A szerzeteseknek nevezett, a világtól elvonuló emberek közösségei zárt épületekben, azaz kolostorokban éltek és élnek (a 19. századtól kezdték lakóhelyüket rendházaknak is nevezni).

A középkorban a latin eredetű monostor megjelölés mellett a szinten latin eredetű klastrom szóval jelölték a szerzetesi épületeket. A kolostor szót a nyelvújítás korában alkották (1784). Aki szerzetesi fogadalmat tett, annak három fő dolgot kellett betartania: a szüzességet (azaz tartózkodást a nemi élettől), a szegénységet (a szerzetesnek nem lehet magánvagyona) és az engedelmességet (vagyis engedelmességet elöljárói iránt). A kolostorból a szerzetesek csak elöljáróik engedélyével léphettek ki. A kolostort világiak nem látogathatták (kivéve a templomot). A szerzetesség legősibb változata a remeteség, azaz a világtól való teljes elvonulás, a magányos imádkozás, böjtölés, önsanyargatás.

Az első szerzetesek délkeletről, az ortodox világból érkeztek hozzánk, s a 10. században megépítették első kolostoraikat Dél-Magyarországon. Az első nyugati (katolikus) szerzetesek német és olasz földről jöttek.

Az itáliai alapítójukról Szent Benedek-rendinek nevezett szerzetesek honosították be a középkori kolostoroknak azt a formáját, amelyet aztán (kisebb-nagyobb módosításokkal) csaknem valamennyi szerzetesrend átvett tőlük a századok folyamán: a kolostor uralkodó épülete mindig a keletre néző szentélyű templom, ehhez épült hozzá egy négyszögű épülettömb, amelynek belső oldalán folyosó futott körbe (a kerengő), amelyben körbe-körbe sétálhattak, imádkozhattak, elmélkedhettek a szerzetesek. A folyosóról nyíltak a szerzetesek szobái, a nagyterem, az étkezőhely, a könyvtár stb. Az udvar közepén állt a kút, körülötte virágoskertet alakítottak ki. Volt külön olyan kert is, ahol a különleges gyógyító növényeket termesztették. A kolostorokat magas (olykor erődített) fal vette körül. A kolostorok fenntartásához nélkülözhetetlenek voltak a jelentős kiterjedésű földbirtokok, amelyek általában valóságos mintagazdaságoknak számítottak. Tapasztalataikat, tudásukat a világi nagybirtokokon is hasznosították.

Napirend A középkori szerzetesi napirend szerint reggel 5 órakor volt az első szertartás, majd 7 órakor a nagymise, ebéd után, aztán délután újabb templomi szertartás következett. A vacsora utáni ájtatosságot követően nyáron este 6, télen 5 óra tájban tértek nyugovóra. Éjfélkor (vagy előtte egy órával) is tartottak misét.

A templomi szertartások mellett a napot a szentek, mártírok életének és a regulának (a rend szabályzatának) fölolvasása és magyarázata, a gyónás, a napi teendők megbeszélése töltötte ki a nap nagy részét.

Alapítók, rendek Első kolostorainkat királyaink alapították, majd a 12-13. századtól egyre több előkelő család is alapított kolostort.

A szerzetességet megújító, Magyarországon a 12. századtól megtelepedő francia eredetű ciszterci szerzetesek életét az egyszerűség és szigorúság jellemezte. A bencésektől eltérően nem hegycsúcsokra építették kolostoraikat, hanem általában csendes, eldugott völgyekbe. Elhagyták templomaik mellől a bencés kolostorokra jellemző monumentális tornyokat. Kerülték a látványos faragott vagy festett díszeket is. A szellemi tevékenység mellett fontosnak tartották a földeken vagy a műhelyekben végzett kétkezi munkát is. Minden templomukat Szűz Máriának szentelték. A másik új rend, a szintén francia földön sarjadt premontreiek közösségei a bencésektől és a ciszterektől eltérően nem vonultak el a világi élet zajától, hanem igehirdetéssel, prédikálással is foglalkoztak.

A 13. század elejének szerzetesi reformmozgalmaiból nőtt ki az olasz földön alapított ferences rend, ill. a spanyol eredetű Domonkos-rend. Mindkettő szentéletű alapítójáról kapta a nevét. Közös jellemzőjük, hogy földbirtokkal nem rendelkeztek, hanem a hívek adományaiból tartották fönn magukat. Ezért „koldulórendnek” nevezték őket. A domonkosok különösen fontosnak tartották a szellemi munkát, a tudományos képzést. E két rend kolostorait a városokban építette föl. Szerénységüket jellemezte, hogy templomaik tornya nem a homlokzaton, hanem a szentély mellett magasodott. A közös hálótermek helyett minden szerzetes számára külön hálófülke (cella) épült. Nagyon népszerűvé váltak, jóval több kolostoruk épült, mint az összes korábbi rendnek együttvéve. Nem feledkezhetünk meg az úgynevezett remete rendekről sem, amelyek kolostorait a lakott területektől távol építették föl: a karthauziak mellett igazán népszerű lett a magyar alapítású pálos rend (főkolostora a mai főváros északnyugati területén, Budaszentlőrincen állt).

