Megyei jogú város volt a magyar tanácsrendszerben 1954 és 1971 között létező kiemelt városi jogállás. A kategória lényege az volt, hogy az ilyen város tanácsa nem a megyei tanácsnak volt alárendelve, hanem a fővárosi és megyei tanácsokkal azonos szinten helyezkedett el a tanácsi hierarchiában. A megyei jogú város tanácsa a saját közigazgatási területén a megyei tanácsokhoz hasonló jogokat és kötelezettségeket gyakorolt.1954. évi X. törvény a tanácsokról, különösen 1–4. és 10. §.Németh Sándor: A megyei városok és a megyei jogú városok. Településföldrajzi Tanulmányok, 2025/1. 5–18, különösen 10–11.
A jogállást négy vidéki nagyváros kapta meg: Debrecen, Miskolc, Pécs és Szeged. A kategória az 1954. évi X. törvény, vagyis a második tanácstörvény alapján jött létre, a konkrét kijelölésről pedig a Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1954. évi 12. számú határozata rendelkezett. A megyei jogú városi jogállás 1971. április 25-én, az 1971. évi I. törvény, vagyis a harmadik tanácstörvény hatálybalépésével szűnt meg.1971. évi I. törvény a tanácsokról, különösen 2., 4., 71. és 75. §.
A tanácsrendszeri megyei jogú város nem azonos a mai, 1990 után létrejött megyei jogú várossal. Az 1954 és 1971 közötti megyei jogú város az egységes államhatalom helyi szerveként működő tanácsi kategória volt; a mai megyei jogú város ezzel szemben a helyi önkormányzati rendszerben működő települési önkormányzat sajátos jogállása.Cseh Gergely: Az önkormányzati feladatellátás változásai, innovatív elemei 1950-től napjainkig. JURA, 2020/2. 24–35.
Előzményei
A magyar közigazgatásban a nagyobb városok kiemelt jogállása nem 1954-ben jelent meg először. A polgári kori közigazgatásban a városok egy része törvényhatósági jogú városként a vármegyékkel azonos szintű törvényhatóságot alkotott, míg más városok a vármegyei szervezethez tartoztak. A két világháború között a „megyei város” elnevezés a törvényhatósági jogú városoknál alacsonyabb, de a községeknél magasabb városi kategóriát jelölt.
A tanácsrendszer 1950-es bevezetése megszüntette a korábbi törvényhatósági és önkormányzati kategóriákat. Az 1950. évi I. törvény alapján helyi tanács működött a megyékben, járásokban, városokban, községekben és egyes városi kerületekben. A törvény lehetővé tette, hogy a Minisztertanács kivételesen egyes nagyobb városokat kivegyen a megyei vagy járási tanács működési köre alól; ezek tanácsai a megyei, illetve járási tanácsokkal estek egy tekintet alá.1950. évi I. törvény a helyi tanácsokról, különösen 3–11. §.
Az 1950-es szabályozás tehát már ismerte annak lehetőségét, hogy egy nagyobb város tanácsa ne a szokásos járási vagy megyei alárendeltségben működjön, de a „megyei jogú város” kifejezett kategóriáját még nem használta. Ezt a második tanácstörvény vezette be 1954-ben.Mikó Zsuzsanna: Államszervezet és közigazgatás Magyarországon 1945-től napjainkig. Dialóg Campus, Budapest, 2018. 30–32.
Jogi szabályozása
Az 1954. évi X. törvény szerint tanács működött a fővárosban, a megyében és a megyei jogú városban; a járásban, a járási jogú városban és a városi, illetve fővárosi kerületben; valamint a községben. A törvény ezzel a megyei jogú várost a tanácsrendszer legfelső helyi-területi szintjére helyezte, a fővárosi és megyei tanácsok mellé.
A megyei jogú város tanácsa közvetlenül az Országgyűlésnek, illetve a Népköztársaság Elnöki Tanácsának volt alárendelve. Ez különböztette meg a járási jogú várostól, amelynek tanácsa a megyei tanács alárendeltségébe tartozott, valamint az egyszerű városi tanácstól, amely a járási tanácshoz kapcsolódott.
A második tanácstörvény a tanácsokat az államhatalom helyi szerveinek és a dolgozók tömegszervezeteinek nevezte. A tanácsok a jogszabály szövege szerint a Hazafias Népfrontra és más tömegszervezetekre támaszkodva szervezték a lakosság részvételét a társadalmi, gazdasági és kulturális tevékenységben. A jogállás tehát nem a mai értelemben vett helyi önkormányzati autonómiát jelentette, hanem az állami hierarchiába illeszkedő, tanácsi szervezeti rangot.
