250px|jobbra|bélyegkép|Sébastien Loeb, a verseny győztese hajt át egy vízátfolyáson A 2008-as argentin rali (hivatalosan: 28º Rally Argentina) volt a 2008-as rali-világbajnokság negyedik futama. Március 28 és 30 között került megrendezésre, 21 gyorsasági szakaszból állt, melyek össztávja 352 kilométert tett ki. A versenyen 56 páros indult, melyből 31 ért célba.
A versenyt, az elmúlt három évet követően ismét Sébastien Loeb nyerte. Másodikként Chris Atkinson végzett, harmadik pedig Dani Sordo lett.
A futam az N csoportos rali-világbajnokság szezonbeli második futama is volt egyben. Ezt az értékelést Andreas Aigner nyerte, Sebastián Beltrán és Jari Ketomaa előtt.
Beszámoló
Első nap 230px|jobbra|bélyegkép|Chris Atkinson a Mexikó-rali után újfent a második helyen végzett Az első nap heves esőzésben, saras, ködös szakaszokon zajlott. Az első gyorsaságin, az elsőként rajtoló Mikko Hirvonen volt a leggyorsabb. A finn óriási előnyre tett szert, közel egy perccel jobb időt futott a nyitányon, mint a második, Jari-Matti Latvala. A következő szakaszon is Hirvonen nyert, Latvala azonban felborult, és több mint kilenc percet vesztett. A második helyre így Loeb jött fel. Az ötödik gyorsaságin, az addig élen álló Hirvonen Fordjának futóműve megsérült, és a nap többi szakaszán már nem tudott részt venni. A nap végén Loeb másfél perccel vezetett Atkinson előtt. Petter Solberg a harmadik helyen állt. Mögötte Galli, Sordo, Villagra, Wilson, Latvala volt a sorrend.
230px|balra|bélyegkép|Hazai versenyén Frederico Villagra a hatodik helyen végzett Második nap
A második napot a Subaruk kezdték a legjobban. A tizedik gyorsaságin az első két helyen zártak, Solberg pedig megelőzte az összetettben csapattársát, Atkinsont. Solberg öt szakaszt is nyert a szombati napon, ám hátránya így is több mint egy perc maradt Loeb mögött. Atkinson a harmadik helyen állt, Sordo pedig a negyedik volt a nap végén. Conrad Rautenbach négy pozíciót javított, és az ötödik helyig ért fel. Ehhez kellett az is, hogy Galli, Villagra, Wilson és Latvala gondokkal küzdöttek a nap folyamán.
Harmadik nap
A zárónapon három gyorsasági szakaszt rendeztek. Az első gyorson Petter Solberg Subaru Impreza WRC-jének elektromos rendszere elromlott, és a norvég a második helyről esett ki. Loeb több mint két és fél perces előnnyel győzött Atkinson előtt, a dobogóra pedig Dani Sordo ért fel harmadikként. Rautenbach megszerezte pályafutása első abszolút világbajnoki pontjait. A zimbabwei a negyedik helyen végzett. Hirvonen az ötödik helyen ért célba. A hazai versenyén szereplő Villagra hatodik, az olasz Galli hetedik, az osztrák Andreas Aigner pedig a nyolcadik lett.
