400px|jobbra|bélyegkép|A 2010-es Tour de France útvonala.
Ez a szócikk a 2010-es Tour de France eredményeit mutatja be a 11.-től az utolsó, 21. szakaszig. A többi szakasz eredményei itt találhatóak: A 2010-es Tour de France szakaszai (P–10.).
A verseny második felében a kerékpárosok a Francia-középhegységen keresztül a Pireneusok hegyei felé tartanak, majd a hegyek után északra indulnak. A befutó hagyományos módon a párizsi Champs-Élysées-n lesz július 25-én.
11. szakasz 2010. július 15. — Sisteron > Bourg-lès-Valence — 184,5 km, sík szakasz 22px|sík szakasz
Július 15-én újabb sík szakasz várt a mezőnyre, mindössze egy harmadik kategóriás emelkedővel, a Col de la Cabre-val. A szakasz elején három versenyző szökött meg: Stéphane Augé a Cofidis-ből, Anthony Geslin a Française des Jeux-ből és a Footon-os José Alberto Benítez. 25 km-rel a cél előtt érte őket utol a mezőny. A mezőnyhajrát Mark Cavendish nyerte, ezzel a harmadik szakaszgyőzelmét aratta a 2010-es Tour-on. A szakasz végén Mark Renshaw-t, Cavendish felvezetőemberét kizárták, mert a sprint alatt háromszor is megfejelte Julian Dean -t és Tyler Farrar-t pedig szabálytalanul zárta be.
11. szakasz # Versenyző Csapat Idő 1. Mark Cavendish THR 4h 42' 29" 2. Alessandro Petacchi LAM + 0" 3. Tyler Farrar GRM + 0" 4. José Joaquín Rojas GCE + 0" 5. Robbie McEwen KAT + 0" 6. Arasiro Jukija BTL + 0" 7. Thor Hushovd 20px|zöld trikó CTT + 0" 8. Lloyd Mondory ALM + 0" 9. Jürgen Roelandts OLO + 0" 10. Gerald Ciolek MRM + 0"Összetett táblázat a 11. szakasz után # Versenyző Csapat Idő 1. Andy Schleck 20px|sárga trikó 20px|fehér trikó SAX 53h 43' 25" 2. Alberto Contador AST + 41" 3. Samuel Sánchez EUS + 2' 45" 4. Gyenyisz Menysov RAB + 2' 58" 5. Jurgen Van den Broeck OLO + 3' 31" 6. Levi Leipheimer RSH + 3' 59" 7. Robert Gesink RAB + 4' 22" 8. Luis León Sánchez GCE 20px|sárga rajtszám + 4' 41" 9. Joaquim Rodríguez KAT + 5' 08" 10. Ivan Basso LIQ + 5' 09"
12. szakasz 2010. július 16. — Bourg-de-Péage > Mende — 210,5 km, sík szakasz 22px|sík szakaszEgy közepes szakasz várt a mezőnyre július 16-án a két második és a három harmadik kategóriás emelkedőkkel. A szokásos szakaszeleji szökések nem jártak sikerrel, több csoport próbálkozott, de senki sem akart elengedni a mezőny, amely egészen elképesztő, 49-es átlagot futott az első órában. 150 kilométerrel a cél előtt egy 18 fős csoport lépett meg tartósan, amely egészen az utolsó hegyig tartotta maximálisan 3 és fél perces másodperces előnyét. 40 kilométerrel a vége előtt egy nagy nevekből álló négyes szökött még meg: Alekszandr Vinokourov, Andreas Klöden, Ryder Hesjedal és Vaszil Kirjienka.
A három kilométeres, tíz százalékos Cote del la Croix Neuve emelkedő elején Vinokurov támadott, lehagyta társait, és mivel az időközben 30 fősre olvadó főmezőny nem támadt, úgy tűnt megnyeri az etapot. Többen is próbálkoztak még: Cadel Evans, majd Michael Rogers is megindult, de a döntő pillanatot Joaquim Rodríguez későbbi akciója jelentette, amelyet némi késéssel átvett Alberto Contador, ám Andy Schleck már nem tudott. A luxemburgi erőlködött, de szépen lassan lemaradt spanyol riválisa mögött, aki honfitársával beérte Vinokurovot. A sprinthajrát Rodríguez nyerte, a Contador azonos idővel ért be, bár Schleck volt, hogy 24 másodperc hátrányban is volt, végül 10 mp-t kapott.
