Liechtenstein eddig egyetlen alkalommal sem vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon.

A liechtensteini műsorsugárzó a 1FLTV, amely 2010-ben vált volna tagjává az Európai Műsorsugárzók Uniójának, 2010 óta minden évben próbált csatlakozni a versenyhez, de nem vették fel a taglistára őket.

Története Az 1970-es években Liechtenstein kormánya kísérletet tett a nemzet részvételére, 1975 novemberében még egy kétdalos nemzeti döntőt is tartottak, ahol kiválasztották Mike Tuttlies és Horst Hornung My Little Cowboy című dalát, melyet Biggi Bachmann adott elő. A dalnak az ország debütáló pályaműve lett volna az 1976-os Eurovíziós Dalfesztiválon, azonban mivel a liechtensteini kormány félreértette a részvételi szabályokat, a nevezésüket elutasították, mivel nem rendelkeztek saját nemzeti műsorszolgáltatóval, amellyel részt tudnak volna venni. 2008. augusztus 15-én a hercegség kormánya által létrehozott 1FL TV lett az első liechtensteini székhelyű műsorszolgáltató. Ennek a megléte lehetővé tenné, hogy az ország először indulhasson az Eurovíziós Dalfesztiválon, ha úgy döntene, hogy csatlakozik az EBU-hoz, ami a versenyen való részvétel előfeltétele. Nem sokkal a televíziótársaság megalapítása után azonban a műsorszolgáltató bejelentette, hogy jelenleg nem akarnak csatlakozni az EBU-hoz, mivel nem rendelkeznek azzal a dalfesztiválon való részvételhez szükséges költségvetéssel. Azonban 2009 júliusában az 1FL TV hivatalosan is bejelentette, hogy július végéig jelentkeznek az EBU-ba azzal a szándékkal, hogy részt vehessenek a 2010-es Eurovíziós Dalfesztiválon. Ez év novemberében a televíziótársaság mégis úgy döntött, hogy elhalasztják a debütálásukat anyagi okok miatt, így elkezdtek más lehetőségek után kutatni az EBU-tagság jövőbeni finanszírozására. Az 1FL TV legközelebb 2010. július 29-én nyújtotta be EBU-tagság iránti kérelmét. Ha elfogadták volna, a műsorszolgáltató teljes jogú tagságot szerzett volna, és nevezhetett volna a 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválra. Liechtenstein azonban nem szerepelt végül a hivatalos résztvevői listán. 2012 végén Peter Kölbel, az 1FL TV igazgatója kijelentette, hogy az ország legkorábban 2013-ban vehetne részt a versenyen. A műsorszolgáltató 2010 óta próbált állami támogatást szerezni a részvételhez, de sikertelenül tette ezt a későbbiekben is. Jelenleg nincsenek kimondott tervei a társaságnak az EBU-hoz való csatlakozásra. Az ország azóta sem tudta megszerezni az EBU-tagágot, így a versenyen sem tudtak elindulni. A műsorszolgáltató később leállította az EBU-tagsággal kapcsolatos terveit, amikor Peter Kölbel váratlanul meghalt. A liechtensteini kormány támogatására is szükség lenne ahhoz, hogy az EBU-taggá válás és a verseny részvételi díjának költségeit fedezni tudják. 2022. augusztus 9-én Sandra Woldt, az 1FL TV új igazgatója bejelentette, hogy a műsorszolgáltató nem kíván EBU-tagságot szerezni, így kizárttá vált az Eurovíziós Dalfesztiválon való debütálás is a jövőben.

Évről évre Nyelvhasználat A nyelvhasználatot korlátozó szabály 1999-ig volt érvényben, vagyis Liechtenstein jövőbeni lehetséges debütálásakor majd szabadon megválaszthatják az indulók, hogy milyen nyelvű dallal neveznek.

Résztvevők Év Előadó Dal Magyar fordítás Döntő Pontszám Elődöntő Pontszám 1976 Biggi Bachmann My Little Cowboy Kis cowboy Diszkvalifikált

Szavazás

Jegyzetek

Kategória:Liechtenstein Kategória:Országok az Eurovíziós Dalfesztiválon