A 16-17. században alapított rendek közül a jezsuiták, valamint a tanító rendként népszerűvé váló piaristák (kegyesrendiek) váltak különösen népszerűvé magyar földön.

A kolostorok további története napjainkig A reformáció és a két évszázadon keresztül tartó török-magyar háború következtében középkori kolostoraink legnagyobb része elnéptelenedett, sokat leromboltak. Azok a kolostorok, amelyek városokban álltak, többnyire megújítva újjáépültek, újjáéledt bennük a szerzetesi élet is (pl. Szécsény, Jászberény, Szeged, Sátoraljaújhely). Kisebb települések esetében a kolostorok temploma (helyreállítva, átépítve) plébániatemplom lett, a szükségtelenné vált kolostorok köveit azonban széthordták (pl. Lébény, Ják, Ócsa). Más kolostorokat (s ezek jelentik a többséget) pusztulni hagytak (ilyen Vértesszentkereszt, Zsámbék, a margitszigeti, veszprémi kolostorok, Gönc, Pusztaszer, stb.).

A 18. század elejétől a látványos megújulást derékba törte II. József rendelete, amely a tanító ill. betegápoló tevékenységgel foglalkozó rendeket kivéve megszüntette, fölszámolta szinte az összes kolostort. A vallás és a művelődés szempontjából mindez mérhetetlen károkat okozott.

A 19. század elejétől ismét megújult a szerzetesi mozgalom. Egész sor új rend alakult. Szerzeteseink meghatározó szerepet játszottak a lelki gondozás mellett a szociális munkában, a tanítás terén, az apácák pedig mind az egészségügyben, mind az oktatásban, mint a karitatív tevékenységben.

A következő, minden addiginál nagyobb törést a szerzetesrendek erőszakos megszüntetése jelentette 1950-ben, amivel együtt járt egész sor szerzetes és pap ellen a koholt vádak alapján indított perek, a halálos ítéletek és a sokéves börtönbüntetés. A bencéseknek Pannonhalmán és Győrben maradt meg kolostoruk és középiskolájuk, a piaristák Budapesten és Kecskeméten, a ferencesek Esztergomban és Szentendrén őrizték meg középiskolájukat és kolostorukat. Rajtuk kívül a katolikus szellemű leánynevelés egyetlen megmaradt intézményét a szegény iskolanővérek tarthatták fönn.

1990-től újjáalakult egész sor szerzetesrend, visszakapott épületeikben megújultak a kolostorok, sorra nyíltak meg az egyházi iskolák, a betegápolásban és a szegények meg az öregek gondozásába ismét bekapcsolódtak az apácák, de a hat évtizeddel ezelőtti szintnek és létszámnak csak a töredéke, ami megújult. 2000-ben 63 női és 24 férfi keresztény szerzetesrend és társulás működött Magyarországon.

Szerzeteseink egy évezred óta sokat tettek és tesznek a magyar földért, az itt élők boldogulásáért. Munkálkodásuk ma is fontos és nélkülözhetetlen, függetlenül attól, hogy tevékenységüket hívőként vagy nem hívőként szemléljük.