12. szakasz # Versenyző Csapat Idő 1. Joaquim Rodríguez KAT 4h 58' 26" 2. Alberto Contador AST + 0" 3. Alekszandr Vinokurov AST + 4" 4. Jurgen Van den Broeck OLO + 10" 5. Andy Schleck 20px|sárga trikó SAX + 10" 6. Samuel Sánchez EUS + 10" 7. Andreas Klöden RSH + 10" 8. Gyenyisz Menysov RAB + 10" 9. Robert Gesink 20px|fehér trikó RAB + 15" 10. Roman Kreuziger LIQ + 15"Összetett táblázat a 12. szakasz után # Versenyző Csapat Idő 1. Andy Schleck 20px|sárga trikó 20px|fehér trikó SAX 58h 42' 01" 2. Alberto Contador AST + 31" 3. Samuel Sánchez EUS + 2' 45" 4. Gyenyisz Menysov RAB + 2' 58" 5. Jurgen Van den Broeck OLO + 3' 31" 6. Levi Leipheimer RSH 20px|sárga rajtszám + 4' 06" 7. Robert Gesink RAB + 4' 27" 8. Joaquim Rodríguez KAT + 4' 58" 9. Luis León Sánchez GCE + 5' 02" 10. Roman Kreuziger LIQ + 5' 16"
13. szakasz 2010. július 17. — Rodez > Revel — 196 km, sík szakasz 22px|sík szakaszJúlius 17-én megint a sprintereké "lett volna" a főszerep: újabb sík szakasznak nézett elébe a mezőny öt emelkedővel teletűzdelve; két harmadik kategóriás és három negyedik kategóriás „domb” várt a versenyzőkre.
A hajrá előtt egy háromfős szökevénycsoport támadott: Pierrick Fédrigo, Sylvain Chavanel és Juan Antonio Flecha lépett meg. A trió ugyan közel hatperces előnyre is szert tett, a mezőny biztosan tartotta a különbséget. 12 km-rel a cél előtt beérte őket a sprinterek csapataival vezetett mezőny. Ekkor Alessandro Ballan indult meg, akit kicsit később Alekszandr Vinokurov követet. A kazah kerekes a hegytetőn érte utol Ballan-t, majd minimális előnyét a lejtmenetben képes volt megtartani a kissé megrostált mezőnnyel szemben és 13 másodperc előnnyel hazaért. A mezőnyhajrát Mark Cavendish nyerte, ám a közvetlenül mögötte záró Alessandro Petacchi is örülhetett, mivel ismét visszavette a zöld trikót Thor Hushovd-tól.
13. szakasz # Versenyző Csapat Idő 1. Alekszandr Vinokurov 20px|piros rajtszám AST 4h 26' 26" 2. Mark Cavendish THR + 13" 3. Alessandro Petacchi LAM + 13" 4. Edvald Boasson Hagen SKY + 13" 5. José Joaquín Rojas GCE + 13" 6. Julian Dean GRM + 13" 7. Anthony Geslin FDJ + 13" 8. Thor Hushovd 20px|zöld trikó CTT + 13" 9. Grega Bole LAM + 13" 10. Lloyd Mondory ALM + 13"Összetett táblázat a 13. szakasz után # Versenyző Csapat Idő 1. Andy Schleck 20px|sárga trikó 20px|fehér trikó SAX 63h 08' 40" 2. Alberto Contador AST + 31" 3. Samuel Sánchez EUS + 2' 45" 4. Gyenyisz Menysov RAB + 2' 58" 5. Jurgen Van den Broeck OLO + 3' 31" 6. Levi Leipheimer RSH 20px|sárga rajtszám + 4' 06" 7. Robert Gesink RAB + 4' 27" 8. Joaquim Rodríguez KAT + 4' 58" 9. Luis León Sánchez GCE + 5' 02" 10. Roman Kreuziger LIQ + 5' 16"
14. szakasz 2010. július 18. — Revel > Ax-les-Thermes — 184,5 km, hegyi szakasz 22px|hegyi szakaszJúlius 18-án megérkezett a mezőny a Pireneusokba. Az első embertpróbáló szakaszon egy kiemelt, és egy első kategóriás hegy várt a versenyzőkre.