A megyei jogú városokra is kiterjedtek a tanácsok általános szervezeti szabályai. A tanács testületi szerv volt; tagjait választották, de a tanácsválasztások a korszak politikai rendszerébe illeszkedtek, és nem feleltek meg a többpárti önkormányzati választásoknak. A tanács ülései között a végrehajtó bizottság működött, a szakigazgatási feladatokat pedig a tanácsi szakigazgatási szervek látták el.
A törvény a megyei jogú városi és járási jogú városi tanácsok tagjainak számát legalább 80, legfeljebb 200 főben határozta meg. A fővárosi, megyei és megyei jogú városi tanácsok tagjainak számát a Népköztársaság Elnöki Tanácsa állapította meg.
A megyei jogú városok köre
A második tanácstörvény felhatalmazása alapján a Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1954. évi 12. számú határozata 1954. november 28-i hatállyal négy várost nyilvánított megyei jogú várossá. A kategóriába Debrecen, Miskolc, Pécs és Szeged tartozott; a kör 1971-ig nem változott. A határozat szerint Debrecen Hajdú-Bihar, Miskolc Borsod-Abaúj-Zemplén, Pécs Baranya, Szeged pedig Csongrád megye területéből vált ki.
A négy város kiválasztását a korszak településhálózati és igazgatási szemlélete határozta meg. Mind a négy település nagy népességű, regionális vagy részleges regionális szerepkörű vidéki központ volt, amelyek igazgatási, gazdasági, oktatási, kulturális és közlekedési jelentősége meghaladta a legtöbb városét.
Szervezete és működése
A megyei jogú város tanácsa a saját területén a megyei tanácsokhoz hasonló funkciókat látott el. A tanács elfogadta a helyi terveket és költségvetést, irányította a tanácsi szerveket, részt vett a helyi gazdasági, társadalmi, kulturális, egészségügyi, szociális és kommunális feladatok szervezésében, valamint felügyelte a tanácsi intézményeket és vállalatokat.
A tanács mellett működött a végrehajtó bizottság. Ez a tanács ülései között ellátta a végrehajtó és szervező feladatokat, előkészítette a tanács döntéseit, irányította a szakigazgatási szerveket, és gondoskodott a felsőbb államhatalmi és államigazgatási szervek rendelkezéseinek végrehajtásáról. A végrehajtó bizottság elnöke, elnökhelyettesei és titkára a tanácsi igazgatás mindennapi működésében meghatározó szerepet töltöttek be.Lengyelné Bús Zita: Az államigazgatás helyi szerveinek vezetői a tanácsrendszer időszakában (1950–1990). Publicationes Universitatis Miskolcinensis, Sectio Juridica et Politica, 2021. 36–53.
A szakigazgatási szervek a tanácsrendszer egészére jellemző kettős alárendeltségben működtek. Egyrészt a helyi tanácsi szervezethez, különösen a végrehajtó bizottsághoz kapcsolódtak, másrészt a felsőbb szakigazgatási szervek utasításait és iránymutatásait is követniük kellett. Ez a megoldás elvileg a helyi és az országos szakigazgatási szempontok összehangolását szolgálta, a gyakorlatban azonban gyakran bonyolult alárendeltségi viszonyokat eredményezett.
A megyei jogú városokban a tanács és a végrehajtó bizottság döntései nem független helyi önkormányzati döntések voltak a mai értelemben. A tanácsok az egységes államhatalom helyi szerveiként működtek, a demokratikus centralizmus elve alapján, a korszak politikai rendszerének megfelelő pártállami irányítás alatt.
Kerületi beosztás
A megyei jogú városok belső igazgatási kerületekre tagolódtak. A kerületekben kerületi tanácsok működtek, amelyek a városi tanácsi szervezeten belül látták el a helyi igazgatási feladatokat. A városi kerületek számozása római számokkal történt, hasonlóan Budapest kerületeinek korabeli megjelöléséhez.
Debrecen, Pécs és Szeged a teljes időszakban három-három városi kerületre tagolódott. Miskolc 1965. december 31-éig négy kerülettel rendelkezett, ezt követően három kerületre oszlott.
A kerületi tagolás igazgatásszervezési célokat szolgált. A nagy népességű és kiterjedt városokban a tanácsi ügyintézés egy részét közelebb vitte a lakossághoz, ugyanakkor a kerületi tanácsok nem önálló települési önkormányzatok voltak, hanem a tanácsrendszer városon belüli szervei.
