Dimitrije P. Tirol () (Csák, 1793. május 30. – Temesvár, 1857. március 30.) magyarországi szerb író, nyelvész, geográfus, festő.
Életrajza Dimitrije P. Tirol Csákon született Panta Tirol és Magdalina Kapamadžija gyermekeként. Apja Georgijevićként született, de a ház falán ez volt olvasható: Tirolnál, ezt vette fel névként tehát.
Dimitrije az iskoláját Csákon, Bristen, Temesváron és Kecskeméten végezte el. Mezőberényben végezte el a magasgimnáziumot, majd Pozsonyban beiratkozott az evangélikus líceumba. 1813-ban hazaért, majd két évvel később apja meghalt. Ezután anyjával Temesvárra költöztek, ahol apja kívánsága szerint kereskedelmet tanult.
1817-ben feleségül vette Hrisztina Hrisztiforovot.
Vuk Karadžićnak nagy csodálója volt. Miatta kezdte el gyűjteni a bánáti nemzeti dolgokat. Vuk családja többször látogatott le Tirolékhoz Temesvárra. Vuk Karadžićtyal egy idő után nézeteltérései lettek. 1822-ben Karadžić nyelvtanát lefordította német nyelvre.
1828-ban Dimitrije P. Tirol Pavel Kengelaccal és Đorđe Čokrljannal megalapította a Temesvári Szerb Irodalomkedvelők Társaságát. 3 évvel később azonban betiltották. 1830-ban Tirol feleségével Belgrádba költöztek. Itt sokat dolgozott, fordított.
Dimitrije, mint Miloš tanítója, aki Jevrem Obrenović fejedelem fia volt, 1839-ben Oroszországba mentek. Odesszában Tirol találkozott olyan szerbekkel, akik még a 18. században hagyták el a Habsburg Birodalmat. Itt több emberrel is megismerkedett és anyagot gyűjtött. 2 évvel később visszatértek Szerbiába.
1848. május 1-jén a május közösség tagja lett Karlócán.
Dimitrije P. Tirol kitűnő festő is volt, főleg portrékat festett.
1851-ben a temesvári gimnáziumban szerb nyelvet oktatott, de még ugyanabban az évben direktor lett a szerb iskolának is.
Temesváron halt meg.
Könyvek Привествователнаја книжица за премилу и прељубезну сербску јуност (Buda, 1818) Немачка граматика за употребленије србске младежи (Buda, 1830) Политическо земљописаније за употребленије србске младежи (Belgrád, 1832) Начертаније Устава Ученога Србскога Друштва (Belgrád, 1835) Сила пријатељства или Дон Жуан и Дона Теодора (Belgrád, 1835) Мненије у употребљавању страдателне частице (Belgrád, 1837) Подвиги Димитрија Максимовића Књажевића... (Belgrád, 1841) Обштеупотребитељниј правопис србског језика... (Temesvár, 1852) Списак членова Дружства Читалишта фабричког у Темишвару (Temesvár, 1854) Високоблагородној Госпођи Екатерини Вуковићки... (Temesvár, 1854) Огледи србског књижества за гимназијску младеж (Temesvár, 1855)
Almanachok Bánáti almanach (Temesvár, 1827, 1828, 1829) Uránia (Belgrád, 1837, 1838) Kalendáriumok Temesvári kalendárium 1854, 1855, 1856, 1857, 1858
Portréfestmények Dositej Obradović Tököly-Popovics Száva Jovan Rajić
Források Стеван Бугарски, Љубомир Степанов: Димитрије П. Тирол, живот и дело (Temesvár, 2007) Életrajza
Kategória:Magyarországi szerb költők, írók Kategória:Szerb festők Kategória:1793-ban született személyek Kategória:1857-ben elhunyt személyek