VI. István pápa – régebbi számozás szerint VII. István – (; Róma, ismeretlen időpont – Róma, 897 júliusa vagy augusztusa) Róma püspöke, a katolikus egyház pápája volt 896 májusa vagy júniusa és 897 nyara között. A Szentszék mai pápalistája Stephanus papa VI néven, 113. pápaként tartja számon; a régebbi VII. István számozás abból a középkori és kora újkori listahagyományból ered, amely a felszentelés előtt meghalt, 752-ben megválasztott Istvánt is beszámította a pápák közé.

Pontifikátusát főként a 897 januárjára datált, később hullazsinatként vagy latinul synodus horrenda néven emlegetett eljárás miatt tartja számon az egyháztörténet. Ennek során elődje, Formózusz pápa holttestét exhumálták, pápai ruhába öltöztették és posztumusz zsinati eljárás alá vonták. Az esemény nem egyszerűen személyes botrányként értelmezendő, hanem a 9. század végi római és itáliai frakcióharcok, a spoletói hatalmi kör, Arnulf keleti frank uralkodó itáliai beavatkozása, valamint a püspöki székek közötti áthelyezés kánonjogi problémája összefüggésében.

Neve és számozása

István pápát a mai hivatalos katolikus pápalisták rendszerint VI. Istvánként jelölik. A régebbi történeti és egyháztörténeti művekben gyakori a VII. István alak is, mivel a pápák számozásában sokáig eltérést okozott a 752-ben megválasztott, de felszentelése előtt meghalt István beszámítása vagy kihagyása. Ennek megfelelően a magyar szakirodalomban és a régebbi enciklopédikus hivatkozásokban a VI. (VII.) István kettős forma is előfordul.

A Szentszék mai kronológiája szerint elődje VI. Bonifác, utódja pedig Románusz volt. A pontos dátumok bizonytalanok: a vatikáni lista 896 májusát vagy júniusát és 897 júliusát vagy augusztusát adja meg, míg egyes hagyományos listák 896. május 22-ét és 897. augusztus 14-ét közlik. A modern szakirodalom óvatosabb megfogalmazása szerint István bizonyosan pápa volt 896. június 11. előtt, de megválasztásának pontos körülményei és napja nem rekonstruálható teljes bizonyossággal.

Származása és egyházi pályája

István Rómában született. A róla fennmaradt korai adatok igen szűkszavúak: apját Jánosnak hívták, és pap volt. Születési ideje, anyjának neve, családi háttere és neveltetése nem ismert. Egyes összefoglalók a spoletói hatalmi körhöz vagy annak római támogatóihoz kötik, de az a kijelentés, hogy közvetlenül a spoletói hercegi család tagja lett volna, nem tekinthető egyformán biztosan adatoltnak minden forrás alapján. A biztosabban rögzíthető adat az, hogy pápasága előtt Anagni püspöke volt, nagyjából öt éven át.

A hagyományos egyháztörténeti beszámolók szerint Istvánt Formózusz szentelte Anagni püspökévé, talán nem teljesen saját kívánsága szerint. Az újabb Treccani-szócikk azonban óvatosságra int: a Formózusz általi felszentelés híre nem egyértelműen kortárs forrásból ismert, és az erre épített magyarázatok – például hogy István saját püspöki áthelyezésének szabálytalanságát akarta volna utólag orvosolni Formózusz aktusainak megsemmisítésével – részben hipotetikusak. Mindazonáltal a kérdés azért vált fontossá, mert a 9. században a püspökök egyik székből másikba való áthelyezése kánonjogilag erősen vitatott volt. Formózusz esetében éppen az volt az egyik fő vád, hogy Porto püspöki székéből került át Róma püspöki székébe.

Történeti háttér

István pápasága a Karoling-kori politikai rend felbomlásának időszakára esett. A Kövér Károly bukását követő években Itália királyi és császári címeiért több hatalmi központ versengett. A spoletói dinasztia, Berengár friauli őrgróf, a római arisztokrata csoportok és az Alpokon túli frank uralkodók befolyása egyaránt érvényesült. A pápaság ebben a helyzetben nem pusztán egyházi, hanem politikai legitimációs tényező is volt, mert a római császári koronázás jelentős szerepet játszott az itáliai és birodalmi hatalmi igények igazolásában.

