250px|jobbra|bélyegkép|Chris Atkinson és Dani Sordo autója a versenyen A 2008-as jordán rali (hivatalosan: 26th Jordan Rally) volt a 2008-as rali-világbajnokság ötödik futama. Április 24 és 27 között került megrendezésre, 22 gyorsasági szakaszból állt, melyek össztávja 359 kilométert tett ki. A versenyen 54 páros indult, melyből 33 ért célba.

A jordán rali először szerepelt a világbajnokság versenynaptárában, valamint ez volt egyben az első Közel-Keleten rendezett rali-világbajnoki futam is.

A versenyt a finn Mikko Hirvonen nyerte, másodikként Dani Sordo végzett, harmadik pedig Chris Atkinson lett.

A futam a junior rali-világbajnokság szezonbeli második futama is volt egyben. Ezt az értékelést Sébastien Ogier nyerte, Shaun Gallagher és Gilles Schammel előtt.

Beszámoló

Első nap 220px|jobbra|bélyegkép|Henning Solberg negyedik lett, ami a legjobb eredménye volt a 2008-as szezon alatt Az első napon nyolc gyorsasági szakaszt rendeztek. Sordo kihasználva, hogy az előtte rajtolók takarították a murvás pályákat, megnyerte ezt a napot. Sordo mögött Loeb állt a nap végén. A címvédő francia mindössze 1,1 másodperccel maradt le csapattársa mögött. Latvala és Hirvonen a harmadik és a negyedik helyen voltak ekkor. Atkinson az ötödik helyről kezdhette meg a második napot. Petter Solberg és Gigi Galli hibáztak, így nem tudtak részt venni az összes pénteki szakaszon.

Második nap

Loeb megnyerte a nap első három szakaszát, amivel átvette a vezetést, és több mint fél perces előnyt szerzett a második Sordo előtt. A tizenegyedik gyorsasági után azonban egy, a ralisportban ritka incidens történt. A szakaszt már befejező Loeb összeütközött a rajt felé igyekvő Conrad Rautenbach-al. Az eset egy beláthatatlan kanyarban történt, ahol a két Citroen C4-es frontálisan ütközött egymásnak. Mind a két autó kiesett a második napról, és Loeb elvesztette esélyét a győzelemre. Az első helyért ezután Latvala, Hirvonen és Sordo küzdött egymással. Az utolsó szakaszon a két finn szándékosan időt vesztett, hogy a zárónapon ne nekik kelljen majd elsőként rajtolniuk. A napot így Sordo zárta az élen, Latval és Hirvonen előtt. Mögöttük Atkinson, Aava, Henning Solberg és Villagra következett. 220px|balra|bélyegkép|Petter Solberg törött autója

Petter Solberg a legutolsó gyorsaságin borult fel.

Harmadik nap

Az utolsó napon hat gyorsaságit rendeztek. Latvala már az első szakaszon átvette a vezetést. A következő etapon azonban autójának futóműve megsérült, és több mint tíz percet vesztett még elért a szervizparkig. Az első helyet Hirvonen örökölte meg tőle, aki szakaszról szakaszra növelte az előnyét. A visszatérő Loeb három részsikert is szerzett a zárónapon, ám így sem ért fel pontszerző helyre. Hirvonen végül megnyerte a viadalt, amivel átvette a vezetést a pontversenyben. Második Sordo, harmadik pedig Atkinson lett. Henning Solberg a negyedik helyen zárt. Őt követte Wilson, majd Villagra. Latvala a problémák ellenére felért a hetedik pozícióba, míg a nyolcadik az első nap még szintén gondokkal küzdő Gigi Galli lett.

