Az indoeurópai nyelvcsalád (elavult elnevezéssel indogermán nyelvcsalád) a természetes nyelvek egyik nyelvcsaládja. Közel 150 nyelvből áll, amelyet kb. 3 milliárd ember beszél a Földön; tagjai valamilyen formában az egész világon megtalálhatóak. Ha csak az Európából kiinduló gyarmatosítók saját nyelveit tekintjük alapnak, akkor is elmondhatjuk, hogy manapság ezek a nyelvek az adott, egykori gyarmatokon vagy hivatalossá váltak, vagy pedig valamilyen összekötő szerepet töltenek be a helyi beszélt nyelvek között (például Afrika – francia és angol; India, Pakisztán – angol; Mexikó, Közép- és Dél-Amerika – spanyol; stb.)
Az indoeurópai nyelvek kutatásának úttörője Sir William Jones filológus volt, aki fellelte a hasonlóságokat a latin, a görög, a szanszkrit és a perzsa nyelvek között. Később a szisztematikus összehasonlítást Franz Bopp kiterjesztette a németre és más nyelvekre is. A 19. század folyamán e kutatásokból alakult ki az „indogermán nyelvek” fogalma, amellyel akkoriban elsősorban a németnek a többi nyelvvel való rokonságát akarták kihangsúlyozni, és a német kultúrprioritást bizonyítani. További nyelvek vizsgálata során a nyelvcsalád elnevezése indoeurópaira változott.
Felosztása Az indoeurópai nyelvcsalád számos alcsoportra osztható. Listájuk a legkorábbi nyelvemlékük szerinti időrendben:
Csoport Nyelvek Első dokumentumok kora Megjegyzés – anatóliai nyelvek hettita, palái, lüd I. e. 20. század utód nélkül kihaltak – luvi nyelvek luvi, lük, kár, szidéi, piszidiai – indoiráni nyelvek – indoárja nyelvekszanszkrit stb.i. e. 20. század – iráni nyelvekaveszta, perzsa stb.i. e. 10. század – dárd nyelvek – nurisztáni nyelvek– görög nyelva mükénéi formában i. e. 13. század– italikus nyelvek – latin nyelvi. e. 6. század – újlatin nyelvekfrancia, olasz, portugál, román, spanyol stb.9. századKb. a 7–9. század között alakultak ki a latin köznyelvi változataiból – ókelta nyelvek gall, keltibér, leponti, galata i. e. 6. század utód nélkül kihaltak– kelta nyelvekír, skót gael, manx, korni, walesi, breton stb.4. század– germán nyelveknémet, angol, svéd, norvég, dán, holland, jiddis, luxemburgi, gót stb.2. század (rúnaírás)– örmény nyelv5. század– tokhár nyelv6. századBelső-Ázsiában beszélték, az indoeurópai nyelvek legkeletibb tagja– balti-szláv nyelvek – szláv nyelvekorosz, ukrán, lengyel, szlovák, cseh, szlovén stb.9. század – balti nyelveklett, litván stb.14. századalaktanilag sok ősi indoeurópai alapnyelvi jellemzőt őriztek meg– albán nyelv15. századtalán rokona az illír nyelvnekA fenti csoportok tagjain kívül még számos kihalt és kevésbé ismert, írásos emlékekkel nem vagy alig rendelkező indoeurópai nyelv létezett. Közülük néhány:– phrügiai nyelvPhrügia nyelve, talán közelebbi rokona a görögnek vagy az örménynek– trák nyelvtalán közelebbi rokona a dáknak– dák nyelvtalán közelebbi rokona a tráknak vagy az albánnak, esetleg mindkettőnek– makedón nyelvtalán közelebbről rokon a göröggel; nem ugyanaz, mint a macedón nyelv!– illír nyelvtalán közelebbi kapcsolatban áll az albánnal– messzáp nyelvvalószínűleg az illír nyelvvel egy csoportba tartozikAhhoz sem férhet kétség, hogy a felsorolt nyelveken kívül még számos olyan indoeurópai nyelv volt egykoron, aminek emléke dokumentálatlan mivolta miatt nem maradt az utókorra.
A nyelvcsalád gondolatának kialakulása
A ma indoeurópainak nevezett nyelvek közül néhány rokonságát először a holland nyelvész, Marcus Zuerius van Boxhorn vetette föl 1647-ben. Felismerte a köztük rejlő hasonlóságokat, és feltételezte egy olyan primitív egykori közös nyelv létét, amit ő „szkítának” nevezett el. Az elméleti nyelvcsaládja eleinte a hollandot, a görögöt, a latint, a perzsát és a németet tartalmazta, majd később a szláv, kelta és balti nyelveket is hozzáadta a csoporthoz. Van Boxhorn vélekedése azonban nem vált széles körben ismertté, és nem vonzott maga után semmiféle kutatómunkát sem.
