Louis Perry Anderson (Minneapolis, Minnesota, 1953. március 24. – Las Vegas, Nevada, 2022. január 21.) Primetime Emmy- és kétszeres Daytime Emmy-díjas amerikai színész, humorista.
Gyermekkori élményei alapján írta meg a Louie élete című rajzfilmsorozatot, írt három könyvet, és 1999–2002 között egy amerikai show-műsor műsorvezetője volt.
Fiatalkora és családja Louis Perry Anderson 1953.március 24-én született, tizenegy gyermek közül a második legfiatalabbként. Minneapolisban, Minnesota államban született és Saint Paulban nőtt fel.
Édesapja, Louis William Anderson katona volt, édesanyja, Ora Zella Prouty pedig háztartásbeli. Louie egy 2016-os interjúban elárulta, hogy édesanyja tizenhat gyermeknek adott életet, de közülük öten – az elsőként született gyermek, valamint két ikerpár – nem élték túl a szülést. Louie sokat szenvedett édesapja alkoholizmusától, erőszakoskodásától és a szegénységüktől.
Pályafutása Első előadása a népes családi körben történt. 1985-ben szerepet kapott a Perfect Strangers-ben. 1995-ben megírta a Louie élete című rajzfilmsorozatot, mely Magyarországon a Fox Kids-en, későbbi nevén Jetixen futott nálunk, a tengerentúlon pedig 3 évig volt a Fox műsorújságjában. Két Emmy-díjat nyert ez a sorozat. Alapjául Anderson saját gyermekkori élményei szolgáltak.
1996-ban elkezdődött a The Louie show a CBS-en, ám ez a műsor hamar véget ért. Szerepet kapott a Dokik című sorozatban. Utána a Family Feud című vetélkedőben szerepelt, 2002-ig. Később Las Vegasban és Minneapolisban lépett fel, mint komikus. Szerepelt az HBO és a Showtime műsoraiban.
Magánélete 1985-ben feleségül vette gimnáziumi szerelmét, de a házasság csupán 4 hétig tartott.
A Leggyengébb láncszemben 31 millió dollárt nyert. 1997-ben megzsarolta egy 31 éves férfi. Louie először fizetett, attól félve, hogy ez veszélyezteti karrierjét. Később mégis feljelentette a férfit, akinek 21 hónapot kellett börtönben töltenie, 4000 dollárt fizetnie, és 3 évig volt próbaidőn.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1984 Cloak és Dagger Cloak & Dagger taxisofőr 1986 Ezüstkerék Quicksilver Tiny Meglógtam a Ferrarival Ferris Bueller's Day Off virágkézbesítő Ratboy Omer Morrison 1988 A legutolsó cserkész The Wrong Guys Louie Csuja Imre Amerikába jöttem Coming to America Maurice Háda János Szűcs Sándor 1992 Bébé rosszcsontjai Bebe's Kids biztonsági őr (hangja) 1996 Szép szőke herceg Mr. Wrong önmaga 2002 Do It for Uncle Manny vontató sofőre 2005 Elbaltázott éjszaka Back by Midnight házigazda 2007 Cook Off! Doug Halverson polgármester 2017 Sandy Wexler önmaga 2021 Amerikába jöttem 2. Coming 2 America Maurice Háda János
Televízió Louie élete (1994-1998) Reménysugár (1996) Chicago Hope kórház (1997) Angyali érintés (1999) Ally McBeal (2000) Nash Bridges – Trükkös hekus (2001) Dokik (2001) V.I.P. – Több, mint testőr (2001) Billy és Mandy kalandjai a kaszással (2006) Pickle and Peanut (2015-2017) Tömény történelem (2016) Baskets (2016-2019) Az ifjú Sheldon (2020)
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1953-ban született személyek Kategória:2022-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai humoristák Kategória:Minneapolisiak Kategória:Emmy-díjasok