A szakaszgyőzelemmel járó dicsőség a francia Cristophe Ribloné lett, aki egy korai, kilencfős szökésből maradt elöl, s mivel nem volt komoly akció a mezőnyben, sikeresen hazaért, közel egy percet meg is tudott őrizni előnyéből. Andy Schleck egész vasárnap árnyékként követte Alberto Contadort, ha támadást indított a spanyol, azon nyomban reagált, ha lelassított, akkor ő is lelassított. A show-műsor elmaradt, az utolsó, nyolc kilométeres hegymenetben sem történt semmi kiemelkedő a két esélyestől. Annál inkább Gyenyisz Menysovtól és Samuel Sáncheztől, akik az utolsó két kilométeren 14 másodpercet vertek a sárga trikósra és legfőbb kihívójára. Az összetettben nem történt változás.
14. szakasz # Versenyző Csapat Idő 1. Cristophe Riblon ALM 4h 52' 42" 2. Gyenyisz Menysov RAB + 54" 3. Samuel Sánchez EUS + 54" 4. Andy Schleck 20px|sárga trikó SAX + 1' 08" 5. Joaquim Rodríguez KAT + 1' 08" 6. Robert Gesink 20px|fehér trikó RAB + 1' 08" 7. Alberto Contador AST + 1' 08" 8. Jurgen Van den Broeck OLO + 1' 08" 9. Damiano Cunego LAM + 1' 49" 10. Carlos Sastre CTT + 1' 49"Összetett táblázat a 14. szakasz után # Versenyző Csapat Idő 1. Andy Schleck 20px|sárga trikó 20px|fehér trikó SAX 68h 02' 30" 2. Alberto Contador AST + 31" 3. Samuel Sánchez EUS + 2' 31" 4. Gyenyisz Menysov RAB + 2' 44" 5. Jurgen Van den Broeck OLO + 3' 31" 6. Robert Gesink RAB + 4' 27" 7. Levi Leipheimer RSH + 4' 51" 8. Joaquim Rodríguez KAT + 4' 58" 9. Luis León Sánchez GCE 20px|sárga rajtszám + 5' 56" 10. Ivan Basso LIQ + 6' 52"
15. szakasz 2010. július 19. — Pamiers > Bagnères-de-Luchon — 187,5 km, hegyi szakasz 22px|hegyi szakaszA verseny továbbra is a Pireneusokban folyt tovább. Július 19-én két második kategóriás és egy kiemelt kategóriás emelkedő várt a versenyzőkre. Az utolsó hegy, a Port de Balès (a kiemelt kategóriás), 20 km-rel a cél előtt volt.
Egy 10 fős szökevénycsoportban az utolsó emelkedőn, az 1755 méter magas Balès-n indultak meg az akciók. Végül a francia országúti-bajnok, Thomas Voeckler maradt elöl egyedül, s előnyét a lejtmenetben megtartotta a célig és ezzel megnyerte a szakaszt. Eközben a főmezőnyben is több akció indult: Andy Schleck kétszer is próbálkozott. Az első támadást az összetett első öt helyezettje átvette, így nem volt sikeres. Másodszorra pedig rosszul váltott, így leugrott a lánca. Csapattárs nem volt ott, hogy megtolja Schlecket, amíg visszakapja az átdobó a láncot, így kénytelen volt megállni, és körülbelül fél percet veszített. Ezalatt elöl Alberto Contador, Samuel Sanchez és Gyenyisz Menysov maradtak, akik bár rövid időre megtorpantak, de végül természetesen nem vártak Schleckre, és 20 másodperc előnnyel kezdték a lejtmenetet. Schleck nem tudott felzárkózni rájuk, így a sárga trikót Contador vette át. Mikor átvette a trikót, több szurkoló is füttyszóval zavarta meg a díjátadást.
