az első jármű a DKV 800-as pályaszámú Ikarus 415T típusú teszt trolibusza volt. A trolibusz meghosszabbítása sokáig napirenden volt, viszont a 90-es évek végén lekerült a napirendről. 1998 után a város és a DKV új irányvonalat vett, melynek célja a trolibuszvonalak megszüntetése volt. Ennek első lépéseként megszüntették a 4A trolibuszvonalat. Az utolsó járat 1999. december 31-én este közlekedett. Másnaptól a meghosszabbított 28-as busszal utazhattak az utasok. A 2000-es évek közepén több ígéretet is tettek, miszerint az új trolibuszok forgalomba állása után a 4A troli újraindul, viszont végül a 4A troli helyett a 3E trolibuszt indították el, mely újra bekapcsolta a 4A útvonalát a trolibusz-közlekedésbe, és a Dobozi lakótelep után nem fordult vissza, hanem tovább haladt az Egyetem felé. 2009-ben a 28-as buszt összevonták a józsai járatokkal, így már azok közlekedtek a Dobozi lakótelep felé. 2010-ben légszennyezésre hivatkozva a józsai járatok a Segner térig rövidültek, így július 12-től a Segner tér és a Dobozi lakótelep között a 2-es trolibusz útvonalán közlekedő, de a Dobozi lakótelep után a Segner tér felé visszaforduló 2D, és a 4-es jelzéssel újrainduló 4A trolibusszal lehetett közlekedni. A 2D 2011-ben megszűnt, a 4-es trolibusz pedig leritkult.
Járművek A viszonylaton a Solaris Trollino 12, illetve MAZ 103T típusú trolibuszok közlekednek.
Régebben ZiU–9 és Ikarus 280T trolibuszok isközlekedtek a vonalon.
Régebben buszok is közlekedtek a viszonylaton Alfa Cívis 12, ennek oka, hogy az eredetileg is buszos viszonylatokon keveset futottak a Cívisbuszok, és kiegészítésként főleg hétvégente a trolivonalakra is küldtek autóbuszokat.
Útvonala Segner tér – Dobozi lakótelep – Segner térSegner tér vá. – Nyugati utca – Széchenyi utca – Kossuth utca – Faraktár utca – Hajnal utca – Munkácsy Mihály utca – Víztorony utca – Ótemető utca – Rakovszky Dániel utca – Faraktár utca – Kossuth utca – Széchenyi utca – Nyugati utca – Segner tér vá.
Megállóhelyei
! !Megállóhely !Átszállási kapcsolatok |- |0 |Segner térinduló végállomás
|2 |Helyközi autóbusz-állomás |align=left| |- |3 |Debreceni Ítélőtábla |align=left| |- |5 |Csokonai Színház |align=left| |- |7 |Szent Efrém Általános iskola |align=left| |- |9 |Munkácsy Mihály utca |align=left| |- |10 |Dobozi lakótelepvonalközi végállomás |align=left| |- |11 |Brassai Sámuel Szakközépiskola |align=left| |- |13 |Ótemető utca |align=left| |- |15 |Benedek Elek tér |align=left| |- |17 |Faraktár utca |align=left| |- |19 |Szent Efrém Általános iskola |align=left| |- |21 |Csokonai Színház |align=left| |- |23 |Debreceni Törvényszék |align=left| |- |25 | |align=left| |- |26 |Segner térérkező végállomás |align=left|
Járatsűrűség Pontos indulási idők itt.
Források
A DKV Zrt. hivatalos oldala
Kategória:Debrecen trolibuszvonalai