D. Nagy Lajos (Tiszalök, 1950. szeptember 29. –) magyar énekes. A Rolls Frakció, majd később a Bikini énekese.

Pályafutása

1950-ben született Tiszalökön. Már fiatal korában érdeklődést mutatott a zene iránt, előbb zongorázni szeretett volna, de énekelt és gitározott is. Eleinte Budapesten járt közgazdasági szakközépiskolába, azonban innen eltanácsolták, mert nem nézték jó szemmel zenekaralapítását. Innen került át az akkor Nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola nevű szakközépiskolában, ahol ismét zenekart alapított. Játszottak Kiskunhalason is, itt figyelt fel rá a székesfehérvári Alba együttes, akiknek énekes-gitárosa lett 1968-ban pár évig. A katonaság után a Ganz-MÁVAG-nál dolgozott, mint termelésprogramozó, majd beruházási ellenőr.

1978-ban Kiskőrösön csatlakozott a Rolls (később Rolls Frakció) együtteshez. Ennek énekese volt éveken át, ahol meghatározó zenésztársa Trunkos András volt. Az együttest szürreális, ellenzéki hangvételű szövegei, stílusa miatt folyamatosan akadályozta a fennálló hatalom, neki egy időben rendszeresen jelentkeznie kellett a rendőrségen is. 1982. október 23-án egy korábban felvett koncertjüket adta le a Magyar Televízió, amely botrányt keltett, ezt követően elfogyott körülöttük a levegő, és kényszerből feloszlottak.

Ezt követően műszaki fordító és prospektusrajzoló lett, aztán Londonba ment. Innen három hónap után tért vissza a megengedett egy helyett, ezért fél évig rendőri felügyelet alá helyezték. Egy rövid ideig a Rock Színházban is játszott.

1985-ben Nagy Feró helyére érkezett a Bikinibe, miután visszautasította Erdős Péter ajánlatát, aki szólókarriert helyezett kilátásba. Kérésére a Bikini teljesen új zenei stílusban kezdett el játszani ahhoz képest, mint amilyen korábban volt. A zenekarral nagy sikereket ért el, folyamatosan koncerteztek és készültek az albumok. 1990-ben a romániai forradalmat követően első magyar zenekarként léptek fel Temesváron. Az együttes az 1990-es évek elején elfáradt, amellett a diszkókorszak is az élőzene ellenében hatott, így feloszlottak.

A Bikini feloszlása után 1992-ben szólókarrierbe kezdett, két szólólemezt is kiadott, illetve játszott saját zenekarával, a D. Nagy és a Frakcióval. 1997-ben újjáalakult a Bikini, melynek azóta is tagja.

Magánélete Nős, három gyermeke van. Fiatal kora óta szenvedélyes úszó. Több nyelven beszél.

Diszkográfia

Frakció Rolls (Rolls – 1984) Budapest Felett (D. Nagy és a Frakció – 1993) Kejne Pánik (R. Frakció – 1994) Koncert, 1982. szept. 12. (Rolls Frakció – 1999)

Szóló Monokini (1995) Az idő foglyai (1998) Minden, ami volt... Minden, ami lesz (2020)

Bikini Ezt nem tudom másképp mondani (1986) Mondd el (1987) Ha volna még időm (1988) Bikini (1988) Közeli helyeken (1989) A sötétebbik oldal (1991) Izzik a tavaszi délután (1992) Búcsúkoncert (1993) Aranyalbum (1996) A szabadság rabszolgái (1997) Körutazás a Balkánon (1998) A világ végén (1999) Gyémánt (2000) Nem lesz ennek jó vége (2000) Álomból ébredve (2002) Angyali üdvözlet (2004) Őrzöm a lángot (2007) The Very Best of Bikini (2009) Elmúlt illúziók (2011) 30 – Közeli helyeken (2012)

Közreműködései

Pataky Attila és D. Nagy Lajos kislemez (1986) Demjén Ferenc és barátai – Jelszó: Love, szeretet (1987) Csillag Endre – Csillagok és gyémántok (2015)

Jegyzetek

További információk Allmusic A Bikini hivatalos honlapja (archiválva) D. Nagy Lajos lelket gyógyít a zenéjével . Rtl.hu. 2011. márc. 12.

Kategória:Magyar rockzenészek Kategória:Magyar könnyűzenei előadók Kategória:Tiszalökiek Kategória:Bikini (együttes) Kategória:1950-ben született személyek Kategória:Élő személyek