A szakasz után a szaksajtóban nagy vitát kavart, hogy Contador fair volt-e Schleckkel szemben. Contador azt nyilatkozta, hogy ő nem látta amikor Schlecknek leesett a lánca, azt hitte, hogy csak megtorpant. Pár órával később videóüzenetben kért bocsánatot Andy-tól, amiért nem várta meg. Eközben több korábbi győztes, köztük Bernard Hinault, Miguel Indurain, Eddy Merckx és Laurent Jalabert is Alberto mellé állt.
Másnap Andy Schleck ezt nyilatkozta:
15. szakasz # Versenyző Csapat Idő 1. Thomas Voeckler BTL 4h 44' 52" 2. Alessandro Ballan BMC + 1' 20" 3. Aitor Pérez FOT + 1' 20" 4. Lloyd Mondory ALM + 2' 50" 5. Luke Roberts MRM + 2' 50" 6. Francesco Reda QST + 2' 50" 7. Alberto Contador AST + 2' 50" 8. Samuel Sánchez EUS + 2' 50" 9. Gyenyisz Menysov RAB + 2' 50" 10. Brian Vandborg LIQ + 2' 50"Összetett táblázat a 15. szakasz után # Versenyző Csapat Idő 1. Alberto Contador 20px|sárga trikó AST 72h 50' 42" 2. Andy Schleck 20px|fehér trikó SAX + 8" 3. Samuel Sánchez EUS + 2' 00" 4. Gyenyisz Menysov RAB + 2' 13" 5. Jurgen Van den Broeck OLO + 3' 39" 6. Robert Gesink RAB + 5' 01" 7. Levi Leipheimer RSH 20px|sárga rajtszám + 5' 25" 8. Joaquim Rodríguez KAT + 5' 45" 9. Alekszandr Vinokurov AST + 7' 12" 10. Ryder Hesjedal GRM + 7' 51"
16. szakasz 2010. július 20. — Bagnères-de-Luchon > Pau — 199,5 km, hegyi szakasz 22px|hegyi szakaszEgy igen nehéz szakasz várt július 20-án a kerekesekre: két első, és két kiemelt kategóriás hegy várta őket. Rögtön a rajt után egy nagyobb szökevénycsoport lépett meg a mezőnytől, köztük volt a hétszeres Tour-győztes Lance Armstrong is. Az Aubisque-ra érve a texasi támadott. Az utolsó 50 kilométerre kilencen maradtak elöl, akik közül 40 km-rel a cél előtt Carlos Barredo robbantott, de az 1 kilométeres kapu alatt utolérték az üldözők.
8-an, sprinten döntötték el a szakaszgyőzelem sorsát, és végül Pierrick Fédrigo örülhetett, zsinórban a második győzelmet szerezve csapatának. A 6:45 perccel később érkező főmezőny élén Thor Hushovd érkezett, aki túlélte a hegyeket Alessandro Petacchival és Mark Cavendish-sel ellentétben, így visszavette Petacchitól a zöld trikót, 4 pont előnnyel. Az összetett élén nem történt változás.
16. szakasz # Versenyző Csapat Idő 1. Pierrick Fédrigo BTL 5h 31' 43" 2. Sandy Casar FDJ + 0" 3. Rubén Plaza GCE + 0" 4. Damiano Cunego LAM + 0" 5. Chris Horner RSH 20px|sárga rajtszám + 0" 6. Lance Armstrong RSH 20px|sárga rajtszám + 0" 7. Jurgen Van de Walle QST + 0" 8. Cristophe Moreau GCE + 0" 9. Carlos Barredo QST + 28" 10. Thor Hushovd CTT + 6' 45"Összetett táblázat a 16. szakasz után