A Sabar-hegyi templomrom egy 13. századi templom romja Káptalantóti határában.

Fekvése

A romot Káptalantótitól keletre, a 217 méter magas Sabar-hegy északi lejtőjének alján találjuk, a földút északi oldalán. Az útról nyáron nem látható a növényzettől.

A templomrom rövid története

A 13. századi templom romja mind a romanika, mind a gótika stílusjegyeit magán hordozza. Egyenes szentélyzáródású, rézsűs résablakokkal. Néhány fala magasan megmaradt, állapota sokáig elhanyagolt volt, később kiirtották a rom körüli bozótot.

Az 1300-as évek elejétől az oklevelek két települést említenek Tóti név alatt, az egyik Alsótóti, a másik Felsőtóti. A Sabar-hegyi rom valószínűleg az egykori Felsőtóti nevű település központja lehetett. A középkorban három templom állt a környéken, az egyik a ma is működő templom helyén, egy másik az egykori Bács falu temploma volt, a harmadik pedig a Sabar-hegyi, Felsőtóti rom a mai falutól keletre. Felsőtótit 1600-ban említik utoljára, a török korban pusztult el. Feltehetően a templomot is ekkoriban hagyták el. A török portyázások elmúltával csak Alsótóti temploma épült újra, Bács falu az idők során Káptalantóti részévé vált, Felsőtóti pedig elnéptelenedett.

További információk A Sabar-hegyi templomrom a balatoniromok.blogspot.com oldalon A templomrom Káptalantóti honlapján A Sabar-hegyi templomrom Góliát oldalán A templomrom a muemlekem.hu-n

Kategória:Magyarország középkori építményei Kategória:Veszprém megye katolikus templomai, kolostorai Kategória:Veszprém megye műemlékei Kategória:Magyarország elpusztult keresztény templomai