Az Akit a mozdony füstje megcsapott… Moldova György 1977-ben megjelent riportkönyve, szociográfiája.

Története, háttere

A mű a Kádár-rendszer derekán, az 1968-as közlekedéspolitikai koncepció bevezetését követő időszakban, 1975-1977 között készült. Pontos, összefoglaló képet ad a Magyar Államvasutak korabeli belső életéről, működéséről; bemutatja a vasút dolgozóinak életét, munkakörülményeit. Urbán Lajos, a MÁV vezérigazgatója személyesen adta a jóváhagyását a mű elkészítéséhez és közzétételéhez.

A könyvet először 1977-ben adták ki, amelyet újabb kiadások követtek 1978-ban, 1979-ben, 1984-ben és 1995-ben.

1987-ben a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége kiadta hangoskönyvben, Galamb Zoltán felolvasásában.

A fényképeket Horváth Péter készítette.

Tartalma A könyv hat fejezetből áll. Az első fejezet (A forgalomnak menni kell! címmel) ismerteti a Ferencváros vasútállomás – az ország legnagyobb rendező-pályaudvara – működését, bemutatja a vasutasok mindennapjait, „számba veszi a szinte eposzba illő erőfeszítést, ahol a vasutasok csökkentett létszámmal mostoha körülmények között biztosítják a forgalom menetét, felejthetetlen portrét rajzolva róluk”.Legeza Képet ad az idősebb és a fiatalabb vasutasok, vasutasnemzedékek gondolkodásmódjáról.

A Vezérállásban című fejezet a mozdonyvezetők szemszögéből mutatja be a vasutat. A Lassújel című fejezet arra keresi a választ, hogy mi okozhatja a vonatok késését. A Záhony – az ország kapuja címet viselő fejezet Európa legnagyobb átrakó-pályaudvarát mutatja be. Az Utolsó vonatok a megszüntetett vonalakról – a vasútbezárások körülményeiről és következményeiről, gazdasági és társadalmi hatásairól – szól.

A munkavégzés során megsérült, tartósan munkaképtelenné vált vasutasok gyógyítását, rehabilitációját mutatja be az utolsó, A beteg vasutas című fejezet.

Jegyzetek

Források Az Akit a mozdony füstje megcsapott… c. könyv második kiadásának előszava Legeza Ilona könyvismertetője A kötet adatlapja Moly.hu

További információk Akit a mozdony füstje megcsapott… – DIA

Kategória:Vasúti könyvek Kategória:1977 könyvei