Formózusz pápa kezdetben kényszerűen együttműködött a spoletóiakkal: Vid spoletói herceg és fia, Lambert császári ambíciói Róma közvetlen közeléből gyakoroltak nyomást a pápaságra. Formózusz 892-ben Lambertet társcsászárrá koronázta, ám később a keleti frank Arnulfhoz fordult segítségért. Arnulf 895–896-ban Itáliába vonult, 896 februárjában elfoglalta Rómát, és Formózusz 896. február 22-én császárrá koronázta. Arnulf azonban Spoleto ellen vonulva súlyosan megbetegedett vagy bénulást kapott, ezért vissza kellett térnie Germániába; nem ekkor halt meg, hanem évekkel később, 899-ben. Formózusz röviddel ezután, 896. április 4-én meghalt.

Formózuszt VI. Bonifác követte, akinek pontifikátusa csak mintegy tizenöt napig tartott. István ezt követően került a pápai székbe. A Treccani szerint megválasztásakor Arnulf római befolyása még érvényesülhetett Farold nevű megbízottján keresztül, de nem bizonyítható, hogy az „imperiális” párt közvetlenül meghatározta volna István megválasztását. Valamikor 896 augusztusa és 897 januárja között Farold elhagyta Rómát, és a város ismét a spoletóiak befolyása alá került. Ez az időrend különösen fontos, mert árnyalja azt a leegyszerűsítő képet, amely szerint István kezdettől fogva kizárólag a spoletói párt eszközeként működött volna.

Pontifikátusa

István pontifikátusáról a hullazsinaton kívül kevés adat maradt fenn. A fennmaradt pápai iratok és kiváltságlevelek alapján néhány egyházi intézmény jogainak és birtokainak megerősítését tulajdonítják neki. Az egyik ilyen irat a narbonne-i érsekség kiváltságainak megerősítéséről szól, egy másik pedig a vézelay-i monostor javainak és jogainak védelmét rögzíti. Ezek a dokumentumok arra utalnak, hogy a rövid pontifikátus alatt a szokásos pápai adminisztráció bizonyos elemei működtek, még ha a korszak forrásai túlnyomórészt a Formózusz körüli vitára összpontosítanak is.

A források alapján István 896 szeptemberére Ravenna városába is tervezett zsinatot, amelyre Alpokon túli püspököket is meghívott. A Treccani szerint azonban nincs bizonyíték arra, hogy ez a tervezett zsinat már Formózusz pápaságának megsemmisítését célozta volna. A későbbi, 897 januárjában Rómában tartott eljárás így nem egyszerűen a pontifikátus kezdetétől kimutatható programként, hanem a római hatalmi viszonyok gyors változásának közegében értelmezendő.

A hullazsinat

bélyegkép|270px|Jean-Paul Laurens 1870-es festménye a hullazsinatról. A kép a 19. századi történeti festészet dramatizált ábrázolása, nem kortárs forrás

897 januárjában István zsinati eljárást indított Formózusz ellen, aki ekkor már mintegy kilenc hónapja halott volt. A később hullazsinatnak nevezett esemény során Formózusz testét kiemelték sírjából, pápai ruhába öltöztették és ülő helyzetben a zsinat elé helyezték. Egy diakónust bíztak meg azzal, hogy a halott pápa nevében válaszoljon az ellene felhozott vádakra. A helyszínt a hagyomány gyakran a Lateráni bazilikával azonosítja, de a Treccani óvatosabb álláspontja szerint a források nem nevezik meg egyértelműen az ülések helyét; a kutatásban a Laterán és a régi Szent Péter-bazilika egyaránt felmerült.

A vádak elsősorban kánonjogi természetűek voltak. Formózuszt azzal vádolták, hogy Porto püspökeként szabálytalanul került át Róma püspöki székébe, megsértve a püspöki áthelyezések tilalmát; figyelmen kívül hagyta VIII. János pápa korábbi kiközösítését; továbbá megszegte azt az 878-ban, Troyes-ban tett esküt, amely szerint nem tér vissza Rómába, nem veszi vissza portói székét és nem vállal egyházi hivatalt. Ezek a vádak részben valós korábbi fegyelmi konfliktusokra épültek, de a 897-es eljárásban már szorosan összekapcsolódtak a római és itáliai politikai frakcióharcokkal.