Az elmélet ismételten csak több, mint 100 évvel később, 1786-ban jelent meg újra, ezúttal Sir William Jones munkásságában. Jones az ő idejében ismert négy legrégebbi nyelv (a görög, a latin, a szanszkrit és a perzsa) hasonlóságait mutatta fel érvként. Néhány további régi írásbeliséggel rendelkező nyelvvel egyetemben ezeknek a nyelveknek a rokonsága mellett Franz Bopp is kiállt szakszerű és tudatos kutatómunkájával. Bopp Összehasonlító nyelvtanának 1833 és 1852 között történt megjelenése az indoeurópai nyelvészet történetének kiindulópontja. Ő azonban bizonytalan volt még abban, hogy az indoeurópai nyelvek őse a szanszkrit, vagy pedig mindezeknek van egy közös őse. Ezután még évtizedekig szanszkritcentrikus maradt az indoeurópai nyelvek kutatása. August Schleicher (1821–1868) volt az első aki szakított azzal, hogy a szanszkrit alak szerepeljen, mint egy szó legrégibb formája, hanem ehelyett rekonstruálható PIE nyelvi alapgyököket állapított meg.
Keleti és nyugati indoeurópai nyelvek jobbra|bélyegkép|265px|Az indoeurópai nyelvcsalád ágai Az indoeurópai nyelvek hangtani tulajdonságaik alapján két nagy csoportra oszthatók: keletire és nyugatira. E felosztásban az egyik legjellemzőbb meghatározó tényező az ősindoeurópai szókezdő k-, g-, kw-, gw- hangok alakulása. Míg a nyugati nyelvekben (kelta, itáliai, germán) e hangok képzési helye veláris maradt, addig a keleti nyelvekben (indoiráni, balti-szláv és örmény) ezek a hangok palatalizálódtak, majd elöl képzett réshangokká vagy zár-réshangokká váltak (c, cs, dzs, s, sz). (Szokták ez alapján a nyelvcsalád két ágát szatem, illetve kentum nyelveknek is nevezni a „száz” jelentésű szó szanszkrit, illetve ólatin kiejtése alapján.) A két ág között átmenetet képez az albán és a görög nyelv, melyek keleti és nyugati hangtani tulajdonságokat is mutatnak.
E felosztás a ma beszélt modern indoeurópai nyelvekből vett példákkal is könnyen igazolható a legősibb szavak, például a számnevek alapján. Vegyük példaként a „4” számnevet, melynek ősindoeurópai rekonstruált alakja *kwetwores. nyugati indoeurópai nyelveken: latin: quattuor [kw-] spanyol: cuatro [kw-] ír: cethair [k-] albán: katër [k-] görög: tettara keleti indoeurópai nyelveken: szanszkrit: catur [cs-] perzsa: câr [cs-] orosz: csjetirje örmény: csorsz
A rekonstruált indoeurópai alapnyelv
A ma beszélt, valamint írásos emlékekből ránk maradt indoeurópai nyelvek alapján megpróbálták rekonstruálni az indoeurópai alapnyelvet (más néven: indoeurópai ősnyelv vagy protoindoeurópai; angol nyelvű irodalomban sokszor PIE-nek rövidítve), főleg a legősibb alapszókincsből származó szótöveket. Az indoeurópai alapnyelv egy feltételezett nyelv, amely i. e. 5000 körül kezdhetett nyelvjárásokra bomlani. Máig nem tudni, hogy pontosan hol beszélhették, és egyáltalán egységes volt-e.
Ma is beszélnek olyan nyelveket, amelyek az indoeurópai alapnyelv egyenes ági közvetlen leszármazottjai, vagyis történetük során teljesen elszigetelten fejlődtek, és nem a már felbomlott alapnyelv valamely későbbi nyelvjárásából (például óitáliai, ógermán, őskelta, ősszláv stb.) alakultak ki. Ilyenek a görög, az albán (amely egyes nyelvészek szerint a görögnél is idősebb), és az örmény nyelv – bár kezdetben a görög sem volt egységes, az indoiráni nyelvekkel közeli rokonságban álló örményt pedig erős idegen (kaukázusi) hatás érte, ami miatt hangrendszerében meglehetősen eltávolodott az indoeurópai nyelvektől.
A rekonstruált ősindoeurópai számnevek 1-től 10-ig: *oinos, *duwo, *treyes, *kwetwores, *penkwe, *sweks, *septm, *oktō, *newn, *dekm; 100: *dkmtom (< *dekm-tom) > *kmtom.
Hivatkozások
Források
Cser András, Mayer Gyula, Összehasonlító nyelvészet → ΑΓΑΘΑ, V., Bevezetés az ókortudományba, II., Debrecen, Kossuth Egyetemi, 1999, , 7–82. Mallory, J. P. (1989). In Search of the Indo-Europeans. Thames and Hudson. . August Schleicher, A Compendium of the Comparative Grammar of the Indo-European Languages (1861/62). Watkins, Calvert (2000). The American Heritage Dictionary of Indo-European Roots. Houghton Mifflin. .
Schmidt József: A nyelv és a nyelvek Bevezetés a nyelvtudományba, Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2014.
Kapcsolódó szócikkek
Rendszeres hangmegfelelések törvénye Kentum nyelvek Szatem nyelv