Viszonya a megyékhez
A megyei jogú városok jogállása a tanácsrendszeren belül a megyékkel való sajátos viszonyban ragadható meg. A városok földrajzilag valamely megye területébe ágyazódtak, de tanácsi szempontból nem a megyei tanács alá tartoztak. A megyei jogú város tanácsa közvetlenül a felsőbb államhatalmi szervek irányítása alá került, és a saját területén megyei szintű feladatokat látott el.
A megyei jogú városok a tanácsrendszerben a megyékkel egyenrangú, azoktól elkülönült területi egységként szerepeltek.
A megyei jogú városok elkülönítése a megyei tanácsoktól nem jelentette a mai értelemben vett városi önkormányzatiságot. A városok nem politikailag autonóm, helyi közügyeket saját jogon intéző önkormányzatok voltak, hanem az államszervezet helyi-területi egységei. A tanácsi döntéshozatal a központi állami irányítás, a felsőbb tanácsi szervek és a pártállami vezetés keretei között zajlott.
Megszűnése
A megyei jogú városi jogállás az 1971. évi I. törvény hatálybalépésével, 1971. április 25-én megszűnt. A harmadik tanácstörvény már nem sorolta fel külön a megyei jogú városokat a főváros és a megyék mellett. A törvény szerint tanács működött a községben, a városban, a főváros kerületeiben, a fővárosban és a megyékben; a városban működő tanács lehetett városi vagy megyei városi tanács.
A megszűnő megyei jogú városi kategória helyébe a megyei város tanácsrendszeri kategóriája lépett. A korábbi négy megyei jogú város — Debrecen, Miskolc, Pécs és Szeged — megyei városként működött tovább, a körhöz pedig Győr is csatlakozott. A harmadik tanácstörvény a megyei várossá nyilvánításról való döntést a Népköztársaság Elnöki Tanácsának hatáskörébe utalta.
Az 1971 utáni megyei városi jogállás azonban már nem azonos az 1954 és 1971 közötti megyei jogú városi jogállással. Az elnevezés megváltozása mögött a tanácsrendszer szervezeti átalakítása állt: a harmadik tanácstörvény más rendszerben szabályozta a városi, megyei városi, fővárosi és megyei tanácsok viszonyát.
Kapcsolata a mai megyei jogú várossal
Az 1990-ben létrehozott önkormányzati rendszer ismét használni kezdte a „megyei jogú város” elnevezést, de annak tartalma alapvetően eltér az 1954 és 1971 közötti tanácsrendszeri kategóriától. A mai megyei jogú város települési önkormányzat, amely a helyi közügyek intézésére és a helyi közhatalom gyakorlására jött létre. A tanácsrendszeri megyei jogú város ezzel szemben a szocialista államszervezet helyi-területi szerve volt.
A különbség egyik lényege az autonómia. A mai helyi önkormányzat saját képviselő-testülettel, önkormányzati rendeletalkotási joggal, önkormányzati vagyonnal és törvényben meghatározott feladat- és hatáskörökkel rendelkezik. A tanácsrendszerben a megyei jogú város tanácsa választott testület volt ugyan, de a tanácsi hierarchiában, a központi állami irányítás és a pártállami politikai vezetés keretei között működött.
A mai megyei jogú város elnevezése tehát történetileg emlékeztethet az 1954 és 1971 közötti kategóriára, de közjogi tartalmát nem abból kell levezetni. A két intézmény más alkotmányos rendszerben, más választási rendben, más feladat- és hatásköri szerkezetben, valamint más állam–önkormányzat viszony mellett működött.
Jegyzetek
Források
1950. évi I. törvény a helyi tanácsokról. 1954. évi X. törvény a tanácsokról. 1971. évi I. törvény a tanácsokról. 1985. évi IV. törvény a tanácsokról szóló 1971. évi I. törvény módosításáról. Cseh Gergely: Az önkormányzati feladatellátás változásai, innovatív elemei 1950-től napjainkig. JURA, 2020/2. 24–35. Lengyelné Bús Zita: Az államigazgatás helyi szerveinek vezetői a tanácsrendszer időszakában (1950–1990). Publicationes Universitatis Miskolcinensis, Sectio Juridica et Politica, 2021. 36–53. Mikó Zsuzsanna: Államszervezet és közigazgatás Magyarországon 1945-től napjainkig. Dialóg Campus, Budapest, 2018. Németh Sándor: A megyei városok és a megyei jogú városok. Településföldrajzi Tanulmányok, 2025/1.
Lásd még
Tanácsrendszer (Magyarország)