A zsinat bűnösnek nyilvánította Formózuszt. Pápává választását és pápai intézkedéseit semmisnek tekintették, ideértve az általa végzett felszenteléseket is. A holttestet megfosztották pápai ruháitól, világi ruhába öltöztették, és jobb kezéről levágták azt a két vagy három ujjat, amelyet az áldásadás és a szentelési cselekmények jelképes ujjainak tekintettek. Ezután előbb az idegenek vagy zarándokok temetőjében temették el, majd a testet rövid időn belül ismét kiemelték és a Teverébe vetették. A hagyomány szerint később egy szerzetes találta meg vagy rejtette el, míg II. Theodórosz pápa idején vissza nem helyezték a Szent Péter-bazilikában lévő sírjába.

A zsinat indítékainak értelmezése

A hullazsinat indítékairól a szakirodalomban több értelmezés létezik. A régebbi elbeszélések gyakran a spoletói bosszú magyarázatát helyezték előtérbe: eszerint Lambert és anyja, Ageltruda azért támogatta vagy ösztönözte Formózusz posztumusz elítélését, mert Formózusz Arnulfot császárrá koronázta, ezzel aláásva Lambert császári igényét. Ez a magyarázat sokáig meghatározó volt az ismeretterjesztő feldolgozásokban is.

Az újabb kutatás azonban óvatosabban fogalmaz. A Treccani szerint a spoletói dinasztia szerepéről jelentős vita van, és kevésbé valószínű, hogy a zsinat pusztán posztumusz bosszúként érthető. Az is problémát jelent, hogy Formózusz valamennyi aktusának megsemmisítése elvben Lambert korábbi, Formózusz által végzett császári koronázását is érinthette volna. Ráadásul nem bizonyos, hogy Lambert és Ageltruda személyesen jelen voltak Rómában a zsinat idején, bár 897 januárjában a város feletti befolyásuk valószínűsíthető. A Lambert-szócikkek is arra utalnak, hogy 897 elején Lambert Rómában újra császárként nyert elismerést, de ez nem azonos azzal az állítással, hogy István ekkor királlyá koronázta volna.

Egy másik értelmezés szerint István saját helyzetét is rendezni akarta. Ha ugyanis Formózusz aktusai semmisek voltak, akkor István Anagni püspökévé történt felszentelése is semmissé válhatott, így elvileg nem terhelte volna az a kánonjogi szabálytalanság, hogy püspökként másik püspöki székbe, Rómába került. A Treccani ezt is bizonytalan rekonstrukciónak tartja, mert a kiindulópontként használt adat – István Formózusz általi püspökké szentelése – nem teljesen egyértelmű kortárs források alapján.

William S. Monroe 2021-es, Formózusz pereiről szóló doktori értekezése szintén arra hívja fel a figyelmet, hogy a Lambert–Ageltruda-féle bosszúmagyarázat régóta elterjedt, de nem meríti ki az esemény értelmezési lehetőségeit. Monroe a kéziratos és zsinati hagyomány vizsgálata alapján a Formózusz körül kialakult egyházpolitikai hálózatok, az ordók érvényessége és a római hatalmi csoportok közötti küzdelem szempontjait is hangsúlyozza.

Kánonjogi és egyháztörténeti jelentősége

A hullazsinat jelentősége nem merült ki a holttest megalázásában. A tét az volt, hogy Formózusz pápaságát, döntéseit, felszenteléseit és politikai aktusait érvényesnek kell-e tekinteni. A zsinat határozata az általa végzett szenteléseket is semmisnek mondta, ami számos püspök és pap helyzetét kérdésessé tette. A vita ezért a következő években nem pusztán Formózusz emlékéről, hanem a klerikusok jogállásáról és az egyházi rend folytonosságáról is szólt.

A későbbi teológiai értékelésben fontos megkülönböztetés, hogy a vita fegyelmi és kánonjogi jellegű volt, nem pedig dogmatikai tanítóhivatali döntés. Formózuszt nem eretnek tanítás miatt ítélték el, hanem egyházi fegyelmi és jogi vádak alapján. A szentelések „semmissé” nyilvánítása a korabeli terminológiában nem mindig feleltethető meg a későbbi nyugati teológia pontosabb érvényesség–megengedettség különbségtételének. Ez magyarázza, hogy a formóziánus vita később is zavart okozott, de önmagában nem azonos egy visszavonhatatlan hit- vagy erkölcstani definícióval.

Bukása és halála

A hullazsinat Rómában erős ellenreakciót váltott ki. A források szerint Istvánt 897 nyarán megfosztották pápai méltóságától, bebörtönözték, majd a börtönben megfojtották. Halálának pontos dátuma nem biztos; a legtöbb összefoglaló 897 júliusát vagy augusztusát adja meg. Utóda Románusz lett, akinek pontifikátusa szintén rövid ideig tartott.