(Kumatori, Oszaka prefektúra, 1981. július 29. –) japán popénekes, dalszövegíró. 2008-ban kötött lemezszerződést a Sonyval miután megnyerte az első Animax Anison Grand Prix tehetségkutató versenyt. Első kislemeze Breakin’ Through címmel jelent meg 2008-ban, az Oricon eladási listájának a 26. helyét ért el. Első stúdióalbuma 2012-ben jelent meg hat kislemez után.
Pályafutása Kita nyerte meg az első Animax Anison Grand Prix tehetségkutatót, amelynek köszönhetően a Sony lemezszerződést ajánlott neki. Első kislemeze, a Breakin’ Through 2008. február 27-n jelent meg és a Persona: Trinity Soul animesorozat első nyitó dala volt. Második kislemeze 2008. augusztus 27-én jelent meg Isszei no Szei címmel, a Nacume Júdzsin-csó animesorozat első nyitó dalaként is hallható volt. A harmadik kislemeze, a Stories a Miracle Train: Óedo-szen e Jókoszo animesorozat záró dala lett. A negyedik kislemeze, a Secret Garden amely az első aminek a dalszövegeit ő írta, az Otometeki Koi Kakumei Love Revo!! Portable videójáték főcímzenéje, míg ugyanerről a lemezről a Kimi no Te Boku no Te című dal a játék végefőcím dala lett. 2009-ben Meguro Sódzsi zeneszerző őt bízta meg a Persona 3 Portable szerepjáték nyitódalának, a Soul Phrase-nek a feléneklésével. A Togainu no Csi animesorozat nyolcadik epizódjának végefőcím-dala Kita Jaszasisza ni Mamorarete című száma. A Szekai-icsi Hacukoi animesorozat nyitódala a Szekai de Icsiban Koisiteru című száma volt.
A Persona: Trinity Soul tizenegyedik epizódjában is feltűnik. A Persona: Trinity Soul első rádió drámájában, a Persona: Radio Vol.1-ben vendégszereplőként hallható.
A Cerezo Oszaka japán futballklub 2008 óta használt hivatalos indulóját is több énekestársával együtt énekli.
Mindkét 2009-es és mindkét 2010-es Animax Musix-on is fellépett. Első Ázsián kívüli koncertjére 2009-ben Mexikóban került sor. Első szólókoncertje 2010. július 31-én volt megrendezve tokiói Sibuja eggmanben.
Diszkográfia Nagylemezek Év Adatok Legjobb slágerlistás helyezések Oricon 2012 Jume no Kiszeki Megjelent: 2012. február 29. Kiadó: Lantis (LACA-15188) Formátum: CD 163.
Középlemezek Év Adatok Legjobb slágerlistás helyezések Oricon 2008 Kitaponics Megjelent: 2008. július 16. Kiadó: Sony (SVWC-7570) Formátum: CD 229.
Kislemezek Év Album információ Legjobb listás helyezések Oricon 2008 Breakin’ Through Megjelent: 2008. február 27. Kiadó: Sony (SVWC-7534) Formátum: CD (+DVD) 26. Isszei no Szei Megjelent: 2008. augusztus 27. Kiadó: Sony (SVWC-7575) Formátum: CD (+DVD) 48. 2009 Stories Megjelent: 2009. november 11. Kiadó: Lantis (LASM-4032) Formátum: CD 136. 2010 Secret Garden Megjelent: 2010. május 7. Kiadó: Lantis (LACM-4713) Formátum: CD — 2011 Szekai de Icsiban Koisiteru Megjelent: 2011. május 11. Kiadó: Lantis (LACM-4799) Formátum: CD 36. Szekai no Hate ni Kimi ga Ite mo Megjelent: 2011. október 26. Kiadó: Lantis (LACM-4866) Formátum: CD 58. 2012 Kono Te de Dakitomeru Kara Megjelent: 2012. május 16. Kiadó: Lantis (LACM-4929) Formátum: CD —
További szereplések Koncertalbumok Év Album információ Legjobb slágerlistás helyezések Oricon 2009 Persona Music Live Velvetroom in Akasaka Blitz Megjelent: 2009. szeptember 16. Kiadó: Aniplex (ANZB-3181) Formátum: DVD (+CD) 4. 2009 Persona Music Live Velvetroom in Wel City Tokyo Megjelent: 2010. június 23. Kiadó: Aniplex (ANZB-3183) Formátum: DVD (+CD) 17. 2009 Persona Music Live Band Megjelent: 2010. június 23. Kiadó: Aniplex (SVWC-7692) Formátum: CD 55.
Soundtrack Év Album információ Legjobb slágerlistás helyezések Oricon 2008 Nacume Júdzsin-csó Ongakusú Otonoke no Szasagemono Megjelent: 2008. szeptember 24. Kiadó: Sony (SVWC-7580) Formátum: CD 87. 2008 Persona Mou Hitocu no KiokuLegalább egy képeslapot és legalább egy bélyeget kellett beküldeni, amiket a következő DVD és zenei albumok tartalmaztak; képeslap: TV Anime DVD PERSONA -trinity soul- vol.4 [ANSB-3174], bélyeg: PERSONA -trinity soul- Original Soundtrack [SVWC-7554/5], PERSONA4 Original Soundtrack [SVWC-7566~7], Kitaponics [SVWC-7570], hogy meg lehessen nyerni ezt az albumot. Az 1000 nyertest a 2008-ban megrendezett Persona Summer Campaign-en sorsolták ki. Megjelent: 2008. október 21. Kiadó: Aniplex (SBCV-80037) Formátum: CD — 2009 Persona 3 Portable Original Soundtrack Megjelent: 2009. november 25. Kiadó: Aniplex (SVWC-7662) Formátum: CD 21. 2010 Miracle Train Original Soundtrack Megjelent: 2010. február 10. Kiadó: Lantis (LASA-9007/8) Formátum: CD — Persona Compilation CD II Megjelent: 2010. július 28. Kiadó: Atlus (ATLUS-0002) Formátum: CD — Persona 3 Portable Voice Mix Arrange Megjelent: 2010. december 15. Kiadó: Team Entertainment (KDSD-00396) Formátum: CD 160. 2011 Szekai-icsi Hacukoi / Szekai-icsi Hacukoi 2 Original Soundtrack Megjelent: 2011. december 21. Kiadó: Lantis (LACA-9229/30) Formátum: CD — 2012 Kanazakura no Csigiri / Gekka no Sirabe Megjelent: 2012. április 25. Kiadó: Lantis (LACM-4932) Formátum: CD —
Hivatkozások
Külső hivatkozások Kita Súhei hivatalos weboldala Kita Súhei hivatalos blogja Kita Súhei hivatalos blogja (régi)
Kategória:Japán énekesek Kategória:1981-ben született személyek Kategória:Élő személyek