Szakaszok

Nap#RajtidőSzakaszHosszGyőztesIdőÁtlag seb.Versenyben vezető1. nap(Április 25) 1. 08:19 Suwayma 1 13.03 km Dani Sordo Petter Solberg 6:40.2 117.2 km/h Dani Sordo Petter Solberg 2. 08:53 Mahes 1 20.00 km Dani Sordo 13:54.8 86.2 km/h Dani Sordo 3. 09:38 Mount Nebo 1 11.10 km Dani Sordo 8:02.9 82.8 km/h 4. 10:25 Mal'n 1 13.46 km Sébastien Loeb 9:55.4 81.4 km/h 5. 12:35 Suwayma 2 13.03 km Jari-Matti Latvala 6:37.7 117.7 km/h 6. 13:09 Mahes 2 20.00 km Sébastien Loeb 13:38.5 88.0 km/h 7. 13:54 Mount Nebo 2 11.1 km Sébastien Loeb 7:52.6 84.6 km/h 8. 14:41 Mal'n 2 13.46 km Mikko Hirvonen 9:46.7 82.6 km/h 2. nap(Április 26) 9. 8:53 Tirki 1 13.46 km Sébastien Loeb 8:18.1 102.1 km/h Sébastien Loeb 10. 09:21 Erak Elimir 1 12.47 km Sébastien Loeb 8:40.9 86.2 km/h 11. 10:24 Shuna 1 15:19 km Sébastien Loeb 11:54.9 76.5 km/h 12. 11:05 Baptism Site 1 13.13 km Dani Sordo 6:42.2 117.5 km/h Dani Sordo 13. 13:06 Turki 2 14.13 km Mikko Hirvonen 8:15.7 102.6 km/h Jari-Matti Latvala 14. 13:34 Erak Elimir 2 12.47 km Gigi Galli 8:40.8 86.2 km/h 15. 14:37 Shuna 2 15.19 km Gigi Galli 11:57.8 76.2 km/h 16. 15:18 Baptism Site 2 13.13 km Gigi Galli 6:41.2 117.8 km/h Dani Sordo3. nap(Április 27) 17. 07:37 Kafrain 1 16.49 km Mikko Hirvonen 11:02.5 89.6 km/h Jari-Matti Latvala 18. 08:10 Wadi Shueib 1 9.18 km Sébastien Loeb 7:10.1 76.8 km/h Mikko Hirvonen 19. 09:13 Jordan River 1 41.45 km Sébastien Loeb 28:32.8 87.1 km/h 20. 11:30 Kafrain 2 16.49 km Jari-Matti Latvala 11:00.4 89.9 km/h 21. 12:03 Wadi Shueib 2 9.18 km Sébastien Loeb 7:04.8 77.8 km/h 22. 13:06 Jordan River 2 41.45 km Mikko Hirvonen 28:09.1 88.3 km/h

Végeredmény

Versenyző Navigátor Autó Idő Különbség Pont 1. Mikko Hirvonen Jarmo Lehtinen Ford Focus RS WRC 07 4:02:47.9 10 2. Daniel Sordo Marc Martí Citroën C4 WRC 4:04:03.6 +1:15.7 8 3. Chris Atkinson Stéphane Prévot Subaru Impreza WRC 07 4:07:47.4 +4:59.5 6 4. Henning Solberg Cato Menkerud Ford Focus RS WRC 07 4:10:23.7 +7:35.8 5 5. Matthew Wilson Scott Martin Ford Focus RS WRC 07 4:13:29.6 +10:41.7 4 6. Federico Villagra Jorge Pérez Companc Ford Focus RS WRC 07 4:14:10.1 +11:22.2 3 7. Jari-Matti Latvala Miikka Anttila Ford Focus RS WRC 07 4:15:03.5 +12:15.6 2 8. Gianluigi Galli Giovanni Bernacchini Ford Focus RS WRC 07 4:15:12.3 +12:24.4 1 JWRC 1. (11.) Sébastien Ogier Julien Ingrassia Citroën C2 S1600 4:29:57.8 10 2. (13.) Shaun Gallagher Michael Morrissey Citroën C2 S1600 4:34:57.9 +5:00.1 8 3. (14.) Gilles Schammel Renaud Jamoul Renault Clio R3 4:37:29.4 +7:31.6 6 4. (22.) Florian Niegel André Kachel Suzuki Swift S1600 4:50:17.4 +20:19.6 5 5. (23.) Stefano Albertini Piercarlo Capolongo Renault Clio R3 4:50:58.6 +21:00.8 4 6. (24.) Simone Bertolotti Daniele Vernuccio Renault Clio R3 4:51:14.1 +21:16.3 3 7. (27.) Andrea Cortinovis Giancarla Guzzi Renault Clio S1600 4:58:45.1 +28:47.3 2 8. (29.) Miloš Komljenović Aleksandar Jeremić Renault Clio R3 5:36:31.2 +1:06:33.4 1

Jegyzetek

További információk

A jordán rali hivatalos honlapja Eredmények az ewrc-results.com honlapon

Jordan