A 2010–2011-es BOV Premier League a máltai labdarúgó-bajnokság legmagasabb szintű versenyének 96. alkalommal megrendezett bajnoki éve volt. A pontvadászat 10 csapat részvételével 2010. szeptember 11-én kezdődött és 2011. május 7-én ért véget.
A bajnokságot a fővárosi Valletta FC nyerte az ezüstérmes Floriana FC és a bronzérmes címvédő, a Birkirkara FC együttese előtt. Ez volt a klub 20. máltai bajnoki címe. Az élvonaltól a Vittoriosa Stars búcsúzott, míg az első osztály létszámának 10-ről 12-re emelése miatt három feljutó volt: Balzan Youths, a Mqabba FC, és a Mosta FC.
A gólkirályi címet a Marsaxlokk FC nigériai csatára, Alfred Effiong nyerte el 17 találattal, míg az Év Játékosá-nak járó díjat a bajnokcsapat 29 esztendős irányítójának, Roderick Briffának adták át.
A bajnokság rendszere A pontvadászat 10 csapat részvételével zajlott és két fő részből állt: egy alapszakaszból és egy helyosztó rájátszásból. Az alapszakasz során a csapatok körmérkőzéses rendszerben mérkőztek meg egymással, minden csapat minden csapattal kétszer játszott.
Az alapszakasz végső sorrendjét a 18 forduló mérkőzéseinek eredményei határozták meg a szerzett összpontszám alapján kialakított rangsor szerint. A mérkőzések győztes csapatai 3 pontot, döntetlen esetén mindkét csapat 1-1 pontot kapott. Vereség esetén nem járt pont. Az alapszakasz első helyezett csapata a legtöbb összpontszámot szerzett egyesület, míg az utolsó helyezett csapat a legkevesebb összpontszámot szerzett egyesület volt.
Azonos összpontszám esetén a bajnoki sorrendet az alábbi szempontok alapján határozták meg: a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége a bajnoki mérkőzéseken szerzett gólok száma
Az alapszakasz sorrendjének megfelelően a mezőnyt két részre bontották. Az 1–6. helyezettek kerültek a bajnoki címért folyó felsőházi, a 7–10. helyezettek pedig az élvonalbeli tagság megőrzéséről döntő alsóházi rájátszásba. A csapatok a helyosztó csoportokba minden alapszakaszbeli eredményüket magukkal vitték, azonban szerzett pontszámaikat megfelezték. A helyosztó csoportokban során újfent körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg a csapatok egymással. A bajnokság végső sorrendjét az alapszakaszbeli szempontok szerint határozták meg.
A felsőházi rájátszás győztese lett a 2010–11-es máltai bajnok, kiírás szerint pedig az alsóházi rájátszás utolsó két helyezett csapata esett volna ki a másodosztályba.
2011. január 13-án a Máltai labdarúgó-szövetség bejelentette, hogy 10-ről 12 csapatosra bővíti az élvonal létszámát, így csak az alsóházi rájátszás utolsó helyezettje esik ki a másodosztályba.
Változások a 2009–10-es bajnoki évet követően Kiesett az élvonalból Dingli Swallows, 9. helyen Msida Saint-Joseph, 10. helyen
Feljutott az élvonalba Marsaxlokk FC, a másodosztály bajnokaként Vittoriosa Stars, a másodosztály ezüstérmeseként
Részt vevő csapatok Csapat Székhely2009–10 Birkirkara FC Birkirkara 1. Floriana FC Floriana 7. Ħamrun Spartans Ħamrun 8. Hibernians Paola 6. Marsaxlokk FC Marsaxlokk 1. (II. o.) Qormi FC Qormi 3. Sliema Wanderers Sliema 4. Tarxien Rainbows Tarxien 5. Valletta FC Valletta 2. Vittoriosa Stars Birgu 2. (II. o.) Megjegyzés: Mivel a legtöbb élvonalbeli klubnak nincs saját labdarúgó-stadionja, a mérkőzések számottevő részét a Ta' Qaliban található nemzeti stadionban játsszák, így a pályaválasztói jog csak formális szerepet tölt be.
Alapszakasz Végeredménye
Eredményei
Helyosztó rájátszások Felsőházi rájátszás Végeredménye
| rowspan="3" style="background-color: #fafafa;" |
Eredményei
Alsóházi rájátszás Végeredménye
|rowspan="3" bgcolor="#FAFAFA"|
Eredményei
A góllövőlista élmezőnye Forrás: maltafootball.com .
17 gólos Alfred Effiong (Marsaxlokk FC)
16 gólos Terence Scerri (Valletta FC)
15 gólos Gaetan Spiteri (Ħamrun Spartans)
12 gólos Daniel Nwoke (Floriana FC)
11 gólos Denni (Valletta FC) Daniel Bueno (Tarxien Rainbows)
10 gólos Serginho (Tarxien Rainbows) Jean-Pierre Triganza (Sliema Wanderers)
9 gólos Michael Galea (Birkirkara FC) Emiliano Lattes (Birkirkara FC) Jackson Lima (Sliema Wanderers) Ivan Woods (Floriana FC)
Nemzetközikupa-szereplés Eredmények Csapat Kupa Forduló Ellenfél 1. mérk. 2. mérk. Össz. Birkirkara FC Bajnokok Ligája 1. selejtezőkör FC Santa Coloma 3–0A mérkőzést a pálya használhatatlansága miatt nem játszották le. Az UEFA a mérkőzést 3–0-s eredménnyel a Birkirkara javára írta. 4–3 7–3 2. selejtezőkör MŠK Žilina 1–0 0–3 1–3 Valletta FCEurópa-liga 2. selejtezőkör Ruch Chorzów 1–1 0–0 1–1Idegenben szerzett több góllal a Ruch Chorzów jutott tovább. Sliema WanderersEurópa-liga 1. selejtezőkör HNK Šibenik 0–0 0–3 0–3 Megjegyzés: Az eredmények minden esetben a máltai labdarúgócsapatok szemszögéből értendőek, a dőlttel írt mérkőzéseket pályaválasztóként játszották.
UEFA-együttható A nemzeti labdarúgó-bajnokságok UEFA-együtthatóját a málta csapatok Bajnokok Ligája-, és Európa-liga-eredményeiből számítják ki. Málta a 2010–11-es bajnoki évben 1,500 pontot szerzett, ezzel a 36. helyen zárt.A 2010–11-es szezon nemzeti labdarúgó-bajnokságokra vonatkoztatott együtthatói uefa.com (elérés: 2011. május 13.)
Csapat Bónusz Pont Átlag Birkirkara FC 3 0 1 0 0 0 0,000 3,000 Valletta FC 0 2 0 0 0 0 0,000 1,000 Sliema Wanderers 0 1 1 0 0 0 0,000 0,500 Összesen 3 3 2 0 0 0 0,000 4,500 1,500
A bajnoki évad magyar labdarúgója
Szentpéteri Viktor (Sliema Wanderers; 17/0)
Megjegyzés: zárójelben a labdarúgó klubja, bajnoki mérkőzéseinek, illetve góljainak száma olvasható.
Jegyzetek
Külső hivatkozások Hivatalos oldal (Máltai labdarúgó-szövetség) Eredmények és tabella az rsssf.com-on Eredmények és tabella a Soccerwayen
Kategória:Máltai labdarúgó-bajnokságok málta 1