A 2010–2011-es UEFA-bajnokok ligája selejtezői négy fordulóban kerültek lebonyolításra 2010. június 29. és augusztus 25. között. A rájátszás párosításainak győztesei jutottak be az UEFA-bajnokok ligája főtáblájára.
Csapatok A selejtezőkben összesen 54 csapat vesz részt (39 bajnok illetve 15 bajnoki helyezés alapján résztvevő). A rájátszásból összesen 10 együttes kvalifikálja magát a csoportkörbe, ahol a korábban kiemelt 22 csapattal együtt alakul ki a teljes mezőny.
A harmadik körben búcsúzó csapatok az Európa-liga rájátszásában folytatják.
A rájátszásban búcsúzó klubok pedig az Európa-liga csoportkörébe jutnak.
A kiemelések az UEFA-együttható alapján történtek.A csapatok elosztása Bert Kassies
JelmagyarázatKvalifikáció a csoportkörbeKiesés a rájátszásban; Bejutás az Európa-liga csoportkörébeKiesés a harmadik selejtezőkörben; Bejutás az Európa-liga rájátszásábaKiesés az első- illetve a második selejtezőkörből
A rájátszásban csatlakozó csapatokBajnokokBajnoki helyezés alapján résztvevők Sevilla (108,951) Werder Bremen (94,841) Tottenham Hotspur (56,371) Sampdoria (30,857) Auxerre (19,748)Harmadik selejtezőkörben csatlakozó csapatokBajnokokBajnoki helyezés alapján résztvevők Basel (48,675) Zenyit (61,258) Ajax (55,309) Fenerbahçe (54,890) Anderlecht (42,580) Dinamo Kijiv (42,910) SC Braga (39,659) Celtic (38,158) København (34,470) Unirea Urziceni (18,898) PAÓK (11,479) Young Boys (7,675) KAA Gent (6,580)Második selejtezőkörben csatlakozó csapatok Hapóél Tel-Aviv (27,775) Sparta Praha (27,395) Rosenborg (23,980) Red Bull Salzburg (19,915) Liteksz Lovecs (15,900) Dinamo Zagreb (14,466) Partizan (13,800) BATE (13,308) Lech Poznań (11,008) MŠK Žilina (10,666) Sheriff Tiraspol (5,458) Debreceni VSC (5,350) Omónia (4,599) AIK (3,838) Bohemians (2,908) Ekranas (2,683) Aktöbe FK (2,399) HJK (2,399) Levadia Tallinn (2,374) Liepājas Metalurgs (2,149) FH (2,083) Željezničar Sarajevo (1,749) Olimpi Rusztavi (1,649) Pjunik (1,599) FC Koper (1,391) İnter Bakı (1,349) Renova (1,316) Dinamo Tirana (1,049) HB Tórshavn (0,866) The New Saints (0,766) Linfield (0,574) Jeunesse Esch (0,249)Első selejtezőkörben induló csapatok Santa Coloma (0,700) Tre Fiori (0,650) Birkirkara (0,433) Rudar Pljevlja (0,425) Zárójelben a csapat sorsoláskor figyelembe vett UEFA-együtthatója olvasható.
1. selejtezőkör Az időpontok közép-európai idő/közép-európai nyári idő szerint értendők.
Kiemelt csapatok Santa Coloma (0,700) Tre Fiori (0,650)
Nem kiemelt csapatok Birkirkara FC (0,433) Rudar Pljevlja (0,425)
1. mérkőzések
Az FC Santa Coloma–Birkirkara mérkőzést a pálya használhatatlansága miatt nem játszották le. Az UEFA a mérkőzést 3–0-s eredménnyel a Birkirkara javára írta.
2. mérkőzések
Megjegyzések 2A mérkőzést a podgoricai Stadion Pod Goricomban játszották, mivel a Rudar Pljevlja stadionja, a Pljevljai stadion nem felel meg az UEFA előírásainak.
2. selejtezőkör
Kiemelt csapatok Hapóél Tel-Aviv (bajnok; 27,775) Sparta Praha (bajnok; 27,395) Rosenborg (bajnok; 23,980) Red Bull Salzburg (bajnok; 19,915) Liteksz Lovecs (bajnok; 15,900) Dinamo Zagreb (bajnok; 14,466) Partizan (bajnok; 13,800) BATE (bajnok; 13,308) Lech Poznań (bajnok; 11,008) MŠK Žilina (bajnok; 10,666) Sheriff Tiraspol (bajnok; 5,458) Debreceni VSC (bajnok; 5,350) Omónia (bajnok; 4,599) AIK (bajnok; 3,838) Bohemians (bajnok; 2,908) Ekranas (bajnok; 2,683) Aktöbe FK (bajnok; 2,399)
Nem kiemelt csapatok HJK (bajnok; 2,399) Levadia Tallinn (bajnok; 2,374) Liepājas Metalurgs (bajnok; 2,149) FH (bajnok; 2,083) Željezničar Sarajevo (bajnok; 1,749) Olimpi Rusztavi (bajnok; 1,649) Pjunik (bajnok; 1,599) FC Koper (bajnok; 1,391) İnter Bakı (bajnok; 1,349) Renova (bajnok; 1,316) Dinamo Tirana (bajnok; 1,049) HB Tórshavn (bajnok; 0,866) The New Saints (bajnok; 0,766) Birkirkara FC* (0,700) Rudar Pljevlja* (0,650) Linfield (bajnok; 0,574) Jeunesse Esch (bajnok; 0,249)
Megjegyzés: zárójelben előbb a csapat bajnokságban elért helyezése, majd az aktuális UEFA-együtthatója olvasható.* Az első selejtezőkörből továbbjutó Birkirkara FC illetve Rudar Pljevlja megkapta a FC Santa Coloma illetve a Tre Fiori együtthatóját, mivel a második selejtezőkör sorsolása hamarabb volt mint az első forduló visszavágói.