Szakaszok
Nap#RajtidőSzakaszHosszGyőztesIdőÁtlag seb.Versenyben vezető1. nap(Március 28) 1. 07:45 La Cumbre – Agua de Oro 1 18.70 km Mikko Hirvonen 16:29.3 68.0 km/h Mikko Hirvonen 2. 08:41 Ascochinga – La Cumbre 1 23.28 km Mikko Hirvonen 14:59.6 93.2 km/h 3. 09:44 Capilla del Monte – San Marcos 1 22.95 km Jari-Matti Latvala 17:39.7 78.0 km/h 4. 10:16 San Marcos – Charbonier 1 9.61 km Mikko Hirvonen 6:38.3 86.9 km/h 5. 14:26 Ascochinga – La Cumbre 2 23.28 km Sébastien Loeb 14:51.3 94.0 km/h Sébastien Loeb 6. 15:29 Capilla del Monte – San Marcos 2 22.95 km Jari-Matti Latvala 17:23.1 79.2 km/h 7. 16:01 San Marcos – Charbonier 2 9.61 km Gigi Galli 6:33.5 87.9 km/h 8. 17:04 La Cumbre – Agua de Oro 2 18.70 km Jari-Matti Latvala 17:02.3 65.9 km/h 9. 18:45 Camping San Martin 1 3.50 km Chris Atkinson 1:39.4 126.8 km/h2. nap(Március 29) 10. 08:05 Santa Monica – Amboy 1 22.17 km Petter Solberg 12:02.7 110.4 km/h 11. 08:57 Villa del Dique – Las Bajadas 1 16.41 km Sébastien Loeb 9:10.0 107.4 km/h 12. 09:35 San Augustin – Villa General Belgrano 1 16.31 km Sébastien Loeb 11:26.5 85.5 km/h 13. 10:20 Santa Rosa – San Augustin 1 21.41 km Chris Atkinson 13:37.3 94.3 km/h 14. 14:25 Santa Monica – Amboy 2 22.17 km Petter Solberg 11:37.2 114.5 km/h 15. 15:17 Villa del Dique – Las Bajadas 2 16.41 km Sébastien Loeb 8:57.8 109.8 km/h 16. 15:55 San Augustin – Villa General Belgrano 2 16.31 km Petter Solberg 11:18.8 86.5 km/h 17. 16:40 Santa Rosa – San Augustin 2 21.41 km Petter Solberg 13:23.6 95.9 km/h 18. 18:45 Camping San Martin 2 3.50 km Petter Solberg 1:40.6 125.2 km/h3. nap(Március 30) 19. 09:13 Mina Clavero – Giulio Cesare 24.70 km Jari-Matti Latvala 19:57.9 74.2 km/h 20. 10:05 El Condor – Copina 16.06 km Sébastien Loeb 15:08.6 63.6 km/h 21. 11:50 Camping San Martin 3 2.63 km Jari-Matti Latvala 2:13.3 71.0 km/h
Végeredmény
Versenyző Navigátor Autó Idő Különbség Pont 1. Sébastien Loeb Daniel Elena Citroën C4 WRC 4:05:48.6 0.0 10 2. Chris Atkinson Stéphane Prévot Subaru Impreza WRC 07 4:08:21.8 2:33.2 8 3. Dani Sordo Marc Martí Citroën C4 WRC 4:09:53.3 4:04.7 6 4. Conrad Rautenbach David Senior Citroën C4 WRC 4:25:52.1 20:03.5 5 5. Mikko Hirvonen Jarmo Lehtinen Ford Focus RS WRC 07 4:31:03.9 25:15.3 4 6. Federico Villagra Jorge Pérez Companc Ford Focus RS WRC 07 4:33:30.6 27:42.0 3 7. Gigi Galli Giovanni Bernacchini Ford Focus RS WRC 07 4:33:40.4 27:51.8 2 8. Andreas Aigner Klaus Wicha Mitsubishi Lancer Evo IX 4:34:47.9 28:59.3 1 PCWRC 1. (8.) Andreas Aigner Klaus Wicha Mitsubishi Lancer Evo IX 4:34:47.9 0.0 10 2. (9.) Sebastián Beltrán Ricardo Rojas Mitsubishi Lancer Evo IX 4:35:53.5 +1:05.6 8 3. (10.) Jari Ketomaa Miika Teiskonen Subaru Impreza N12 4:37:41.2 +2:53.3 6 4. (11.) Fumio Nutahara Daniel Barritt Mitsubishi Lancer Evolution IX 4:38:47.0 +3:59.1 5 5. (12.) Martin Rauam Silver Kutt Mitsubishi Lancer Evolution IX 4:44:16.0 +9:28.1 4 6. (13.) Amjad Farrah Nicola Arena Mitsubishi Lancer Evolution IX 4:53:04.4 +18:16.5 3 7. (14.) Martin Prokop Jan Tománek Mitsubishi Lancer Evolution IX 4:53:07.8 +18:19.9 2 8. (18.) Bernardo Sousa Jorge Carvalho Mitsubishi Lancer Evolution IX 5:13:02.4 +38:14.5 1
Jegyzetek
További információk
Az argentin rali hivatalos honlapja Eredmények az ewrc-results.com honlapon Összefoglaló videó a verseny főbb eseményeiről
Argentin