Lista TelepülésVédőszentAlapításaSzerzetesrendKépVármegyeVeszprém (Veszprémvölgy)Szűz Mária10-11. századBaziliták 25x25pxVeszprém vármegyeVisegrád11. század (1221-ben megszűnt)Baziliták 25x25pxPest vármegyeMáriapócsNagy Szent Vazul1731 és 1749 közöttBaziliták 25x25pxSzabolcs-Szatmár-Bereg vármegyeHajdúdorog1933Baziliták 25x25pxHajdú-Bihar vármegyeMakó1946Baziliták 25x25pxCsongrád-Csanád vármegyeKispest1948Baziliták 25x25pxBudapestDunapentele (ma Dunaújváros)Szent Pantaleon12. századBeginák vagy Bencések Fejér vármegyePannonhalmai Főapátság (Pannonhalmán)Tours-i Szent Márton996Bencések 30x30pxGyőr-Moson-Sopron vármegyeSzent Mauríciusz Monostor (Bakonybélben)Szent Mór11. századBencések 30x30pxVeszprém vármegyeZalavárMagyar Katolikus Lexikon - ZalavárNikomédiai Szent Adorján1019Bencések 30x30pxZala vármegyePécsváradi kolostor (Pécsváradon)Szűz Mária és Nursiai Benedek1009Bencések 30x30pxBaranya vármegyeTihanyi apátságMagyar Katolikus Lexikon - Tihanyi Szent Ányos Apátság (Tihanyban)Szent Ányos1055Bencések 30x30pxVeszprém vármegyeSzekszárdi apátság (Szekszárdon)Üdvözítő1061 (1526-ban megszűnt)Bencések 30x30pxTolna vármegyeMogyoródMagyar Katolikus Lexikon - MogyoródSzent György11. századBencések 30x30pxPest vármegyeSzent Egyed apátság (Somogyvár)Szentháromság, Szent Péter és Szent Pál, Szent Egyed1091Bencések 30x30pxSomogy vármegyeBátapecsiegyhazmegye - Szent László, a bátai apátság alapítójaMihály arkangyal1093Bencések 30x30pxTolna vármegyeEtyek1758NazarénusokFejér vármegyeBátaszékSzűz Mária1142Ciszterciek 22x22pxBaranya vármegyeVésztőMindenszentek11-12th centuryBencések 30x30pxBékés vármegyeCelldömölkBencések 30x30pxVas vármegyeSzeged (Kiskundoroszsma)Bencések 30x30pxCsongrád-Csanád vármegyeSzűz Mária1240 (1440-ig)Ciszterciek 22x22pxVeszprém vármegyeNagyesztergáradorans - Ciszterci Apácák O.CIST.Egek Királynéja1945Ciszterciek 22x22pxVeszprém vármegyeAndocs (Toldi-puszta)Szűz Mária1949Ciszterciek 22x22pxSomogy vármegyeMonostorapáti (Almád)Szűz MáriaBencések 30x30pxVeszprém vármegyeBoldvaKeresztelő János1175 és 1180 közöttBencések 30x30pxBorsod-Abaúj-Zemplén vármegyeFeldebrőSzent KeresztBencések 30x30pxHeves vármegyeEsztergomSzűz MáriaBencések 30x30pxKomárom-Esztergom vármegyeJákSzent GyörgyBencések 30x30pxKomárom-Esztergom vármegyeBudapest (Kána)13-14th centuryBencések 30x30pxBudapestLébényIdősebb Jakab apostolBencések 30x30pxGyőr-Moson-Sopron vármegyePásztóSzűz MáriaCiszterciek 22x22pxNógrád vármegyeÓpusztaszerBencések 30x30pxCsongrád-Csanád vármegyeGyőrBencések 30x30pxGyőr-Moson-Sopron vármegyeOroszlány (Vértesszentkereszt)Szent KeresztBencések 30x30pxKomárom-Esztergom vármegyeKaposszentjakabi apátság, KaposvárIdősebb Jakab apostolBencések 30x30pxSomogy vármegyeSomlóvásárhelySzent LambertBencések 30x30pxVeszprém vármegyeGalgahévízBencések 30x30pxPest vármegyeBaracskaMindenszentekBencések 30x30pxFejér vármegyeBátmonostorSzűz MáriaBencések 30x30pxBács-Kiskun vármegyeBabócsaSzent MiklósBencések 30x30pxSomogy vármegyeBecskeBencések 30x30pxNógrád vármegyeBeszterecBencések 30x30pxSzabolcs-Szatmár-Bereg vármegyePolgárdiBencések 30x30pxFejér vármegyeTiszavasváriBencések 30x30pxSzabolcs-Szatmár-Bereg vármegyeCégénydányádSzűz MáriaBencések 30x30pxSzabolcs-Szatmár-Bereg vármegyeNyírcsaholyBencések 30x30pxSzabolcs-Szatmár-Bereg vármegyeCsatárSzent Péter12th centuryBencések 30x30pxZala vármegyeCsászlóBencések 30x30pxSzabolcs-Szatmár-Bereg vármegyeCsongrádBencések 30x30pxCsongrád-Csanád vármegyeErcsiSzent MiklósBencések 30x30pxFejér vármegyeZalaapátiNikomédiai Szent AdorjánBencések 30x30pxZala vármegyeDunaföldvárSzent PéterBencések 30x30pxTolna vármegyeGáborjánMihály arkangyalBencések 30x30pxHajdú-Bihar vármegyeBékéscsabaBencések 30x30pxBékés vármegyeKötegyánAndrás apostolBencések 30x30pxBékés vármegyeGyulaBencések 30x30pxBékés vármegyeHahótAntiokheiai Szent MargitBencések 30x30pxZala vármegyeNagyhalászSzűz MáriaBencések 30x30pxSzabolcs-Szatmár-Bereg vármegyeJásdSzent GyörgyBencések 30x30pxVeszprém vármegyeKácsSzent PéterBencések 30x30pxBorsod-Abaúj-Zemplén vármegyeKemecseBencések 30x30pxSzabolcs-Szatmár-Bereg vármegyePoroszlóSzent Péter és Szent PálBencések 30x30pxHeves vármegyePrügyBencések 30x30pxBorsod-Abaúj-Zemplén vármegyeKarancsságBencések 30x30pxNógrád vármegyeSápBencések 30x30pxHajdú-Bihar vármegyeAbasárSzűz Mária11th centuryBencések 30x30pxHeves vármegyeNagyecsedSzent PéterBencések 30x30pxSzabolcs-Szatmár-Bereg vármegyeSzabolcsSzűz MáriaBencések 30x30pxSzabolcs-Szatmár-Bereg vármegyeNógrádszakálBencések 30x30pxNógrád vármegyeTiszakesziSzűz MáriaBencések 30x30pxBorsod-Abaúj-Zemplén vármegyeHosszúheténySzent LászlóBencések 30x30pxBaranya vármegyeVokánySzentháromságBencések 30x30pxBaranya vármegyeSzerencsSzent Péter és Szent PálBencések