1. mérkőzések
Megjegyzések 3A mérkőzést a bakı-i Tofik Bahramov Stadionban játszották, mivel az Inter Bakı stadionja, a Shafa stadion nem felel meg az UEFA előírásainak.
2. mérkőzések
Megjegyzések 4A mérkőzést a szkopjei Philip II Arenában játszották, mivel a Renova stadionja, a Tetovói Városi Stadion nem felel meg az UEFA előírásainak. 5A mérkőzést a tiranai Qemal Stafa Stadionban játszották, mivel a Dinamo Tirana stadionja, a Selman Stërmasi Stadion nem felel meg az UEFA előírásainak. 6A mérkőzést a Nova Gorica-i Športni Park Stadionban játszották, mivel az FC Koper stadionja, az ŠRC Bonifika Stadion nem felel meg az UEFA előírásainak. 7A mérkőzést a podgoricai Stadion Pod Goricomban játszották, mivel a Rudar Pljevlja stadionja, a Pljevljai stadion nem felel meg az UEFA előírásainak. 8A mérkőzést a szarajevói Asim Ferhatović Hase Stadionban játszották, mivel a Željezničar Sarajevo stadionja, a Grbavica Stadion nem felel meg az UEFA előírásainak.
3. selejtezőkör Bajnokcsapatok
Kiemelt csapatok FC København (bajnok; 34,470) Anderlecht (bajnok; 42,580) FC Basel (bajnok; 48,675) Hapóél Tel-Aviv (bajnok; 27,775) Sparta Praha (bajnok; 27,395) Rosenborg (bajnok; 23,980) Red Bull Salzburg (bajnok; 19,915) Liteksz Lovecs (bajnok; 15,900) Dinamo Zagreb (bajnok; 14,466) Partizan (bajnok; 13,800)
Nem kiemelt csapatok BATE (bajnok; 13,308) Lech Poznań (bajnok; 11,008) MŠK Žilina (bajnok; 10,666) Sheriff Tiraspol (bajnok; 5,458) Debreceni VSC (bajnok; 5,350) Omónia (bajnok; 4,599) AIK (bajnok; 3,838) HJK* (bajnok; 2,683) The New Saints* (bajnok; 2,908) Aktöbe FK (bajnok; 2,399)
Bajnoki helyezés alapján részt vevő csapatok
Kiemelt csapatok Zenyit (2. hely; 61,258) Ajax (2. hely; 55,309) Fenerbahçe (2. hely; 54,890) Dinamo Kijiv (2. hely; 42,910) SC Braga (2. hely; 39,659)
Nem kiemelt csapatok Celtic (2. hely; 38,158) Unirea Urziceni (2. hely; 18,898) PAÓK (a rájátszás győztese; 11,479) Young Boys (2. hely; 7,675) Gent (2. hely; 6,580)
Megjegyzés: zárójelben előbb a csapat bajnokságban elért helyezése, majd az aktuális UEFA-együtthatója olvasható.* A második selejtezőkörből továbbjutó HJK illetve The New Saints megkapta az Ekranas illetve a Bohemians együtthatóját, mivel a harmadik selejtezőkör sorsolása hamarabb volt mint a második forduló visszavágói.
!colspan="6"|Bajnoki ág
!colspan="6"|Nem bajnoki ág
1. mérkőzések
Megjegyzések 9A mérkőzést a bukaresti Steaua Stadionban játszották, mivel az Unirea Urziceni stadionja, a Tineretului Stadion nem felel meg az UEFA előírásainak. 10A mérkőzést a wrexhami Racecourse Groundban játszották, mivel a The New Saints stadionja, a Park Hall Stadion nem felel meg az UEFA előírásainak. 11A mérkőzést a budapesti Szusza Ferenc Stadionban játszották, mivel a Debreceni VSC stadionja, a Oláh Gábor utcai stadion nem felel meg az UEFA előírásainak.
2. mérkőzések
Rájátszás Bajnokcsapatok
Kiemelt csapatok FC Basel (bajnok; 48,675) Anderlecht (bajnok; 42,580) FC København (bajnok; 34,470) Hapóél Tel-Aviv (bajnok; 27,775) Sparta Praha (bajnok; 27,395)
Nem kiemelt csapatok Rosenborg (bajnok; 23,980) Red Bull Salzburg (bajnok; 19,915) Partizan (bajnok; 13,800) MŠK Žilina (bajnok; 10,666) Sheriff Tiraspol (bajnok; 5,458)
Megjegyzés: zárójelben előbb a csapat bajnokságban elért helyezése, majd az aktuális UEFA-együtthatója olvasható.
Bajnoki helyezés alapján részt vevő csapatok
Kiemelt csapatok Sevilla FC (4. hely; 108,951) Werder Bremen (3. hely; 94,841) Zenyit (2. hely; 61,258) Tottenham Hotspur (4. hely; 56,371) Ajax (2. hely; 55,309)
Nem kiemelt csapatok Dinamo Kijiv (2. hely; 42,910) SC Braga (2. hely; 39,659) Sampdoria (4. hely; 30,867) AJ Auxerre (3. hely; 19,748) Young Boys (2. hely; 7,675)
Megjegyzés: zárójelben előbb a csapat bajnokságban elért helyezése, majd az aktuális UEFA-együtthatója olvasható.
!colspan="6"|Bajnoki ág
!colspan="6"|Nem bajnoki ág
1. mérkőzések
2. mérkőzések
Jegyzetek
Források
Kategória:2010–2011-es UEFA-bajnokok ligája